Petro 
Porosenko ukrán államfő azt mondta, az orosz propaganda  megpróbálja 
aláásni az európai közösséget, és az európai értékeket.
Petro Porosenko ukrán államfő üdvözölte 
az Európai Parlament által  elfogadott határozatot, amely döntést hozott
 az orosz állami  sajtóorgánumok Európából való kiszorításáról. „Különösen
 fontos,  hogy ezáltal tanúbizonyságot tegyünk egységünkről és 
szolidaritásunkról,  amit a találkozón az orosz propaganda elleni 
harccal kapcsolatban is  kinyilvánítottunk.” – mondta.
Az Európai Unió megkezdte az EU-t bíráló vélemények elhallgattatását
Az Európai Unió amiatt fogadott 
el az úgynevezett külföldi  propagandamédia működését korlátozó 
határozatot, mert nem tudja felvenni  a versenyt a nyers tényekkel, és 
olyan sajtóorgánumokkal, melyek  ugyanazokat az eseményeket más módon 
mutatják be – mondta Milorad Dodik,  a Boszniai Szerb Köztársaság 
elnöke.
Szerdán az Európai Parlament elfogadott 
egy határozatot az Európai  Uniót nem pozitív színben feltüntető média 
terjeszkedésének  korlátozásáról. Az úgynevezett „EU-ellenes” külföldi 
médiafelületekre,  többek közt az orosz Russia Today és Szputnyik 
sajtóorgánumokra  vonatkozó határozatot 304 képviselő szavazta meg, 179 
szavazott ellene,  és 208 tartózkodott. A szavazáson résztvevő 691 
politikus közül kevesebb mint fele támogatta a határozatot – az európai képviselők mintegy harmada pedig nem nyilvánított véleményt.
Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke azt mondta, ez az úgynevezett liberális demokrácia lényegéről árulkodik. „Ez
  a nyugati liberális demokrácia, ami átadja régiónkat a BBC, CNN és más
  hasonló médiák befolyása alá, melyek háború kirobbantására számítanak,
  elhallgatják a tényeket és démonizálják a nemzeteket. Ez a demokrácia 
 nem versenyezhet a valós tényekkel, emiatt kell meghozniuk ilyen  
határozatokat.” – mondta.
Dodik elmondása szerint ezzel az 
intézkedéssel éppen azt a  véleményszabadságot korlátozzák, amit eközben
 a nyugati világ  alapértékének tartanak; elfojtják azokat a hangokat, 
melyek eltérő  véleményt képviselnek az Európai Unió politikai életével 
kapcsolatban.  Az államfő emellett feltette azt a kérdést; ugyanazok a 
politikusok,  akik most ellehetetlenítik az eltérő nézőpontok 
megjelenítését, vajon  mit tennének, ha még több hatalmat, még 
kiterjedtebb jogköröket  kapnának?
http://www.hidfo.ru/2016/11/az-europai-unio-megkezdte-az-eu-t-biralo-velemenyek-elhallgattatasat/
Szerbia elnöke: értelmetlen és provokatív az uniós cenzúra
Az Európai Parlament elfogadott 
egy határozatot az EU-t nem  pozitív színben feltüntető harmadik ország 
béli médiafelületek  ellehetetlenítéséről. Szerbia elnöke szerint az 
intézkedés célja az  lehet, hogy negatív választ provokáljon ki az 
érintett országok  részéről.
Szerdán az Európai Parlament elfogadott 
egy határozatot, amely többek  közt olyan orosz hírügynökségek működését
 korlátozza, mint a Szputnyik  és a Russia Today. A 691 képviselőből 
304-en szavazták meg a  határozatot, 208-an pedig tartózkodtak. Tomislav
 Nikolic, Szerbia elnöke  szerint az intézkedés célja az lehet, hogy 
ellenséges választ  provokáljon ki Oroszország részéről. Nikolic szerint
 emiatt Moszkva nem  is kellene választ adjon az Európai Unió újabb 
provokatív lépésére.
A szerb államfő az Európai Unió vezetői által orosz propagandalapnak nevezett Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta; „Ez
  egy értelmetlen határozat, és nem tudom, mi a konkrét célja. Mindazon 
 változások után, melyek a nyugati országokban választások útján  
történtek, azt lehetett érezni, hogy kiválóan együttműködhetünk,  
rendezhetjük érdekellentéteinket, különösen a Nyugat és Kelet közti  
alapvető ellentéteket. Mindezek után az EU képviselői hirtelen  
kezdeményeztek egy ilyen intézkedést – úgy gondolom, ez rendkívül  
furcsának mondható.”
A szerb államfő hozzátette; Oroszország 
nem kellene különösebb  figyelmet fordítson erre az intézkedésre, hiszen
 annak célja éppen az  lehet, hogy ellenséges választ provokáljon ki az 
orosz médiában. Nikolic  emellett úgy gondolja, az EU által hozott 
határozat arra ösztönözheti  az európai állampolgárokat, hogy 
megismerjék az orosz médiafelületek  által közölt “másik álláspontot”, 
ami ellen az EU törvényhozói oly  hevesen tiltakoznak.
http://www.hidfo.ru/2016/11/szerbia-elnoke-ertelmetlen-es-provokativ-az-unios-cenzura/