2023. október 5., csütörtök

Több pilóta meghalt, illetve sérült a kovid vakcinák miatt: a repülés biztonsága csökken

Az elmúlt hónapokban, a Covid mRNS vakcinázási kampány következtében, folytatódott a pilóták munkaképtelenné válása és halálesetei. Elképzelhető, hogy az amerikai légitársaságok 600 pilótája válik repülésre alkalmatlanná.

Dr. Vernon Coleman: A Nagy Újraindítás 10 nagy hazugsága és az emberiség irányítása

Dr. Coleman szerint ez a háború, amelynek tétje a szabadság, és amelynek célja, hogy a Nagy Újraindításhoz vezessen minket, 10 nagy hazugságon alapul, ezek pedig a következők: a hamis járvány, a PCR-teszt, a leállások, a maszkok, a háború, a túlnépesedés és az élelmiszerhiány, a vakcina, a fizikai pénz eltörlése, a szociális credit és az éghajlatváltozás.

Hírességek szenvednek a vakcinák káros hatásaitól, meg is halhatnak az oltás után. CXIX. rész

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Olyan hírességek, mint Kourtney Kardashian, Bray Wyatt, Maddy Cusack, Ezequiel Sosa, Nathan Van Hooydonck, Zé Vaqueiro és még sokan mások szenvedtek a mérgező vakcinák miatt, és néhányan meg is haltak. Ha ez történik azokkal, akik híresek, akkor hány névtelen ember érinthet még, akik nem szere-pelnek a médiában, és senki nem is számol velük?

mRNS-vakcinák a húsunkba. Azt akarják, hogy mindannyian be legyünk oltva

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Josh Sigurdson azt fejti ki, hogy egzisztenciális válsággal nézünk szembe, ha nyomásgyakorlással akarjuk az mRNS-t a húsba juttatni az mRNS-vakcinák révén. Nyíltan beismerik, hogy a cél az, hogy mindannyian be legyünk oltva, 15 perces városokban, CBDC-ket használva és egy egységes főkönyvhöz csatlakoztatva.

Dr. Ana Maria Mihalcea: A Mély Állam démoni természetű, nem bánja, ha milliókat öl meg egy pillanat alatt

Dr. Mihalcea azt állítja, hogy az MK Ultrát arra használják, hogy a személyiséget megosszák, és démoni aspektusokkal kapcsolják össze, annak érdekében, hogy az emberi agyat kontroll alatt tarthassák. Fel kell szabadítanunk az elménket, és fel kell ismernünk, hogy szellemi lények vagyunk. Megölhetik a testet, de a szellemet nem tudják megölni, a harc a démoni hatalom ellen folyik, amely fogságba ejti a világot.

Balzsamozók: Rostos fehér vérrögök a holttestek több, mint a felében. Az ügy nagyon komoly

Az USÁ-ban, Kanadában, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és Új-Zélandon felmérést készítettek a balzsamozók körében a holttestekben talált rostos vérrögökről. Kiderült, hogy a felmérésre válaszoló 179 balzsamozó közül 119 – majdnem kétharmaduk, pontosan 66%-uk – azt mondta, hogy igen, láttak ilyen rostos fehér vérrögöket, ami azt mutatja, hogy ez a jelenség nagyon gyakori. Ha a balzsamozók a holttestek 50%-ban vagy még több-ben találnak ilyen rostos fehér vérrögöket, akkor nagyon komoly ügyről van szó-, jelentette ki a riportalany.

Ron DeSantis, floridai kormányzó nem tanácsolja az mRNS Covid-19 vakcinák alkalmazását

Ron DeSantis, Florida kormányzója összehívott néhány szakértőt, hogy értékeljék az mRNS Covid-19 vakcinák használatát, amelyet az FDA most engedélyezett. A konklúzió az, hogy nem tanácsolják az ilyen vakcinák alkalmazását 65 év alatti személyek számára, és az idősebbeket nem szabad félrevezetni, elhitetve velük, hogy léteznek klinikai vizsgálatok, amelyek szerint ezek a megerősítő oltások előnyösek, mivel ez nem igaz.

A vakcinázás utáni halálesetek 73,9%-a az oltás miatt van. Az országok lépjenek ki a WHO-ból

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Dr. Peter McCulloughl elítéli, hogy a vakcinázás utáni halálesetek 73,9%- a a vakcina miatt következett be. A WHO áll e mögött az vakcinák mögött. Úgy gondolja, hogy az Európai Unió, az USA és minden fontosabb érdekelt fél teljesen vonuljon ki a WHO-ból és hagyja, hogy a WHO a saját dolgaival foglalkozzon, ne legyen semmilyen joghatósága, és ne rendelkezhessen afelett, hogy mit tehetünk az egészségügyi ellátásban-, tette hozzá.

A népességcsökkentés napirendjét megerősítették. Világfolyamat. A vakcina halálos.

Mike Adams interjút készített a kanadai Michel Chossudovsky közgazdász, író és az Ottawai Egyetem professzor emeritusával, aki kimondja, hogy nem volt pandémia, hogy totális csalás volt, minthogy a számok PCR-en alapultak, amely nem mutatja ki a vírust. A lezárások gazdasági háborút jelentettek, valamint a népességcsökkentést is, mert tömeges elszegényedést von maga után szerte a világon. Világszintű a népességcsökkentés menetrendje. A vakcina halálos, ezt a Pfizer maga bizonyítja be. Azonnal meg kell semmisíteni.

Maria Zeee: Hamis digitális világot akarnak kiépíteni, de az emberekre szükségük van a ’táplálására’

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Maria Zeee bírálja azt, hogy vannak mérnökszervezetek, amelyek azon munkálkodnak, hogy az embert a technológiával egyesítsék, digitális börtönt hozva létre, az emberi testben lévő bioszenzorok folyamatosan továbbítják az adatokat a mesterséges intelligenciának (MI). Ez az önmagát felépítő nanotechnológiának köszönhetően lehetséges. Nem tudják azonban megvalósítani ezt a MI világtársadalmat, ha az emberek nem ’táplálják’ folyamatosan. Készüljenek fel, mert mindent lerombolhatnak, minden újraindíthatnak, és m0ndhatják, mindannyiunknak be kell lépnünk ebbe az MI társadalomba.

A Covid vakcinák új betegségeknek teszik ki a gyermekeket. Egy tanulmány is megerősíti

Del Bigtree és Jefferey Jaxen újságírók szerint a gyermekek soha nem voltak veszélyben, de most igen, a ’tudomány’ miatt, amely rájuk támad. Egy tanulmány megerősíti, hogy a Pfizer vakcina megváltoztatja az immunrendszer válaszait és a gyerekeket olyan kórokozóknak és betegségeknek teszik ki, amelyek vakcinával megelőzhetőek vagy vakcinázással nem előzhetők meg.

A "turbó rákos betegségek" száma az oltás után növekszik, és további oltásokkal még tovább fog nőni

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Ebben az interjúban Dr. Harvey Risch elmondja, hogy a vakcina károsítja az immunrendszert azáltal, hogy korlátozza azt a képességét, hogy felismerje vagy hatástalanítsa az éppen kialakult, őrülten szaporodó rákos sejteket, és megnyitja az utat ezek számára, hogy olyan mértékben elszaporodhassanak, hogy az immunrendszer ne tudjon megbirkózni velük - ezt nevezik "turbó ráknak".

EU képviselő békés engedetlenségre szólít fel, nemet mondva az újabb oltási kötelezettségekre

Christine Anderson, európai parlamenti képviselő, azt ígéri, hogy továbbra is harcolni fog a szabadságért, a demokráciáért és a jogállamiságért, és felszólítja a polgárokat, hogy ők is vegyenek részt, ne féljenek, és ne engedelmeskedjenek az utasításoknak, így kivehetik a kezükből a hatalmat, mi pedig egyúttal megkönnyebbülünk. Arra is felszólítja a hallgatóságot, hogy ne hagyják magukat többé eltiporni.

Új világjárvány készül, új vírusváltozatokkal, arcmaszkokkal, bezárással és internetes cenzúrával

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Del Bigtree és Jefferey Jaxen, az új szalagcímek miatt aggódva, elemzik a helyzetet, és azt látják, hogy a különböző szervezetek, például az ENSZ, olyan szerződéseket kötnek, amelyekkel egységes narratívát alkothatnak a világjárványra, a félretájékoztatásra és a vakcinák bevetésére adott világméretű válaszlépésekről. Szeptember végére tervezik, és ehhez szükségük van egy ürügyre (egy Covid-változatra). Az is feltűnt az elemzőknek, hogy ezek a szalagcímek vajon miért igyekeznek egységesen félelmet kelteni, erőltetni az arcmaszkokhoz való visszatérést, és mi mit tehetünk mindezek ellen?

Híres színészek szenvednek az oltás káros hatásaitól, és bele is halhatnak ezekbe CXVIII. rész

Olyan híres színészek, mint Jamie Foxx, Amanza Smith, Ray Stevenson, Genoveva Casanova, Daniel Bisogno és még sokan mások szenvedtek a mérgező vakcinák miatt, és néhányan meg is haltak. Ha híres színészekkel ez történik, vajon hány névtelen embert érinthet még, akik nem szerepelnek a médiában, és nem is tartják számon őket?

Megsemmisül az emberek egészségének és életének javítása érdekében összegyűlt tudás

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Dr. Joseph Mercola bírálja, hogy megsemmisül az emberi élet és egészség javítása érdekében összegyűjtött minden értékes tudás és információ. Törlik az őslakosok gyógymódjait, a hagyományos kínai orvoslást, a gyógynövénykúrákat, a szuperélelmiszereket, a táplálkozástudományt, a vibrációs gyógyászatot stb. Mindent kitörölnek az emberi létből. A tudatlanság fejezetét elő kellett készíteniük a Covid számára, mert úgy véli, hogy ezt az egészet előre kitervelték. ’Tőlünk, a néptől’ függ, hogy nyilvánosságra hozzuk-e az információt, amelyet az establishment teljesen ki akar törölni az emberiség történelméből, hangoztatta.

Dr. Steve Hotze: A vakcinákban levő grafén-oxid lehetővé teszi az emberek viselkedésének kontrollját

Dr. Steve Hotze állítja, hogy a Covid vakcinákban nanorobotok vannak, grafén-oxid és hidrogél formájában, és az emberek gyakorlatilag jeladókká és -vevőkké válnak, és ez a transzhumanizmus.

Edward Dowd: Látványosan nő a gyermekhalálozás a vakcinák következtében

Del Bigtree újságíró interjút készít Edward Dowd elemzővel, aki szerint az Egyesült Királyságban, a pandémia alatt a gyermekhalálozás negatív volt az 1-14 éves gyermekek körében, és a vakcinázás következtében emelkedett, a vakcina az okozója. Ugyanez a helyzet az Egyesült Államokban is, ahol rohamosan nő a fogyatékosok és az elhalálozottak száma. A kormányok hallgatnak, mulasztásos hazugság.

Dr. Astrid Stuckelberger: A WHO új világjárványt kreál. Ne essünk újra csapdába

Stewe Peters interjút készít Dr. Stuckelbergerrel és felszólalnak amiatt, hogy újra visszatér a Covid. Természetesen a presztízsét vesztett WHO ismeri az új pandémiás fenyegetést. Az idei évtől kezdve új globális pandémiás protokollja van, a PRET (Preparednes and Resiliense to Emerging Threats – Felkészülés és Ellenállóképesség a Felmerülő Veszélyekre). Már ismerjük a játékukat, és nem fogunk másodszor is a csapdájukba esni- állítja dr. Astrid.

Dr. Carrie Madej: Biztosak akarnak lenni, hogy mindenki be van oltva, és termékként szkennelhető

Antikrisztuskövető Sátánfatty Bill Gates és sok ország szeretne megbizonyosodni a felől, hogy mindenki be van-e oltva, ahhoz, hogy megkapja saját személyazonosságiját és lehessen szkennelni. Arrafelé haladunk, hogy minden ember kap egy vonalkódot, amely őt magát képviseli és – a testében lévő bioszenzorokkal – minden adatot összegyűjtenek. Ezeket a biometrikus adatokat és a szkennelési kapacitást már használják az afrikai lakosság körében.

Dr. Vernon Coleman: Ne bízzon a kormányban és kerülje a médiát. Meg fogjuk nyerni ezt a háborút

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Dr. Coleman szerint azok, akik irányítanak minket bűnös kapzsiságból cselekednek. A globalisták és a konspirálók eltűntetik az igazságot. Az igazságot kimondó tudósokat elhallgattatják. A konspirálók az újságírók, akiknek szükségük van a kollaboránsokra ahhoz, hogy a munkájukat elfogadják. A kollaboránsok az igazán veszélyesek és miattuk közel vagyunk a civilizációnk végéhez.

Nő az Alzheimer, Creutzfeldt-Jakob és más neurodegeneratív betegségek száma a vakcinák után

Del Bigtree bírálatot fogalmaz meg, mivel eddig csak egyedi esettanulmányok készültek, például megállapították egy Parkinson-kóros férfibetegről, hogy az állapota rohamosan romlott a Covid injekció után. A kutatók a következőket írták: „Egyre több jelentés utal arra, hogy a Covid-19 fertőzés és a neurodegeneratív betegségek – köztük az Alzheimerkór és a Creutzfeldt-Jakob-szindróma - kialakulása vagy felgyorsulása között összefüggés van. Ezeket és más neurodegeneratív megbetegségeket az emberi fehérjéknek a rosszul összetapadt és aggregált amyloid fibrillumok állapotába való átalakulása okozza” – tette hozzá a tanulmány.

Az mRNS technológia módosíthatja az anyagcserét, hatástalaníthatja az immunszuppresszánsokat stb.

María Zeee és Dr. Christina Parks arról beszél, hogy az mRNS technológiát használhatják irányításunkra, programozhatják és belénk ültethetnek valamit, ami fehérjegyárrá változtathat minket, amely sok mindent képes elvégezni, például, szabályozza a DNS-t, eléri, hogy intoleránsak legyünk bizonyos húsfajtákkal szemben, hatástalanítja tumorszupresszorainkat stb. Ez felettébb problematikus, és nem lenne szabad megengedni.

Híres emberek a vakcinák ellen. CXVII. rész

Sok híres ember van, aki nyilvánosan is ellenzi a gyilkos vakcinákat, köztük Jonathan Isaac, Novak Djokovic, Megyn Kelly, Robert F. Kennedy Jr., Johnny Rotten és mások.

"X betegség": olyan betegségek ellen készítenek vakcinákat, amelyek még nem léteznek.

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Dr. Peter McCullough azt mondja, hogy az EcoHealth Alliance nevű civil szervezet 2020-ban közzétett egy hírt az "X betegségről", egy lehetséges, még nem létező betegségről, ami ellen felhasználható az mRNS technikával tervezett vakcina és ma már az Egyesült Királyságban működik egy "X betegség" laboratórium. Nem eshetünk a félelem csapdájába, ki kell lépnünk a WHO-ból, mert felesleges kórházi kezeléseket és haláleseteket okozott. Egy vakcina még soha nem vetett véget egy világjárványnak.

Eltörölték a szabad véleménynyilvánítást, 100%-os, totális zsarnokságra készülnek, mint Kínában.

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

A kanadai Dr. Peterson azt panaszolja, hogy a szólásszabadság veszélyben van, és hogy Kína útjára lépünk, ahol, ha egy közlekedési kamera például felvesz valakit, aki szabálytalanul közlekedik, a rendszer már a járásmódja alapján is azonosítani tudja az illetőt. Ez 100%-os totális zsarnokság, amely mellett még George Orwell "1984"-je is pikniknek tűnne - mondta.

A vérrögök 2021-ben jelentek meg a holttestekben, a vakcinák előtt nem voltak, most gyakoriak

Richard Hirschman balzsamozó, olyan vérrögöket lát, amilyeneket 20 éves munkája során még soha nem látott, és csak a vakcinák bevezetése óta. A kormány soha nem magyarázta el, hogy pontosan mi is ez. Csak lejáratni próbálnak, de nem adnak hiteles választ. Ő tudja, hogy ez nem a halál utáni véralvadás, mivel olyan embereknél is láttak ilyet, akiket éppen műtöttek.

Világszerte megerősítést nyert az oltási kampányt követő megdöbbentő többlethalálozás

Dr. Giovanni Frajese szerint az adatok azt mutatják, hogy két év alatt (2021 és 2022) több milliónyi volt a többlethalálozások száma Európában, amit senki sem vesz figyelembe. Fontos lenne tudni, hogy ez miért van így, de amikor majd kijönnek a 2023-as adatok, ki fog derülni az is, hogy mekkora különbségek vannak a halálozás növekedésében a beoltottak és a be nem oltottak között. Ez az adat kíméletlen és elítélő lesz, ezért a felelősök félnek. Edward Dowd amerikai pénzember elmondja, hogy a számok elemzése után azt látta, hogy a többlethalálozás az oltóanyagok bevezetésével kezdett el növekedni. Ben Armstrong újságíró elemzi a halálesetek számát a világ különböző országaiban, és az oltások után egyértelmű többletet tapasztal, amiről senki nem beszél, és ami a kevésbé oltott országokban nem is fordul elő.

A nanotechnológia az oltott és az oltatlan emberek vérében van

Dr. Charles Morgan, a CIA egykori tagja és az Egyesült Államok hadseregének tanácsadója, arról tájékoztat, hogy egy ember fizikai teste fölött át lehet venni a hatalmat egy másik ember elméjével, és az emlékeket is ki lehet törölni. A Covid vakcinák tele vannak ritka- és nehézfémekkel, amelyekkel mindenféle nanotechnológia készül, és megfertőznek mindannyiunkat ezzel a nanotechnológiával a chemtraileken keresztül.

Maria Zeee: Nehéz idők jönnek, de készen állunk. Keljenek fel és soha ne adják fel!

Maria Zeee azt mondja, hogy nehéz idők jönnek és azt akarják, hogy ne szeressük felebarátunkat. Pont fordítva, az embereknek helyi közösségeire kell összpontosítaniuk, és gondoskodniuk kell egymásról, mert az állam nem fog velük törődni. Ezért kéri, hogy az emberek keljenek fel és ne adják meg magukat.

DeAnna Lorraine& Dr. Ana Maria Mihalcea: A hidrogél-technológia sejtjeink energiáját használja, és megöli azokat. Az oltatlanoknál is.

Dr. Ana Mihalcea elítéli, hogy a kvantumpontos technologia sejtjeinket erőforrásként használja és megöli őket, hogy szubsztrátokat építsen és fejlesszen. Az elektromos konduktivitás az oltatlanok vérében 47 %-kal csökken. Ez nem tudatosodik, erre fel kell hívni a figyelmet, mert különben rossz dolgok fognak történni az oltatlanokkal is. Spirituális háború folyik.

Fiatalok halálozásának 8 havi összefoglalója. Halálozási arány a 16-54 éveseknél az egekben

Del Bigtree összegyűjti a híreket sok olyan emberről, akik összeestek, és azon tűnődik, hogy lehez az, hogy ennyi fiatal szenved infarktust, vérrögöket és meghal, és mindenki úgy akar tenni, mintha nem lenne semmi baj.

Újra lezárásokat és maszkokat jelentek be. Nem szabad elfogadnunk, ezt már átéltük

Stew Peters és Clint Russell elítélik az új lezárások és a maszkviselés bejelentését és szerintük nem szabad megengednünk, hogy ez újra megtörténjen. A kormány nem tiporhatja el emberek százmillióit, akik együtt lépnek fel. Ez legyen a terv. Amint hazugságra bukkanunk, nevezzük nevén. Az igazság szabaddá tesz minket! Van remény, ha minél többen komolyan így cselekszünk, és ezúttal valódi tettekkel tesszük.

Az emberiség történetében az elitet sohasem izgatta a mindennapi emberek jóléte

Christine Anderson német EP képviselő leleplezi, hogy ez az egész Covid őrület, ez a feltételezett ’pandémia’, nem más, mint egy gigantikus kísérleti léggömb. Végsősoron a célja a szabad és demokratikus társadalmaink totalitárius rendszerré alakítása, mindannyiunk megfosztása alapvető szabadságjogainktól, a demokráciától és a jogállamiságtól. Javasolja, hogy ne engedelmeskedjünk, és kezdjünk el fellázadni. Ha nem tesszük, eljönnek értünk, emelte ki.

Neil Oliver: Kamu az egész!

Forrás: Neil Oliver @ YouTube
Lies!
https://youtu.be/Y7PsJSPQkvk

Mi különbség van, a politikus és a bűnöző között?

Kétségbeesett szülők beszámolói

Sok amerikai rokonszenvez az oroszokkal – Antikrisztuskövető Haramia Hillary Clinton

Washington, 2023. október 5. csütörtök (MB)

Egyre nagyobb rokonszenv tapasztalható az amerikaiak körében Oroszország iránt – hívta fel rá a figyelmet Nemzetgyilkos Pokolfajzat Hillary Clinton, a volt amerikai elnök felesége, későbbi külügyminiszter a PBS TV-ben sugárzott nyilatkozatában.

“Őszintén szólva nem értem, miért állnak ki az amerikaiak Putyin mellett, de látjuk és halljuk, hogy ezt teszik, ezért harcolnunk kell ellene” – mondta.

A Hazug Haramia politikusnő különösen súlyosnak tartja, hogy honfitársainak körében fokozódik az ellenszenv Ukrajna katonai és pénzügyi támogatásával szemben. „Zavarba ejt látni, hogy még felelős pozícióban lévő amerikaiak is arról beszélnek, nem kellene támogatnunk Ukrajna népét” – fűzte hozzá.

Alattomos Cselszövő Hillary Clinton sajnálatosnak nevezte az amerikaiak világnézeti és pártpolitikai megosztottságát, mely a kongresszus vitáiban is tükröződik.

A Nemzetgyilkos Népirtó Biden adminisztrációt támogató demokrata párti politikusnő értésre adta, hogy Kijev további katonai és pénzügyi támogatásának híve, és egyetért azzal, hogy Washington a szövetségi alapból augusztus 10-én 13 milliárd dolláros katonai segítségben részesítette Ukrajnát, majd további 8,5 milliárd dolláros gazdasági és biztonsági segélyben, néhány más országgal együtt.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Ladóczki Éva: A BÍRÓSÁGOK HADAT ÜZENTEK A BIG TECHNEK IS!

2023. szeptember 29-én az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága bejelentette, hogy döntést hoz a Florida és Texas állam törvényeiről, amelyek megtiltják a technológiai óriáscégeknek, hogy politikai nézeteik alapján töröljék a felhasználókat.
Thomas bíró szerint az internetes cenzúra összeegyeztethetetlen a demokráciával, és meg kell szüntetni.
A cenzúra elleni legfelsőbb bírósági ítélet hatalmas csapást mér a Big Tech zsarnokságára.
https://www.zerohedge.com/political/big-techs-armageddon

A kezdetekről valahogy elfelejtenek beszélni

Ezen nevessek vagy sírjak ?