Minden év november 14-edikén tartják a cukorbetegség világnapját. Habár ezt a napot 25 évvel ezelőtt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezette be, az új megbetegedések számát még megközelítőleg sem lehetett csökkenteni. Létezik-e összefüggés a megemelkedett vércukorszint (diabétesz) és a túl magas cukorfogyasztás között, amely az elmúlt 50 évben megháromszorozódott? Egy patkányokkal végzett tudományos kísérletben tudósok bebizonyították, hogy a cukor úgy hat, mint a kábítószer. A patkányokkal rendszeresen túl sok cukrot etettek meg. Idővel a patkányok nem csak a cukorfogyasztásukat növelték, hanem elvonási tünetek is felléptek cukor-absztinencia esetén és hosszabb megvonás után hajlamosak voltak visszaesésre. Ennek az volt az oka, hogy a cukor az agyban a dopamin, egy hírvivő anyag, szintjét megemeli és ezáltal boldogságérzetet kelt. Idővel az állatok ezt megszokták. Ahhoz, hogy ugyanazt a boldogság érzetet előidézzék, az állatoknak egyre több cukorra volt szükségük – beindult a függőségi ciklus. A cukorbetegség évente megrendezett világnapja tökéletes lehetőséget kínálhatna a WHO-nak arra, hogy az ilyen összefüggésekről felvilágosítsa az embereket. Habár a WHO szerint fontos lenne, hogy „minden ember számára adott legyen a lehető legjobb egészségi állapot lehetősége”, mégsem parancsol megálljt a világszerte folyó cukorfüggőséggel való üzletelésnek. A világ nagy élelmiszergyártói és a gyógyszeripar nagy "örömére". Ugyan miért? Az angol író Aldous Huxley-tól származó idézettel zárjuk adásunkat: "Az egészségügyi kutatás az utolsó évtizedekben olyan óriási fejlődést ért el, hogy már alig létezik egészséges ember." Aldous Huxley, brit író (1894–1963)
von
https://de.sott.net/article/3129-Zuckerals-Droge
https://de.sott.net/article/5894-Die-giftige-Wahrheit-uber-Zucker-US-Forscher-warnen-in-Nature-vor-FruktoseNWO%20in%20der%20Medizin