2017. február 27., hétfő

Megerősítik a Krím-félsziget védelmét

Az orosz haditengerészet BUK rakétarendszereket fog vinni a Krím-félszigetre, hogy megvédje a flottát és tengeralattjáróit a NATO által a térségben felhalmozott drónokkal és cirkálórakétákkal szemben – írja az Izvesztyija üzleti napilap.
A katonai szakértők szerint a BUK rakéták a már eleve a Krím-félszigeten állomásozó S-300 és S-400 rendszerekkel hatékonyan meg fogják védeni a félsziget légterét és a fekete-tengeri flottát.
A lap szerint a Szevasztopolban állomásozó 1096. légvédelmi ezred fog kapni kezdetben BUK-M2 rakétákat, majd még fejlettebb BUK-3M rendszereket. A BUK-M2 egyidőben 24 célpontot képes nyomon követni és egyszerre 4 célra nyithat tüzet. A rendszer képes arra, hogy 3-45 kilométer távolságból lelője az ellenséges drónokat, 20 kilométerig cirkáló- és ballisztikus rakétákat, és a legfeljebb 25 kilométer magasan haladó kémrepülőgépeket. Ezzel nagy mértékben megnőnek a Krím védelmi kapacitásai, hiszen a jelenleg ott működésben lévő Osa rakétarendszerek hatótávja maximum 10 kilométer távolságig és 5 kilométer magasságig terjed.
Januárban az ukrán légvédelmi erők rakétakilövésekkel egybekötött hadgyakorlatot tartottak a Krím-félszigettel határos Herszon régióban. Decemberben szintén rakétateszteket hajtottak végre a Krím-félsziget mellett, amivel az ukrán fél számos nemzetközi szerződést sértett.
2001-ben az ukrán légvédelem egy S-200-as rendszere lelőtt a Fekete-tenger felett egy Izraelből Szibériába tartó orosz Tu-154-es gépet. Az incidens során 78 utas veszítette életét. A történtek után Moszkva provokációnak minősítette az ukránok Fekete-tengeren történő decemberi rakétaindításait.

http://www.hidfo.ru/2017/02/megerositik-a-krim-felsziget-vedelmet/

Hivatalos: NATO-tagállam akarta megbuktatni Magyarország kormányát

A Magyar Nemzeti Bank elnökének kijelentése szerint az Amerikai Egyesült Államok titkosszolgálati eszközökkel akarta megbuktatni a magyar kormányt. Az amerikai puccskísérlet elhárítását követően került lejtmenetbe a két ország közti viszony.
Matolcsy nyilatkozata szerint a 2015-ös évre árnyék vetül, mert brókerbotrányoktól volt hangos az év; először a Buda-Cash, majd a Hungária és a Quaestor nevű cég dőlt be, mert a jegybank „új vizsgálati módszerével megtalálta a 10-15 éve felhalmozott trükköket, amelyek révén sok százmilliárdot vettek el az emberektől.” – írja a Magyar Idők. A jegybankelnök kijelentette: ezek az események egy láncolatnak elemei, melynek célja a kormány idegen hatalom általi megbuktatása volt.
„A Magyar Nemzeti Banknak ez a brókercsalásokat leleplező tevékenysége egy sorozatba illeszkedik, egy forgatókönyvbe illeszkedik. […] „egy olyan nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről folytatott kormánybuktató és jegybankbuktató tevékenységhez illeszkedik, ami 2014 őszén indult el”.
Hibrid háború
2014 októberében a Hetek nevű lap arról számolt be, hogy az Orbán-kormány tart egy esetleges CIA felforgató művelettől Magyarországon. A napilap összefüggést látott aközött, hogy korábban gyanús körülmények közt, különböző korrupciós ügyek miatt bukott meg a cseh kormány, valamint hivatkozott arra, hogy a prágai lapok titkosszolgálati akciót sejtenek a történtek mögött. A magyar sajtó összefüggésbe hozta a térségi államban történteket azzal, hogy az Amerikai Egyesült Államok korrupciós ügyekre hivatkozva beutazási tilalmat rendelt el magyar állampolgárok ellen, vagyis de facto szankciókat hirdettek meg a miniszterelnök holdudvara ellen. A lap akkor azt írta, fideszes körökben számolnak egy olyan lehetőséggel, hogy a CIA felforgató műveletet kezdhet a kormány eltávolítása céljából.
A hónapokon át húzódó pénzügyi manővereket, a forint elleni támadásokat követően diplomáciai jelzés értéke volt annak, hogy az amerikai külügyminiszter nem fogadta Szijjártó Pétert washingtoni bemutatkozó látogatása során, hanem egy alacsonyabb rangú személyt küldött maga helyett. Ezt a diplomáciai jelzést azonban megelőzte a nyugatbarát hazai média által kezdett lejárató kampány, melynek során a külügyminiszter személye ellen kezdett karaktergyilkosságot az Index.hu és más liberális napilapok. (Többek között ITT, ITT és ITT) A lejárató kampány hetekkel az előtt történt, hogy egyértelművé vált; Washington nem fogadja el a magyar külügyminiszter személyét.
A karaktergyilkosságban olyan sajtóorgánumok vettek részt, melyek kormánypolitikusok kijelentései szerint is együttműködnek külföldi titkosszolgálatokkal. Semjén Zsolt korábban kijelentette, hogy az Index.hu liberális sajtóorgánum összhangban cselekszik azzal az Ukrajnában zajló titkosszolgálati művelettel, melynek célja a kettős állampolgárság lejáratása, a kettős állampolgárság betiltásának előkészítése.
“Visszakoztok, vagy lesz újabb is”
Később az Index.hu újságírója maga is elismerte, hogy amerikai puccskísérlet történt Magyarországon. Az „újabb” puccskísérlet lehetőségeit mérlegelő cikk végül arra a következtetésre jut, hogy az Orbán-kormány hason kell csússzon az amerikaiak előtt, ha nem akarja, hogy Magyarország Oroszország szövetségeseként legyen számon tartva, ami Washington részéről “agresszívabb, kezdeményezőbb fellépést” vonna magával.
Az események időrendi sorrendjét tekintve azonban az Orbán-kormány azt követően kezdett szorosabb kapcsolatokra törekedni Oroszországgal, hogy az amerikai titkosszolgálatok megkísérelték a magyar kormány elmozdítását. Így a kormánypártok aligha vádolhatóak azzal, hogy eredendően egy nyugatellenes politika folytatására törekedtek volna; az USA saját maga fordult szövetségese ellen.


http://www.hidfo.ru/2017/02/hivatalos-nato-tagallam-akarta-megbuktatni-magyarorszag-kormanyat/

A német, olasz, francia és luxemburgi kormány kezdeményezte a nemzetállamok felszámolását

A német, olasz, francia és luxemburgi parlament vasárnap egy nyílt levelet tett közzé, amiben kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrehozását, és az európai nemzetállamok felszámolását.
A német, olasz, francia és luxemburgi parlamentek alsóházai vasárnap közzé tettek egy nyílt levelet, amiben felhívást tesznek az európai országokhoz az Európai Unió jelenlegi formája helyett egy föderális európai állam létrehozására.
„Eljött az ideje a politikai integráció szorosabbra vonásának, a szélesebb jogkörökkel rendelkező föderális állam létrehozásának. Tudjuk, hogy egy ilyen kezdeményezés erős ellenállásba ütközik, de az egyesek inaktivitása nem válhat mindenki más paralízisének okozójává. Azok, akik hisznek az európai eszmékben, képesek kell legyenek új életet lehelni beléjük ahelyett, hogy végignézik menthetetlen bukásukat.”
A La Stampa olasz napilapban közölt nyílt levélen szerepel a négy ország parlamentjei elnökeinek aláírása, így ez egy valóban hiteles dokumentum, azt jelenti, hogy a választott képviselők elkötelezettek saját országaik felszámolása iránt. Norbert Lammert, a Bundestag elnöke, Claude Bartolone, a francia nemzetgyűlés elnöke, Laura Boldrini, az olasz képviselőház elnöke, és Mars di Bartolomeo a luxemburgi képviselőház részéről mind aláírták a kezdeményezést, ők országaik nevében vállalják, hogy csatlakoznának a föderális európai államhoz.
A vezető politikusok a britek Európai Unióból kilépésével indokolták a kezdeményezést: szerintük „gyors cselekvésre” van szükség, és fel kell számolni a nemzetállamokat, mielőtt még más országok is bejelentik kilépési szándékukat, és beindul az Európai Unió felbomlása.
http://www.hidfo.ru/2017/02/negy-europai-kormany-kezdemenyezte-a-nemzetallamok-felszamolasat/