2018. szeptember 15., szombat

A Medve és a Sárkány egyre szorosabb szövetsége


Miután a nyugatiak majd 2 évszázadon keresztül próbálták folyamatosan egymásra uszítani a két keleti nagyhatalmat, mostanában ennek éppen az ellenkezője történik. Megvalósulni látszik a Nyugat legrémisztőbb álma: A politikai és gazdasági együttműködés sikerét követően, Oroszország és Kína egyre szorosabb katonai együttműködést alakít ki.

Bár a nyugati elemzők makacsul tagadják, de a két ország minden téren egyre szorosabb szövetségének már a világpolitika irányát is meghatározó geopolitikai jelentősége van.

Euronews: …”Kínai egységek is csatlakoztak Oroszország történetének legnagyobb hadgyakorlatához. A háromszázezer katonát és harminchatezer harckocsit megmozgató, és a legfejlettebb tévés technikával rögzített Vosztok-2018 negyedik napján föld-levegő rakétákat és légvédelmi rendszereket is teszteltek…”

Ugyanakkor ezzel egy időben nemcsak a katonai, gazdasági és nagypolitikai, – hanem a helyi politikai együttműködést is szorosabbra fűzi a két keleti nagyhatalom:
CRI: A Xinhua hírügynökség jelentése szerint Xi Jinping kínai államelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök, a kínai-orosz helyi kormányzatok vezetőinek párbeszédén is találkozott egymással Vlagyivosztokban, szeptember 11-én.
A két államfő a párbeszéden meghallgatta a kínai és orosz képviselők felszólalásait, majd ők maguk is szólásra emelkedtek.


Xi Jinping elmondta, hogy Kína és Oroszország nemcsak a legnagyobb szomszédja egymásnak, hanem a legfontosabb stratégiai koordináló partnere is, ami széles körben képviseli a közös érdekeket.

A két országnak meg kell erősítenie az együttműködéseit, hogy a külső kockázatok csökkentése és a közös fejlődés megvalósítása érdekében.
Xi Jinping a két ország helyi együttműködéseinek fejlesztésére vonatkozóan egy négy pontból álló cselekvési tervet fogalmazott meg. Ezek közül elsőként a helyi kormányzatoknak tökéletesíteniük kell az üzleti körülményeiket, másodszor együttműködési mechanizmust kell kialakítaniuk, harmadszor egymást kiegészítve kell megvalósítaniuk az együttműködési programot és végül meg kell erősíteniük a kulturális cserekapcsolatokat.
Xi Jinping hangsúlyozta, még az év elején Putyin elnökkel közösen döntöttek arról, hogy a 2018-as és 2019-es évet nyilvánítják a kínai-orosz helyi kormányzatok együttműködési évének.
A kínai államelnök annak a reményének adott hangot, hogy sikeres lesz a két ország helyi kormányzatainak együttműködése és ezek a sikerek hozzájáruljanak a két ország kapcsolatainak pozitív irányú fejlődéséhez is.

Putyin elmondta, hogy a helyi kormányzatok közötti együttműködések fontos részét képezik az orosz-kínai átfogó stratégiai partnerségnek. Az orosz kormány üdvözli a kínai vállalatok befektetéseit Oroszországban.

A párbeszédet „A kínai-orosz helyi együttműködések új időszaka” mottó jegyében rendezték. Az eseményre kilenc kínai tartományból és az orosz állam 13 régiójából érkeztek képviselők.
A párbeszéd után Xi Jinping és Vlagyimir Putyin közösen megtekintette az egyik helyi kötődésű gyermek – és ifjúsági csoport kungfu előadását, majd a két ország helyi együttműködését bemutató fotókiállításra, és művészeti tárlatra is ellátogattak.

További fotók az orosz-kínai hadgyakorlatról, teljes album:

Kína és Oroszország közös katonai hadgyakorlata Szibériában – Kínai és orosz csapatok közös gyakorlatokat tartottak a Tsugol gyakorlótéren, az oroszországi Transz-Bajkál régióban, 2018. szeptember 11-14. – A “Vosztok 2018” (“Kelet 2018”) elnevezésű stratégiai katonai partnerségi hadgyakorlat keretében. – A fotók 2018. szeptember 13-án készültek.
























Felhasznált források; Euronews, Chinanews, Hungarian-CRI, Chinaplus-CRI, Xinhua