2016. március 4., péntek

Újabb török fegyverszállítmányt fogott a parti őrség

A görög parti őrség megállított és lefoglalt egy török hajót, ami állítólag Libanonba szállított volna fegyvereket.
A hajó február 4.-én indult Izmir kikötőjéből, rakterében hat konténerrel, amiből kettő fegyverekkel és lőszerekkel volt tele. A görög hatóságok az intézkedés során a legénység összes tagját letartóztatták, köztük hat szíriai, egy indiai és négy libanoni állampolgárt.
A hétfőn történt eset nem az első a sorban; korábban, szeptember első hetében a görög parti őrség szintén egy török kikötőből érkező hajót fogott el, ami állítólag Líbiába szállította volna a fegyverrakományt.
A török hatóságokat térségi országok gyakran vádolják azzal, hogy fegyvereket szállítanak kormányellenes fegyveres csoportoknak Szíriában és más közel-keleti, észak-afrikai országokba, illetve szemet hunynak a Törökországon keresztül zajló fegyverkereskedelem felett. Szíriába többek között humanitárius szállítmánnyal vegyítve érkezett török fegyverszállítmány. Az eset(ek)ről a Cumhuriyet török napilap számolt be, amiért az Erdogan-rezsim életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a lap főszerkesztőjét.
A fegyverszállítmányok úticélja azonban nem egyértelmű. Törökország légierőinek gépei rendszeresen sértik a görög légteret, miközben Ankarát gyakran Görögországban is fegyveres extrémista csoportok támogatásával vádolják. Január 8.-án Frangulisz Frangosz tábornok, a görög fegyveres erők vezérkarának egykori parancsnoka, volt honvédelmi miniszter a Rossziszkaja Gazeta orosz lapnak nyilatkozva kijelentette, hogy Törökországnak területi igényei vannak Görögországgal szemben.

http://www.hidfo.ru/2016/03/ujabb-torok-fegyverszallitmanyt-fogott-a-parti-orseg/

Szíria

Az alábbi video TÖRÖKORSZÁG TERÜLETÉN KÉSZÜLT! A dzsihadisták egy “menekülttáborban” vették fel toborzóvideojukat.

Legújabban gyereklányokat is szívesen fogadnak soraikba a “bátor” dusihadisták. Legújabb büszkeségük Dzsihadi Jane! Állítólag már átesett a tűzkeresztségen. Hat asszonyt kellett lemészárolnia. “Szakmai életrajza” szerint hét éves.
jijo
Hama tartomány Al-Zara településénél lévő villamos erőművet kezdték tegnap a dzsihadisták apró részleteiben fölrobbantgatni. Aztán érkezett egy kommandó, és Szíria szerte helyreállt az áramszolgáltatás.
Hama tartományban egyébként-amely az Asszad-rendszerrel szembeni háború egyik erős várának számított-a két legelvetemültebb dzsihadista martalócbanda kivételével minden “mérsékelt”horda élt a fegyverszünet kínálta lehetőséggel, és “behódolt”! Állítólag belefáradtak a háborúzásba. Pedig a hírek szerint mostanság egyre több bátorítás érkezett Ankarából kitartásilag. De hát Ankara messze van, a szír hadsereg meg a helyszínen. Ez az utóbbi tényező meggyőzőbb erővel képes hatni.
Latakia
Deir ez-Zor dzihadistái ismét krokodilkönnyeket hullatva gyászolnak. Neves latorvezért küldött tegnap a Paradicsomba a szír légierő. Mudallah Al-Rabi’aa (“mozgalmi nevén Abu Ahmad) Mohassan korábbi “hőse” népes pribékkülönítmény élén érkezett Allahhoz. Ráadásul buktak két erősségöket is. Al-Husseiniyah és Hatla latormentesítve lett.
Aleppotól délkeletre Khanasser és Hammam térségében volt jelentősebb hatású féregtelenítési akció. Itt a “Tigris” csoport tette emlékezetessé a martalócok tegnapi napját. Mármint azokét,amelyek túlélték a bulit.
szh
Latakiában Kabani dzsihadistái várjáka közelgő biztos pusztulást. Tegnap már kaptak belőle ízelítőt. A szír tengerészgyalogság 48. ezrede új ketyerékkel molesztálta őket. Az M-4 jelű út mentén. Elevenen való sütögetés zajlott.
rdr
Raqqa tartományban egy népes ISIS falkát fedeztek fel tegnap kora este a kurdok. Törökország felé igyekeztek-volna. Az állományból hetven a rajtaütésben elpusztult. A többiszétfutó latort apreódonként likvidálják.
Viszonylag friss-ma reggeli-hír! Kardigan ankarai maffiafőnök elsőszülött fiának nyoma veszett Olaszországban/ból. Pedig a rendőrség meg a nyomozati szervek indultak lakóhelyére, hogy az ügyészség “vendégszeretét” élvezhesse egy zsáknyi készpénzzel kapcsolatos kérdés tisztázásának idejéig. A jelek szerint nem akarja közölni a hatóságokkal a pénz származását. Alighanem jó okkal. Így aztán fölszívódott.
http://www.balrad.com/2016/03/04/sziria-74/