2016. november 28., hétfő

Akár pap is lehet, csak propagandának jó legyen

A minden vallást a sötét középkor maradványának tartó ateista liberálisok akár egyházi személyt is hajlandóak reklámozni, ha az olyan dolgokat mond, ami politikai ellenfeleik megítélésének rontására felhasználható.
Hosszas interjút adott Simicska Lajos újságának Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke. Az általa mondottakat az ország összes liberális sajtóorgánuma kritika nélkül átvette, annak ellenére, hogy korábban tűzzel-vassal üldözték azt, amit most az általuk reklámozott személy folytat.
Iványi a Magyar Nemzet nevű újságnak nyilatkozva a több mint két és fél ezer évvel ezelőtti Görögország tapasztalataival indokolta, hogy a XXI. században Magyarországon papok is kormányellenes politikát kell folytassanak. Az általa mondottaknak médiafelületet adott szinte az összes liberális sajtóorgánum, melynek alkalmazottai egyébként olyan nézeteket képviselnek, miszerint a XXI. Században vallási vezetők és egyházi személyek nem kellene beleszóljanak a közélet folyásába.
Ez a kiterjedt sajtótámogatás nem véletlen; az Iványi nyilatkozatát kritika nélkül leközlő sajtóorgánumok többsége kifejezetten Amerika-barát nézeteket képvisel, fent említett tevékenységük pedig illeszkedik az amerikai külügyminiszter hónapokkal ezelőtti kijelentéséhez, miszerint
az amerikai nemzetbiztonsági érdekérvényesítés során előtérbe kerül a vallási vezetőkkel és egyházi személyekkel folytatott kapcsolatépítés.
John Kerry amerikai külügyminiszter április végén Houstonban, a Rice University rendezvényén beszélt arról, hogy az Egyesült Államok a világ minden egyes országában fokozza az amerikai diplomaták vallással kapcsolatos képzését, és az amerikai nemzetbiztonsági érdekérvényesítés részeként kapcsolatokat épít a helyi vallási vezetőkkel. Az amerikai külügyminiszter kijelentését követően Magyarországon is ébredezni kezdtek a kormányellenes egyházi személyek, akik emellett feltűnően gyakran médiafelületet kapnak a liberális sajtóorgánumokban.
Május közepén, alig két héttel John Kerry beszéde után Fabinyi Tamás evangélikus püspök Simicska Lajos újságában, a Magyar Nemzetben nyilatkozott a korrupció elleni harc fontosságáról. Fabinyi akkor felszólította az eddig “alvó” kormányellenes egyházi személyeket, hogy ébredjenek, és aktívan vegyék ki részüket a korrupció elleni harcból. Az Index.hu, amerikai tulajdonban lévő sajtóorgánum akkor is médiafelületet adott és pozitív alakként mutatta fel az egyházi személyt, ahogy később a Népszabadság által közölt híranyag kapcsán sem a világi ügyekbe beavatkozó bigott papokról beszéltek.
A Népszabadság hetekkel ezelőtt gazdasági okok miatt befejezte működését, így Iványi nyilatkozatát ma már eggyel kevesebb sajtóorgánum tudta leközölni.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke – összhangban Fabinyi Tamás májusi ébresztő-üzenetével – azt mondta, a papoknak példát kell mutatniuk, és tevőlegesen részt kell venniük a politikában. Elmondása szerint a magyar kormányfő el fog kárhozni, és ha véletlen találkozna vele, ezt nem mulasztaná el megemlíteni neki.
Külön említendő, hogy az utóbbi hónapokban látványosan aktivizálódó kormányellenes papok felszólalásait főként a szélsőségesen Amerika-barát nézeteket valló sajtóorgánumok terjesztik. A Magyar Nemzet ahhoz a Simicska Lajoshoz köthető, aki sajtóinformációk szerint a „keleti nyitás politikája” miatt különbözött össze Orbán Viktorral, valamint, akiről a Bilderberg csoport koppenhágai találkozóján részt vevő Bajnai Gordon azt mondta; azt a megbízást kapta a rejtélyes külföldi találkozón, hogy meg kell nyernie Simicskát a Bilderberg magyarországi szponzorának. (A Bilderberg csoport egy olyan, befolyásos politikusokból és üzletemberekből álló nemzetközi közösség, akik az amerikai hegemóniára épülő egypólusú világrend fenntartásában érdekeltek.)
Iványi – és már kormányellenes vallási vezetők – nyilatkozatait rendszeresen közli az Index.hu nevű liberális sajtóorgánum is. Június 27-én az Origo számolt be arról, hogy az Indexet egy amerikai üzletember, John Michael McNutt vásárolta meg. Az amerikai tulajdonban lévő lap láthatóan teljes mértékben követi a John Kerry által kijelölt irányt. Emellett nem árt megemlíteni, hogy ez a bizonyos John Michael McNutt ugyanaz a személy, aki a nemrég beszüntetett Class FM-et működtette. Úgy tűnik, Magyarországon működő, amerikai tulajdonban lévő amerikai médiafelületek valamilyen oknál fogva kormányellenes személyek megszólaltatásával próbálnak különböző irányokból nyomást gyakorolni Magyarország kormányára.
Azáltal, hogy a liberális sajtóorgánumok kormányellenes vallási személyek nyilatkozatait közlik, nem csak nyíltan együttműködnek az amerikai nemzetbiztonsági érvényesítés John Kerry által megnevezett irányvonalával, de emellett saját olvasóikat is szembe köpik. Ezek a sajtóorgánumok egészen addig, míg az amerikai külügyminiszter ki nem jelölte új irányként a vallási vezetőkkel való kapcsolatépítést, olyan véleményeket közöltek az egyházi személyek közéleti tevékenységével kapcsolatban, miszerint minden vallás csak a sötét középkor maradványa, és az egyházi személyek, vallási vezetők egyáltalán nem is lenne szabad beleszóljanak a közélet alakulásába. Az amerikai külügyminiszter világos útmutatása azonban hamar feloldotta a gátlásaikat; ma már barátként tekintenek minden vallásos személyre, aki hajlandó kormányellenes agitációt folytatni. Akár pap is lehet, csak propaganda-célokra felhasználható legyen.


http://www.hidfo.ru/2016/11/akar-pap-is-lehet-csak-propagandanak-jo-legyen/

Németország felszámolja a személyes adatok védelmét

Miközben az Európai Bizottság az adatvédelmi szabályozások megreformálásával megpróbálta visszaadni az embereknek a személyes adataik feletti ellenőrzést, a német belügyminisztérium előállt egy törvénytervezettel, ami teljesen felszámolja a személyes adatok védelmét.
Thomas de Maiziere német belügyminiszter előterjesztett egy törvényjavaslatot, ami korlátozza az adatvédelmi hatóságok arra vonatkozó jogköreit, hogy kivizsgálják az állampolgárok jogi és orvosi adataival való visszaélést – írja a Deutsche Welle. A törvénytervezet megfogalmazása és célja szerint szigorúbb adatvédelmet hozna létre az Európai Unió által javasoltnál, ám a lap azt állítja, a gyakorlatban éppen ennek ellenkezője történik, és súlyosan sérülnek az állampolgárok személyiségi jogai.
Az új törvény szerint engedélyezik az arcfelismerő programok használatát a térfigyelő kamerákon, és az állampolgároknak többé nincs joga tudni, milyen információkat gyűjtöttek be róluk a hatóságok, ha „az adat nyilvánosságra hozatala fenyegetést jelent a közbiztonságra és közrendre, vagy előnytelen következményeket von magával az ország jólétére vonatkozóan”.
A törvényjavaslat kritikák kereszttüzébe került, a német adatvédelmi szakszervezet tagjai szerint Maiziere javaslata erodálja a személyiségi jogokat Németországban. Az orvosi adatokkal való visszaélések kivizsgálásának korlátozását egyenesen katasztrófának nevezték. Andrea Vosshoff szövetségi adatvédelmi biztos szerint az új törvény számos téren lehetetlenné teszi hivatala számára az ellenőrzést, ezáltal nagy mértékben sérülnek a német állampolgárok személyiségi jogai.

http://www.hidfo.ru/2016/11/nemetorszag-felszamolja-a-szemelyes-adatok-vedelmet/

Juncker: Európa nem építhet biztonsági rendszert Oroszország nélkül

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint Európában nem lehet olyan biztonsági rendszert építeni, aminek nem része Oroszország.
A Bizottság elnöke szombaton az Euronews hírügynökségnek adott interjú során beszélt az EU keleti szomszédságpolitikájáról, melyben kifejtette, hogy nem ért egyet Barack Obama azon vélekedésével, miszerint Oroszországot regionális hatalomként kell kezelni.
Juncker azt mondta; „Egy olyan megállapodást kötnék Oroszországgal, amely tovább megy a szokványos együttműködés kereteinél, figyelembe véve azt, hogy Oroszország nélkül nincs biztonsági felépítmény Európában.”
A politikus hozzátette, hogy nem ért egyet a leköszönő amerikai elnök véleményével, miszerint Oroszország regionális hatalom. “Az EU 5,5 millió négyzetméter területet foglal magában, Oroszország pedig 17,5 milliót. Emiatt Oroszországot egy hatalmas entitásként, büszke nemzetként kell kezelni.” – mondta.
Juncker ráadásul azt is kijelentette, hogy szerinte sokat lehetne tanulni az oroszoktól, bár az európai vezetők ebben a vonatkozásban jelenleg érdektelenek. A Bizottság elnöke azt mondta, hatalmas hiba volt az amerikai elnök részéről,  hogy Oroszországot regionális hatalomként kezelte, és Európa vezetői ehelyett tisztában kellene legyenek azzal, hogy Oroszország milyen szerepet tölt be Európában.


http://www.hidfo.ru/2016/11/juncker-europa-nem-epithet-biztonsagi-rendszert-oroszorszag-nelkul/

A német államfő leállítaná az európai integrációt

Joachim Gauck német államfő szerint szüneteltetni kell az európai integrációt, mert az Európai Unió tagállamai nem tudnak lépést tartani Németországgal.
Gauck a Welt am Sonntag német lapnak adott interjút; a politikus szerint
amiatt szükséges az európai integráció szüneteltetése, mert „nem mindenki érzi magát világpolgárnak”.
Az államfő hangsúlyozta, hogy az „európai projekt különösen nagy teljesítmény”, és az egyesült Európa a „béke, szabadság, biztonság és demokrácia garanciáját jelenti”. Ugyanakkor kifejtette, „sokan nincsenek megelégedve azzal, hogy a világ országai fokozatosan egyetlen organizmussá válnak”.
Joachim Gauck szerint az európai országok vezetői a lakosság bizalmának elvesztése miatt „el kell gondolkozzanak azon, hogy milyen célokat akarnak elérni, és milyen sebességgel”, az európai integrációt pedig egyelőre szüneteltetni kell, mert ha az emberek akaratával ellentétben történik, az veszélybe sodorja az eddig elért eredményeket.
Az államfő emellett figyelmeztetett arra, hogy a nemzetállamok szuverenitásának elvétele szintén egy olyan tényező, ami az Európai Unió ellen fordíthatja az embereket. „Ha valaminek nemzeti jogkörben kell működnie, akkor azt nemzeti jogkörben kell tartsuk” – mondta.
Gauck szerint az EU vezetőinek nem az integráció tovább erőltetésével kellene foglalkoznia, hanem arra kellene törekedniük, hogy visszanyerjék az emberek bizalmát, ami „bizonyos országokban megroppant”. Szerinte a bizalom helyreállításának legjobb módja most az, hogy szüneteltetni kell az európai integrációt, és nem szabad meghozni olyan döntéseket, amelyeket a lakosság jelentős hányada nem támogat.


http://www.hidfo.ru/2016/11/a-nemet-allamfo-leallitana-az-europai-integraciot/



Az AfD üdvözli az európai integráció leállítását

joachim-gauck-hidfo-ru
Ronald Glaser, az Alternatíva Németországnak párt képviselője támogatásáról biztosította Joachim Gauck kezdeményezését, miszerint le kell állítani az európai integrációt.
Korábban Joachim Gauck német államfő azt mondta, az Európai Unió vezetői jobban tennék, ha szüneteltetnék az európai integrációt, mert a lakosság tekintélyes része „nem tartja magát világpolgárnak”, és kifejezetten ellenzi, hogy „a világ országai fokozatosan egyetlen organizmussá álljanak össze”. Gauck lényegében azt mondta, a globalizáció mesterséges felgyorsítása csak tovább fokozza az Európai Unió vezetőivel szembeni bizalmatlanságot, és az európai vezetők most arra kell törekedjenek, hogy az emberek újra megbízzanak bennük; emiatt szerinte szüneteltetni kell az európai integrációt.
Az AfD képviselője, Ronald Glaser az EU vezetői által orosz propagandalapnak minősített Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozott ennek kapcsán, és kifejtette, hogy pártja alapvetően támogatja az államfő kezdeményezését; Glauck a Die Welt német lapnak nyilatkozva azt mondta, az európai integráció túl gyorsan haladt, azzal „nem mindenki tudja tartani a lépést”, és az EU fontolóra kell vegye, hogy szünetelteti a további integrációt.
Glaser szerint „az államfő elgondolása alapvetően jó, de már túl későn fogalmazta ezt meg.”
Brüsszel nem most, hanem 20 évvel ezelőtt kellett volna szünetet tartson.
– mondta. Glaser szerint ma már nehéz elképzelni, hogy a nemzetállamok felszámolására és az Európai Egyesült Államok létrehozására törekvő politikusok „szünetet tartanának”.
A német politikus azt mondta, ezek az emberek már nem fognak megállni, amíg fel nem építik az európai szuperállamot, és azok az országok, akik még nem tagjai az EU-nak, csak a csatlakozási folyamatnál tartanak, most hálásak lehetnek azért, hogy mindeddig nem sikerült belépniük az Európai Unióba.
„Sajnos ezek a nem-EU országok nem értik meg, mi a problémánk az Európai Unióval, mert vezetőik kizárólag azt tartják szem előtt, hogy a csatlakozást követően hozzáférhetnek majd az uniós forrásokhoz. Emiatt csapdába esnek, pedig a függetlenség fenntartása fontosabb, mint néhány millió euró.” – mondta.
Az AfD szeptemberben a berlini választásokon 25%-ot szerzett. Angela Merkel német kancellár már számos engedményt volt kénytelen tenni a német lakosságra ráerőszakolt multikulturalizmus nyílt képviseletéből, mert ha nem kezdi el maga képviselni az AfD által vallott nézeteket, a párt további növekedését minden bizonnyal nem tudja megállítani.

http://www.hidfo.ru/2016/11/az-afd-udvozli-az-europai-integracio-leallitasat/

KOZMIKUS KIÁLTVÁNY

A Világegyetemben egyetlen valódi, örök Érték létezik: az Isten-adta Élet. Ez a Legfelsőbb Érték; ezért az emberi élet, az emberi magatartás elsődleges iránytűje csak az élet oltalma, védelme, támogatása, nemesítése lehet; ez felülír minden más szempontot, minden más irányelvet. Innen, eme alapról – és csakis innen, ezt örökké szem előtt tartva – lehet továbblépni, bármely igaz és erkölcsös irányba. Halódó – egyúttal bennünket éltető – Föld-anyánk védelme, mentése így elsődleges feladatunk. (E kiáltvány szövegében az Élet kizárólag a Világegyetem 4%-át alkotó földi 'anyagi' valóság – mindenkori Születés és Halál időpontja közötti – sajátos aktivitását jelenti; a többi 96%-kal, az 'anyagtalan' élő jellegével nem foglalkozunk.)

„Tedd mérhetővé a mérhetetlent!” Kövessük a hajdani jeles fizikus útmutatását, de tudnunk kell, mit és miért mérünk. A boldogság, a szerelem-szeretet, az igazság-egészség mértékegysége máig ismeretlen, és félő, hogy örökre az is marad; legföljebb is az „emberi szűrőn átbocsátás” utáni visszajelzések adatai állnak majd rendelkezésünkre. Nekünk mégis – az előttünk álló új korszakban – ezekre az Élet Minőségét jelző tényezőkre kell figyelmünket irányítanunk; az eddig volt, mérvadónak tekintett mennyiségi mérőszámainkat csak másodlagosnak kell tekintenünk. Különben visszaeső téveszmés maradiaknak mutatkozunk, akik képtelenek az új iránytű használatára egy „Új Föld Új Kontinensei” között, és – megváltozott mágneses pólusok mellett – 'csakazértis' az önveszélyeztető régi tájoló használatához ragaszkodunk. Ez esetben a számunkra megnyilvánuló eredmény távol áll majd az Új Kor Új Valóságától, és eltévedünk a megváltozott viszonyok között.

Hatszintű – egymásra épülő – rendszer képezi az Új Kor felismert Élet-alapjait. Isten (1) – Élet (2) – Boldogság (3) – Szerelem-Szeretet (4) – Kozmikus Rend (5) – Igazság-Egészség (6). (A föld elem, a víz elem, a tűz elem és a levegő elem együttes harmóniája csak a kozmikus rend /szer/, azaz a szer elem /ötödik elem/ működése révén valósulhat meg!!! Látnunk kell: ez a magyar 'szerelem' eltér a 'Liebe', a 'love', az 'amore', a 'ljubóv' stb. – kizárólag érzelemvilágot tükröző – idegen nyelvi fogalomtól. Anyanyelvünk – a magyar gondolkodást híven jellemző módon – a legszebb emberi érzelmet azonosítja a kozmikus rend hibátlan működésével (magyar nyelvi kód!) Ez már jellemzően magyar létbölcselet, filozófia! A fenti hat tényező oksági kapcsolatok szerves rendjét követve illeszkedik egymáshoz, megfelelve a rendszerlogika összefüggési követelményeinek. Örök, anyagtalan értékek, a Világegyetem 96%-ához tartozók; függetlenek földi életünk korlátaitól, véges voltától. Jövendő Életünket – a Földön éltet is és az Örök lelki-szellemi Létünket is – jelen felismerésünk szerint csakis örök, anyagtalan értékekre építhetjük.

Miután köztudott, hogy az Igazság a Valóság legbensőbb lényege, a Valóság – az Élő Világegyetem, anyagi és anyagtalan – pedig a Mindenható Isten teremtménye, ezért az Igazság mibenléte független a támogatói létszámától! Akkor is létezik a maga anyagtalan mivoltában, ha az emberi észlelésen és gondolkodáson kívül esik. Bármiféle „szavazatszámláló bizottság” ítéletalkotása fölött áll.

Ez a hatszintű értékrend fölötte áll a kodifikált vallásoknak, a bármiféle hitéleti megfontolásoknak, az osztályharcon alapuló jobboldali/baloldali eszmei-politikai iskoláknak, gazdasági rendszereknek, anyanyelvek és kultúrák szerinti alá- vagy fölérendelési megfontolásoknak és szándékoknak. Bármiféle megosztásnak, szét-, illetve elválasztásnak ellenhatású modellje. A tiszta és igaz összefogásnak, az értelmes együttműködésnek alapja. Értő és érző – szívvel-lélekkel alkotó – politika-szakácsok kezében ez lehet akár a Világbéke első, általános receptje.

Ezért: Földünkön elhagyandó, fölszámolandó mindenféle életkárosító társadalmi-gazdasági rend, és meghonosítandó a fent jelzett, hatszintű, Érték alapú Életrend. Világhírű tudósok – közgazdászok, fizikusok, természetvédők stb. – jelzik a feladat halaszthatatlan jellegét. Közép-Európának, ezen belül Svájcnak, Ausztriának és a szélesen értelmezett Kárpát-hazának – különösen a hagyományos, békés, igazságközpontú magyar gondolkodásnak, amelynek kódjai a magyar nyelvben rejlenek – Kelet és Nyugat közötti semleges, érték-közvetítő státusban úttörő, meghatározó, korszakformáló feladata van. („Magyarország – érték alapon – legyen fal és kapu Kelet és Nyugat kapcsolatalakításában!”)

II. János Pál pápa fogalmazása szerint jelenleg „a Halál civilizációjában” vegetálunk (értsd: az Élet veszélyeztetését, pusztítását jelentő modellt követünk). Mivel a Halál ellenpólusa egyedül a Születés és az azt követő Élet, a kiutat a mai csapdahelyzetből az „Élet értékrendjének” (értsd: a földi Élet óvását, őrzését, ápolását jelentő modell) követése – és csak ez – jelentheti. A hagyományos magyar népélet és hatalmas kultúrkincse, sőt, a magyar történelmi alkotmányos tradíció is, pontosan az Élet értékrendje jegyében áll. Megtestesítője – évszázadokon át – az alkotmányos Magyar Királyság volt, pontosabban az értékrendet szimbolizáló Szent Korona. Az ennek jegyében álló szokásjog-halmaz, amelyből kinőtt a Történeti Alkotmányunk, az Élet védője, oltalmazója. A természet általános értékeire alapozva szabályozza az ember életét; a természeti környezetet a múlt és a jelen és a jövő nemzedékeinek közös, megóvandó és épségben tovább adandó Értékének – Élet-támogató és Élet-óvó értéknek – tekinti. Ezért minden ilyen anyagi érték csakis a Szent Korona tulajdona lehet; használói csupán időszakos birtokosok. A „magántulajdon szentsége” helyett a „közösség élete” a meghatározó alapelv; ahogyan a jog ősi magyar értelmezése is működött: minden egyéni tulajdon, birtok elvehető, ha a birtokosa eltér a közösség szolgálata jegyében birtokolt vagyontárgya alkalmazása során a kijelölt-kitűzött közösségi – és ennek alapján jogos egyéni – céltól. Azonnali értékrendváltást megvalósító rendszerváltás szükséges.
A magyar királyság modellje egyedi, négypólusú modell; megfelel a legmagasabb szintű (21-edik) „galaktikus őstípusnak”, melynek neve: HUNAB KU. Ez egy – csúcsára állított rombusz vázú – négy „pont/pötty” konstrukció. Legfelül található az Élet Értékrendje, a Szent Korona. Az alatta lévő szinten az egyik oldalon a király, a másik oldalon a miniszterelnök a kormányával; mindkettő szolgálja az Életet, a Szent Koronát. A legalsó pötty szimbolizálja az Isten-adta népet, amely – szabad döntésével – hatalomba emeli mind a királyt, mind a miniszterelnököt s kormányát. Erre a gondolati építményre joggal lehetünk büszkék, különösen azon alkotmányos garancia alapján, mely szerint: „Mindazzal szemben, aki megsérti a Szent Korona értékrendjét, a Szent Korona minden tagjának nemcsak joga, hanem kötelessége ellentmondani és ellenállni.” Bárki tehet kísérletet ennél szigorúbb, messzemenőbb és régibb (?) alkotmányos garancia felkutatására s felmutatására a világ jogrendjeinek tanulmányozása nyomán, de erősen kétséges, hogy e kísérlet sikerrel járna. Ennél magasabb szintű Életrend és kapcsolódó Alkotmányos Rend hiányában e rend kebelébe kell megtérnünk, „ha kedves az életünk”. Eme régi s újkori életmodell, a természetes és igazságosan hierarchikus gazdasági-társadalmi rend kiteljesítésével mutathatunk példát embertársainknak: magyaroknak, a Kárpát-haza, Közép-Európa, majd idővel az egész Nagyvilág egészséges életérzésű népeinek, nemzeteinek. Nekünk, magyar anyanyelvű, magyar kultúrájú, Egységben gondolkodó és érző, kötelesség-elvű embereknek ez a Kozmikus Feladatunk. Lássunk neki!

Felszólítunk minden jelenlegi politikai és gazdasági hatalmi tényezőt, hogy – fel- és elismerve a fenti tájékoztatás igazságát és életóvó jellegét – tegye meg a szükséges lépéseket a politikai-kulturális-gazdasági-katonai hatalom átvezetésére azon erők kezébe, amelyek már hosszú évek óta munkálkodnak a fent jelzett gondolatok jegyében, továbbá képesek és hajlandóak a „Nagy Átváltozás” programjának végrehajtására! Amennyiben ez megtörténik, illetve megtörtént, úgy az eddigi Világtörténelem legkedvezőbb nagy fordulata veszi, illetve vette kezdetét. Áldás!
Gödöllő, 2016. november 2. (itt: Halottak napja; ott: Újraszületők napja)

(Ludányi-Horváth Attila)
okleveles közgazda, elemző