Ez az első ismertté vált eset, amelyben az Egyesült Államok vezette koalíció szárazföldi alakulatai harcba szálltak az iszlamistákkal. Kanada - más országokhoz hasonlóan - légierőt és különleges egységeket küldött Irakba az Iszlám Állam ellen. A hivatalos álláspont az, hogy ezeknek az egységeknek az iraki hadsereg és a kurd önvédelmi milícia kiképzése a feladatuk. A kanadai kormányzat az önvédelem jogára hivatkozott az összecsapás magyarázataként.

„A tény, hogy tűzpárbajt vívtunk, nem jelenti azt, hogy ebből harci küldetés lesz” - jelentette ki Michael Rouleau tábornok, a kanadai különleges hadműveletek parancsnoka egy sajtótájékoztatón. „Nem tartom eszkalációnak” az eseményt - tette hozzá. A tábornok a részletekről annyit mondott, hogy az összecsapás az elmúlt hét nap során zajlott le. Az alakulat egy koalíciós légicsapás előkészületeit fejezte be éppen a fronttól több kilométerre, az ország északi részében. Ekkor előbbre mentek, hogy megnézzék, amit a térképen már megbeszéltek, és megerősítsék a tervet, amikor aknavető- és géppuskatűz alá kerültek. A kanadai lövészek felhatalmazást kaptak a parancsnokuktól a tűz viszonozására, és „semlegesítették a veszélyforrást”. Kanadai részről senki sem sérült meg - mondta.


Hírfigyelő Szolgálat