James Clapper lemondását
követően kiderült, hogy Donald Trump nem csak a National Intelligence
igazgatóját váltotta le, de úgy döntött, felszámolja az egész hivatalt.
Trump pénteken jelentette be, hogy Mike
Pompeo kansasi szenátort nevezi ki a CIA élére, nemzetbiztonsági
tanácsadónak pedig Michael Flynn altábornagyot, aki korábban kritikák
kereszttüzébe került amiatt, mert az iszlám radikalizmus elleni harc
részeként az Oroszországgal összefogást szorgalmazta. Az újonnan
megválasztott elnök tanácsadói gárdája azonban pénteken azt is
egyértelművé tette, hogy James Clapper nem csak lemondott a NI éléről,
hanem ezáltal megkezdődik a teljes hivatal felszámolásának “hosszas és
problémás” folyamata.
A Trump által nemzetbiztonsági
szakemberekből összeállított gárda az utóbbi napok során számos
találkozót tartott, hogy kidolgozzák a nemzetbiztonsági hivatalok
átszervezésének mikéntjét, egyes hivatalokat ugyanis teljes egészében
eltörölnek, vagy integrálnak más nemzetbiztonsági szervekhez.
Trump döntése állítólag a republikánus
vezetők közt is jelentős zavart okozott; sokan arra panaszkodtak, hogy
az új elnök “senki által nem ismert” személyeket nevez ki a
legfontosabb posztokra.
A National Intelligence hivatalát
2005-ben hozták létre a 2001 szeptember 11-i terrortámadásra adott
válaszként, hogy ellensúlyozzák az ország 16 hírszerző szerve közti
információ-megosztásban mutatkozó hiányosságokat. A hivatal
létrehozását már akkor sokan kritizálták; szerintük alapvetően egy naiv
elgondolás volt, hogy a totális megfigyeléssel és szigorúbb digitális
kontrollal 100%-ban ki lehet szűrni a terrorsejteket.
Az eddig nyilvánosságra jutott
információk alapján Trump vissza akarja fordítani azt a folyamatot,
amit a CIA élén John Brennan elindított, és az emberi tényező helyett
inkább az elektronikus hírszerzésre összpontosította a szolgálatok
kapacitását, hogy ezáltal előkészítse a titkosszolgálatokat a kiterjedt
kibertámadások elhárítására.
Brennan novemberben azt mondta, hogy a
mai világban a legtöbb emberi interakció digitális úton történik,
emiatt a hírszerző szervek is ezen a téren kell jobb képességekkel
rendelkezzenek. Az általa végrehajtott változtatások kritikusai szerint
azonban ez felhígította a CIA közvetlen emberi kapcsolatok
felhasználásával folytatott információszerzési képességeit, amit
korábban a hivatal egyik elsődleges erősségének tartottak. Az újonnan
megválasztott elnök eddigi lépéseiből úgy tűnik, nem csak a 9/11
terrortámadás után végrehajtott szervezeti átalakításokat, de a
digitális hírszerzés aránytalan súlyban való jelenlétét is visszájára
fordítaná.
http://www.hidfo.ru/2016/11/egy-egesz-titkosszolgalati-szervet-eltorol-donald-trump/
http://www.hidfo.ru/2016/11/egy-egesz-titkosszolgalati-szervet-eltorol-donald-trump/