Donald
Trump kijelentése szerint az amerikai hadseregben mindent áthat a
korrupció; az Irakban és Afganisztánban állomásozó amerikai katonák
ellopták az ország felújítására küldött pénzszállítmányokat, a lopott
vagyon egy részét pedig hivatali személyek megvesztegetésére
használták.
A
republikánus elnökjelölt kedd esti beszédében azt mondta, az amerikai
katonák törvényen kívüliségének köszönhető, hogy a háború után nem
került sor Irak és Afganisztán teljes újjáépítésére. Ehhez ugyanis az
Egyesült Államok hatalmas anyagi forrásokat mozgatott meg, de az
újjáépítésre szánt pénzszállítmányok egy részét egyszerűen eltűntnek
nyilvánították, és számos esetben ennyivel le is lett zárva az ügy. A
kritikusok szerint mindez csak kampányelem. Ugyanakkor, a feltételezések
mellett hivatali adatok is alátámasztják Trump kijelentéseit: 2005 és
2015 közt 115, Irakban és Afganisztánban állomásozó amerikai katona
ellen indult eljárás lopás és vesztegetés vádjával. Eközben számos
amerikai katonát kellett letartóztatni amiatt, mert az újjáépítési
időszakban kenőpénzt fogadtak el a hadsereggel szerződő helyi
üzletemberektől.
A Center
for Public Integrity jelentése szerint 115 amerikai katonát vádoltak
lopással és vesztegetéssel a kérdéses időszakban; ezek többnyire olyan
esetek voltak, hogy az Irakba vagy Afganisztánba küldött
pénzszállítmány rejtélyes módon eltűnt. Az amerikai szenátusban szintén
számos vita zajlott ennek kapcsán, miközben nyugállományú tisztek
is visszatérő jelleggel hívják fel a figyelmet arra, hogy ezek nem
egyedi esetek, hanem az amerikai hadsereget alapjaiban áthatja a
korrupció – különösen azokban a szegmensekben, melyek az újjáépítési
források kezeléséért felelősek.
Glenn
McDonald nyugalmazott tábornok elmondása szerint ezek az esetek elég
látványosak ahhoz, hogy ne lehessen eltekinteni tőlük: ő egy olyan
esetről is beszámol, amikor az Afganisztánból frissen hazatért fiatal
amerikai katona azonnal 70 ezer dolláros BMW-t vásárolt, mielőtt oregoni
otthonában 300 ezer dollár lopott készpénzt találtak. A militarycorruption.com-on
– többek között – McDonald számos, ehhez hasonló esetről számol be:
egy amerikai őrnagy öngyilkos lett, amikor eljárás alá vonták, miután
rajtakapták 225000 dollár kenőpénz elfogadása közben – Dan Gilliam
százados pedig 400000 dollár készpénzzel érkezett vissza Afganisztánból.
Trump
szerint az ilyen eseteknek köszönhető, hogy a háború után Irak és
Afganisztán nem lett újjáépítve; az ott szolgáló amerikai katonák egy
része egyszerűen ellopta a pénzszállítmányokat, majd bejelentették az
eltűnését – és az esetek nagy része kivizsgálatlan maradt, valószínűleg
szintén csúsztatott pénznek köszönhetően. Az elnökjelölt azt mondta,
szeretné tudni, kik ezek a katonák, akik kirabolták Irakot és
Afganisztánt, mert sokan közülük – már az Egyesült Államokban – ma
nagyon jól élhetnek a lopott vagyonból.
http://www.hidfo.ru/2016/06/trump-az-amerikai-katonak-kirabolnak-mas-orszagokat/
http://www.hidfo.ru/2016/06/trump-az-amerikai-katonak-kirabolnak-mas-orszagokat/