Niels Annen német külügyi
államtitkár azt mondta, megosztottságot okozhat Európában az amerikai
elnök azon kezdeményezése, mely szerint Oroszországnak újra
csatlakoznia kellene a G7-csoporthoz.
Donald Trump amerikai elnök közleménye
szerint Oroszországnak újra csatlakoznia kell a G7-csoporthoz, ami
azzal fenyeget, hogy újabb nézeteltérés keletkezhet az európai országok
közt – mondta Niels Annen német külügyi államtitkár egy hétfői sajtótájékoztató során.
“Válaszul erre a Tweet-re és Trump
provokációjára – ha Oroszország nem mutat fel semmilyen előrelépést, és
visszahívjuk őket, ezt senki nem értené. A G7 egy olyan csoport, ami
megvédi saját közös érdekeit. Mint azt korábban mondtam, nyitottak
vagyunk Oroszország visszatérésére, de ehhez politikai lépések
szükségesek. Nem engedhetjük, hogy újabb megosztottság keletkezzen
Európában, ugyanis Európában nem mindenki egyezne bele ebbe a döntésbe
(Oroszország csatlakozása a G7-hez)” – mondta Annen a ZDF hírügynökségnek nyilatkozva.
Trump a Kanadában tartott G7
csúcstalálkozón közölte, hogy Oroszországnak újra csatlakoznia kellene a
csoporthoz, emellett javasolta, hogy a G7 más vezetői is támogassák
ezt a kezdeményezést.
Mindeddig csak Giuseppe Conte olasz
miniszterelnök támogatta Oroszország újra-csatlakozását, Trump
kezdeményezése emiatt újabb törésvonalat hozhat létre az európai
országok közt.
http://www.hidfo.ru/2018/06/az-amerikai-kulpolitika-megosztottsagot-okozhat-europaban/
http://www.hidfo.ru/2018/06/az-amerikai-kulpolitika-megosztottsagot-okozhat-europaban/