2015. október 22., csütörtök

A bevándorlók Magyarországát akarná a Szemkilövető

“A magyarok nem kérnek többet a Gyurcsány-korszakból!”

“Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a bevándorlók Magyarországát akarja.” – A Fidesz frakciója az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a DK elnökének a párt alapításának negyedik évfordulóján elmondott szavaira reagált.
Gyurcsány Ferenc a Sokak Magyarországa című röpiratot ismertetve azt mondta: újra kell teremteni a jövő Magyarországának vízióját hordozó, kormányzóképes, demokratikus, polgári magyar baloldalt.
A Fidesz közleményében hangsúlyozta: “a magyarok nem kérnek többet a Gyurcsány-korszakból”, pláne nem egy olyan Magyarországból, ahová – ha Gyurcsány Ferencen és a baloldalon múlik -, minden bevándorlót beengednének.
“Gyurcsány Ferenc, ahogyan a kormányzása alatt is tette, most is a magyar emberek érdekei ellen dolgozik. Brüsszel fizetett bábjaként a kapuk kinyitását, a bevándorlók befogadását, elosztását, Magyarország nemzeti érdekeinek feladását követeli” olvasható a közleményben.
A Fidesz megítélése szerint a DK elnöke “a hatalom és a bevándorlók szavazatainak reményében” képes veszélyeztetni a magyar emberek biztonságát, megélhetését, munkahelyeit.
MTI – SzRTI

Miniszteri biztos: félretájékoztat a bankszövetség az adminisztrációs terhekről

Csak a rend kedvéért – Audiatur et altera pars:
“Félretájékoztatja az ügyfeleket a Magyar Bankszövetség a magáncsőd adminisztrációjával kapcsolatban” mondta Szekér Judit miniszteri biztos csütörtökön az MTI-nek.
A miniszteri biztos arra reagált, hogy a bankszövetség alelnöke csütörtökön egy budapesti sajtóbeszélgetésen azt mondta: támogatják a magáncsőd intézményét, de a hozzá kapcsolódó adminisztrációt az egytizedére kellene csökkenteni. Becsei András szerint jelenleg 654 oldalnyi dokumentumot kell beadni az ügyfélnek a jelentkezéskor. Eközben a Nemzeti Eszközkezelőnél (NET) a jelentkezési dokumentum csupán pár oldal – jegyezte meg.
Szekér Judit szerint a bankszövetség által említett oldalszám “egészen egyszerűen egy irreális túlzás”. Egy átlagos családnak – amelyik átlagos vagyonnal és jövedelemmel, és összesen három tartozással rendelkezik – ugyanis a nyomtatványcsomagból összesen 67 oldalt szükséges elolvasnia és kitöltenie, ráadásul a legtöbb esetben a több oldalas nyomtatványból mindössze egy vagy két elemet kell kiválasztania vagy a nyilatkozatot csupán elolvasnia és aláírnia szükséges – mondta.
Hozzátette: a nyomtatványcsomagot nem több példányban kell kitölteni, hanem aláírás előtt le kell fénymásolni és három példányban kell a szükséges helyeken aláírni. A családi csődvédelmi szolgálat munkatársai ráadásul minden segítséget megadnak az ügyfeleknek ahhoz, hogy megfelelően töltsék ki a szükséges dokumentumokat – emelte ki a miniszteri biztos.
“Érthető, hogy a bankoknak nem tetszik ez az intézkedés, de az ügyfeleket nem etikus ekkora mértékű, tízszeres csúsztatással félretájékoztatni” – jelentette ki Szekér Judit.
MTI – SzRTI

‘A migrációs válság képes destabilizálni kormányokat, országokat és az egész európai kontinenst’

Madrid, 2015. október 22. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az Európai Néppárt (EPP) madridi tisztújító kongresszusának második napján 2015. október 22-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs
Madrid, 2015. október 22.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az Európai Néppárt (EPP) madridi tisztújító kongresszusának második napján 2015. október 22-én.
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs

Orbán: ha Görögországnál nem tudjuk, Magyarországnál és Szlovéniánál kell megvédeni az EU határát

Ha az Európai Unió nem tudja megvédeni a határait a Balkán keleti kapujának számító Görögországnál, akkor a térség nyugati kapujánál kell azt megtenni, Magyarországnál és Szlovéniánál – jelentette ki Orbán Viktor az Európai Néppárt madridi kongresszusán csütörtökön.
A magyar kormányfő hangsúlyozta, hogy Európa jelenleg gazdag és gyenge, ez pedig a lehető legveszélyesebb kombináció.
Orbán Viktor kiemelte, hogy Törökország fontos stratégiai partner, azonban ha másoktól várjuk a megoldást, akkor kiszolgáltatottá válunk. “Ha ezt nem akarjuk, akkor meg kell védenünk a határainkat” hangsúlyozta.
A migrációs válság képes destabilizálni kormányokat, országokat és az egész európai kontinenst – emelte ki a miniszterelnök, aki szerint a probléma megoldásához ezért nyílt és őszinte beszédre van szükség, el kell dobni a politikai korrektséget, és vitát kell kezdeni álszentség és képmutatás nélkül.
“Mit gondolunk a civilizációs örökségünkről? Kívülről kikényszeríthető-e a kulturális minták megváltozása? Elfogadjuk-e a párhuzamos társadalmakat? Vagy megvédjük a jogállamiságon nyugvó, toleráns életmódot, amelyet eddig éltünk?” tette fel a kérdést Orbán.
A kormányfő szerint mindenképp tisztázni kell, hogy amivel Európa szembenéz, az nem menekültválság. “Ez népvándorlás, amely gazdasági bevándorlókból, menekültekből és külföldi fegyveresekből is áll. Ellenőrizetlen és szabályozatlan folyamat” mondta a miniszterelnök, aki szerint korlátlan a folyamatban részt vevő emberek utánpótlása.
Orbán Viktor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az európai kereszténydemokrata felfogás nem tűr meg semmilyen muzulmánellenes politikát. “A muszlim hit, amelyet becsülünk és tisztelünk, nem felelős e népvándorlás alapvető okaiért” – fogalmazott.
A magyar miniszterelnök kijelentette, hogy itt az ideje tisztázni az erkölcsi felelősségünk természetét. Őszinte részvétet érzünk azok iránt, akik elhagyták az otthonukat. Ők áldozatai az országaik rossz kormányzásának, az elhibázott nemzetközi politikai döntéseknek, a teljesíthetetlen várakozásokat keltő európai politikánknak és nyilvánvalóan áldozatai az embercsempészeknek – közölte.
“Azonban az, hogy áldozatnak tekintjük őket, nem jelentheti azt, hogy magunkat is áldozattá tesszük (…) Erkölcsi felelősségünk visszaadni ezen emberek számára otthonukat és országukat. Nem lehet az a célunk, hogy új európai életet nyújtsunk számukra” emelte ki a kormányfő.
Orbán Viktor emellett megismételte korábbi kijelentését, amely szerint mindenkit megillet az emberi méltósághoz és a biztonsághoz fűződő jog, de egy német élet vagy egy magyar élet nem jár mindenkinek, csak azoknak, akik megdolgoztak érte.
A madridi tanácskozásra 32 országból érkeztek résztvevők, köztük 14 állam- és kormányfő, 11 uniós biztos és 750 küldött. A kongresszus egyik kiemelt témája az európai migrációs válság.
Madrid, 2015. október 22. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az Európai Néppárt (EPP) madridi tisztújító kongresszusának második napján 2015. október 22-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs
Madrid, 2015. október 22.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az Európai Néppárt (EPP) madridi tisztújító kongresszusának második napján 2015. október 22-én.
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs
MTI – SzRTI

Nincs happy end: Európa végnapjai

Előbb-utóbb be fog telni a pohár. A politikába szükségszerűen átszivárog majd az a választói akarat, hogy Európa nem fogadhat be mindenkit, aki a szegénység elől a jobb élet reményében igyekszik a kontinensre – írja a Mozgástér blogban az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, Kovács István.
Ha úgy jobban tetszik: azokat a kijelentéseket, amelyek szerint a menekültstátusra nem jogosultakat nem szabad beengedni az EU-ba, hamarosan gyakorlati lépéseknek kell követniük. Az „européer” döntéshozók ekkor azzal fognak szembesülni, hogy több százezer (addigra lehet, hogy több millió) embert kellene kitoloncolni az unió területéről.
Már most látszik azonban, hogy a tagállamok a jelenlegi jogi keretek között még a kérelmeket sem tudják feldolgozni: Németországban több százezer olyan kérelmet adtak be (némelyiket 2013-ban), amelyről a hatóságok semmit sem tudnak azon kívül, hogy léteznek. Ha valamilyen csoda folytán felgyorsulnának az eljárások, akkor megállapítást nyerne, hogy a kérelmezők többsége nem menekült. Ezek az emberek nem jogosultak arra, hogy az unió területén maradjanak, tehát vissza kellene menniük oda, ahonnan jöttek. De nagy összegben mernék fogadni rá, hogy maguktól nem fognak.
rán
És akkor következzen egy kis matek: ha idén egymillió kérelmező érkezik, és annak a fele nem lehet menekült, akkor hány olyan ember lesz év végére, akit ki kellene toloncolni? Persze decemberig nem fogják elbírálni a kérelmeket: mire megszületnek azok a szabályok, amelyek alapján gyorsan lehet dönteni, hogy ki maradhat és ki nem, több millió olyan ember lesz, aki illetéktelenül tartózkodik az unió területén.
De maradjunk most az ötszázezres létszámnál, még ezzel gondolkodva is nyilvánvaló, hogy képtelenség ennyi ember kitoloncolni. Ugyanis a dolog a jelenlegi szabályok mellett úgy nézne ki, hogy minden egyes ember tekintetében le kellene folytatni egy visszafogadási eljárást azon ország hatóságaival, ahova visszaküldik a „wannabe” menekülteket. El tudják képzelni, ahogy a derék német hatóságok, mondjuk, ötvenezer bangladesi állampolgár visszaszállítását levelezik le egyenként a bangladesi hatóságokkal? Lehet persze azt mondani, hogy az unió majd nyomást gyakorol, és megvonja a nemzetközi fejlesztésre szánt forrásokat azoktól az államoktól, amelyek nem működnek együtt. Kétséges, hogy működne-e a dolog, de egy pillanatra legyünk optimisták és tegyük fel, hogy az uniós zsarolási politika működik majd.
Még ekkor is meg kellene oldani a logisztikai kérdéseket: több százezer ember hazautaztatása olyan mértékű összefogást igényelne, amely példátlan lenne az EU történetében, és ehhez természetesen példátlan költségek is társulnának. Még egy kis matek: ha a legnagyobb Airbus maximum 900 utast tud elszállítani, és egy ilyen repülőgép 300 millió amerikai dollárba kerül, akkor mennyi pénzébe kerülne az európai adófizetőknek ötszázezer ember elszállítása olyan változatos úti célokra, mint Pakisztán, Banglades vagy Afganisztán, figyelembe véve, hogy a légitársaságok piaci árat fognak kérni a repülők használatáért, hiszen ez idő alatt üzleti tevékenységük szünetel?
De lépjünk túl ezen a kérdésen is, ezzel már biztosan meghaladva az indokolatlan optimizmus határát. Belegondolt már valaki, hogy hogyan reagálnak majd azok az emberek, akik sok ezer eurót/dollárt fizettek ki az embercsempészeknek abban a reményben, hogy úgy élhetnek majd, mint az európai polgárok – már az életszínvonal tekintetében, mert kulturális értelemben nem akarnak úgy élni, ezt mindennap tapasztalhatjuk. Egy részük biztosan öngyilkossággal fenyegetőzik majd. Történt már ilyen Bicskén, de Skandináviában is. Egy másik részük, a toleráns jóakaratú jogvédők által kitanítva, panaszt tesz majd a kiutasítás foganatosítására tett hatósági intézkedésekkel szemben, és Strasbourgtól Brüsszelig minden követ megmozgat, hogy bebizonyítsa, a fogadó állam megsérti emberi jogait. És bizonyára lesznek, akik fellázadnak. Igen, fellázadnak, és szerencsésebb esetben kövekkel és késekkel, rosszabb esetben fegyverrel akarnak majd érvényt szerezni a „jogaiknak”. Az utolsó matekpélda: ha év végéig egymillió ember érkezik az EU-ba és minden tízezredik (egyébként lehet, hogy minden ezredik) terrorista, akkor hány dzsihadista lesz 2015 decemberére az unióban? Emlékezzünk vissza, hogy két jól felfegyverzett terrorista hány hány emberrel végzett Párizsban, mire a francia fegyveresek véget vetettek ámokfutásuknak. Belegondolni is szörnyű, hogy száz fegyveres mire lenne képes. De nem száz lesz, hanem sokkal több. Az Európában csalódott, kitoloncolás előtt álló emberek úgy fogják érezni, hogy a helyi társadalom kirekesztette őket, az iszlám radikális csoportok viszont közösséget (és közös ellenségképet) kínálnak nekik. De ne álljunk meg itt, hiszen a közelmúlt európai merényleteit mindenhol másod-harmadgenerációs bevándorlók követték el, éppen azért, mert kirekesztettként az iszlám radikális hittérítői adtak nekik vigaszt. A társadalom perifériájára került többedik generációs bevándorlók tehát további táptalajt jelenthetnek majd a lázadáshoz (nevezzük inkább dzsihadnak?).
Persze nem feltétlenül fogunk eljutni ide, hiszen jelenleg még a kérelmeket sem sikerül feldolgozni, ha pedig sikerülne, akkor ott vannak a fenti nehézségek, amelyek felett nagyvonalúan elsiklottunk: a (vissza)fogadó országok ellenállása, a hihetetlen logisztikai igény, a költségek, a jogvédők és számos más dolog. Sokkal valószínűbb, hogy Európa addig töketlenedig, amíg a bevándorlók száma eléri azt a kritikus pontot, ahonnan már nincs visszaút. Ahonnan már értelmezhetetlen lesz a felvetés is, hogy visszaküldjük őket a származási országukba.
Egyik forgatókönyv sem az a nagybetűs, européer mázzal lekent HAPPY END, ugye? De térjünk vissza egy pillanatig Németországhoz és a visszatoloncoláshoz. Ha ugyanis a legnagyobb európai ország realizálja, hogy területén lázadás törhet ki, akkor egyáltalán nem biztos, hogy meglépi a ma még elképzelhetetlent, és több százezer embert kezd el hazautaztatni. Persze ez nem Németország feladata lenne, hanem bizonyára uniós kötelezettségként írnák elő, hogy mindenki járuljon hozzá a költségekhez. De mégiscsak Németország területéről kellene az emberek zömét hazaszállítani – tehát a fentebb vázolt lázadás a legnagyobb eséllyel ott törne ki. Szóval, ha erre Merkelék rájönnek, akkor nem fogják ám kitoloncolni az embereket, de nem ám! Sokkal könnyebb lesz szétosztani őket a tagállamok között. Tudják: kvótákkal. És akkor mit fogunk tenni? Kerítést építünk az osztrák határra is?
(hirado)

Teljes kört futott le a Facebook elleni eljárás, újra Írországnál az ügy

Írország korábban elutasította a Facebook ellen kezdeményezett eljárás lefolytatását – most uniós bíróság döntése miatt mégis ki kell vizsgálja, lehetővé teszi-e a Facebook az európai felhasználók megfigyelését.
Az Edward Snowden – az amerikai National Security Agency volt programozója – által 2013-ban, az Egyesült Államok általános megfigyelési programjáról nyilvánosságra hozott információk rámutattak arra a kellemetlen tényre, hogy mivel az amerikai kormány PRISM nevű programja közvetlen folytat adatgyűjtést a nagyobb technológiai vállalatoktól, a program lehetővé teszi az amerikai titkosszolgálatok számára, hogy a transzatlanti adatvédelmi egyezmény keretein belül korlátlan hozzáférésük legyen az európai felhasználók adataihoz is. Az Európai Unió Bírósága október elején érvénytelenítette a felhasználók adatainak tengeren túlra szállítását lehetővé tévő Safe Harbor egyezményt, miután egy osztrák joghallgató számos panaszt fogalmazott meg a Facebook adatkezelésére vonatkozóan, és azzal vádolta meg a vállalatot, hogy az kiszolgálja az európai felhasználók adatait az amerikai titkosszolgálatoknak.
Mivel a Facebook európai központja Írországban található, a vállalat ellen Írországban kellett eljárást kezdeményezni – ahol a hatóságok még az ügy kivizsgálását is visszautasították. Júniusban Ausztria bírósága sem volt hajlandó a Facebookkal kapcsolatos eljárás lefolytatására – végül uniós hatóságok bevonására lett szükség, pusztán amiatt, hogy a súlyos visszaélések egyáltalán kivizsgálásra kerüljenek. Az eljárást kezdeményező Max Schrems Luxemburgban az Európai Unió Bíróságához fordult, hogy ahol a bírák végül semmissé nyilvánították az amerikaiak számára korlátlan adathalászatot biztosító transzatlanti “adatvédelmi” egyezményt, és kinyilvánították, hogy jelen feltételek mellett az alkalmatlan az európai felhasználók személyes adatainak védelmére.
Most újra Írországra irányul Európa figyelme, mert az ír hatóságok uniós nyomásra kénytelenek kivizsgálni a Facebook által folytatott jogsértést. Írország Legfelsőbb Bírósága már elrendelte a nyomozás lefolytatását. Rossa Fanning, a Facebook védőügyvédje pedig bejelentette, hogy a vállalat hajlandó együttműködni a vizsgálatok során.
A Facebook tagadja, hogy kiszolgáltatná a felhasználók adatait a  titkosszolgálatok számára, ugyanakkor azt sem tudja garantálni, hogy az európai felhasználók adatai megfelelő védelemben részesülnek az amerikai szervereken – és ezzel jogsértést követ el Európában. A bírósági végzés eredményét nem csak egész Európa kell várja, hanem minden bizonnyal a nagyobb amerikai technológiai cégek is figyelemmel kísérik; a tét egyre nagyobb, mert az ügy kimenetele már nem csak a Facebook, hanem valamennyi nagyobb amerikai technológiai cég, többek között a Google és az Apple európai működésére is hatással lesz.

http://hidfo.ru/2015/10/teljes-kort-futott-le-a-facebook-elleni-eljaras-ujra-irorszagnal-az-ugy/

Kaotikus helyzet Ausztriában, migránsok százai bolyonganak az utakon

úton

Migránsok százai bolyonganak Ausztria déli részén, a Leibnitzet a szlovéniai Sentilj várossal is összekötő B67-es úton – jelentette az osztrák sajtó csütörtökön.
Helyszíni beszámoló szerint a menedékkérők azt mondják, Németországba akarnak menni, és kérdezgetik, hogy az milyen messze van, és mennyi idő alatt lehet odaérni. A tolmácsok próbálják nekik angolul elmagyarázni, hogy Németország több száz kilométerre fekszik onnan, és több napba vagy akár egy hétbe telhet, míg gyalog elérnek odáig.
aus
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) közlése szerint a Sentilj-Spielfeld-Leibnitz vonalon bizonytalan időre leállt a vonatközlekedés csütörtök délelőtt, mivel a menekültek a síneken gyalogolnak. A társaság pótlóbuszokat indított.
(atv)
Bal-Rad komm: Tegnap-hírlik-a szlovén határhoz közeli Spielfeld falucska plébánosa félreverte első ijedtében a falu templomának harangját a majd kétezres migránsfolyam láttán, ami rázúdult Spielfeldre. Este könyörgő misét tartott a bibliai csapás miatt, amelyen addig nem látott tömegben gyűltek össze a település jámborjai. Jószerével csak a házőrök maradtak otthon. Bundesmutti meghívottja pedig nem apadó áradat formájában gázolnak úticéljuk felé.
A migránshad ma reggel többszáz fős csoportokban zúdult a határról labancékra. A csapás irányába úttorlaszt emeltek az osztrák rendőrök, mert megelégelték a kontrollálatlan migránsáradatot. Katonai járművekből és teherautókból álló torlaszt emeltek az úton! A nyugodtságukról közismert szomszédaink így akarják a migránsok útját állni. Természetesen még csak le sem tudták vele lassítani a hordát. Senki nem mer az útjukba állni, hogy visszatartsa őket. Az irányíthatatlan tömeg Graz felé hömpölyög, a rendőrség pedig HILFE!-t kiabál.

Van már útiokmánya is az LNR-nek!

A tegnapi naptól érvényesek a Luganszki Népköztársaság állampolgárai számára kiállított útlevelek.
pass
Az orosz határőrizeti szervek az Oroszország területére való belépésre feljogosító okmánynak tekintik.

A németek már deportálnak, ez az új európai norma

A német kormány előkészített egy új deportálási tervet azon bevándorlók számára, akik menedékjogi kérelmét visszautasították, emiatt nem tartózkodhatnak legálisan az országban.
A Bild német napilap arról számolt be, hogy a menekültügyért felelős szövetségi kancellária távkonferenciát tartott a tartományok vezetőivel, melynek során megállapodtak arról, hogy a deportálást a korábbinál gyorsabb tempóban, és figyelmeztetés nélkül hajtják végre. A lap szerint a kormány nemsokára tájékoztatja a forrásországokat az új eljárásról – leszámítva Irakot és Szíriát, mert iraki és szíriai menekültekre nem lesz érvényes az új szabályozás.
Németország korábban a kiutasítások során tekintettel volt az évszakokra – november és március közt szinte egyáltalán nem küldtek vissza senkit származási országába. Az új szabályozás szerint azonban télen is zajlik majd a deportálás; azokat a bevándorlókat, akiknek menedékkérelmeit elutasították, előzetes figyelmeztetés nélkül katonai szállító repülőgépekkel viszik el a származási országukba.
Mostanra naponta tízezer bevándorló érkezik Németországba, és a hatóságok nem tudnak számukra megfelelő forrásokat biztosítani; az újonnan érkezők számára már nem garantált se az elhelyezés, se az élelmezés. A Bild jelentése szerint elsősorban civil járatokkal fogják visszaküldeni a migránsokat, de a menedékkérelmek elutasításának kiemelkedően magas száma miatt katonai gépeket is igénybe kell venni.
Október 7-én a Times brit napilap egy “nyilvánosan nem hozzáférhető, de a birtokukba jutott” dokumentumra hivatkozva azt írta, hogy heteken belül megkezdődik a migránsok deportálása azokba az országokba, ahonnan Európába érkeztek. A lap szerint az Európai Unió elrettentő eszközként kívánja használni a deportálást, ami nagy sajtóvisszhangot kap majd, és célja a migránsok meggyőzése arról, hogy már nem érdemes elindulniuk Európa felé.
Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter augusztus 16-án követelte, hogy a hatóságok gyorsított eljárásban gondoskodjanak az országba érkező illegális bevándorlók deportálásáról.

http://hidfo.ru/2015/10/a-nemetek-mar-deportalnak-ez-az-uj-europai-norma/

Dánia: tízből négy muszlim nem fogadja el az ország alkotmányát

Egy dán napilap megrendelésére végzett felmérés eredményei szerint a muszlimok 40%-a gondolja úgy, hogy Dánia törvényeit a Koránra kellene alapozni.
A vasárnap nyilvánosságra hozott felmérést a Jyllands-Posten napilap megrendelésére a Wilke közvélemény-kutató intézet végezte el. Az eredmények szerint minden 10, Dániában élő muszlim közül 4 úgy gondolja, hogy az ország törvényeit hozzá kell igazítani a Koránhoz. A válaszadók 26,5%-a szerint Dánia törvényei az iszlám jogrend és a dán alkotmány egyvelege kellene legyen, míg 11,3% szerint egyedül az iszlám törvényei kell irányadóak legyenek az országban.
Dan Jorgensen, a Szociáldemokrata Párt bevándorlásügyi szóvivője a nyilvánosságra hozott eredmények láttán kijelentette, hogy azok alapján az integrációra tett minden erőfeszítés eredménytelennek bizonyul; a Dániában letelepülő bevándorlók tekintélyes része alkotmánymódosítást akar, és saját kultúrájának mintájára akarja formázni az európai jogrendet.
“El kell érni, hogy Dániában mindenki tisztelje az alkotmányt, és tisztán, egyértelműen ki kell jelenteni, hogy minden más alternatíva elfogadhatatlan. Mindenki olyan vallást követ, amilyet akar, de a törvényekről demokratikus módon döntünk.”
Dániában jelenleg mintegy negyedmillió muszlim él, és feltételezhetően mintegy százezer, az országban élő bevándorló nem fogadja el, ehelyett saját kultúrája szerint akarná módosítani az alkotmányt. Martin Henriksen, a párt szóvivője kijelentette; ez a felmérés mindenki számára egyértelművé kell tegye, hogy a Dániában élő, egyre növekvő létszámú muszlim közösség problémát jelent.
Radwan Manszur, Dániában élő imám szintén azt hangoztatja, hogy az alkotmány a dán törvények és az iszlám kombinációja kell legyen. Elmondása szerint már ez is egy kompromisszum; “ha ez egy iszlám ország lenne, a törvények a Koránon kellene alapuljanak”, jelen helyzetben azonban a kettő kombinációja kell irányadó legyen.
Az európai liberálisok ideológiájának egyik dogmája, hogy az európai “munkaerőhiányt” és a demográfiai válságot egyaránt a bevándorlással kell megoldani. A bevándorlók azonban idővel demokratikus alapon saját képükre formálhatják Európát, ha a kormányok nem hajlandók leszámolni azzal a liberalizmussal, mi a demográfiai válság közepette is háborút visel a “hagyományos családmodell” ellen.

http://hidfo.ru/2015/10/dania-tizbol-negy-muszlim-nem-fogadja-el-az-orszag-alkotmanyat/

Formálódik az ‘aranykor’ – Nukleáris együttműködési megállapodást írt alá Nagy-Britannia és Kína

…”Cameron történelminek nevezte a Kínával kötött megállapodást. Kijelentette: az új atomerőmű 6 millió brit háztartást lát majd el árammal… A kínai tőke bevonásától a brit kormány a beruházás felgyorsítását reméli…”

Nagyszabású nukleáris együttműködési megállapodást írt alá szerdán Nagy-Britannia és Kína

A 6 milliárd fontos (2500 milliárd forintos) beruházási szerződés megkötését David Cameron brit miniszterelnök személyesen jelentette be szerdán a Downing Streeten, Xi Jinping kínai elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.
A szerződés alapján a kínai állami atomenergia-ipari vállalat (CGN) 33,5 százalékos részesedést vásárol a délnyugat-angliai Hinkley Point nukleáris létesítmény épülő új részlegében. A vitatott és többévi késésben lévő, összesen csaknem 25 milliárd fontos beruházással készülő reaktoregység többségi tulajdonosa a francia EDF energiaipari csoport.
Cameron történelminek nevezte a Kínával kötött megállapodást. Kijelentette: az új atomerőmű 6 millió brit háztartást lát majd el árammal.
Londonban a brit-kínai nukleáris együttműködési megállapodás megkötését tartják a kínai államfő négynapos állami látogatását kísérő legkiemelkedőbb üzleti fejleménynek.
Az EDF a Hinkley Point létesítményben egy 3200 megawattos egységet épít, amelyben két reaktor lesz. Az erőmű az éves brit áramszükséglet 7 százalékát termeli majd meg.
Az eredeti átadási határidő 2017 volt, de az EDF finanszírozási problémái miatt most már az is kérdéses, hogy az új, 2023-as határidő tartható lesz-e. A kínai tőke bevonásától a brit kormány a beruházás felgyorsítását reméli.
London emellett lehetővé akarja tenni egy kínai tervezésű atomerőmű felépítését egy másik helyszínen, a kelet-angliai Bradwell nukleáris létesítményében. Ha e beruházás is megvalósul, ez lenne az első teljesen kínai tervezésű nukleáris energiatermelő létesítmény Nyugaton.
A brit kormány többmilliárdos hitelgaranciát is vállalt a Nagy-Britanniában tervezett kínai atomerőmű-beruházásokra. Az állami garanciavállalás egyelőre 2 milliárd fontig (860 milliárd forintig) terjed, de London az Európai Unió korábbi hozzájárulása alapján akár 16 milliárd fontig is kiterjesztheti a hitelgaranciát.
Xi Jinping péntekig tartó nagy-britanniai látogatásán a két ország a tervek szerint összesen 30 milliárd font (csaknem 13 ezer milliárd forint) értékű kereskedelmi és beruházási szerződéscsomagot ír alá.
Cameron a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt tíz évben a Kínába irányuló brit export megnégyszereződött, és értéke tavaly megközelítette a 20 milliárd fontot. Hozzátette: Nagy-Britannia a második legnagyobb beruházó Kínában az Egyesült Államok után.
MTI – SzRTI

Eurázsiai Szkíta-Hun Birodalom

Az Eurázsiai Szkíta-Hun Birodalom gyökerei a Kárpát-medencei törzsekig visszavezethető. Ők hozták létre előbb Kelet-Európában, majd a Belső-Ázsiai törzsekkel egyetemben az Eurázsiai Szkíta-Hun Birodalmat, mely mellett a Római Birodalom eltörpült, területben, társadalmi berendezkedésben, kultúrában és stratégiában. Az Eurázsiai Szkíta-Hun Birodalom földrajzi kiterjedése a volt Szovjetunió és az általa megszállt országok területével hozzávetőlegesen megegyezett.
12113275_1067263473286856_7346233111749350963_o


http://mkh.valosag.net/