Egymillió
évvel ezelőtt a jégkorszakok viszonylag hirtelen hidegebbekké,
hosszabbakká váltak és hosszabb időközönként jelentkeztek. Ennek oka a
klímakutatás egyik nagy rejtélye, és most a svájci kutatók azt mondják,
közelebb kerültek a megoldáshoz.
Egymillió évvel ezelőtt legyengült az üvegházhatás
A jégkorszakok a Föld történelmének
elmúlt 2,6 millió évében bizonyos rendszerességgel, a Föld Nap körüli
keringésével összefüggésben jelentkeztek. Mintegy egymillió évvel
ezelőtt azonban ezek az időközök meghosszabbodtak 41-100 ezer évvel,
maguk a jégkorszakok is hosszabbá és intenzívebbé váltak.
A szakértők a jelenséget
közép-pleisztocén kori fordulatnak nevezik. Hogy mi váltotta ki ezt a
fordulatot, a klímatörténelem egyik nagy rejtélye, mert a bolygó
körpályájának esetleges változása nem állhat a hátterében.
A Samuel Jaccard, a Berni Egyetem
kutatója által vezetett szakértői csoport a svájci nemzeti kutatási
alap (SNF) támogatásával végzett kutatásukkal egy lépéssel közelebb
kerültek a megoldáshoz.
Elméletük szerint döntő szerepet
játszott az, hogy lelassult a dél-sarkvidéki vízterületek mély és
felszíni rétegeinek cirkulálása – közölte az SNF. Ennek hatására
kevesebb szén-dioxid került a mélyebb rétegekből a légkörbe, aminek
következtében legyengült az üvegházhatás és intenzívebbé váltak a
jégkorszakok. Globális lehűlés következett – mondta Jaccard.
A tudósok eredményeikről a Science című szaklapban számoltak be.
Összeesett a klímarendszer dinamikája
Kutatásuk során egy 169 méter mély
furatból gyűjtött tengeri üledéket elemeztek. A mintákat az 1990-es
években gyűjtötték, Dél-Afrika partjaitól 2500 kilométerre, 2,8
kilométeres mélységben. A különböző rétegekben lévő mikroszkopikus
egysejtűek kémiai összetétele alapján rekonstruálták a körülménynek
változásait az elmúlt 1,5 millió évben.
A figyelem középpontjában a felszíni és a
mély réteg hőmérsékletének és sótartalmának különbözőségei álltak.
Ezek a különbségek határozták meg mások mellett a különböző tengeri
rétegek keveredésének intenzitását.
Az óceánok 60-szor több szenet
tartalmaznak, mint a légkör. „A vízrétegek cserélődésének fontos
szerepe van, mert ennek révén kerül a mélyebb rétegek oldott
szén-dioxidja a légkörbe és járul hozzá az üvegházhatáshoz” – mondta
Jaccard.
A klímarendszer dinamikája nagyon
összetett – hangsúlyozzák a tudósok. Jelenleg a felerősödött nyugati
szelek serkentik a tengervíz rétegeinek cserélődését a déli vizekben és
serkentik az óceánok szén-dioxidjának leadását az atmoszférába.
Ennek a folyamatnak ellene hathat, hogy a
klímaváltozással növekszik a csapadék és felerősödik a gleccserek
olvadása ebben a régióban. E felszíni édesvíz miatt csökken a
sótartalom, ami ismét fékezi a cirkulációt.
„Jelenleg nem lehet megjósolni, mi fog történni” – mondta Jaccard.
Forrás: MTI