Neil Oliver: Vihar közeleg – A bizalom összeomlása és a felgyülemlő társadalmi düh

Neil Oliver szerint az elmúlt években alapvető sérülést szenvedett a társadalom és az állam közötti bizalmi viszony. Úgy látja, hogy milliók számára végleg elveszett a hit az államban, a tudományban és az orvosi intézményrendszerben. Ennek oka az egyéni szabadságjogok szerinte példátlan korlátozása: a személyes adatok védelmének felszámolása, a testi autonómia csorbítása, a szólás-, mozgás- és munkaszabadság korlátozása. 
Oliver autoriter hatalomgyakorlásról beszél, amely szerinte tudatosan és élvezettel vont el alapvető jogokat az emberektől. Állítása szerint ennek természetes következménye a társadalmi harag fokozódása, amely már nem rejtett, hanem egyre nyíltabban jelenik meg világszerte. Felteszi a kérdést: mi mást vártak a döntéshozók, amikor „folyamatosan szorították a csavarokat”. 
Érvelése szerint aki sarokba van szorítva, akitől mindent elvettek – vagy aki úgy érzi, nincs több vesztenivalója –, az egyfajta végső szabadságállapotba kerül, ahol már nem kötik a korábbi korlátok. Oliver ebből arra következtet, hogy komoly társadalmi „vihar” közeleg, és azok, akik hosszú időn át haszonélvezői voltak ennek a rendszernek, most kezdik megérezni a változás szelét.

Színjáték vagy háttéralku? – Alex Krainer értelmezése a venezuelai Maduro-ügyről

Alex Krainer a Crypto Rich Politics YouTube-csatornán adott interjúban hangsúlyozza: a venezuelai eseményekről – Nicolás Maduro eltávolításáról és az amerikai szerepvállalásról – jelenleg senki sem tud biztosat. A „kész magyarázatokkal” előálló elemzőket tartja a legkevésbé hitelesnek, mert következtetéseik feltételezések láncolatára épülnek. 
Krainer szerint a mainstream narratíva (olaj, amerikai hegemónia, „Trump rossz”) túlságosan leegyszerűsítő. Felhívja a figyelmet arra, hogy Maduro elfogása katonailag csak akkor volt kivitelezhető veszteségek nélkül, ha előzetes megállapodás született. Úgy véli, nem történt klasszikus rezsimváltás: a chavista hatalmi struktúra változatlan maradt, csak Maduro került ki a képből. 
Az elemző kizárja, hogy az ügy elsődlegesen az olajról vagy a kábítószer-kereskedelemről szólna, és inkább mélyebb pénzügyi–politikai összefüggéseket vet fel. Ilyenek a választási technológiák (Dominion, Smartmatic), a mögöttük álló offshore tulajdonosi hálók, valamint az a lehetőség, hogy Maduro érzékeny információkkal rendelkezik ezekről, ami magyarázhatja az amerikai „védett” megoldást. 
Krainer párhuzamot von a venezuelai narratívakezelés és más globális ügyek kommunikációja között: szerinte ugyanaz a csoportgondolkodás működik, amely kizár alternatív magyarázatokat. Úgy látja, Donald Trump lépései illeszkedhetnek a poszt–második világháborús világrend lebontására és egy multipoláris rend felé való elmozdulásra. 
Végkövetkeztetése: az ügy valódi jelentése csak idővel derül ki. Addig érdemes figyelni a nagy pénzügyi és energetikai szereplők piaci reakcióit, valamint azt, miként viszonyulnak az eseményekhez a globális hatalmi központok. Forrás: https://youtu.be/qzLwn0Zy12g

Neil Oliver: A rendszer összeomlik, és mindent visznek magukkal

Neil Oliver szerint a világpolitika nyíltan cinikus szakaszba lépett: a nagyhatalmak már nem is próbálják erkölcsi köntösbe csomagolni a nyers erőpolitikát. Állítása szerint az Egyesült Államok viselkedése egyszerre kaotikus és tudatos: terrorista figurák egyik nap ellenségek, másnap „jófiúk”, miközben Washington katonai és gazdasági erővel avatkozik be szuverén államokban – most épp Venezuelában, korábban Irakban, Líbiában, Szíriában és másutt. Oliver azt mondja, a „terrorizmus elleni háború”, a „szabályokon alapuló világrend” és az emberi jogi retorika üres jelszavakká váltak. A valóság szerinte az, hogy az olaj, a nyersanyagok és a pénz számítanak, az emberéletek nem – különösen nem a „nem megfelelő” helyeken élőké. A civil áldozatok tömegei ismétlődő mintát alkotnak, amelyet a nyugati közvéleménynek rendre igazságként és szükségszerűségként adnak el. Úgy látja, a világ nagyhatalmi zónákra darabolása zajlik: amerikai, orosz és kínai érdekszférákra. Ha az USA önkényesen lép fel Venezuelában vagy Grönland ügyében, akkor – érvel Oliver – erkölcsi alapja sincs másokat elítélni hasonló lépésekért máshol. Közben Nyugaton belül is erodálódnak az alapjogok: a szólásszabadság, az esküdtszékhez való jog, miközben a hatalom nyíltabban támaszkodik rendészeti és katonai erőre. A beszéd végkövetkeztetése: a rendszer szétesik, az elit érzi a közelgő pénzügyi és politikai válságot, ezért mindent igyekszik „kimenteni”, amit lehet. Oliver szerint legalább az őszinteség maradhatna meg: ha erővel rabolnak, ne nevezzék igazságszolgáltatásnak. A legnagyobb sértés nem is maga az erőszak, hanem az, hogy a közönséget hülyének nézik, és azt várják el, tapsoljon hozzá. Forrás: https://youtu.be/OOIJDSN3d34

Taktikai siker, stratégiai katasztrófa? – Venezuela és az amerikai erőpolitika következményei

Glenn Diesen podcastjában Daniel Davis volt alezredes a venezuelai amerikai akció következményeit elemzi, kendőzetlenül. 
Davis szerint a művelet katonai értelemben gyors és hatékony volt, ám jogi és stratégiai szempontból súlyosan hibás. Állítása szerint az Egyesült Államok megsértette a nemzetközi jogot, az amerikai alkotmányt és az 1973-as War Powers Actet. Egy államfő fegyveres elfogását „letartóztatásnak” nevezni szerinte jogilag értelmezhetetlen, és veszélyes precedenst teremt: innentől más hatalmak is hasonló logikával léphetnének fel idegen országok vezetői ellen. 
A beszélgetés központi állítása, hogy a taktikai siker elfedi a stratégiai kudarcot. Az USA nem rendelkezik reális kapacitással egy ország politikai alárendelésére anélkül, hogy nagyszabású, elhúzódó háborúba ne sodródna. Davis figyelmeztet: ha Washington katonai erővel próbálja kikényszeríteni Venezuela engedelmességét – különösen az olaj feletti ellenőrzés miatt –, az ellenállást, regionális destabilizációt és akár nagyhatalmi konfrontációt válthat ki. 
A podcast kitér arra is, hogy a hivatalos indoklások (drogterrorizmus, amerikai halálesetek) torzítottak vagy hamisak, Venezuela szerepe marginális. A valódi következmény a morális hitelesség elvesztése és az, hogy az Egyesült Államok „erőpolitikai precedenst” állít fel, amelyre Oroszország, Kína vagy más államok is hivatkozhatnak. 
Davis szerint a Trump-adminisztráció logikája túlterjeszkedéshez vezethet: Panama után Venezuela, majd fenyegetések Kolumbia, Mexikó, Kuba, Irán és akár Grönland irányába. Ez szerinte már nem a Monroe-doktrína védelmi értelmezése, hanem annak kifordítása: nyílt dominanciaigény. Ha egy ország „kihívja a blöfföt”, az USA válaszút elé kerülhet – megalázó visszalépés vagy eszkaláció –, ami globális konfliktushoz vezethet. 
Összegzésként Davis úgy látja: a rövid távú erődemonstráció hosszú távon az amerikai biztonságot gyengíti, és a második világháború utáni nemzetközi rend szétesésének kockázatát növeli. Forrás: https://youtu.be/4iTddhgmcV0