Nem
 született megállapodás az iráni atomprogramról folytatott  
tárgyalásokon, így meghosszabbították azokat. A bejelentést, amely egy  
évvel korábban még válságot jelentett volna, most különösebb aggodalmak 
 nélkül fogadták. Az Egyesült Államok és Irán kapcsolatában 
bekövetkezett  változást az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet 
megjelenése idézte  elő - állapította meg George Friedman, a texasi 
székhelyű Stratfor  geopolitikai hírszerző és elemző cég elnöke.

 

 
A Geopolitical 
Weekly című online  hetilapban a szerző rámutat: az IÁ ideológiai 
szempontból nem sokban  különbözik a többi radikális iszlamista 
szervezettől, míg azonban az  al-Kaida szórványos, bár kiterjedt 
terrorszervezet maradt, az IÁ  földrajzi entitásként jelent meg 
Szíriában és Irakban. Ez a tény nem  csak a térségbeli államok 
politikájának és egymáshoz való viszonyának az  új helyzethez való 
igazítását követeli meg, de a regionális hatalmak -  közöttük 
Törökország, Irán és Szaúd-Arábia - álláspontjának  felülvizsgálatát is.
 Irakban - Bagdadtól északra és nyugatra - a szunnita IÁ jelentős erőt  
képvisel, és fenyegeti Bagdad fennhatóságát, valamint a kurd területeken
  folyó kőolaj-kitermelést. Szíriában az IÁ hatása még összetettebb:  
egyfelől erősíti Bassár el-Aszad elnök rendszerét, másfelől gyengíti  
annak többi ellenzékét.
A szerző rámutat: az IÁ Irakban drámai  
módon felforgatta azt az erőegyensúlyt, amelynek tartósságában az  
Egyesült Államok reménykedett még azelőtt, hogy kivonta csapatait az  
országból. Washington erre a kihívásra azt a megoldást választotta, hogy
  légierőt és minimális létszámú szárazföldi egységeket küld az IÁ 
ellen,  amíg létre nem hozza azt széleskörű regionális szövetséget, 
amely fel  tudna lépni ellene. Ennek a szövetségnek a kulcsa ma 
Törökország, a térség legnagyobb  gazdaságával és hadseregével 
rendelkező regionális hatalma, amely  szomszédos ország lévén a 
legsérülékenyebb a szíriai és iraki  eseményekkel szemben. A Recep 
Tayyip Erdogan elnök vezette Törökország  stratégiája a 
konfliktuskerülés, Washington viszont szeretné, hogy  Ankara katonákkal 
részt vegyen az IÁ elleni hadműveletben. Törökország nehéz helyzetben 
van. Ha az Egyesült Államok oldalán harcba  száll az IÁ ellen, akkor 
csapatai olyan próba elé néznek, amelynek az  eredménye kétséges. 
Törökország az Oszmán Birodalomhoz hasonló szerepben  tűnne fel az arab 
világban, amit szeretne elkerülni. Ez a  szerepvállalás Washingtonnak 
nem sikerült, de viszonylag simán kivonult  Irakból.
A 
Törökország déli részét uraló bizonytalanság és az új  szíriai és iraki 
területi entitás megjelenése ugyanakkor hatalmas  veszélyt jelent Ankara
 számára. Törökország az Aszad-rendszer bukását  szeretné, Washington 
viszont ódzkodik ettől, mert nem szeretne ajtót  nyitni egy szunnita 
dzsihadista rendszer (vagy legalábbis egy  dzsihadista anarchia) előtt. 
Az IÁ megjelenése Irán térségbeli helyzetét is átértékelte. Teherán  
Irán-barát, síita vezetésű Irakot szeretne, de számolnia kell azzal a  
veszéllyel, hogy az IÁ képes lehet a bagdadi kormány megbénítására és  
Irán iraki befolyásának felszámolására. Az IÁ további térnyerésének 
lehetősége ugyanúgy elfogadhatatlan Irán,  mint az Egyesült Államok 
számára, közös érdekük egymáshoz közelítik  őket. Számos jelentés 
érkezett az IÁ elleni amerikai-iráni katonai  együttműködésről, miközben
 a két országot megosztó legfontosabb kérdés -  az iráni atomprogramé - 
háttérbe szorul. A hétfői bejelentést, amely  szerint a tárgyalásokon 
nem született megállapodás, a határidő  kiterjesztése követte, és egyik 
fél sem tett olyan kijelentést, hogy a  kudarc megváltoztatta volna a 
kialakult általános komfortérzetet.
„Mint  már korábban is 
mondtuk, szállítható atomfegyvert előállítani sokkal  nehezebb, mint 
uránt dúsítani, és Irán a közeljövőben nem lesz  atomhatalom” - írta 
Friedman, aki szerint feltehetően ez lesz az  amerikai álláspont is. Az 
új iráni-amerikai egyetértés természetesen aggasztja Szaúd-Arábiát, a  
térség harmadik leggazdagabb államát, amely vetélytársat lát Iránban az 
 Arab-öbölben. Rijádot jelentős mértékben érinti az Egyesült Államok  
növekvő önellátása az energiaforrásokból, mert drámai módon csökkentette
  a Washingtonra gyakorolt politikai befolyását. A szerző szerint 
Washington nem bocsátkozik többhaderőnemes hadviselésbe  Irakban, a 
regionális szövetség létrehozása az IÁ ellen pedig  meglehetősen 
bonyolult: Ankara nagyobb engedmények nélkül nem hajlandó  részt venni a
 harcban, Irán az atomprogramjára nehezedő nyomást akarja  csökkenteni 
segítsége fejében, a szaúdiak pedig tisztában vannak az Irán  jelentette
 kockázatokkal. Az IÁ révén Washington ismét a régióval kapcsolatos 
politika  középpontjába került, a nagyobb közel-keleti hatalmak pedig a 
vele való  viszonyuk átgondolására kényszerülnek.
Friedman 
szerint nem  valószínű az IÁ mint területi entitás fennmaradása. Ankara,
 Teherán és  Rijád azt várja, hogy Washington oldja meg a kérdést 
légicsapásokkal és  szárazföldi csapatokkal. Az Egyesült Államok ezekkel
 nem tudná  felszámolni az IÁ-t, de visszakényszerítené a 
gerillaháborúba és a  terrorizmusba. A szervezet léte azonban - még ha 
ideiglenesen is - rádöbbenti a régiót,  hogy nem számolt az aktuális 
valósággal. „Ankara nem kerülheti el, hogy fokozottabban részt vegyen a 
 konfliktusban, Teheránnak együtt kell élnie az Egyesült Államokkal,  
Rijádnak pedig komolyan számolnia kell kényes pontjaival. Az Egyesült  
Államok egyszerűen akkor is hazamehet, ha a térségben végül eluralkodik a
  káosz. A többiek azonban otthon vannak, és erre döbbentette rá őket az
  IÁ” - írja végezetül az elemző.
Hírfigyelő Szolgálat