2016. szeptember 26., hétfő

„Az USA a mi oldalunkon áll” – interjú egy dzsihadistával

jurgen-todenhofer
Kommentár nélkül.
Jürgen Todenhöfer német újságíró interjút készített a dzsihadisták egyik parancsnokával, amit több német lap is közölt.
Az interjúból többek között kiderül, hogy az Al-Nusra front Washington által támogatott kormányoktól kapja a fegyvereit, illetve, hogy Szíriában amerikai szakértők tanítják meg a harcosoknak az új berendezések használatát.
„Igen. Az USA támogatja az ellenzéket [Szíriában], de nem közvetlenül. Azokat az országokat támogatják, amik minket támogatnak, de még nem vagyunk elégedettek a támogatás mértékével,” mondta Abu Al Ezz, a Jabhat Al-Nusra parancsnoka a Koelner Stadt-Anzeiger riporterének Aleppóban.
A dzsihadista parancsnok szerint „szofisztikáltabb fegyvereket” kellene kapjanak támogatóiktól ahhoz, hogy sikeresek lehessenek a szíriai kormány ellen.
A Zerohedge összefoglalta az interjú legfontosabb pontjait:
  • A szervezet az USA közvetlen támogatását is élvezi,
  • Líbián és Törökországon keresztül tankokat és egyéb nehézfegyvereket kapnak,
  • Amerikai, izraeli és török tisztek és szakértők segítik őket Aleppóban,
  • Az Iszlám Állam vezetőit a nyugati titkosszolgálatok irányítják,
  • Nem támogatják a fegyverszüneteket és a segélyek célba juttatását,
  • „Az USA a mi oldalukon áll,” mondta Abu Al Ezz.
A parancsnok azt is elmondta, hogy „addig harcolunk, amíg meg nem döntjük Assad kormányát”. Az Al-Nusra front célja „egy Iszlám állam felállítása, amit a saría törvény szerint kormányoznak és semmilyen világi államot nem ismer el.”
A kormányerők a légierőnek és a rakétakilövőknek köszönhetően előnyt élveznek, de „nekünk meg ott vannak az amerikai TOW rakéták, így a helyzet bizonyos területeken az irányításunk alatt áll,” mondta Al Ezz.
A parancsnok legmegdöbbentőbb mondata azonban arra a kérdésre érkezett válaszként, amikor a riporter az iránt tudakozódott, hogy vajon a TOW rakétákat eredetileg is a Jabhat Al-Nusrának szánták, vagy csupán megszerezték azokat a mérsékelt Szabad Szíriai Hadseregtől.
„Nem. A rakétákat közvetlenül nekünk adták,” válaszolta.
Azt is elmondta, hogy „amikor támadás alatt álltunk több tiszt is segített bennünket Törökországból, Katarból, Szaúdi-Arábiából, Izraelből és Amerikából… műholdas, rakéta, felderítési és biztonsági hőkamera szakértők.”
Amikor a német riporter visszakérdezett, hogy tényleg voltak-e köztük amerikai szakemberek, Al Ezz így válaszolt:
„Az amerikaiak a mi oldalunkon állnak.”
Amennyiben pedig valaki még kételkedne, a parancsnok megerősítette, hogy a Jabhat Al-Nusra „az Al-Kaida része”.
Az interjú szeptember 17-én készült egy kőbánya területén Aleppóban, Jurgen Todenhöfer, a Koelner Stadt-Anzeiger újságírója által.
A „másik” oldal is megszólalt a Szíriában folyó harcok ügyében, mert hát másik oldalnak is lennie kell, ha az ember rendes, mármint némiképp hihető konfliktust akar.
Az AFP cikke alapján az atv.hu „Oroszország a “totális háború mellett döntött” címmel írt, kifejtve, hogy
„Oroszország egész tűzerejét beveti, hogy segítsen a szíriai rendszernek Aleppó visszafoglalásában, mert úgy véli: érdemesebb katonai győzelmet aratni, mint folytatni a haszontalan tárgyalásokat Washingtonnal – írta az AFP elemzőkre hivatkozva.
“Oroszország ezt az opciót választja, mert nem hisz többé a Washingtonnal való együttműködésben Szíriát illetően” – vélekedett Fabrice Blanche a Washington Intézet Szíria-szakértője.”
Forrás: zerohedge.com
http://idokjelei.hu/2016/09/az-usa-a-mi-oldalunkon-all-interju-egy-dzsihadistaval/

Breedlove: Európa Oroszország elleni háborúra kell készüljön

Egy nyugállományú amerikai ezredes szerint Európa nem ad elég határozott választ az orosz hadsereg gyors ütemű modernizálására, emiatt nem is áll készen egy esetleges konfliktusra.
Philip Breedlove, az amerikai légierő négycsillagos tábornoka, aki korábban a NATO európai erőinek főparancsnoka volt, azt mondta, hogy az oroszok bármikor megszállhatják Európát, a felszabadító amerikai csapatok pedig nem tudnak elég gyorsan megérkezni a kontinensre. Elmondása szerint, ha a harmadik világháború holnap kirobbanna, Európát azonnal lerohanná az orosz hadsereg, mielőtt még az amerikai erősítés megérkezne.
Breedlove azzal ostorozta a NATO-országokat, hogy nem készültek fel eléggé egy Oroszországgal való esetleges konfrontációra, és miközben Moszkva modernizálta a flottát és a légierőt, “a Nyugat teljes mértékben védtelen maradt Oroszország következő generációs hiperszonikus fegyvereivel szemben”.
Breedlove szerint ma már idejétmúlt az az elképzelés, miszerint egy háború esetén az amerikaiak átkelhetnek az Atlanti-óceánon, hogy európai országok segítségére siessenek, hiszen Oroszország ma már képes arra, hogy lezárja Európát az Atlanti-óceán felől. A tábornok szerint ezáltal a NATO alapkoncepciója vált működésképtelenné, hiszen a nyugati katonai szövetség arra alapozott, hogy az Atlanti-óceánon akadálytalanul mozoghatnak a szövetséges országok erői.
Hetekkel ezelőtt Sir Richard Barrons volt brit vezérkari főnök pedig arra figyelmeztetett, hogy a NATO-országok vezetői ma nincsenek is tisztában azzal, milyen katonai képességek kellenének ahhoz, hogy az atlanti szövetséget egy újabb világháború esetén ne tudja egyszerűen kettévágni egy külső hatalom.
Mindkét baljós gondolatmenet abba a következtetésbe torkollott, hogy a NATO-országoknak fokoznia kell a védelmi költségvetést, és amerikai fegyvereket kell vegyenek, hogy ezáltal meg tudják védeni magukat Oroszországgal szemben.


http://www.hidfo.ru/2016/09/breedlove-europa-oroszorszag-elleni-haborura-kell-keszuljon/

A baloldal előre tudta, hogy robbantani fognak Budapesten

dk-kakuk-gyorgy-hidfo-ru
Házi készítésű, repeszes bomba robbant szombat éjjel Budapesten. Gyurcsány Ferenc pártja előre tudta, hogy robbantás lesz, és már a történteket megelőzően a kormányt vádolta.
Szeptember 23-án, pénteken megjelent a Demokratikus Koalíció weboldalán egy tájékoztató, “A Fidesz és a kormány ne szimuláljon terrortámadást és ne hajtson végre merényletet” címmel,  melyben arról számolnak be, hogy a párt elnökségi tagja, Kakuk György előre tudni véli, hogy ha Budapesten robbantás történik, azért a kormány lesz a felelős. Egy nappal később, szombat este valóban robbantás történt Budapesten, és a DK a kormányt tette felelőssé a történtekért.
“A Demokratikus Koalíció egyik elnökségi tagja arra szólította fel a Fideszt és a kormányt, hogy “ne szimuláljon terrortámadást és végképp ne hajtson végre semmiféle merényletet” annak érdekében, hogy a szavazók részt vegyenek a népszavazáson. A DK nem akar bombariadókat, “hamis vagy még inkább valós, kormány által megrendelt terrorcselekményeket […] A kormány a tűzzel játszik és a DK attól tart, a kabinettől nem áll távol, hogy “bármilyen eszközt bevessenek”, annak érdekében, hogy a referendum érvényes legyen”.
A választóknak azonban igen hamar feltűnt, hogy a DK már a bekövetkezte előtt tudott a robbantásról, emiatt a párt weboldalára felkerült anyagban utólag vastagon szedve kiemeltek egy részt, miszerint “Kakuk György Simicskó István honvédelmi miniszter csütörtöki kijelentésére reagált, aki arról beszélt, hogy Magyarországon is bármikor bekövetkezhet terrortámadás annak ellenére, hogy a kormány mindent megtesz ennek elkerülése érdekében.”
A legkorábban az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) tudott a budapesti robbantásról, a DK mégsem vádolta meg a CIA-t azzal, hogy terrortámadást terveznének Budapestre. A CIA hónapokkal ezelőtt a lengyel belbiztonsági szolgálatnak is továbbított egy figyelmeztetést, miszerint a közeljövőben terrortámadás történhet Budapesten. Ez a figyelmeztetés így a lengyel forrásból nyilvánosságra jutott, amiről az ATV is beszámolt.


http://www.hidfo.ru/2016/09/a-baloldal-elore-tudta-hogy-robbantani-fognak-pesten/