2018. január 26., péntek

Európai fegyvereket találtak a szíriai terroristáknál

Európai gyártmányú rádióelektronikai eszközöket és fegyvereket találtak Szíriában a terroristák egy konvojának megsemmisítése után; úgy tűnik, az EU bőségesen ellátta fegyverrel a terroristákat.
Az Egyesült Államok 2017 áprilisában hozott létre katonai létesítményt al-Tanf közelében, azzal az indokkal, hogy ezzel elősegítse a terroristák elleni harcot. Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint azonban a szíriai kormányerők európai gyártású rádióelektronikai eszközöket, könnyűfegyvereket és terrorista propagandaanyagokat találtak az al-Tanf kiképzőtábor környékén.
A helyszín átvizsgálása során az Ahmad al-Abdo csoport jeképeit is megtalálták – ez egy amerikai instruktorok által kiképzett csoport, melynek célja az “új szíriai hadsereg” létrehozása volt. A minisztérium közlése szerint az Egyesült Államok megpróbált létrehozni egy Iszlám Állam párti fegyveres ellenzéket, hogy ezzel hátráltassa a békefolyamatot Szíriában.
“A bizonyítékok arra mutatnak, hogy az USA kiképezte és átalakította a vereséget szenvedett Iszlám Állam csoportokat, hogy ezáltal egy új fegyveres ellenzéki erőt hozzon létre” – áll a közleményben.
A minisztérium a környékről érkezett menekülteket is idézi, akik beszámoltak arról, hogy az amerikai ellenőrzés alatt álló al-Tanf területén a militáns csoportok egy “nagy áttörésre” készültek.
“A terroristák fő célja, hogy szabotázsakciókat hajtsanak végre Damaszkusz, Homsz és Deir ez-Zor területén, hogy elvonják a szíriai hadsereg figyelmét az al-Nuszra ellen az Idlib tartományban vívott harcokról” – írták.
A minisztérium szerint a szíriai hadsereg rendszeresen konfrontálódott a leszakított amerikai területekről érkező terroristákkal, legutóbb január 24-én semmisítették meg a terroristák egy konvoját al-Tanf mellett.

http://www.hidfo.ru/2018/01/europai-fegyvereket-talaltak-a-sziriai-terroristaknal/

Kiemelkedő tehetségek „homo technicus”-szá degenerálódnak

 

Úgy tűnik, hogy a technikai „felügyeletnek” semmi nem szab határt: „Intelligenssé” fejlesztett pelenka ellenőrzi a babák folyadékháztartását. A hasonlóképpen „intelligens” cumisüveg magától feljegyzi, hogy mennyi táplálékot vesz magához a gyermek, és eközben javaslatokat küld a szülők mobiltelefonjára. Aztán van még az „elektronikus zokni”, egy olyan baba zokni, ami megfigyeli a babák életenergiáját. Mindez ellenőrizhető appokon keresztül, ami okostelefon és tablet számára készült programokat jelent, amelyek letöltésével bővíteni lehet a telefon funkcióit. Mindez csodálatos, mondhatnánk. De a gyerekorvosok arra figyelmeztetnek, hogy: „Az új eszközök a szülőket egyre jobban eltávolítják a természetes érzékelésüktől és ezzel együtt a saját gyermekeiktől. ” Ahelyett ugyanis, hogy a szülők arra az intuícióra hallgatnának, ami természetes módon megadatott nekik, egyre inkább a modern technikára hagyatkoznak és így a saját gyerekükkel való bánásmódba nem nőnek bele. Az intuíció következtében kiemelkedő tehetségű embert ezáltal ostoba „homo technicus”-szá (technikai emberré) alacsonyítják le. Ezt vajon ki akarhatja?

von sbi.

A franciák és németek hallani sem akarnak európai cégek elleni szankciókról

A franciák és németek többsége is ellenzi az új amerikai törvényt, ami szankciókkal sújtaná az Oroszországgal együttműködő európai cégeket.
Az Ifop francia piackutató cég felmérést készített a Szputnyik hírügynökség kérésére, hogy kiderüljön, az egyes európai országok állampolgárai milyen arányban támogatják az Egyesült Államokban elfogadott új törvényt, ami gazdasági szankciókkal sújtaná az orosz gázprojektekben érintett európai cégeket. Kiderült: az európai országokban az emberek kétharmada ellenzi ezt a törekvést.
Az Ifop kutatása során az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban és Lengyelországban 3228 embert kérdeztek meg arról, hogy támogatják-e az európai cégek elleni szankciókat. A megkérdezés így szólt:
“Egy újonnan elfogadott törvényjavaslat eredményeként az Egyesült Államok szankciókat hozhat bizonyos európai cégek ellen, melyek Oroszországgal közös gázprojektekben érintettek. Egyesek azt mondják, az USA által EU-s cégek ellen hozott szankciók elfogadhatatlanok egy partneri viszonyban. Mások szerint az amerikai szankciók teljes mértékben elfogadhatóak, akkor is, ha európai cégeket érintenek. Kérjük, válassza az Ön véleményéhez legközelebb álló állítást.”
A megkérdezés során az emberek kétharmada – Franciaországban 61%, Németországban 61% – az amerikai szankciók ellen foglalt állást, ami aligha meglepő, tekintve, hogy az ENSZ tavalyi jelentései szerint az Európai Unió 3,2 milliárd dollárt veszített az Oroszország elleni szankciók miatt.
A britek körében az elutasítottság 47%-os, miközben Lengyelország tűnt a leginkább megosztottnak abban az esetben, ha az amerikai érdek ütközik az európai érdekekkel: a lengyelek 39%-a szerint elfogadható az európai cégek ellen amerikai szankciókat hozni, 37%-uk szerint azonban teljesen elfogadhatatlan.
Donald Trump amerikai elnök augusztusban írta alá az új törvényt, amely kifejezetten az “Északi Áramlat 2” gázprojekt ellehetetlenítését célozza. A német külügyminiszter szerint viszont a gazdasági szankciók elfogadhatatlanok, és csak eszközként szolgálnak arra, hogy az Egyesült Államok átvehesse Oroszország pozícióit az európai gázpiacon.

http://www.hidfo.ru/2018/01/a-franciak-es-nemetek-hallani-sem-akarnak-europai-cegek-elleni-szankciokrol/