A nemzetek és a világ több ezer könyvben tárgyalt történelme egy rendkívül bonyolult káosznak tűnik, minden szinten tele áttekinthetetlen eseményekkel.
Meg vagyok azonban győződve arról, hogy a látszat csal, és nemzeteket uraló, sokrétű, eddig áttekinthetetlennek tűnő káoszra néhány perc alatt mindenki számára érthető módon rá lehet világítani. Igen, pontosan ez az, amivel most megpróbálkozom.
A világtörténelemről szóló rövid előadásom tartalmának minősége nem hasonlítható Schiller, A harang dala című költeményének 10 szavas összefoglalójához.
A mestermű eredeti szövege ugyanis 2092 szóból áll. Sosem hallottátok?
Akkor hallgassuk meg ezt a 10 szót, mielőtt elkezdjük a világ eseményeiről szóló rövid áttekintést, mindössze 30 percben.
(Cím) Schiller harangja 10 szóban:
"Lyuk a földbe, bronzot bele, harang készen, bim bim bim"
A világpolitika egy és ugyanazon súlypontok és problémák körül forog, amelyeket minden ember gyermekkorától kezdve ismer, önmagában, a családjában, és igen, minden embertársában.
Lényegében erről van szó: Minden embernek kivétel nélkül van egója, ő maga egy egó, amely jogosan akarja megkapni azt, ami neki jár – az egyik többet, a másik kevesebbet.
Sajnos minél gyengébb vagy önzetlenebb egy ember, annál inkább hajlamosak a kapzsi egoisták átnézni rajta, kihasználni és leigázni. Ilyet természetesen csak gonosz emberek tesznek.
De ha a gyengébbek ellenlépésként felháborodnak a gonoszokon, bepanaszolják vagy feljelentik őket, vagy tehetetlen dühükben rájuk támadnak, akkor összességében semmivel sem lesznek jobbak azoknál. Igen, a leigázottak többsége akaratlanul is a gonoszak cinkosává válik azáltal, hogy velük szemben csendes beletörődéssel, a közös felelősség alól kibújva, passzívan behódol a gonoszoknak -
gondoljunk csak a csendes többségre a koronavírus plandémia idején.
Minden ehhez hasonló dolog is gonosz.
De ez általában így működik, kezdve a szülői háztól, az iskolaudvaron, később az üzleti életen át, egészen a politikáig – vagyis mindenütt. Az erősek hajlamosak uralni a gyengéket – de a gyengék is szeretnének szóhoz jutni, de nem találják a módját, hogy hogyan tegyék ezt legálisan.
Mielőtt hideg fejjel megtalálnák a módot jogaik érvényesítésére, elveszítik a józan eszüket. Így vagy úgy, ők maguk is áldozatul esnek a gonosznak, mindenekelőtt esztelen reakciókkal, romboló magatartásmódokkal, tettek nélküli szájhősködéssel, panaszkodással, téves információk terjesztésével, stratégia nélküli akciókkal, amelyek inkább a figyelemelterelést, mint a hálózatépítést szolgálják.
Amíg az erős egók saját maguktól nem mutatnak önzetlen figyelmet a gyenge egók iránt, hogy mindkét fél elégedettséget érezzen, addig egyszerűen csak viszály, megosztottság, hatalmi harcok és veszekedések lesznek.
Minél elégedetlenebbek az egók, akár az egyik alulmaradása, akár a másik falánk egoizmusa miatt, annál inkább növekszik minden egóban az uralkodásra való vágy. A világpolitikában ez a vágy a választási kampányokban, tüntetésekben, puccskísérletekben, kormányok megdöntésében, sőt hideg vagy forró háborúkban is megnyilvánul.
Mivel még a törvény és a rend legfontosabb erői sem nyújtanak védelmet az egyértelmű gonosszal szemben, a biztosítékok mindenütt, az összes nemzetben kiégtek.
Már régóta semmit sem lehet egyértelműen "jóként vagy rosszként" megítélni – mert a legmélyebb szinten minden gonosszá vált.Tehát nincs többé olyan felosztás, miszerint ez itt a jó és az ott a gonosz! Röviden, nincs már olyan kormány a földön, amely egyértelműen jó és önzetlen lenne.
Ezért egyikük sem tekinthető reménycsillagnak és megmentőnek számunkra. Így vagy úgy mindannyian korrupttá váltak, átitta őket a gonoszság és ez azért van, mert mindannyian következetesen a saját érdekeiket helyezik az emberiség egészének érdekei fölé – akár humanitárius célokra hivatkozva, akár anélkül.
Az eddigieket összefoglalva megállapíthatjuk a következőt:
Ez az állandó kínzó feszültség az egyes egók között már régóta azt eredményezi, hogy a legkisebbtől a legnagyobbig mindenki maga akar irányítani. Az egyes emberre tekintve tehát, a szíve mélyén mindenki egy kis pápa, egy kis elnök, a maga ura, vagyis kis "világuralkodó" akar lenni.
De térjünk most a lényegre a világ fejlődésével kapcsolatban:
Éppen ezért sem mutogathat senki sem másokra, mert minden ember a legbensőbb lényében egyenlő. Csecsemőkortól kezdve minden ego csak akkor érzi magát szabadnak és megfelelően kezelve, ha maga irányíthat.
Nagyítón át nézve tehát mindannyian meglehetősen önteltek vagyunk, akár azt is mondhatjuk, hogy "önjelölt kis világuralkodók" vagyunk: Alapvetően ezt akarja minden politikai párt vagy mozgalom, legyen az bármilyen kicsi, minden vallás, ideológia vagy filozófia – mindenféle képmutató szövetség – de még minden egyház, minden szekta, környezetvédelmi mozgalom is ezt akarja, és még sorolhatnánk.
Ha górcső alá vesszük, láthatjuk, hogy mindegyikük pontosan ugyanúgy működik – különben nem kellene eleve elkülönülniük egymástól, és folyamatosan azon dolgozniuk, hogy az egész világ az ő eszméiket, ideológiájukat, pártjukat, vagy vallásukat kövesse – tegyék ezt akár az alázat álcája mögé bújva, vagy anélkül. Az egyetlen dolog, ami különbséget tesz az irányításra pályázók között, az a hatalom tényezője. Akár zsidó, keresztény, muszlim vagy buddhista, akár baloldali, jobboldali vagy centrista, akár nemzeti, nemzetközi vagy globális szinten gondolkodók – mindannyian a saját hatalmuk megerősítésén dolgoznak, és kivétel nélkül azonnal magukhoz is ragadnák a hatalmat, ha tehetnék.
A fennálló hatalmi rend tehát kizárólag a legravaszabb hatalmi stratégiák eredménye, akár nyíltan, akár rejtetten alkalmazzák azokat. Ezzel az alapismerettel nézzük most meg közelebbről a világpolitikát a múlt, a jelen és a jövő hatalmi harcainak szempontjából. Az eddigi konklúzió: egyetlen nemzet vagy kormány sem megbízható teljes egészében!
Akár amerikai, orosz vagy kínai, akár az EU, Izrael, Irán vagy a Szaúd-Arábia, – ezen a földön minden hatalom szívesen átalakítaná a világ többi részét a saját elképzelése szerint. Az Egyesült Királyság is ezt akarja, ezért volt a Brexit. Mindezt egyszerűen "világuralomra való törekvésnek" nevezhetjük – azzal az egy különbséggel, hogy egyes kormányok a világ többi részének magukhoz igazítását egy kicsit nyíltabban végzik, mint például az USA kormánya, a többiek pedig egy kicsit rejtettebben és ravaszabbul.
Ezért nem jelenhet meg béketeremtő a politikusok és az uralkodók között mindaddig, amíg mindannyian következetesen a többiek fölé helyezik magukat, miközben állandóan a demokráciára hivatkoznak. Térjünk rá most arra a kérdésre, hogy melyik egó-konstrukció tart most éppen legelöl – és itt a válasz: A 15. század közepén nagyon gazdag, önjelölt világuralkodók egy kis csoportja titokban, diktatórikus irányítás alatt, lemondott mindenféle nemzeti gondolkodásról és nemzeti politikáról.
Ez abból a kimerítő tapasztalatból fakadt, hogy végső soron minden nemzet mindig a saját érdekeit követi – tehát tisztességes politikával nem érhető el világuralom. Ez a csoport a háttérből szervezte meg először az amerikai forradalmat 1775-és 83 között, amelyben pontosan 13 amerikai gyarmat szakadt el a brit birodalomtól, azaz a brit világuralomtól. 1780-ban, mindössze 7 évvel az amerikai forradalom után, a szupergazdagok ugyanezen csoportja egy kibővített titkos társaságot alapított, hogy hatalmukat az egész világra kiterjesszék. Ez tehát 242 évvel ezelőtt volt.
Ez a titkos társaság azt a célt tűzte ki maga elé, hogy beszivárogjon a Föld összes nemzeti kormányába, aláássa, felforgassa és uralma alá hajtsa azokat; de az összes tömegmédiát, oktatási és jogi rendszert, az összes alapvető egészségügyi, tudományos vagy vallási rendszert is – mindezt természetesen a színfalak mögött rejtőzködve. 1789-ben, mindössze 8 évvel e kibővített titkos társaság megalapítása és 6 évvel az amerikai forradalom után, ugyanennek a csoportnak sikerült előidéznie a francia forradalmat. Ezúttal a francia nép ment értük a barikádokra, és vetett véget XVI. Lajos király uralmának.
Ez a forradalom aztán, futótűzként elterjedt egész Európában. 1917-ben azonban ugyanez a titkos szövetség rendezte meg az orosz forradalmat is. Az orosz cárt az általuk felbujtott orosz proletariátus, azaz a dolgozó nép által buktatták meg. Ez az „elit” titkos társaság azonban már az említett forradalmak idején is több, egymással rivalizáló titkos szektára szakadt.
De ez a történet túlmutatna e cikk keretein. Csak egy valamit kell világosan látni: A legnyilvánvalóbb megosztottság és belső ellenségeskedés ellenére is, amely részben vallási természetű is, ezek a legkülönbözőbb titkos társaságok még mindig úgy működnek együtt, mint egy polip karjai – még ha csak taktikai kényszerből is –, mert a világuralom megszerzése még mindig közös céljuk.
Hosszútávú rivalizálásuk ábrázolása céljából vizsgáljunk meg kettőt a polip karjai közül:
Az amerikai kormányzat a saját maga által megrendezett 9/11-es támadás óta teljesen egyedül próbálja megszerezni a világuralmi tortát. Jelenleg Amerikát, Európát és a Közel-Kelet egy részét szorongatja ez a kar; a polip egy másik karja Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát, Dél-Afrikát, más néven a BRICS-országokat tartja fogva. De mint említettem, vannak további drámai megosztottságok, vallási természetűek is, azonban a titkos szövetség polipja még mindig kénytelen kifelé összetartani.
Azon dolgoznak, hogy újraegyesüljenek, de szuper-egóik miatt következetesen kudarcot vallanak.
De a magja, a feje ennek a polipszerű titkos szövetségnek minden karjával együtt ugyanaz a szupergazdag sátánimádókból álló kör volt mindig, és maradt a mai napig. Ezeknek sikerült titkos társaságok egész hálózatát létrehozniuk – milliárdosok, trilliárdosok mocsarát a pénzügyi intézményekkel, ipari óriásokkal, a szervezett bűnözés különböző ágaival, titkosszolgálatokkal, vallási vezetőkkel, tudósokkal és mindenféle ügynökökkel.
Ezek most már valóban a köznép életének minden területe köré fonják polipkarjaikat, amint azt a koronavírus plandémia teljesen nyilvánvalóvá tette számunkra: az oktatástól az ideológián át, a kultúráig és az egészségügyig, a tömegmédiát és a politikát éppúgy átfogják, mint a vezető tudományokat vagy a műszaki fejlesztéseket. A Mesterséges Intelligencia (MI) kora is beköszöntött. A jogalkotást és a joghatóságokat is az ő csápjaik tartják markukban.
Röviden, ez a gigantikus polip uralja az egész világgazdaságot. Az összes nemzet leigázásának fő stratégiájaként ezek a magas szintű, pénzügyi titkos szövetségek mindig is teljes ellenőrzést igyekeztek gyakorolni a globális pénzáramlás egésze, azaz a pénzügyi komplexum felett. Ezt a ma is érvényes fő stratégiát a 15. század közepe óta követik. Hamis stratégiájuk pusztító ereje a kamat és a kamatos kamat politikájában rejlik.
Ezzel a politikával időközben a világ szinte minden nemzetét teljes függőségbe hozták, meglepő módon még a legnagyobb nemzeteket is, mint Kína, vagy Oroszország. Ez a megtévesztő taktika különösen erőteljesen virágzik a megrendezett válságokkal, katasztrófákkal, terrortámadásokkal és alattomban szított háborúkkal összefüggésben.
Ez utóbbiak során fegyvereiket az összes olyan hadviselő félnek adják el – természetesen hitelre – akiket korábban stratégiailag uszítottak egymás ellen. Ezért nőtt minden nemzet függősége is, leginkább az általuk nyújtott kamatozó pénzkölcsönökön keresztül, melyeket többek között az elpusztult országok újjáépítésére adtak. Az első két világháború kirobbantásával, amelyek rendkívül jövedelmezőek voltak számukra, végül is teljes ellenőrzést szereztek szinte minden nemzet felett, főként a szándékosan kikényszerített, hatalmas államadósságok révén. Aki ki akart szabadulni ennek a pénzhatalmi titkos társaságnak a függőségéből, azt haladéktalanul terrorizálták, destabilizálták, kormányát megdöntötték, vagy véres háborúkba keverték.
Felsorolunk néhányat ezek közül, csak emlékeztetőül: 1979 Afganisztán 1980 El Salvador 1986 Haiti 1987 Libanon 1990 2. Öbölháború 1991 1. iraki háború 1992 Szomália 1995 Bosznia 1999 Koszovó 2001 Afganisztán 2003 2. iraki háború 2011 Líbia 2013 Szíria 2014 +2022 Ukrajna
Ismételjük meg röviden e szuper-egók legnagyobb csalását, amellyel már régóta minden nemzetet leigáztak és minden kormányt engedelmessé tettek: Ezt úgy érték el, hogy minden elképzelhető módon függővé tettek minden országot a kamatpénzüktől, főleg a visszafizethetetlen államadósságon keresztül.
Ily módon egyre több állami vagyon, azaz a nép vagyona áramlik közvetlenül e globális pénzhatalmi titkos szövetség birtokába. Szinte minden állami vezető zsarolhatóvá, korrumpálhatóvá vált "saját" államadóssága által, beleértve az orosz, kínai, szaúd-arábiai vezetőket. És itt elérkeztünk a dolog lényegéhez: mert egy és ugyanaz a sátáni pénzhatalmi titkos társaság volt az, amely már régen a kommunizmus és a szocializmus agresszív részének létrejöttében a legnagyobb szerepet játszotta.
Miért van ez így? – kérdezhetjük. A kommunizmus végül is a kapitalizmus legádázabb ellensége.
De éppen ebben rejlik a legnagyobb tévedés – itt van a kutya elásva. A minden országot uraló globális nagytőke csak egy potenciális riválistól tart, és ez a középosztály, azaz a "középosztálybeli kapitalisták". Mert amikor sok ilyen ember válik milliomossá, sőt milliárdossá egy adott országban, akkor ezáltal hatalomra is szert tesznek. És pontosan ez az, amitől a pénzhatalmi titkos társaság úgy fél, mint ördög a szenteltvíztől.
Egy gazdag, középosztálybeli kapitalistákkal átszőtt állam egyik napról a másikra le tudná csökkenteni a stratégiailag előidézett államadósságot – amelyet a hatalom átvétele céljából kényszerítettek az országra. Tehát ezt a pénzhatalmi titkos társaság valójában csak a hatalom megszerzésében érdekelt – az összes nemzet feletti uralmuk kiépítésében – más szóval az ő egyedüli világuralmukban.
Mindenekelőtt egy dolgot ne feledjünk: a pénzhatalmi elit tehát elsősorban nem a világon meglévő minden további pénz megszerzésében érdekelt, hiszen az már az úgyis az övék.
Teljhatalmat akarnak, és egy engedelmes, tulajdon nélküli, védtelen rabszolgákból álló népet akarnak.
Pontosan úgy, ahogyan azt a Világgazdasági Fórumot irányító bábjuk, Antikrisztuskövető Pokolfajzat Klaus Schwab már be is jelentette a világ népességének:
Az egyén, azaz a nép hamarosan semmit sem fog birtokolni, de elégedett és boldog lesz. A kommunista, azaz pénzhatalmi világállam létrehozásával az egyénnek nem lesz hatalma, sem pedig beleszólása a dolgok menetébe és joga sem lesz semmire sem. A föld minden polgárának teljes kiforgatása a vagyonából, a mindenütt jelenlévő államadósság visszafizetése érdekében fogja ezt garantálni.
Tehát nem a pénz, hanem a hatalom a végső célja ennek a világuralmi szektának. Mindig is arra használta gigantikus magántőkéjét, hogy stratégiailag megvalósítsa végső elképzelését a világuralomról. Éppen ennek érdekében küldték mindig is a munkásosztály, azaz a proletárok közé ügynökeiket, hogy a kapitalizmus ellen pozícionálják őket. Mindenféle színekbe öltözve a mai napig elhitetik velük, hogy milyen boldogság vár rájuk, amint ezek a "kapitalista disznók" nem tudják őket tovább kizsákmányolni. Ezzel a propagandával természetesen soha nem saját maguk ellen uszították a proletariátust, hanem – ahogy már említettük – a középosztálybeli kapitalizmus ellen.
Minden jóhiszemű kommunista tehát épp azt az ágat fűrészeli, amelyen ül. Ez a sátánista titkos szövetség mindenféle szándékosan megrendezett válsággal is segíti a középosztálybeli kapitalizmus hanyatlását, például drámaian színlelt klímakatasztrófák, járványok, világjárványok, olajválságok – de szándékosan szervezett menekültáradatok és hasonlók révén is. Különösen az általuk megrendezett koronavírus plandémia teszi számunkra teljesen világossá, hogyan kényszerítik a Föld teljes középosztályát brutális erőszakkal totális eladósodásba.
De végső soron kinek tartoznak az emberek? Természetesen a mindenütt jelenlévő pénzhatalmi titkos szövetségnek, hiszen, mint már említettük, minden tőke az ő kezükben van.
Ez a magánklub csalárd módon már régen megszerezte a hatalmat ahhoz, hogy korlátlan mennyiségű pénzt teremtsen a semmiből kamatra. Ráadásul mindenféle törvényes államhatalom fölérendelve teszi mindezt. Más szóval, a mai globális digitális pénzügyi komplexum már régen megteremtette magának a tökéletes partnert a kommunizmus agresszív ágával.
Ezt a partnert arra használja, hogy tönkretegye a középosztályt, amelynek maradvány tulajdonával saját zsebét tömi ki. Eközben a legszélsőségesebb megnyilvánulásokra uszított partnerével továbbra is szüntelenül teljes államosítást követeltet. De ez a partner teljesen vak arra, hogy észrevegye, hogy ez a pénzhatalmi szekta idő közben felvásárolta az összes államot, és így máris rejtett államhatalommá emelte fel magát. Ezért nevezik ezt a sátáni szervezetet többek között "mélyállamnak", mert egyfajta rejtett államként „földalatti” intézkedésekkel hatalmába kerítette államainkat. Nagyon sok jóhiszemű politikus még mindig nem érti ezt a rejtett játékot. Kérem, világosítsátok fel őket minderről!
A végső hatalomátvételért folytatott harc ugyanis most lép az utolsó fordulóba. Minden ellenszegülő országot, amely még mindig ragaszkodik a világ ügyeibe való beleszólás jogához és a demokráciához, e titkos társaságok tömegtájékoztatási eszközeiken keresztül rágalmazzák, szélsőjobboldalinak és gonosznak, antiszemitának és most már egyre inkább nemzetiszocialistának és államellenesnek bélyegzik. Kína és Szaúd-Arábia közelmúltbeli bejelentése, miszerint mostantól leválnak a petrodollárról, és a teljes olajkereskedelmet kizárólag kínai renminbiben vagy jüanban számolják el, jelzésként szolgált a polip kínai-oroszországi karja számára, hogy átveheti a kommunista világuralmat.
Ennek a karnak a nemrégiben Kínában a saját világuralma megvalósítása céljából épített szellemvárosai most üdvözletüket küldik. Nem kevesebb tükröződik itt, mint a polip belső konfliktusa, ahogy az amerikai kormányzat önállósulni akaró csápja ellen harcol. Ez, mint már említettük, a 9/11-es terrorcselekmény révén vált önállóvá, mert egoista módon, egyedül a saját maga számára akarja a világuralmat megszerezni. De valami más is tükröződik ebben a forgatókönyvben: Nevezetesen a népek esélye arra, hogy a polip saját maga tépje szét önmagát, ahogyan azt a mohó kalózok tették újra és újra a zsákmány megszerzése után, vagy ahogyan egy megszigonyozott muréna teszi, amikor csomót köt magára, és könyörtelenül beleharap a saját farkába. Aki tud imádkozni, imádkozzon azért, hogy ennek a polipfejnek minden szinapszisa kölcsönösen kiirtsa egymást.
Ha valaki azt mondja: "Senki sem tenne ilyet!", arra én azt mondom: alapvetően minden ember tudja saját magáról, hogy milyen gyakran tesz olyan dolgokat, amelyeket nem akar, és nem tesz meg olyanokat, amelyeket meg akar tenni. Az egész világ legnagyobb hasznára válna, ha kiirtanák saját magukat. Végül még egy megoldáshoz vezető megközelítés. Az emberiséget olyannyira fojtogatja ez a hataloméhes szuper-ego polip, hogy úgy tűnik, egyedül a mindenható Isten tudná megszabadítani tőle. De ez soha nem fog így megtörténni – legalábbis mindannyiunk együttműködése nélkül nem.
E polip számára azonban a behálózott emberiség maga válik mintegy Isten mindenhatóságává attól a pillanattól kezdve, amikor végre megindul, hogy egységesen, minden félelem nélkül nekitámadjon ennek a polipnak, annak minden karjával együtt. De hogyan tegyük ezt, kérdezzük remegő térdekkel?
Egész egyszerűen: a polip attól a pillanattól kezdve biztosan horogra akadt, amikor közösen felfedjük tényleges létezését, és leleplezzük. Attól az órától kezdve elveszíti a hatalmát, amikor a megtévesztett világközösség átlátja annak valódi alakját és megtévesztő munkáját.
Olyan lesz ez, mint az „Óz, a nagy varázsló”-ban:
Amint kiderül, hogy valójában milyen kicsi és erőtlen az a polip, sőt, hogy a feje valójában csak adott számú titkos körökből, titkos páholyokból és sátánistából áll, akkor elkezdődött pusztító létének a vége. Különösen, amint eléggé világossá válik, hogy a polip hatalma végső soron csak a mi tőle való félelmünkből és pánikunkból táplálkozik. Mint Óz, a nagy varázsló, valójában csak felfújta magát egy hatalmas árnyékszörnyeteggé, és így tartotta az egész világot sokkos állapotban. De ha a világközösség követi a Kla.TV-t és a szabad felvilágosítókat, és segít még több fényt vetíteni a sötétség taktikájára, akkor az egész blöffnek hamarosan vége.
Különösen akkor, amikor fény derül arra, hogy a polip karjai hol tapadtak rá a rendszereinkre és a bizalmunkat élvező emberekre. Ne hagyjátok abba a leleplezést, amíg minden gyermek fel nem ismeri, hogy a bizalmunkba fogadott emberek milyen mélyen összefonódtak ezzel a polippal. Terjesszétek, amennyire csak tudjátok, a Kla.TV koronavírusról szóló adásait, különösen a politikusoknak, az összes képviselőtöknek és a főáramú média újságíróinak. Ha le akarunk győzni egy polipot, csak egyre ádázabb lesz a vele vívott harc, ha pusztán az egyes lábait támadjuk.
A megmaradt lábaival azonnal a támadó köré tekeredik, hogy megfojtsa azt. Ha viszont a fejét kapjuk el, akkor minden csápja megbénul vele együtt. Ezért az ebben a beszédben megnevezett fejet az utolsó szinapszisig együtt fel kell tárni. Röviden, amint ezek az összeesküvő körök, a velük összefonódott egyénekkel együtt, kellőképpen a nyilvánosság fényére kerülnek – és az egyesült nép végre szuverén uralkodóként hatalomra emelkedik – a polip az összes csápjával együtt lebénul.
Más szóval: az összeesküvőkkel együtt az általuk eszközként használt, és ezért meghamisított kommunizmus is lebénul.
Másfelől, ha az ember csupán az általuk meghamisított kommunizmus egyes csápjaival foglalkozna, maga a polip életben maradna, és akadálytalanul folytatná átkos tevékenységét. A polip fejével együtt azonban az összes általa eszközként használt vallás és ideológia, az összes tömegmédia és vele összefonódott biztonsági hivatal, oktatási, tudományos és egyéb intézmény is pusztulni fog; ennek a világuralmi polipnak a fejével az általa átszőtt összes katonai intézmény, és vele összefonódott összes egészségügyi rendszer, oktatási rendszer stb. is megsemmisül.
Különösen igaz ez a Big Pharmára és a plandémiáira és a sok egyéb lélekkereskedőre, akik a polip által szított válságokból milliárdos profitra tesznek szert. A legsürgősebben tehát a polipot, az összes válságprofitőrrel együtt kell megbüntetni a nyilvánosság fénye által, mert a korábban szított háborúkból, a kitalált klímakatasztrófákból, járványokból és hasonlókból felfoghatatlan mennyiségű tőkét kovácsoltak.
Mindazoknak azonban, akik őszintén fáradoznak a gyógyítás és az egészségvédelem területén, továbbra is anyagi megbecsülésben kell részesülniük erőfeszítéseikért. A népnek azonban teljes válság-profit tilalmat kell elrendelnie mindazokkal szemben, akik bármiféle biztonságot és gyógyítást ajánlanak nekünk drága pénzért, miközben alattomosan összefonódtak a fegyver-, gyógyszer-, kábítószer- vagy gyógyítási technológia-kereskedőkkel.
Még valami: aki azt gondolja, hogy az általam elmondottak alapján a világuralomra való igény mindenféle formája eleve ördögtől való, az téved. Ezt az emberiséget csak világuralom útján lehet tartós békéhez és harmóniához vezetni. Ezt a világuralmi navigációt azonban nem szabad emberi szervezetnek, és végképp nem egyetlen embernek uralnia. Mert ahol emberek uralkodnak, ott pusztító diktatúra uralkodik, még akkor is, ha az emberbarát demokráciának vagy valami hasonlónak álcázza magát. De hogyan működhetne az emberiség világuralom alatt, ha az nem lehet egyetlen ember kezében? Egészen egyszerűen: nézzük meg az állatvilágot és annak képességeit.
Az összes rajban élő állat rajintelligenciája megmutatja nekünk, hogyan működik ez.
Nincsenek sem templomaik, sem katedrálisaik, nem ismernek egyetemeket, könyvtárakat vagy tanszékeket – és mégis minden egyes lény pontosan tudja, hogy mit, mikor és hogyan kell tennie.
Igen, pontosan tudja, hol és mit kell csinálnia, és mennyivel kell hozzájárulnia az egészhez. Az emberiség, akárcsak az állatvilág, mindig is teljesen természetes navigációs mezők, navigációs erők és képességek segítségével élt. De nem látja a fától az erdőt. Még nem sikerült megbirkóznunk saját gondolkodásunkkal, általában figyelmen kívül hagyjuk a természetes, Isten adta belső és külső navigációs rendszerünk számtalan impulzusát. Mivel már régóta nem is vagyunk tudatában képességeinknek, nem vagyunk képesek megfelelően működni. Túl messzire mennénk azonban, ha ezeket a problémákat itt részleteznénk.
Aki többet szeretne megtudni mindezekről, látogasson el a sasek.tv vagy az ocg.life honlapokra.
Egyébként, hogy a polip mennyire fél a népek együttélésének pontosan ettől a formájától, azt láthatjuk az évtizedek óta tartó üldöztetésünkből, amit az összes tömegmédiájával együtt folytat.
Hiszen évek óta sok ezer emberrel élünk együtt ezekben a tökéletes navigációs mezőkben – és ezek abszolút isteni pontossággal működnek, ha hűségesen ragaszkodunk a bennünket mélyen egyesítő béke mindenütt jelenlévő, összetéveszthetetlen frekvenciájához.
Szívesen megmutatjuk, hogyan működik ez – természetesen ingyenesen. Ivo Sasek vagyok, aki 45 éve állok Isten előtt.
Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2022. december 31., szombat
Visszatekintés az elmúlt 500 évre - Mi rejtőzik a világtörténelmi káosz ...
Izrael: Készen állunk Irán megtámadására
Az izraeli védelmi minisztérium bejelentette, hogy két éven belül megtámadhatják iráni nukleáris létesítményeket. Az országot az is aggasztja, hogy Irán támogatja Oroszország ukrajnai invázióját.
Amiről nem szól a fáma
Forrás: AUF1-Spezial: Was 2022 nicht in der Zeitung stand
https://auf1.tv/auf1-spezial/auf1-spezial-was-2022-nicht-in-der-zeitung-stand
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)