2017. augusztus 16., szerda

Az európai tömegközlekedés szabotálására tett felhívást egy terrorszervezet

Az Al-Kaida nevű terrorszervezet Arab-félszigeten működő ága egy felhívást tett közzé, melyben felszólítja szimpatizánsait, hogy hajtsanak végre merényleteket az amerikai és európai tömegközlekedés ellen, ezzel káoszt és rettegést keltve ellenségeik közt.
Az AQAP által kiadott online magazin az amerikai vasúti közlekedést nevezte meg egy kiemelkedően fontos célpontként, ahol akár egy magányos merénylő is nagy arányú pusztítást és zavart okozhatna. A magazinban emellett megjelent egy a szervezet bombaszakértőjétől származó írás, ami kifejti, hogy a tömegközlekedés ellen elkövetett merényletek nagy gazdasági károkat tudnak okozni és alkalmasak arra, hogy bizonytalanságot keltsenek a közbiztonság állapotával kapcsolatban. A magazin egy másik lehetséges célpontként new york-i metróállomást ajánlott a magányos elkövetőknek.
A terrorszervezet ráadásul külön felhívja a figyelmet arra, hogy a közel-keleti országokkal ellentétben Európában többnyire nincsenek katonák az utcákon, a tömegközlekedés teljesen védtelen, emiatt szinte bárhol lehet robbantást elkövetni.
“Kevés erőforrással is lehet nagy eredményeket elérni, ha a műveletet kellő alapossággal és körültekintéssel tervezik meg” – írták.
A magazin emellett felszólítja a Nyugat-Európában élő muszlimokat, hogy ne fogadják el a “szolidaritás üzenetét” semmilyen nem-muszlim személytől, még a saját szomszédjaiktól vagy munkatárasaiktól sem, mert “a Nyugat idővel a muszlim polgárai ellen fog fordulni.”
A tömegközlekedésben és belbiztonságban illetékes amerikai hatóságok gyorsan reagáltak és nyilvánosan közölték, hogy tudomásuk van a magazin megjelenéséről. New York rendőrhivatala és terrorelhárítási hivatala még a Twitteren is reagált a fenyegetésre, arról biztosítva az állampolgárokat, hogy képesek az ilyen terrortámadások megakadályozására.
Az ehhez hasonló, terrorszervezetek által terjesztett magazinokat általában hiába távolítják el az internetről, mert a hálózat tagjai és velük kapcsolatban álló személyek magánüzenet formájában is terjesztik, gyakran olyan titkosított alkalmazások használatával, mint a Telegram.

http://www.hidfo.ru/2017/08/az-europai-tomegkozlekedes-szabotalasara-tett-felhivast-egy-terrorszervezet/

A kelet-európai lakosság többsége elutasítja a fajkeveredést

Az Eurobarometer adatai szerint az EU tagállamai közül a kelet-európai országok ellenzik leginkább a fajkeveredést. A kutatás azt követően készült, hogy a német kormány több mint egymillió migránst engedett be az országba, a pénzügyminiszter szerint a fajkeveredés előmozdítása céljából.
Az Európai Unió tagállamai közt leginkább Szlovákia és a Cseh Köztársaság, azt követően pedig Magyarország, Románia és a balti országok lakossága ellenzi a fajkeveredést – derült ki a Hospodárské Noviny szlovák napilap keddi beszámolójából. A szlovák lap az Eurobarometer 2015 októberében készült kutatására hivatkozik, amely hivatalos adatokat szolgáltatott arra, hogy az Európai Unió keleti tagállamaiban a lakosság többsége elutasítja a más rasszbéli hovatartozású személyekkel közös családalapítást.
Az Eurobarometer kutatása során azt vizsgálták, hogy az uniós tagállamok lakossága milyen mértékben ellenzi annak lehetőségét, hogy gyermekeik más rasszú vagy más vallású személyekkel keveredjenek. A felmérés részeként többek közt azt kérdezték: Ön elfogadhatónak tartaná-e, ha valamelyik gyermeke egy fekete személlyel lépne párkapcsolatba? A kutatás során ugyanezt kérdezték ázsiaiak, muszlimok és zsidók vonatkozásában.
A fekete és ázsiai személyekkel keveredésre vonatkozó kérdések eredményeként kiderült, hogy a kelet-európai országok lakosságának elsöprő többsége nemkívánatosnak tartja a fajkeveredést. Szlovákiában és a Cseh Köztársaságban a lakosság 71-80%-a elfogadhatatlannak tartaná, ha gyermeke egy “fekete személlyel” élne párkapcsolatban. Ugyanez az arány a balti országokra, Romániára és Magyarországra vonatkozóan 51-60 százalék.
A kutatás azt követően készült (2015 október), hogy Angela Merkel német kancellár meghirdette a “befogadás politikáját”, melynek eredményeként egy év alatt több mint egymillió közel-keleti és afrikai migránst engedtek Németországba.
Hónapokkal később a német pénzügyminiszter a Die Zeit lapnak adott interjú során egyértelműen kijelentette; nem gazdasági megfontolásból engedték be a migránsokat, hanem abból a célból, hogy közösüljenek az európaiakkal.

Wolfgang Schäuble kifejtette; szerinte amiatt elfogadhatatlan az Európai Unió határainak lezárása, mert ennek következtében a német férfiak “elkerülhetetlenül saját lányaikkal és nővéreikkel fognak paráználkodni”. A pénzügyminiszter az interjú során egyértelműen beszélt arról, hogy a közel-keleti és afrikai migránsokat “vérfrissítés” céljából engedték be, vagyis azzal a szándékkal, hogy a német társadalom ezáltal “sokszínűbbé” váljon.

http://www.hidfo.ru/2017/08/a-kelet-europai-lakossag-tobbsege-elutasitja-a-fajkeveredest/

A németek szerint a gyengék kizsákmányolásáról szól a kapitalizmus

Kapitalizmus-ellenes tüntetés Hamburgban, a G20 csúcstalálkozó idején.
Egy kedden publikált közvélemény-kutatás eredményeiből kiderült: a német társadalom többsége kifejezetten negatívan viszonyul a kapitalizmushoz, és mindössze 16 százalék a kapitalizmust támogatók aránya.
Egy kedden nyilvánosságra hozott YouGov kutatás eredményei szerint a német lakosság mindössze 3 százaléka van pozitív véleménnyel a kapitalizmusról, és 13%-a gondolja azt, hogy vannak pozitív vonásai a rendszernek. Eközben a megkérdezettek 40%-a inkább negatív modellnek tartja a kapitalizmust, 12%-a pedig kifejezetten rossznak.
Arra a kérdésre, hogy leginkább melyik állítást tartják igaznak a kapitalizmusra, a válaszadók 60%-a azt az opciót választotta, hogy “olyan rendszer, ahol a gazdagok tovább gazdagodnak, a szegények tovább szegényednek.” A németek 41%-a szerint ráadásul a kapitalista rendszerben a gyengék kizsákmányolása zajlik.
Azzal a – kapitalizmus támogatói közt – népszerű állítással, miszerint a mai rendszerben megvan annak a lehetősége, hogy “egy jó ötlettel” meggazdagodjunk, a megkérdezettek 32%-a ért egyet. A megkérdezettek negyede egyetért azzal az állítással, hogy a kapitalista modellben mindenki számára vannak gazdasági lehetőségek.
Ugyanakkor a gazdasági verseny megítélése erősen megosztja a németeket: mindössze a válaszadók 12%-a gondolja úgy, hogy a kapitalizmus egyenlő lehetőségeket nyújt, 21%-uk szerint pedig a gyakorlatban egyáltalán nem létezik tisztességes verseny.
A megkérdezést júliusban végezték, 1009 fő részvételével.
http://www.hidfo.ru/2017/08/a-nemetek-szerint-a-gyengek-kizsakmanyolasarol-szol-a-kapitalizmus/