2015. február 23., hétfő

Lázár: “Erőmet, képességeimet meghaladó feladatokat bízott rám a miniszterelnök”

Az állami MVM és a gázimportba offshore cégeken keresztül kapcsolódó MET Holding közötti átjárás került szóba hétfőn a parlamentben. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a témában nem tartotta magát kompetensnek, és azt mondta, alig várja, hogy leadhasson portfóliójából.
“Erőmet, képességeimet meghaladó feladatokat bízott rám a miniszterelnök, és nagyon várom már, hogy leadhassak a portfóliómból” – mondta az Index szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn a parlamentben.
Egészen konkrétan így fogalmazott: “Erőmet, képességeimet, tudásomat messze meghaladó mértékű portfóliót szánt nekem a miniszterelnök úr miniszterként. (…) Nagyon várom már, hogy leadhassak a portfóliómból, és ne újakat kapjak.”
lzj
Lázár ezzel azt kívánta hangsúlyozni, hogy ő nem energiapolitikai szakértő, kereskedelmi és üzleti kérdésekkel kapcsolatban pedig nem akar válaszolni.
Előzőleg az LMP-s Szél Bernadett kérdezte arról, hogy az állami MVM-ből a gázimportba offshore cégeken keresztül kapcsolódó MET Holdingba áramló emberek nem visznek-e magukkal olyan információkat, amelyekkel megkárosíthatják az államot. Szél Bernadett azt is tudni akarta, hogy miért szervezték az egész gázüzletet egy “Orbán-közeli cégnek”.
Lázár János volt az is, aki hétfőn először kimondta Simicska Lajos nevét a parlamentben. Szintén Szél Bernadettnek válaszolva azt mondta, hogy “sem Simicska Lajosnak, sem Csányi Sándornak, sem másnak az érdekeit ez a kormány nem szolgálja ki”.
(HVG)

Lengyelország is a szankcióháború áldozata lesz

Hídfő.net.ru | Lengyel sajt beszállítás tilalom
Oroszország fogyasztóvédelmi szerve átmeneti tiltást helyezett érvénybe a Lengyelországból érkező sajttermékekre, a Ria Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozó forrás szerint amiatt, mert azok nem felelnek meg az Oroszországban alkalmazott fogyasztóvédelmi elvárásoknak.
Ugyan hivatalos csatornákon csak fogyasztóvédelmi intézkedésről van szó, az orosz importtilalmak eddig minden esetben a nyugati szankciókat követték. Tavaly októberben az ukrán exportra vetettek ki hasonló korlátozást, a gyártási körülmények szabálytalanságaira hivatkozva. Ezek a lépések ugyan nem szankciók - hivatalosan -, de az Európai Unió tagállamait ráébresztik arra, hogy az EU nem egységes egész. Miközben az ehhez hasonló ellenlépések komoly veszteségeket okoz a kis országok hazai iparának, Brüsszel nem kárpótolja a tagállamokat az elszenvedett veszteségért, vagy a kiszabott, a veszteséghez képest kismértékű támogatások rendszerint a nyugatbarát kormány holdudvaránál tovább nem jutnak.
Az ENSZ gazdasági és társadalmi hivatalának adatai szerint Lengyelország és a balti államok szenvedik meg leginkább az importtilalmat. 2014 decemberi jelentés szerint az Európai Unió mintegy 11 milliárd dollárt vesztett a szankcióháború miatt, ami a régió egészének logisztikai szektorát is megzavarja.

http://www.hidfo.net.ru/2015/02/23/lengyelorszag-szankciohaboru-aldozata-lesz

Ömlik az ukrán propaganda a Duna Tévéből



















“A Duna Televízió ne a háborús bűnös Kijevi Junta kormányzatának akarjon megfelelni, – hanem a magyar politikai érdekeknek, s nem utolsósorban a magyar nézők elvárásainak. – A korrekt tájékoztatást, – vagyis az igazságot és a valós történéseket szem előtt tartva…”

Nem először tapasztaljuk a Duna Televízió túlzottan ukrán párti megnyilvánulásait, – az Ukrajnával foglalkozó hírműsorokban.
Legutóbb február 23-án délután fél 5-kor “szolgáltatott” a “Térkép” című hírműsorban olyan szemérmetlen orosz ellenes ukrán párti híreket, – melyeket jószerével csak a hivatalos ukrán hírügynökségen, az “Unian-on lehet olvasni.
Külön kiemelték az 1 évvel ezelőtt a Majdanon történt eseményeket, – ahol több mint 100-an haltak meg a merénylők golyóitól. – Az ukránok most 1 évvel később ezt már úgy adják elő, hogy a “Berkut” egységei használtak éles lőfegyvert a “békés tüntetőkkel szemben” amiből adódóan a tömeg fellázadt és elzavarta Janukovics kormányát.
S ezt a szemérmetlen ukrán hazugságot, – a magyar Duna Televízió is leadja.
Holott az igazság ennél sokkal bonyolultabb, – csakhogy a Junta hivatalos médiáját, az Uniant-t az már nem érdekli, – de úgy látszik, hogy a Duna Televízió hírszerkesztő stábját sem.
A valóságban az volt a helyzet, hogy a jobbára a nyugat által pénzelt és az izraeli veterán katonák (volt IDF) által kiképzett neonáci suhancokból álló martalóc bandák, – a nyugati média által békésnek kommunikált, ám a valójában kifejezetten agresszív tüntetők, minden lehetséges eszközzel támadták a belügyi (köztük a berkutos) egységeket, – molotov koktélokkal, tüzijáték-rakétákkal, botokkal, baseball ütőkkel, – s végén már az egyénileg beszerzett maroklőfegyverekkel, – míg a Berkut egységeinél nem volt lőfegyver!
Éppen ezért volt a rendőri erők veszteséglistája olyan magas.
És ebbe az állapotba csaptak be az események tavaly február 20-án, amikor is a Majdan tér környékén lévő házak tetőiről, s padlásairól, idegen állampolgárságú mesterlövészek kezdték el lőni mind a tüntetők, s mind a rendőrök sorait. – Azzal az azóta már nyivánvalóvá vált céllal, hogy eszkalálják az eseményeket, – s a tüntetések szintjéről, a polgárháborúba taszítsák az országot, – s a fellobbanó zűrzavart kihasználva, megbuktassák a törvényesen megválasztott Janukovics kormányt, mely végül az orosz integrációt választotta, – s helyette egy nyugatbarát juntát ültessenek a kijevi hatalomba, az ukrán nép nyakába. Mely aztán teljes mértékben kiszolgálja az Egyesült Államok oroszellenes geopolitikai érdekeit.
S mely hatalom azóta is háborús bűnök tucatjait követi el nap mint nap Kelet-Ukrajnában, – amiket éppen ezekkel az oroszellenes vádaskodásokkal próbálnak meg elsikálni… – És ehhez asszisztál a magyar Duna Televízió.
Az egyre erősebben körvonalazódó keleti nyitás idején nem ártana, ha egy olyan állami tulajdonú média, mint a Duna Televízió objektívebben tájékoztatná nézőit az ukrajnai események vonatkozásában! -
És ne a háborús bűnös Kijevi Junta kormányzatának akarjon megfelelni, – hanem a magyar politikai érdekeknek, s nem utolsósorban a magyar nézők elvárásainak. – A korrekt tájékoztatást, – vagyis az igazságot és a valós történéseket szem előtt tartva.
Szabad Riport

Az ISIS az amerikaiak titkos hadserege

Wester Tarpley, amerikai történész szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet az Egyesült Államok titkos hadserege, és Abu Bakr al-Bagdadi, a terrorszervezet vezetője John McCain amerikai szenátor közeli barátja.
A történész az iráni IRNA hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy a globális terrorizmus pénzelését az amerikai kormány folytatja, és magát a jelenséget is az USA kormánya hozta létre. Tarpley korábban a Press TV iráni hírcsatornának is nyilatkozott, akkor kijelentette, hogy az amerikai kormány hozta létre az ISIS terrorszervezetet, abból a célból, hogy az ellene folytatott harccal legalizálja a nyugati katonai beavatkozásokat a Közel-Keleten és később Észak-Afrikában.
Hídfő.net.ru | ISIS
Tarpley elmondása szerint az amerikai kormány nem közvetlen segítséget nyújt a terrorszervezetnek, hanem ezt térségi "szövetségesein", úgynevezett donorországokon keresztül teszi. Ennek lényege, hogy az amerikai kormány olyan üzleteket köt - többek között - a szaúdiakkal, amely önmagában a közel-keleti félnek jobban megéri mint az amerikaiaknak, de cserébe rejtett záradékként bizonyos szervezetek anyagi támogatását kérik a térségben, így jut el az amerikai pénz olyan térségi terrorszervezetekhez, mint a most épp ISIS néven működő csoport. Az USA főbb donorjai ilyen téren Abdul Rahman al-Faiszal szaúdi herceg, valamint Szaúd Arábia volt amerikai nagykövete.
Ha az Egyesült Államok valóban le akarna számolni a terrorszervezettel, azt könnyedén megtehetné egy Szaúd Arábia számára megfogalmazott ultimátummal, amiben követeli, hogy a szaúdiak hagyjanak fel a térségi terrorizmus támogatásával. Ezen felül, ha az amerikai kormány valóban fel akarná számolni a terrorszervezet, a Fehér Ház a szíriai kormányt kellene támogassa, mert ez jelentené a terrorizmus elleni legális harcot. Tarpley szerint ennek ellenére az látható, hogy az amerikaiak a szíriai kormánycsapatokat bombázzák, ha azok jelentős előrelépést érnek el a terroristák elleni harcban.
Tarpley emellett felhívta a figyelmet arra, hogy a terrorszervezet az amerikai közösségi médiát használja a szervezkedésre, valamint propagandaanyagainak terjesztésére. Ha ez a terjeszkedés valóban problémát jelente az amerikaiaknak, kötelezhetnék a Facebook-ot, hogy törölje a terroristákkal kapcsolatban álló tartalmakat, ahogy azt számos más esetben is megtették. Tehát a terrorszervezet csak akkor lehet jelen az interneten és az amerikai közösségi médiában, ha az amerikai kormány azt úgy akarja.
A történész emellett párhuzamot vont az al-Kaida 1980-as években történő megjelenése és Afganisztán amerikai megszállása, valamint az ISIS megjelenése és az amerikaiak szíriai beavatkozásai közt, ami szintén azt mutatja, hogy az amerikai kormány rutinszerűen támogatja a nemzetközi terrorizmust, hogy elérje térségi célkitűzéseit. Ennél fogva az amerikai kormány felelős azokért a tömeggyilkosságokért is, melyeket az általuk közvetett módon támogatott terrorszervezet elkövet.
Hídfő.net.ru | Amerikai kormány támogatja ISIS

http://www.hidfo.net.ru/2015/02/23/az-isis-az-amerikaiak-titkos-hadserege

Rengeteg autóhitel dőlt be a frank megborulása nélkül is

Ugyan a frank-forint árfolyam csak januárban szakadt be a svájci jegybank döntése nyomán, hazánkban rengeteg gépjármű devizahiteles esett éven túli késedelembe tavaly év végén.
A Magyar Nemzeti Bank hétfői adatai szerint a 90 naon túli késedelmes hitelek aránya a harmadik negyedéves 19,4 százalékról 19,3-ra mérséklődött. Ehhez a változáshoz érthető módon sokkal inkább a forint hitelek portfóliójának javulása járult hozzá, mint a devizahiteleké. 2013 év végéhez mérten azonban ez még mindig romló helyzetet mutat, hiszen akkor a késedelmes hitelek aránya 18,8 százalék volt.
Ahogy írtuk, a forint gyengüléséből fakadóan a devizahitelek állományában mutatkozott több esetben romló minőség. Ezen belül is a személyi hitelek esetében 26,6 százalék volt a 90 napon túli késedelemben lévő hitelek aránya a korábbi 22,5 után. Egy évvel korábban még "csak" 15,4 százaléka volt a hiteleknek éven túli elmaradásban. Szintén jelentős romlás mutatkozott a gépjármű hitelek esetében ahol egy negyedév alatt 12,2-ről 13,5 százalékra ugrott a problémásak aránya. A jelentős késedelembe csúszás ráadásul még azelőtt történt, hogy januárban a svájci jegybank döntése nyomán a frank-forint jegyzése a mélybe zuhant volna. Így ebből kiindulva véleményünk szerint az idei első negyedév könnyen még ennél is nagyobb hitelbedőlést eredményezhet.
A forintosítással érintett lakáscélú és szabad felhasználású hitelek esetében azonban nem volt jelentősebb mértékű portfolióromlás. Míg a lakáscélú hiteleknél 18,6 százalékon stagnált a késedelemmel érintett állomány aránya, addig a szabad felhasználásúak esetében 30,3 százalékra emelkedett a mutató 30,1-ről.
Ha a forinthiteleket nézzük hiteltípusok szerint, ebben az esetben is az autóhiteleseknek volt igen nagy problémájuk, hiszen a harmadik negyedéves 44,6 százalékról 48,2-re emelkedett az éven túli késedelemben lévő hitelek aránya. Ám ennek ellenére éves bázison javulás mutatkozott, hiszen 2013 év végén a késedelmes hitelek a teljes gépjármű hitelállomány 52 százalékát tették ki. Emellett még a folyószámla-hiteleknél történt némi romlás, hiszen a korábbi 9,4 százalékos késedelmes hitelarány 9,7-re emelkedett.
A többi hiteltípusnál azonban javult a portfólió minősége. Legnagyobb mértékben az áruvásárlási és egyéb hiteleknél, 17,9-ről 15,1 százalékra. A lakáscélú hiteleknél a piaci kamatozásúak esetében 14,3-ről 13,4 százalékra javult a minőség, a támogatottak esetében 4,6-ről 4,3 százalékra mérséklődött a késedelmes hitelek aránya. A szabad felhasználású hitelek esetében 0,2 százalékponttal 31,5 százalékra csökkent az éven túli csúszással érintett hitelállomány aránya.
mfor.hu

A román rákosokat soronkívül kezelik Debrecenben

Míg Romániában a rákos betegnek akár három hónapig is várniuk kell a kezelésre, addig Magyarországon a segítségnyújtás azonnali és ingyenes. Egy román-magyar kezdeményes keretein belül Debrecen ingyenes ápolást nyújt a romániai rákosoknak – írja a voceatransilvaniei.ro.
kolozs
Több mint 8600 regisztrált betege van a Szatmár Megyei Kórház onkológiai osztályának, a betegek 60%-ának pedig sugárkezelésre is szüksége van. A probléma „csak” annyi, hogy a kórház nem rendelkezik megfelelő felszereléssel, éppen ezért a betegeknek más megyékbe kell menniük. Viszont ott sem sokkal jobb a helyzet, hiszen csak várólistára kerülhetnek – a kezelésig pedig több hónap is eltelhet.
A romániai betegeknek azonban Debrecen lehet a megoldás. Egy szatmári férfi három hónapig várt az aradi kivizsgálásra, de mivel nem kerül sorra így Magyarországra utazott, ahol azonnal és ingyen megkapta a sugárkezelést. A debreceni kórház ugyanis rendelkezik a legmodernebb felszereléssel, és a HURO projekt megállapodása szerint a romániai betegek is igénybe vehetik ezeket. A kezdeményezés két évvel ezelőtt indult és 2018-ig folytatódik – így a kis távolság miatt – esélyt kapnak a gyors, minőségi kezelésre a Szatmár megyében élő betegek.
A HURO kezdeményezésének is köszönhetően a rákos megbetegedések csökkentek az elmúlt években Szatmár megyében. Azonban még így is a megbetegedési lista első három helyén a tüdőrák, a méhnyakrák és az emlőrák áll.


https://balrad.wordpress.com/2015/02/23/tudtad-ezt/

Donbassz: innen folytatódik…

grá
Tüzérségi párbajoktól volt hangos a mára virradó éjszaka a Donyec-medence fővárosa körül.
Avgyejevka valcmanista latortüzérsége nem tüdott nyugodni ezen az éjszakán sem. Hát folyamatosan bombázták Makejevkát, Jaszinovataját és persze Donyecket. Volt is meglepetésük a pribékeknek, amikor a népköztársaságiak visszaszóltak.
enni
Gyjebalcevo. Látkép felszabadulás után
Gorlovkában már meg sem lepődtek a latorbombázáson. Csak az irányán. Mára virradóan a (Клебан-Бык в Константиновск)Konsztantyinovszk-járásbéli Kleban-Bük irányából lőtték a várost Valcman martalócai.
A donyecki repülőtér ellen is megkísérltek mára virradóan egy újabb attakot a martalócok. Azt érték el vele, hogy a milicisták rájuk förmedtek hajnalban: ideje lenne már a latortetemeket eltakarítaniuk a környékről, mert lassan kezd enyhülni a téli fagy.
(Водяное)Vodjanoje és (Пески)Peszki vidékén egész éjjel csetepaték zajlottak.
tak
A Harkov-Luhanszk autópályán egész éjjel nagy volt az egyirányú forgalom. Juntaerők konvojai tartanak Donbassz FELÉ!
Liszenko kijevben megint Maradék-Ukrajnára fenekedő szörnyűséges orosz ármádiát látott beözönleni Donbasszba. Már nem csak “lábon” érkezik az orosz hadsereg, hanem vasúti szerelvényszám árad feltartóztathatatlanul. Liszenko szerint.
tér
DNR hírszerzési jelentések szerint a kijevi udvar nagyszabású terrorakciókat készít elő Harkovban, Herszonban, Nyikolajevban, Zaporozzsjéban, Odesszában és Dnyepropetrovszkban. A cél, hogy a térségek lakosságát az “orosz lázadók” ellen hangolják. Ebbe a képbe illik bele a tegnapi harkovi muri is, amelynek kivitelezésétől a harkovi partizánok elhatárolták magukat.

Sirokino környékén aggódnak az “azovisták”! Kikezdtek tegnap a népköztársaságiakkal, azok meg felvették a kesztyűt. Reggelre Kolomojszkij “Benya” zsoldkifizető bankszámláján rajtamaradt majd ötven bérgyilkosának havi apanázsa.
https://balrad.wordpress.com/2015/02/23/donbassz-innen-folytatodik/