Spanyolországnak
el kellene ismernie a katalán és a baszk nemzet létezését és azt, hogy
dönteni akarnak a jövőjükről – mondta a baszk elnök, a Baszkföldön
kormányzó Baszk Nacionalista Párt (PNV) politikai nagygyűlésén
Forondában vasárnap.
“A kiindulópont, elismerni a létezését
két nemzetnek, amelyek dönteni akarnak a jövőjükről demokratikusan,
szabadon és garanciákkal” – fogalmazott Inigo Urkullu, hangsúlyozva,
hogy aktuálisan tehát Katalónia problémájára a megoldás egy törvényes,
az állammal megegyezve megtartott népszavazás lehet, ahogy arra
korábban Skóciában és Kanadában és példa volt.
“Ma a világ szemében a spanyol kormány a probléma részét képezi, és nem megoldásét” – jelentette ki a Inigo Urkullu.
Véleménye szerint a Katalóniában történt
igazságügyi, rendőrségi, büntetőügyi intézkedések társadalmi,
politikai, intézményi megosztottsághoz vezetnek, amelyeket nehezen és
sok idő alatt lehet majd helyrehozni.
Amellett, hogy kritikusan szólt a
spanyol állami beavatkozásról, beszélt arról is, hogy Katalónia viszont
cselekedjen felelősen, tisztelettel, és folytasson párbeszédet a
központi kormánnyal.
A baszk elnök úgy vélekedett: Spanyolország jelenlegi állammodellje megbukott,
elképzelése szerint a jövő egy konföderációs spanyol állam, benne megosztott szuverenitással a nemzetek között.
Mint mondta, kitartanak a baszk út
mellett, amelynek célja tárgyalásos úton, demokratikusan elérni, hogy a
baszk autonóm közösség intézményi alapokmányában (Estatuto de
Autonomía del País Vasco) bővítsék és javítsák az önrendelkezést.
A baszk kormány viszonya jóval kiegyensúlyozottabb a központi madridi kormányzattal a katalánokéhoz képest.
A kisebbségben lévő spanyol konzervatív
Néppárt (PP) a baszk kormánypárt (PNV) együttműködésének köszönhetően
tudta elfogadtatni a 2017-es költségvetési tervezetet, valamint a
2018-as költségvetési plafonról szóló javaslatát a spanyol
törvényhozással.
Az alku részekén tíz éven át húzódó pénzügyi vitát zártak le úgy, hogy
a spanyol kormány elismerte: a baszkok az indokoltnál több hozzájárulást fizettek az államnak, ezért visszaad nekik 1,4 milliárd eurót.
A spanyol parlamentnek szeptember 30-ig
kell elfogadnia a jövő évi büdzsét, amelynek vitája a jövő héten
várható, azonban egyelőre a PNV biztos támogatása nélkül.
MTI
MTI
Több ezer diák tüntetett Katalónia függetlenségéért
Több ezer diák gyűlt össze a Barcelona Egyetem előtt, hogy követelje a Katalónia függetlenségéről kiírt referendum megtartását.
A szervezők pénteken kiadtak egy
közlemény, mely szerint az október 1-re időzített referendumot “nem
lehet megállítani”, és ez az egyetlen út a demokrácia felé. Az egyetem
szintén támogatta a kezdeményezést; hivatalos közleményük szerint a
diákok használhatják tüntetés céljára az intézmény épületeit, ameddig a
tüntetések békés jellegűek maradnak és nem történik rendbontás.
A katalán hatóságok október 1-jén
terveznek népszavazást tartani a Spanyolországtól elszakadásról, a
spanyol kormány és alkotmánybíróság döntései ellenében. Szeptember 6-án
a katalán parlament megszavazta az átmenettel kapcsolatos törvényt,
ami a Spanyolországtól elszakadást és a független államiság
kialakítását szabályozza. A szavazás során 71 képviselő támogatta a
kezdeményezést, tízen pedig ellenezték.
Szerdán a spanyol rendőrség tíz embert tartóztatott le a függetlenségi referendum előkészületeivel kapcsolatban.
Az utóbbi hetek folyamán számos katalán sajtóorgánum szerkesztőségeit átkutatták, és a függetlenségi referendumon részvételre buzdító kampányanyagokat, szórólapokat foglaltak le, emellett megpróbálták összegyűjteni a referendumhoz előkészített szavazóurnákat.
A spanyol alkotmánybíróság korábban
alkotmányellenesnek nyilvánította a népszavazást, és akár több évi
börtönbüntetést is kaphatnak azok a hivatali személyek, akik a szavazás
népszerűsítésében részt vesznek.
http://www.hidfo.ru/2017/09/tobb-ezer-diak-tuntetett-katalonia-fuggetlensegeert/
http://www.hidfo.ru/2017/09/tobb-ezer-diak-tuntetett-katalonia-fuggetlensegeert/