A Szabad Nemzet Egyesület
pert indít az Index.hu újságírója, Dezső András cikke miatt, amiben
szélsőséges elemekkel próbálta - egyébként sikerrel - összemosni a
Vlagyimir Putyin orosz államfő budapesti látogatása idejére szervezett
szimpátiatüntetést. Dezső egyfajta összeesküvés-elméletet állított fel,
miszerint a tüntetés mögött egy általa megnevezett szélsőséges személy
áll, és mindezt a Facebook-on történő "tetszikelésekkel" kívánta
alátámasztani. "Dezső konspirációs teóriája szerint az orosz-magyar
kapcsolattartás mellett kiálló esemény szervezői között egy szélsőséges
elem van. Ezt a szerző különféle jelekből, „lájkokból” következtette ki,
ezzel a módszerrel tetszőlegesen lehet elméleteket kiötleni" - áll az egyesület közleményében.
Mint
utólag kiderült, a megmozdulás szervezői eleinte készségesen
együttműködtek, és maguk is törekedtek arra, hogy a tüntetés környékén
kétes elemek ne jelenhessenek meg. "Minden ezzel a kérdéssel
megkeresett szervező határozottan kijelentette: az említett szélsőséges
személynek nincs köze az eseményhez, a rendezvényen nem vehet részt. Nem
tüntetett el nyomokat a szervezés, megköszönte Dezső értesüléseit.
Előre közölte, hogy ahol ezt adminisztrátori jogköre megengedi, a
kifogásolt illetőt internetes tevékenységében korlátozza." A
későbbiek alapján azonban ez nem volt elég, az újságíró nem az
együttműködést kereste, valamint nem megakadályozni akarta a szélsőséges
elemek megjelenését, hanem magát a tüntetést akarta ellehetetleníteni.
Mivel az újságíró a résztvevő szervezetek lejáratásával fenyegette a
szervezőket, végül lemondták a rendezvényt.
Az
eredetileg meghirdetett eseménynek több mint ezer résztvevője lett
volna, köztük nemzeti, jobboldali, baloldali és antifasiszta szervezetek
képviselői is. A szervezők kiemelték, hogy az újságíró tevékenysége
emiatt a gyülekezési jogot korlátozta, és megteszik a megfelelő jogi
lépéseket. "Születése pillanatában ellehetetlenített egy gyülekezési
jogával élni kívánó civil szervezetet. Megsértette a szervezet
tagjainak jó hírnevéhez fűződő jogait, hamis színben tüntetve fel őket,
alapvetően hatással van az adott résztvevők társadalmi megítélésére."
Az
említett újságíró korábban már számos karaktergyilkosságban vett részt,
többek között a választási eredményeket próbálta befolyásolni (vagy
rajta keresztül próbálták befolyásolni) a Jobbik politikusának
lejáratásával. Később aktívan közreműködött a külügyminiszter elleni
lejárató kampányban, alig két héttel azelőtt, hogy kiderült; Washington
nem fogadja el a magyar külügyminiszter személyét, és Szijjártó Péter
washingtoni bemutatkozó látogatása alatt John Kerry egy alacsonyabb
rangú személyt küldött maga helyett. Korábban az Index.hu azzal vádolta
Moszkvát, hogy szélsőjobboldali szervezeteket támogat Magyarországon,
ami egy fővonalú sajtóorgánum részéről fokozottan alkalmas arra, hogy a
két ország közt diplomáciai feszültséget keltsen. Nagyjából ezzel a
csapásiránnyal egybevágó Dezső András lejárató-kampánya a
szimpátiatüntetést megelőzően, ahol szintén szélsőséges elemekkel
próbálta összemosni a rendezvény szervezőit.
http://www.hidfo.net.ru/2015/02/19/szabad-nemzet-egyesulet-pert-indit-az-index-ujsagiroja-ellen