2015. október 3., szombat

Lavrov: meg kell akadályozni az országok destabilizálását

Oroszország az ENSZ elé tárna egy határozattervezetet, ami kimondja, hogy nemzetközi elszigeteltségbe kell kényszeríteni minden olyan országot, ahol a közelmúltban puccs történt. A lépés nem csak Ukrajna és a Közel-Kelet helyzete miatt fontos, hanem alapjaiban változtatná meg a globális politikát.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy venezuelai televíziónak adott interjú során jelentette ki, hogy az ENSZ egészére ki kellene terjeszteni azt az afrikai és dél-amerikai országokban alkalmazott gyakorlatot, melynek lényege, hogy elszigeteltségbe kényszerítik azokat az országokat, ahol a közelmúltban külföldről vezérelt hatalomátvétel történt. A főként latin-amerikai országok által alkalmazott gyakorlat lényege, hogy amennyiben egy idegen hatalom belföldi proxy-szervezeteken keresztül erőszakkal magához ragadja a hatalmat, a térségi országok totális bojkott alá vonják az új kollaboráns kormányt, annak megsegítésében humanitárius szempontok alapján sem vesznek részt, így hosszú távon ellehetetlenítik az idegen hatalom számára az újabb gyarmatterület stabilizálását.
Lavrov szerint az ENSZ a nemzetközi jog szintjére kell emelje ezt a gyakorlatot, és amennyiben egy országban erőszakos hatalomátvétel történik, az adott ország megszűnik a nemzetközi közösség rendes tagja lenni. A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy bár a be nem avatkozás irányelve ma is érvényben van, az országok ezt saját érdekeik mentén elferdítve értelmezik; az erősebb hatalmak eltávolítják a gyengébb országok kormányait, eközben csak azt nevezik külső beavatkozásnak, ha egy másik hatalom a helyzet stabilizálása érdekében a legitim kormány megsegítésére tesz lépéseket. Lavrov szerint mostanra olyan helyzet állt elő, hogy egyes országok kényük-kedvük szerint eltávolítják a számukra nem elfogadható kormányokat, ezért erősebb garanciákra lesz szükség annak biztosítására, hogy egy adott ország politikai berendezkedéséről azok döntsenek, akiket a döntés következménye közvetlenül érint a mindennapokban.
A külügyminiszter erre példaként az ukrán EuroMajdant, és a Grúziában történt “rózsás forradalmat” nevezte, valamint számos olyan ország esetét, ahol a fenti két példával ellentétben már a hatalomátvétel során is ezrek haltak meg (pl. Líbia, Egyiptom). Lavrov szerint amennyiben egy országot külső hatalom destabilizál, a nemzetközi közösség meg kell akadályozza, hogy bármely ország is az újonnan hatalomra jutott csoportot kezelje az adott ország legitim kormányaként.

http://hidfo.ru/2015/10/lavrov-meg-kell-akadalyozni-az-orszagok-destabilizalasat/

Hídavatás

Tegnap Szergej Akszjonov krími miniszterelnök-helyettes, és Venyjamin Kondratyev kubanyi kormányzó jelenlétében adták át a félszigetet Oroszországgal összekötő 1,2 kilométer hosszú technikai hidat.
híd
A jövő héten pedig kezdik építeni a másodikat is. Ezeken a technikai hidakon fogy bonyolódni a HÍD ÉPÍTÉSE.
híd1 híd2 híd3
Azaz, ezeken a technikai hidakon fognak közlekedni a Krím-félszigetet Oroszország Anyácskával a Kercsi-szoros fölött összekötő híd építésében közreműködő anyagszállító járművek, daruk, stb.
Ugyanakkor tegnapelőtt mutatták be Szocsiban a felépítendó krími híd látványvideoját.
Elkészülte után évi 17 millió utas, és napi 40 ezer autó, valamint napi 47 vonatpár fog rajta közlekedni! Ismerve az oroszok utazási hajlandóságát, semmi túlzó nincs ezekben a számokba. Le mernénk fogadni, hogy még Arhangelszkből is meg Vlagyivosztokból is lesznek olyanok szép számmal, akik csak az élmény kedvéért fognak érkezni! Hogy átkelhessenek a hídon!
http://www.balrad.com/2015/10/03/hidavatas/

Folytassa kérem…

Folytatódik Szíriában a légi féregírtás. Olyan hatékonysággal, hogy a NATO-latorszövetség európai kiválóságai kezdenek aggódni. Valami még mindig nem tisztult le a koponyákban.
Oroszország katonai és humanitárius segítségnyújtása SZÍRIA TÖRVÉNYES KORMÁNYÁNAK A MEGSEGÍTÉSÉT SZOLGÁLJA, MINDEN-A LEGITIM KORMÁNY ELLEN HARCOLÓ-DZSIHADISTA VAGY “MÉRSÉKELT” FEGYVERES BŰNBANDÁVAL SZEMBEN!
A Reuters-hírügynökség mai híre szerint a szír hadsereg egy-két héten belül néhány Oroszországtól kapott újdonsággal fogja meglepni a kormányellenes hordákat.
Tegnap Párizsban Oroszország elnöke ERRŐL VILÁGOSÍTOTTA FEL a szereptévesztésben lévő Francois Hollande francia elnököt, és Angela Merkel német kancellárasszonyt. A jeles francia-német ravaszdipáros ugyanis KÖTELEZNI PRÓBÁLTA OROSZORSZÁGOT, hogy Szíriában CSAKIS AZ ISIS dzsihadista terrorbandát semmisítse meg, és ne támadja a szívüknek oly kedves-egyéb más általuk is fölbujtogatott-kormányellenes bűnbandákat.
Vlagyimir Putyin megpróbálta velük megértetni, hogy kedvencek ide-vagy oda!-OROSZORSZÁG KEMÉNYEN LE FOG CSAPNI, ÉS MEG FOG SEMMISÍTENI MINDEN KORMÁNYELLENES TERRORISTA HORDÁT SZÍRIÁBAN!
Emiatt Bundesmutti és Gall Ferike kollektíve duzzognak.
http://www.balrad.com/2015/10/03/folytassa-kerem/



Kíváncsi vagyok az amerikaiak most mivel fogják magyarázni ezt:
http://www.rt.com/news/317482-afghanistan-kunduz-msf-hospital/
Ahogy Ők mondják ” járulékos ” veszteségek légicsapás során..eltaláltak egy kórházat, 3 orvos és 30 beteg meghalt, eddig…

Donbassz konfliktusa “befagyott”

A “hivatalosan” Donbassz ügyével foglalkozó tegnapi párizsi “norman qartett” csúcs jószerével megemlítette, hogy van valamiféle “donbasszi-ügy” is. Ahol most valamiféle fegyvernyugvás van, és azt fenn is kéne tartani!
négy
Donbassz ügyében mindenféle nyugati megnyilvánulásnak amúgy is igencsak visszafogottnak kellene lennie, merthogy bármiféle hepciáskodásukra a pofájukba lehet tolni Jugoszlávia dolgát. Ami-ugyebár-nagyon komoly ellenérv. Kiváltképpen mostanság.
Pontosan ennek a mostanságnak “köszönhetően” kicsit csúszott is a Donbasszal foglalkozó megbeszélés, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök és a házigazda Francois Hollande előtte szót váltottak a quartett nyugati fertályát Maradék-Ukrajna és Donbassz ügyénél sokkal inkább foglalkoztató és izgató szíriai eseményekről.
Ezért aztán Valcmannak jó másfél órát kellett várakoznia, mielőtt ő is tárgyalóasztalhoz ülhetett birtokai és Donbassz témakörében a “nagyokkal”!
Amint az várható volt, ezen témakörben SEM igazán jutottak a felek ötről a hatra. Megállapították, hogy Donbasszban most fegyverszünet van, és azt jó lenne továbbra is fenntartani. Kicsit izmozgattak Nyalókakirály patrónusai a donbasszi választások kapcsán, hogy azt bizony az ő és a kijevi junta szája-íze szerint kell majd megtartani, de hát már céloztunk az imént a nyugatiak feledékenységére. Nem igazán olyan a helyzet mostanság, hogy ŐK DIKTÁLGASSANAK!
Francois Hollande hangsúlyozta, hogy a minszki tűzszünetet többnyire tiszteletben tartják a felek, ám figyelmeztetett, hogy donyecki és luganszki választásokat Ukrajna keleti részén 2015 után kell megtartani, hogy „vitathatatlan” legyen a voksolás.
Bundesmutti arról karattyolt, hogy a nyugati országok a szíriai rendezés érdekében sem tesznek engedményeket Oroszországnak Donbassz kapcsán. “A két dolog között nincs összefüggés. Szerinte Maradék-Ukrajna jogosan várja el, hogy tiszteletben tartsák területi integritását” (Ismét visszautalnánk Jugoszlávia esetére!)
A szócséplést követő sajtótájékoztatón Nyalókakirály is elmormolta a magáét. Szerinte a donbasszi háborúnak akkor lesz vége, amikor Maradék-Ukrajna utolsó darabja is “felszabadul”. (Értsd: a Krím ismét Kijev megszállása alá kerül. Megszokhattuk már, hogy Valcman szeret álmodozni. És álmait ki is kotyogja!) De a helyzetet “óvatosan optimistán” ítéli meg.
Dmitrij Peszkov a Kreml szóvivője kevésbé volt optimista. Szerinte “minden fél elkötelezett a rendezést illetően”. Valószínűsíthető, hogy Peszkov nyilatkozata volt a legobjektívebb Donbassz ügyében. “Minden fél elkötelezett a rendezést illetően!”-ki-ki a maga elgondolása mentén.
Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy Oroszország jobban emlékszik Jugoszlávia esetére, mint nyugati “partnerei”! A jövőt illetően pedig valószínűleg ez lesz a döntő momentum!


http://www.balrad.com/2015/10/03/donbassz-konfliktusa-befagyott/


Külön felhívnám a figyelmet a második képre: nem emlékeztet ez valamire?
cucc
Segítek: így ment haza a részben a magyarok által is megszállt Kijevből a cucc, 1942-43 táján. (Felmérte-e már valaki, hogy hány egykori kijevi nagypolgárt fosztottak ki végleg derék, hozzájuk bekvártélyozott tiszt uraink? Elzabrálva tőlük még azokat az utolsó értékeiket is, amelyeket a szovjethatalom addig eltelt negyedszázada alatt valahogy sikerült átvészeltetniük?)
cucc
Most a Kijevből jöttek “cuccolnak” a büdös proliktól, a Donbasszban. Azt tetszenek-e tudni, hogy külön postaszolgálat alakult a zabrált cuccok továbbítására? Azt tetszenek-e tudni, hogy Kijevben külön autópiac jött létre a Donbassz polgáraitól elkobzott gépjárművek eladására?
ÉS MI EZEKET TÁMOGATJUK??!!
(Csikós Sándor)