Behívatták
az amerikai és a német követségek ideiglenes ügyvivőit a Soros György
egyetemét támogató külföldi megnyilvánulások miatt. Simicska
sajtónyilatkozatai az RTL-t védik, pedig aki az RTL reklámjait
figyelemmel kíséri, már hónapokkal a CEU-ügy kezdete előtt tudhatta,
hogy a hibrid forradalom nemsokára folytatódik.
Bekérette mára a magyar
külügyminisztérium a német és az amerikai nagykövetségek ideiglenes
ügyvivőit, hogy tisztázzák a felsőoktatási törvény módosítása körüli
helyzetet – írja az Origo.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium keddi közleménye hangsúlyozta;
Magyarországon minden felsőoktatási intézménynek be kell tartania a rá
vonatkozó szabályokat, és ugyanezt várják el az USA és Németország által
támogatott egyetemtől is.
Az Országgyűlés tegnap elfogadta a
felsőoktatási törvény módosítását, miszerint a jövőben akkor működhet
külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének
támogatásáról államközi szerződést kötnek. A törvénymódosítást számos
ország ellenezte, köztük a leghangosabban az USA és Németország, ahol
magas rangú vezetők fejezték ki támogatásukat Soros György egyeteme
iránt.
A németek azonban nem csak nem csak a tiltakozás miatt lehetnek érintettek a CEU-ügyben: Simicska Lajos tegnap látványos médianyilatkozattal
próbálta immunizálni az RTL Klubot az azt érő esetleges kormányzati
támadásokkal szemben. Az atlantista milliárdos sajtónyilatkozatát
követően, amennyiben az RTL Klubot bármilyen szankció éri a hatóságok
részéről, az emberek azt fogják gondolni, hogy a kormány orosz
segítséggel akarja felszámolni a TV-csatornát – hiszen Simicska Lajos
előre megmondta, hogy az RTL-t támadni fogják.
Az RTL Klub azonban érintőlegesen
valóban a CEU-ügy kapcsán is célkeresztbe kerülhet: a német tulajdonú
TV-csatorna januárban kezdett feltűnő rendszerességgel játszani egy
reklámot, melynek szövege igen lényegre törő: „a hibrid forradalom folytatódik”.
Természetesen ennek semmi köze a politikához – egy autóreklámról van
szó -, a csatornát pedig nem az oroszok üzemeltetik, ezért aligha
valószínű, hogy az utóbbi egy évben oly gyakran nyilatkozó
titkosszolgálati szakértők ebből is botrányt csinálnak.
A „hibrid forradalom folytatódik”
szövegű reklám azonban autóreklámként is más kontextusba helyeződik,
amikor azt látni, hogy frekventált bejátszását követően heteken belül
újra sokezres kormányellenes demonstrációk vannak Budapesten (politikai
nyomásgyakorlás), az ellenőrizetlen működésű Facebook-csoportok hídlezárásokat terveznek és ezzel egy időben BKV-sztrájk kezdődik (infrastruktúra megbénítása),
a nagykövetségek egy törvénytervezet ellen tiltakoznak, a Facebook
kormánypárti sajtóorgánumot tilt le, és a főbb nyugati sajtóorgánumok
címlapjain egy magyar belügy kapcsán jelennek meg éles kritikák.
A hibrid háború – negyedik generációs
hadviselés – a hadviselésnek olyan módja, ami közvetlen katonai erő
nélkül, azaz külföldről pénzelt politikai pártok, civil szervezetek,
szélsőséges aktivista csoportok, a modern közösségi média és számos
egyéb módszer – pl. hackertámadások, infrastruktúra túlterhelése,
tőzsdemanipuláció – segítségével teszi lehetővé egy ország kormányának
megdöntését. Ilyen, az infrastruktúra túlterhelését célzó lépések
például a tömeges bevándorlás, vagy a tömegközlekedés megbénítását
célzó megmozdulások.
http://www.hidfo.ru/2017/04/a-nemeteknek-is-koze-lehet-a-budapesten-kezdodo-tuntetesekhez/
http://www.hidfo.ru/2017/04/a-nemeteknek-is-koze-lehet-a-budapesten-kezdodo-tuntetesekhez/
Hihetetlen! Előkerült az uniós zászló a kormányellenes tüntetésen
A Kossuth-téren gyülekező
tömegben az unalomig ismételt frázisok kerültek elő: európai uniós
zászló, korrupció, Orbán és Putyin mondjon le. Nem igazán szükséges
megtekinteni a tudósításokat ahhoz, hogy tudni lehessen, mit skandál a
tömeg és milyen transzparenseket lobogtatnak; a tüntetés külföldi
szervezői a szokványos sablonból dolgoznak.
Több ezer megtévesztett
ember gyűlt össze Budapesten az Országgyűlés épülete előtt, miután a
törvényhozók megszavazták a felsőoktatási törvénynek az amerikai
külügyminisztérium által kifogásolt módosítását. A kormánypolitikusok szerint is külföldi titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező Index.hu élőben közvetíti
az eseményeket a Kossuth-térről; tudósítóik már alig várják, hogy a
nyugati sajtóban is jól mutató összecsapások kezdődjenek, hogy ezáltal
az emberi jogi szervezetek is rákezdhessenek a megszokott monológra.
Az országgyűlés kedd reggel tartott
vitát, kora délután pedig a képviselők többsége megszavazta a
nem-európai oktatási intézmények működését szabályozó
törvénymódosítást. Bár a felsőoktatási törvény jelenlegi formájában sem korlátozza
az európai oktatási intézmények magyarországi működését, a tüntetők
valamilyen érthetetlen módon azt skandálják, hogy „Európa, Európa”.
Ha igazán a mai törvénymódosításról
szólna ez a tüntetés, azt skandálnák, hogy „Amerika, Amerika” (mert a
törvénymódosítás az amerikai egyetemek esetében írja elő az államközi
szerződés megkötését, európaiak esetében nem), de ez a tüntetés nem a mai törvénymódosításról szól, hanem kormányellenes aktivisták minden áron való utcára hívásáról.
A Kossuth-téren gyülekező tömegben az unalomig ismételt frázisok kerültek elő: európai uniós zászló, korrupció, Orbán és Putyin mondjon le. Nem igazán szükséges megtekinteni a tudósításokat ahhoz, hogy tudni lehessen, mit skandál a tömeg és milyen transzparenseket lobogtatnak; a tüntetés külföldi szervezői a szokványos sablonból dolgoznak. A parlament épülete előtt rengeteg a külföldi állampolgár, a megvezetett magyar fiatalok pedig egy sokmilliós tandíjért 80%-ban külföldi diákokat oktató iskoláért tüntetnek.
Az Index.hu cikke folyamatosan frissül, a
Soros-pénzből működő szervezetek mára kiadták a jelentéseket, hogy
Magyarországon középkori szintre esett vissza a demokrácia. Amelyik nem
adta ki, az holnapra minden bizonnyal elkészül vele. A Facebook nem
tiltotta le a tüntetést szervező csoportokat, annak ellenére, hogy a
komment-áradat tekintélyes része erőszakos cselekmények előkészületeire
utal. A történtek kapcsán érdemes felidézni a demokrácia és
szólásszabadság magyarországi képviselőinek ide illő mondását: „lehet tüntetni – idővel majd megunják és hazamennek”.
http://www.hidfo.ru/2017/04/hihetetlen-elokerult-az-unios-zaszlo-a-kormanyellenes-tuntetesen/
http://www.hidfo.ru/2017/04/hihetetlen-elokerult-az-unios-zaszlo-a-kormanyellenes-tuntetesen/