2017. május 22., hétfő

A francia Nemzeti Front (se nem nemzeti, se nem front, a francia meg egy csinált nyelv) mégse lépne ki a Fenevad hatalma alól.

A francia Nemzeti Front Marine Le Pen választási veresége miatt feladta korábbi elképzeléseit, és inkább mégse akar kilépni az Európai Unióból.
A párt gazdaságstratégája, Bernard Monot szerint az elnökválasztás eredményei azt mutatták, hogy az Európai Unióból és az eurozónából kilépés gondolata nem nyerte el a választók tetszését, a Nemzeti Front emiatt a továbbiakban nem ragaszkodik ezekhez a célkitűzésekhez.
Franciaországot nem akarjuk kiléptetni az Európai Unióból. Figyelembe vesszük, amit a választók üzentek nekünk.” – mondta Monot vasárnap a The Telegraph brit lapnak nyilatkozva.
Monot hozzátette, ő továbbra sem hisz az euró fenntarthatóságában, de a választók akarata ellenére nem fognak makacsul ragaszkodni a nemzeti valutához visszatéréshez.
Mától fogva azt a politikát képviseljük, hogy újra kell tárgyalni az uniós csatlakozási szerződést, hogy nagyobb kontrollt szerezzünk a költségvetés és a bankszektor felett.” – mondta.
Ez a döntés azonban feszültségekhez vezet a Nemzeti Front szervezetében; az egyik alelnök, Florian Philippot már a hét folyamán bejelentette, hogy elhagyja a pártot, ha megtörténik egy ilyen politikai váltás az euróval kapcsolatban.
Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnökjelöltje 33,9%-ot szerzett az elnökválasztás második fordulójában. A friss közvélemény-kutatások szerint azonban Macron támogatottsága nem 66,1%-os, ehelyett az emberek többsége azért szavazott a másik jelöltre, mert nem akarta Le Pent az elnöki poszton látni.

http://www.hidfo.ru/2017/05/a-francia-nemzeti-front-megse-lepne-ki-az-eu-bol/

Ennyit vallanak be (szorozd meg legalább tízzel, hogy megkapd a valós eredményt): több mint 30 millió migráns indulhat útnak

A Norvég Menekülttanács szerint a 2016-os évben globális viszonylatban 31,1 millió olyan ember hagyta el otthonát háború, erőszak vagy természeti katasztrófák miatt, akik átmenetileg országon belül lettek elszállásolva. Ők jelentik azt a tömeget, ami bármikor nekiindulhat, hogy más országokban próbáljon letelepedni.
A jelentés szerint 6,9 millióan menekültek el erőszak vagy háború elől, 24,2 millió ember pedig természeti katasztrófák miatt volt kénytelen elhagyni otthonát.
A jelentésben az áll, hogy a Szubszaharai Afrika a háború és erőszak által leginkább sújtott régió, ahol 2016 folyamán több mint 2,6 millióan kerültek a régión belül elszállásolásra. A Közel-Kelet és Észak-Afrika áll a második helyen 2,1 millió menekülttel, Dél-Ázsiát pedig 1,1 millióan hagyták el háború és erőszakos cselekmények miatt.
A természeti katasztrófák által leginkább sújtott területek dél- és délkelet-Ázsia, ahol több mint 7 millió ember él átmeneti elszállásolással.
A jelentés szerint, miközben a nemzetközi közösség a már úton lévő migránsokkal foglalkozik, a régión belül átmenetileg elhelyezett menekültek több mint kétszer ekkora embertömeget jelentenek, annak kockázatával, hogy idővel ezek a tömegek is migránssá válnak, vagyis tartós letelepedés céljából megindulnak egy másik ország vagy kontinens irányába.

http://www.hidfo.ru/2017/05/tobb-mint-30-millio-migrans-indulhat-utnak/

Társadalmi katasztrófához vezet(ne) a menekültek befogadása

Az Európai Unió úgy akarja rákényszeríteni a tagállamokat a migránsok befogadására, hogy eközben nem engedélyezi a kordában tartásukhoz szükséges intézkedéseket – Lengyelország emiatt nem fog menekülteket befogadni az EU kvótarendszere alapján.
Európában nem elfogadott olyan eszközöket alkalmazni, ami szükséges lenne a migránsok részéről várható erőszakhullám megfékezéséhez, emiatt Lengyelország nem válhat érintetté a menekültek európai elosztásában – mondta Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt vezetője. A pártelnök hozzátette; a menekültek által kezdett erőszakhullám és az állam cselekvésképtelensége együtt társadalmi katasztrófához vezethet.
Kedden az Európai Unió migrációügyi biztosa, Dimitrisz Avramopulosz felszólította Lengyelországot és Magyarországot, hogy vegyenek részt a migránsok elosztásában, máskülönben az Európai Unió szankciókat fog hozni a két ország ellen.
Kaczynski a Gazeta Polska Codziennie lapnak nyilatkozva azonban arra hívta fel a figyelmet: az EU úgy akarja rákényszeríteni a tagállamokat a migránsok befogadására, hogy eközben nem engedélyezi a kordában tartásukhoz szükséges intézkedéseket.
Ha meg akarjuk akadályozni a migránsok részéről várható erőszakhullámot, vagy legalább a nőket meg akarjuk tőlük védeni, büntető intézkedéseket kell hoznunk. Ha büntető intézkedéseket hozunk, nagyon hamar ki fog derülni, hogy egész Európa nácinak tart minket. Ez egy ördögi kör. Ebben egyszerűen nem vehetünk részt.” – mondta.
A politikus szerint a menekültek befogadásával egy olyan társadalmi mechanizmus indulna el, amit később már nem lehet megállítani, és társadalmi katasztrófához vezet.
A kormánypárt vezetője azt mondta, ha Lengyelország hozzá akarna alkalmazkodni az EU migrációs politikájához, ehhez fel kellene adja saját kultúráját, és fel kell adja a közbiztonság eddigi – európai – szintjét.
Kedden Beata Szydlo lengyel kormányfő azt mondta, Lengyelország nem fog befogadni menekülteket, és az Európai Unió tagállamai közt nincs megállapodás a kötelező kvóták bevezetéséről, így senki nem kötelezheti a migránsok betelepítésére a tagállamokat.

http://www.hidfo.ru/2017/05/tarsadalmi-katasztrofahoz-vezetne-a-menekultek-befogadasa/

Duterte nem vesz fegyvert az amerikaiaktól

Az amerikaiak nem szeretik a tiszta üzletet, hanem húzzák az időt, majd járulékos feltételeket szabnak – a Fülöp-szigetek vezetője, Rodrigo Duterte emiatt inkább Oroszországhoz fordul.
A Fülöp-szigetek nem fog fegyvereket vásárolni az Egyesült Államoktól, mert az amerikai fél olyan feltételeket szab, melyeknek fölöslegesen megbonyolítják az üzletkötést – mondta Rodrigo Duterte egy orosz lapnak nyilatkozva. A Fülöp-szigetek vezetője emiatt inkább Oroszországhoz fordul.
Oroszország eladja a fegyvereket, és nem szab feltételeket az üzlet mellé. Amikor Oroszország fegyvereket ad el, az üzlet a fegyverekről szól. Ha szükséged van rá, megveszed. Megteheted ugyanezt az amerikaiakkal? Nem. Mert az amerikai elnök azt mondja, eladja a fegyvereket, utána a kongresszus nemet mond rá. Azt mondják, emberi jogokba ütközik, majd elkezdenek feltételeket szabni. Emiatt inkább távolságot tartunk. Oroszországgal egyszerűbb az üzletkötés.” – mondta.
Hétfőn Duterte Moszkvába utazik hivatalos látogatásra. A Fülöp-szigetek és Oroszország eddig nem folytatott katonai együttműködést, mert előbbi hagyományosan az Egyesült Államoktól vásárolt fegyvereket.
Május 15-én azonban a védelmi miniszter, Delfin Lorenzana azt mondta, az amerikai fegyverbeszerzés problematikussá vált, mert Washington megpróbál különböző feltételeket szabni a fegyverüzlet mellé.

http://www.hidfo.ru/2017/05/duterte-nem-vesz-fegyvert-az-amerikaiaktol/

A Fenevad megkezdte a haderejének letelepítését Kelet-Európában

Lettország migrációs hivatala szerint már megérkezett az országba az uniós kvóták alapján nekik kiosztott migránsok 60%-a. Dél-Európa az EU segítségével, Nyugat-Európa a humanitárius segítségnyújtás leple alatt próbál megszabadulni a migránsoktól.
Lettország migrációs hivatala szerint már átszállították az országba azokat a migránsokat, akiket Lettország a brüsszeli vezetők kvótarendszere alapján be kell fogadjon. Az eddig kiszabott 531 személyből 318-at helyeztek el, esetükben főként Olaszországon és Görögországon át érkezett migránsokról van szó.
A hivatal által kiadott dokumentum szerint a befogadott migránsok többsége szíriai származású. További 213 személyt szeptemberig fognak átvenni az EU-tól.
Csütörtökön az Európai Parlament elfogadott egy határozatot, ami felszólítja az uniós tagállamokat arra, hogy vegyék át a kvóta alapján elosztott migránsokat Olaszországtól és Görögországtól. A dokumentum szerint, amennyiben egy ország szeptemberig nem teljesíti ezeket a követeléseket, annak különféle, nyomásgyakorlás jellegű következményei lesznek. Az Európai Parlament szerint eddig csak Finnország és Málta fogadta be a kvótával leosztott migránsokat.
2015 szeptemberben az EU vezetői úgy döntöttek, hogy Olaszországtól és Görögországtól 160 ezer menedékkérőt irányítanak át az uniós tagállamokba.
Miközben a bevándorláspárti vezetők azt állítják, hogy be akarják fogadni a menedékkérőket, valójában mindegyikük azon dolgozik, hogy hogyan tudnának megszabadulni a migránsoktól. Görögország és Olaszország beengedi a migránsokat az ország területére, de az Európai Uniótól várja, hogy a kvótarendszer segítségével elszállítsák tőlük a migránsokat. A nyugat-európai vezetők szintén arra törekszenek, hogy a kvótarendszer segítségével a lehető legtöbb migránstól szabaduljanak meg, akiket így a kisebb politikai ellenállás kifejtésére képes kelet-európai országokban telepítenének le.

http://www.hidfo.ru/2017/05/az-eu-megkezdte-a-migransok-letelepiteset-kelet-europaban/