2016. szeptember 2., péntek

Igen fontos megnézni Budaházy György nyilatkozatát, sok mindent elárul a valóságról, amit a szennyes jehuda tévék elhallgatnak.




ZSIDÓK TALÁLTÁK KI A „MAGYAROK NYILAI FELSZABADÍTÓ HADSEREG” CÍMŰ SZÉLHÁMOSSÁGOT
Ma már senki sem emlékszik arra, hogy milyen uszító videót adtak napokig az egyik jehuda híroldalon 2008 nyarán-őszén. Sajnos ma már nem lehet kideríteni melyik honlapon ment ez a mocsok és aljas zsidó uszítás, mert utána hamar letörölték. Sajnos a You Tube-on sem lelhető föl. A rövid, pár perces videóban két fiatal, nagypofájú zsidó takony gúnyolódik a „magyarok nyilai” nevű fogalmon és egymást hergelve öklendezik mocsokos szavakkal ellátott, magyargyalázó rágalmaikat. Budaházy György nevét ekkor még nem említették ebben a videóban, a forgatókönyvük ekkor még nem volt készen a bosszúra. Az egyik mocsok teljesen ismeretlen figura volt, de a másik nagyon hasonlít arra a nagypofájú figurára, akit az egyik szennytévében mostanság gyakran szerepeltetnek. Miért éppen Budaházyt vették a támadásuk célpontjává? Azért, mert közismert volt, az akkor nemzeti mozgalmak legjelentősebb alakja volt és valójában a 2002-es „hídfoglalás” óta fenték a kést ellene. Egy darabig nem indultak támadásba. Akkor csaptak le Budaházyra, amikor kiderült, hogy egy Hunnia nevű alapítványt és mozgalmat szerettek volna Budaházyék bejegyeztetni a bíróságon, de a cionista bíróság ezt megtagadta. Miközben mindenféle kommunista és cionista szervezeteket bejegyeznek. A kommunista kormány 2009 eléjén lépett akcióba, amikor kitalálták Budaházy ellen a terrorista szervezkedés hamis meséjét. Ebben élen járt az akkori belügyi államtitkár, a zsidó Draskovics Tibor, s szinte hetente jöttek elő újabb és újabb hazug tévé rágalmakkal, az általuk kitalált „magyarok nyilai” nevű fantom-szervezet ellen. Draskovics akkori mocskos tévérágalmai még láthatók a YT-on. A lehatásosabb csalásuk Csintalan Sándor MSZP-s megveretése volt. Ennek alapját az képezte, hogy Csintalan mocskos szavakkal uszított Budaházyék ellen, több tévéadásban is. Tehát magyart gyalázni Magyarországon büntetlenül szabad. Véleményünk szerint a titkosszolgálat bérelhetett föl egy bandát, hogy csinálják meg Csintalan ellen az ál-támadást. Csodák-csodájára amikor megverték ezt a magyargyalázót, puszta „véletlenségből” éppen ott volt egy tévés csapat, akik fölvették azt hogyan viszik őt el a mentősök, persze jó részletesen mutatták a fejsérülését, a mentők szép lassú munkáját, de a környezetről egy fél kocka sem látszott. Jól megrendezett darab volt ez és csodák-csodájára a véresfejű kommunista azonnal az összes tévéhíradóba bekerült, lám, ezt tették a „magyarok nyilai”. De ez csak egy eset volt a sok zsidócsalás közül, most nincs helyünk a többit fölsorolni. Arra talán még emlékeznek az olvasók, hogy Szilvásy György titkosszolgálati miniszter boszorkánykonyhájában főzték ki ezeket a mocskos rágalmakat, az uszítás másik szálát Draskovics és a főügyészség vezette.
BUDAHÁZY LEÉGETTE AZ ATV MŰSORVEZETŐJÉT
Ártatlan, mert nem követte el mindazokat a bűncselekményeket, amelyekben a vádirat szerint bűnös - erről a nem jogerősen 13 év fegyházra ítélt Budaházy György beszélt az ATV Egyenes Beszéd Ráadás című műsorában. Budaházy azt mondta, a vádiratban szereplő minősítéseket is vitatják, szerinte ezek nem nevezhetőek terrorcselekménynek, és Csintalan Sándor bántalmazása sem volt az. Budaházy szerint az eljárás során nem sikerült kideríteni, kihez köthető a Magyarok Nyilai néven ismertté vált szervezet, de állítása szerint ahhoz sem neki, sem vádlott-társainak nem volt semmi köze. (atv, részlet)
Meg lehet nézni Budaházy nyilatkozatát, ahol a kérdezőt szép simán leégette.
ANGOL KÉPVISELŐ JÓ LÁTJA A HELYZETÜNKET
A képviselő nagyon jól látja a magyar helyzetet és azt, hogy Budaházyt és társait miért kéne fölmenteni, közérdekből.


http://amagyaroldal.hu/hirek/content/budah%C3%A1zy-le%C3%A9gette-az-atv-band%C3%A1t

Német kémfőnök: együtt kell működni Oroszországgal a biztonságpolitikában

August Hanning hidfo.ru
August Hanning, a német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) volt vezetője szerint az Európai Unió és Oroszország együtt kell működjön a terrorveszély elhárítása terén, a történelmi sérelmeket pedig magunk mögött kell hagyni, mert mindkét felet hátráltatják a belbiztonsági kockázatok leküzdésében.
A BND volt vezetője szerdán a Moszkvában kezdődő Nemzetközi Biztonsági Konferencián felszólalva kifejtette, hogy az utóbbi évek során az Európai Unió arra kényszerült, hogy rendkívüli intézkedéseket hozzon a fokozódó terrorveszély miatt, ami immár az EU területén belül jelentkezik. ‘Hosszú évek óta zajlik a nemzetközi terrorista csoportok elleni harc, de a Nyugat nem tudta megnyerni ezt a háborút, mert a terroristák már Európa határain belül vannak.’ – mondta. Hanning szerint jelentősen rontja az esélyeket, hogy Németország nem volt sikeres az Ostpolitik terén, Oroszország pedig nem volt sikeres a Nyugattal kapcsolatos politikájában, és mindkét fél a történelmi sérelmeket kezdi előtérbe helyezni ahelyett, hogy közös erővel számolná fel a jelen biztonsági kihívásait.
A BND volt vezetője egyértelműen kijelentette, hogy ma már nem elég, ha a terrorizmus kiváltó okairól folytatunk vitát és a Nyugat egymagában próbálja megoldani a problémákat; szerinte együtt kell működni Moszkvával, mert kizárólag így lehet felszámolni a közel-keleti és más válsággócokat.
Az ötödik nemzetközi biztonsági konferencia szerdán vette kezdetét Moszkvában, több mint 500 résztvevővel, beleértve nyugat-európai katonai tisztviselőket és szakértőket is.


http://www.hidfo.ru/2016/09/nemet-kemfonok-az-eu-egyutt-kell-mukodjon-oroszorszaggal-a-biztonsagpolitikaban/

A Donyecki Népi Köztársaság hivatalos képviseletet nyitott Csehországban

Megnyílt a Donyecki Népi Köztársaság hivatalos képviselete Csehországban, Ostrava városában, közvetlen az orosz konzulátus mellett. Soros György civiljei uniós zászlókkal tiltakoztak.
A Ria Novosztyi hírügynökség csütörtöki beszámolója szerint a képviseleti iroda megnyitásakor tüntetők kis csoportja ukrán és EU-zászlókat lengetve tiltakozott. A DNK képviseleti irodája közvetlen az orosz konzulátus mellett nyílt.
A nap folyamán a Cseh Köztársaság külügyminisztériuma is tiltakozását fejezte ki ez ellen: szerintük a DNK nem nyithat hivatalos képviseletet az országban, mert Prága nem ismeri el a Donyecki Népi Köztársaságot független államként, ennek okán diplomáciai misszió sem nyílhat.
A Donyecki Népi Köztársaság azt követően kiáltotta ki függetlenségét, hogy Kijevben külföldi titkosszolgálatok megdöntötték a demokratikusan választott kormányt, külföldről fizetett civil csoportokkal és a belföldi szélsőjobboldal bevonásával.
A kijevi puccsot követően nyolc hónapon át nem írtak ki újabb választásokat. Ebben az időszakban az atlantista kormány eltörölte a kisebbségek anyanyelvét hivatalosként elismerő nyelvtörvényt, és aláírtak minden egyezményt az Európai Unióval, amit a szponzoraik által megbuktatott Azarov-kormány és a külföldre menekülésre kényszerített, demokratikusan választott államfő, Viktor Janukovics nem volt hajlandó aláírni.
A Donyecki Népi Köztársaság függetlenedéséről a helyi lakosság népszavazással döntött; 2014 májusában a többségi orosz lakosság elsöprő többséggel megszavazta, hogy függetlenednek a puccsal nyugati kontroll alá vont Ukrajnától.


http://www.hidfo.ru/2016/09/a-donyecki-nepi-koztarsasag-hivatalos-kepviseletet-nyitott-csehorszagban/

Népvakítás!!!

Népvakítás!!!Hogy ezek kontinens elfoglalók vagy paraziták, vagy menekültek, migránsok vagy nevezzük, aminek akarjuk, egyetlen egyet sem szabad befogadnunk. A segítőkészség, mint egy hazugság, egy halálos betegség az európai történelemben. A nagyhatalmi zsidóság és segítőtársainak nem csak a kezdeti hazugságai a fehér európai emberek kiirtására kialakított eszmei folyamat, hanem egy ma már önmaga vállalt szervezett halálba menetel az európiai nemzetek részéről. A holokauszt-hazugságot legjobban a németeknél lehetett elmélyíteni. Egy tanulmány értelmében a zsidóság után a legtöbb szellemi betegség a németeknél jelentkezik. A "bűnbánati betegség" legjobban abban nyilvánul meg, hogy jelenlétük a földön csak azért szükséges, hogy a zsidóságot szolgálják még akkor is, ha ez a kipusztulásukat jelenti. Ezek az emberek életveszélyt jelentenek az egészséges németek és az európai népek számára.

Az emberi létezésnek van egy az állami törvények fölötti törvénye, az úgynevezett nem támogatási kötelezettség, mert a természetet a Teremtő úgy rendezte, hogy a különböző élőlények az önvédelmük során fent maradjanak. Ha valaki millió és millió emberi áradatot egy idegen népi tömegből a saját lakókörzetébe, hazájába beenged, ennek a logikus következménye, hogy belefullad. Ezért a természet a nem támogatás vastörvényét minden kozmikus élet törvénye fölé rendelte. A jótékonyság és segítőkészség alatt az értendő, hogy egyeseknek segítségére legyünk, de nem segíthetünk mindenkinek, s nem egy egész kontinensnek. A kontinentális segítség egyenlő a saját fajunk megsemmisítésével. A beáramló tömeg magával hozza a sajátos bűnözését, a betegségeit, járványait, a perverzitásukat, és magában az emberben rejtőző hódítási vágyat.

Minden egészséges szülő védi gyermekét az otthonában, idegeneket, idegen betolakodókat nem szabad beengedni. Nem ez az első, amit megtanítunk a gyermekeinknek? Ezért minden egyes nem bűnöző államvezetőnek kutya kötelessége az élet területeinket határokkal és katonai erővel az etnikai áradattól megvédeni. Korábban az egészséges időkben ezért háborúkat folytattak, mert az idegen néphenger mindig halált jelent egy nemzeti közösségre, ezért szükséges a honvédelem. Gondoljunk csak vissza a múltba. Hányszor és hányszor védtük hazánkat a betolakodók ellen? Tatárok, törökök, osztrákok, és stb. A többi minden, amit mondanak csak mese, mely egy célt szolgál, a bolygónkon tomboló elitek "idegen faja" (fajtaidegen) elképzelése szerint kiirtani a fehér fajt, kicserélni egy keverékkel, melynek az IQ értékét a 70 alá csökkenti.

Nincs olyan, hogy menekültjog és különösen nincs menekültjogot adó kötelezettség.

Feltűnés keltően felismerhető, hogy mennyire dúl a bűnözői politikai színekben tevékenykedő sátáni egyházi uralkodó a szabadkőműves Franciszkó pápa, amikor a Merkel asszony agyi torz szüleményét "szent gondolaként" terjeszti és elvárja a sátán által eltérített keresztény hívőktől, hogy Merkel asszony halálpolitikáját kövessék!
Az igaz keresztények tudják, hogy a teremtő akarata az, hogy az idegennel szemben ellenállni kötelesség. A "Jézus Sirach" könyve a katolikus egyház által szentesített része a Bibliának. Ez a könyv kifejezetten figyelmeztet az idegen ellen! És egyben felszólít az "idegennel szembeni ellenállásra". A Luther-Bibliában úgy kezdi a Sirach 11: "Vigyázz az idegennel szemben" tovább a Luther-Bibliában (30): "ne fogadj be a házadba mindenkit; a világ tele csalásokkal és rágalmazásokkal“ és itt az írott magyarázat (32) "Ha ö (az idegen) valami jót észlel, az veszélyt jelent, mert majd ezután mondja a legrosszabbakat". A Luther-Biblia 35: "Be engedsz egy idegent a házadba, majd kiver onnan!"
Még egy forrás az innsbrucki Biblia-Egyetemen található bibliából, Sirach 11:34: "ha egy idegent befogadsz, megváltozik az életmódod, visszásságokat okoz családodban"
A nagyhatalmi zsidóság és segédkezői, mint Merkel asszony, érzelmi jelszavakkal hangsúlyozzák ki az általuk létrehozott népvándorlást: "menekülés a háború és a nyomor elöl". Ezzel egy időben azt is hangoztatják, hogy a nemzetek kötelesek "háborús menekülteket“ és "menedékjogot kérőket" korlátlan mennyiségben befogadni.

A tény az, hogy ebben a tömeges népi áramlatban nem menekültekről beszélhetünk, akik egy másik országban biztonságot keresnek a háború és a halál elől. Ezek egyszerűen jólétet kereső paraziták. Erre a legjobb példa, hogy hazánkban senki sem akar maradni. Ha a táborból kiengeded, már szökik is tovább. Egy másik példa Görögországból, Idomeni városában egy tv riport beszámol a menekültek helyzetéről melyben nyilatkozatok hangzanak el: "mi Németországba akarunk menni, ott építenek házat nekünk, itt nem". Egy afgán klánvezető így nyilatkozik: "Afganisztánban mi jól éltünk, de amit a tv –be mutattak, hogy az afgánokat nagy örömmel és ovációval fogadják, egyértelmű lett a döntésünk, hogy oda kell mennünk
A képből tisztán kivehető, hogy itt nem ténylegesen olyan emberekről beszélünk, akik életüket és családjukat mentik a háborús területekről, hanem egyszerűen jólétet keresőkről beszélhetünk, akik az elmúlt évben a hüllők segítségével már több, mint két millióan elárasztották Németországot. Ebből kifolyólag egyre nagyobb gazdasági, pénzügyi és bűnügyi teher nehezíti Németországot. Nem elég az, hogy a németek az elmúlt évtizedekben a hüllők által rendezett rablás és irtás áldozatai, még megterhelik ezzel a bevándorlási akcióval a megsemmisülés közelébe taszítva, ami az ez évben várható milliókkal igen valószínűvé válhat.

De nézzük a további hazugságokat. Nincs befogadási kötelezettség, a genfi menekültügyi egyezmény nem tartalmazza a menekültek befogadási kötelezettséget, ez egy önkéntes szolgáltatás. Az ENSZ „Emberi Jogi Egyezmény értelmében egyetlen ország sem köteles menekülteket befogadni. A Strassburgi bírók egyértelműen megfogalmazták, hogy "minden állam szabad döntési joga, a ki- és beutazási törvényeit rendezni". Ettől függetlenül, az úgynevezett háborús menekültnek se így se úgy nincs joga egy harmadik országba való beutazásra, ha egy a genfi menekültügyi egyezmény által elfogadott országból érkezik és ez érvényes a világ minden országára. A német alaptörvényekben konkrétan meg van fogalmazva a menekültek törvénye: "aki az EU tagországaiból érkezik, nem jogosult menekülti státuszra! (GG16a)
Nyilvánossá válik, hogy a szánalmas segítségi-politika mögött az aljas zsidó világ-lobbik tervezete bújik meg a fehér népek etnikai kiirtása érdekében. A politikai bűnözök hazugságai napvilágra kerültek, és ez szégyen minden egyes népre, hogy nem kergetik el őket. Ha figyelmesen megnézzük és megvizsgáljuk az ideiglenesen létrehozott NSZK államot és annak a menekültügyi törvényeit igen csak meglepődnek a tudatlanok.

Ahogy a bajor miniszterelnök Horst Seehofer (Merkel asszony ágybelépő szőnyege, e-miatt a kulisszák mögött Tsipras a beceneve) aki a jogtalanság megtestesítője, nem követelheti más emberek védelmét a jogtalanság ellen, holott Németországban több polgárt a jogos vélemény nyilvánítása miatt a vezetőket törvény elé állítják, mint pld. Észak Koreában. Az NSZK-ban a menekültügyi törvény aljasan úgy lett megfogalmazva, hogy csak is a külföldi politikailag üldözöttekre érvényes. Alanyi jogon a menedék szubjektív, ez a szövetségi alkotmánybíróságon tárgyalt és eldöntött, mely e döntés folytán csak is a külföldiekre vonatkozik. Tehát, ezek az alapjogok érvényesek minden emberre, de nem a németekre, ez annyit jelent, hogy mindenkire, aki nem német "politikailag üldözött". A visszatelepült németekre még akkor is, ha politikailag üldözött csak is az alapjogi engedékenység érvényes GG 11 cikk. Röviden, a németek a saját alaptörvényeik értelmében jogfosztottak, ezzel egzisztenciálisan egy kirekesztett népcsoport.
Az NSZK a világ egyik legnagyobb üldöző állama. Sok-sok ezer ember van kitéve üldöztetésnek, sokan bebörtönözve, mert a nép egzisztenciális megsemmisítését a rendszer hazugságait nem merik nyilvánosságra hozni. Sehol a világon nem üldözik az embereket annyira, mint az NSZK-ban ahol, ha valaki a globalista lobby hatalmát megkérdőjelezi. Példátlan üldözés folyik a saját nemzettársaik ellen.

Ezzel az egzisztenciális hazugsági ürüggyel akarja a rendszer ezt a népet végleg a földrajzi területről törölni. Ami a holo-hazugság használatából eredendő alapmondat, "a múltunkra tekintve a segítség több, mint kötelesség". Ez az alap mondat a végleges üldözöttek vazallusaik politikai munkájának következtében és a zsidó lobby által diktált formában hajtandó végre. A legnevesebb zsidó vezetés követeli a németektől a multikultúrában való elsüllyedésüket a holokauszt bűneikért. A zsidók németországi elnöke Josef Schuster, nyilatkozatában követeli a németektől ezért a "bűnért", minden menekültet területükre befogadni és önmaguk egzisztenciáját feladni. Schuster in der Junge freiheit (újság) "A németek oly sok bajt okoztak a világban. Oly sok országnak tartoznak jóvátétellel – mi vagyunk az utolsó ország, aki a menekülti és üldözői jogot elutasíthatja.". Itt érdemes megjegyezni, hogy Josef Schuster a "mi" formát használja, holott szervezete, a zsidók németországi szervezete, nem német, hanem zsidó. Német-zsidó nincs, ugyanúgy, mint ahogy nincs magyar-zsidó sem. A szövetségesük, a MAZSIHISZ is egy idegen test a népekbe ágyazódva (szálkaként).
Schuster pont akkor követelőzik, amikor az IA-t patronáló országgal, Törökországgal egy megállapodás jött létre. Ezzel akarják legalizálni a sok millió parazita bevándorlását Németországba és Európába.

Ezért feltétlen kell, hogy jogainkat érvényesítsük. Nem kötelességünk sem morálisan sem jogilag idegeneket, parazitákat vagy menekülteket befogadnunk. Ellenkezőleg: Jogilag és morálisan kutya kötelességünk fajunk, népünk és kultúránk védelme! Mindazok, akik már itt tartózkodnak a török standard szerint táborokban begyűjteni és a legszükségesebb ellátást biztosítani, nem kapnak pénzügyi támogatást és nincs kijárási lehetőségük. Ezt a normát a kormányzó asszony elfogadta. Ha ezt bevezetjük egy csodát fogunk megélni, hogy milyen gyorsan kérik majd távozási lehetőségüket egy másik "legelő" kereséséhez. Nem szabad annak a szlogennek felülni, hogy a "tényleges menekülteknek" segíteni kell. Ezt hangoztatja a német AFD (Német Alternatív Párt). Tervezett gyilkosság a német és az európai fehér népek ellen a világ-lobbi érdekében. Ezzel akarja magát a világ-lobbival elfogadtatni, és ez nem más, mint a németek és az európai fehérek kipusztításának a további forgatókönyve. Mert a "tényleges menekültszám“ akár három milliárd is lehet.
Minden józanon gondolkodó európai országban védekeznek a betelepítések ellen, nem akarnak hulladéktárolók lenni, többek között hazánk sem. Nem véletlen, hogy nálunk október 2-án választások lesznek, de sajnos egy beépített szépség hibával. Folyik a népvakítás, a hatalmon lévő FIDESZ igyekszik a nép szemében parolizálni közben ugyan úgy alárendelt szerepet játszik a világ-zsidói nagyhatalmi törekvéseiben.

Érdekes módon a zsidók világkongresszusa volt elnöke Isarel Singer már 2005-ben tudta, hogy Európának egy szervezett emberáradattal elárasztva multikulturálisnak kell lennie. (welt.de 2005.01.31)
A legveszélyesebb az, hogy hazánkban kevés ismertető jelenik meg a világot formáló személyekről. Egy ilyen személy a Svédországban alapított PAIDEIA (The European Institute for Jewish Studies in Sweden) vezetője, Barbara Spectre. A tv kamarák előtt 2010-ben kijelentett, hogy a zsidók lesznek azok, akik az európai fehér embereket egy multikulturális átalakítással kiirtják.
Ennek az átalakítási folyamatnak a hajráját a nagyhatalmi zsidóság megbízásából a kormányzónő Angelika Merkel a 2015-ös határmegnyitással átvette.
A Harvard egyetem zsidó származású professzora Yascha Mounk így foglalta össze: "Nyugat-Európában folyik egy kísérlet, mely a migráció történelmében egyedülálló: azok az országok, melyek történelmükben monoteista, monoteista kultúrával, monoteista vallással rendelkező nemzeteként határoztuk meg, kénytelenek lesznek identitásukon változtatni. Nem tudjuk azt, hogy ez működik, de azt tudjuk, hogy ennek működnie kell.

Visszatérve a 2016 október 2 –án tartandó népszavazásra, már az írás címében is említettem, hogy népvakítás, vagy másképp: (parasztvakítás). Az egyik félrevezetés abból származik, hogy a magyar alaptörvény értelmében nem lehet országos népszavazást tartani a nemzetközi szerződésekből eredő kötelezettségekről.
8. cikk. 3 pontja d)
Takács András az ÖMP elnöke "népszavazzak? de hogyan?“ a NIF-en megjelent - mely sajnos már nem található - írásában megfogalmazta. Link
Amit nem fogalmazott meg az az, hogy a ránk kényszerített alaptörvény Szabadság és felelősség címszó alatt: V. cikk XXIX. (2) Mindenkinek kutya kötelessége a több ezer éves vívmányainkat együttélési formáinkat megvédeni. Döntse már el a tulajdonos, tehát a nép, mely a jelenlegi határaink keretein belül él, hogy kivel akar együtt élni és ne a házmester alkalmazott!
Véleményem szerint a kérdést így kellene megfogalmazni: akarom-e, hogy hazánkba idegen fajú (rassz), történelmében, kultúrájában, vallásában, szokásaikban számunkra nem összeegyeztethető életvitelű emberekkel együtt kelljen élni?


(igen) (nem)