Nemcsak
a hazai belpolitika, hanem a külföldi helyzet is villámgyorsan
változik. Most ilyen kort élünk. Sőt, olyan dolgok is megtörténnek,
amire évekkel ezelőtt nem is mertünk gondolni. Mint pl. arra, hogy
Amerika a láncoskutyáját (Izrael) büntetni fogja és nem tárgyal
vezetőikkel. Arról persze most nem szólnak a hírek, hogy Izrael a
végnapjait éli és a lejtőn sebesen zuhannak. A márciusi izraeli
választások sem menthetik meg Izraelt, sőt a válságuk tovább fokozódik.
NETANYAHUT KIUTÁLTÁK AMERIKÁBÓL
Immár
hónapok óta folyik a huzavona arról, hogy Nyahut ki fogja fogadni most
márciusban Amerikában hivatalos részről. Kiderült, hogy senki. Miután
Nyahu ezt megtudta, azzal próbált magán segíteni, hogy legalább engedjék
meg neki, hogy a kongresszusban mondjon egy uszító beszédet Irán ellen.
De most ezt is lefújták. Sőt, megtiltották neki! Gyakorlatilag
mindenhonnan kitiltották Nyahut. A szerencsétlen saját hazájában nem tud
kampányolni, azt gondolta, majd az amerikai nyilvánosságot fölhasználja
arra, hogy ő még létezik és esélyes a vezetésre. Most már ott tartanak a
dolgok, hogy pl. Kerry külügyér, aki egyébként higgadtnak látszik
mindig, most mégis a Drakula-fejű élesen kiakadt Nyahura és durva
szavakkal illette, amit a tévék még idézni sem mertek. Hát itt tartunk.
Volt ennél jobb is. Az egyik hazai tévé megszólaltatta „Gyurikámat”
(Nógrádi György), aki nagy kerek szemekkel és nagy bántosan elsorolta,
hogy Izrael történetében ilyen gyalázat még sosem történt, hogy a
vezetőjüket kiutálták Amerikából. Csak egy mondatot kapott a tévétől a
neves szakértő, de nekünk ez is elég volt arra, hogy felfogjuk a helyzet
drámaiságát. Most már tényleg ott tart Izrael, hogy bármit tesz,
bármibe nyúlnak, mindenütt kudarcot vallanak. S a legnagyobb támogatójuk
is levette róluk a kezét. Hát persze….Ennek a fő oka Amerika nagy
bajaiban keresendők és nem akarnak maguknak még nagyobb bajt okozni
Izrael őrült hülyeségeivel. Elegük lett abból, hogy a teljesen beteg
Izrael dirigálja meg Amerikának, hogy milyen politikát folytassanak.
Csodálatos módon a hazai tévék mélyen hallgatnak erről a gyászos
kapcsolatról. Még az ATV is. Pedig aztán ők igazán csüngenek az izraeli
híreken. Na és a cionrádió (MR)? Ők is mélyen hallgatnak és levették a
hírekből a korábban állandóan szerepeltetett izraeli tudósítójukat….Mit
is mondjunk erre? Na végre….Van Isten! De az az Isten nem Jehova, hanem a
Magyarok Istene. Kép: Huffpost képe a letört Nyahuról, ahol „destruktívnak” nevezik, magyarul rombolónak
http://amagyaroldal.hu/hirek/content/izrael-%C3%A1mokfut%C3%A1sa-amerika-kegyei%C3%A9rt
Az alábbi PressTV cikke nem közli, hogy „magyar” rabbik aláírták-e a szóban forgó levelet?
Mi azt gyanítjuk, hogy nem.
Sőt, ha tudtak is erről az akcióról, a hazai zsidóvezetők a legcionistábbak a világon,
s nem írták alá az egyébként teljesen jogos elmarasztaló levelet.
Mi azt gyanítjuk, hogy nem.
Sőt, ha tudtak is erről az akcióról, a hazai zsidóvezetők a legcionistábbak a világon,
s nem írták alá az egyébként teljesen jogos elmarasztaló levelet.
MÁR A RABBIKNAK SEM FELEL MEG NETANYAHU
Rabbik
az Emberi Jogokért (RHR) nyílt levelet tett közzé, amit nem kevesebb
mint 400 rabbi írt alá a világ minden tájáról, amiben az izraeli
miniszterelnököt bírálták a palesztinokkal szembeni politikája miatt. A
rabbik felszólították Netanjahut, hogy a palesztin otthonok lerombolását
állítsák le a megszállt területeken, mert Netanjahu politikája és
tettei elllenkeznek a "a nemzetközi joggal." (A levél részletezi a
palesztínok szenvedéseit a lerombolt házaik, földjeik miatt. A levelet
azért írták, mert a megszállt Ciszjordániában legutóbb 400 palesztín
házat romboltak le. A levelet azért is írták, mert az angol Daily Mail
című újság azt állította, hogy az Európai Unió már szervezi, hogy
kifizetik a lerombolt házak újjáépítését. A szerk.) (pressTV, részlet)http://amagyaroldal.hu/hirek/content/ezt-elhallgatt%C3%A1k-hazai-h%C3%ADrekben