2017. április 15., szombat

Külügyminiszter: bármelyik pillanatban kitörhet egy újabb koreai háború

Kína külügyminisztere az utóbbi hetekben tapasztalható retorika enyhítésére szólította fel az Egyesült Államok és Észak-Korea kormányát. Elmondása szerint bármelyik pillanatban kitörhet a koreai háború, amiért mindkét fél nagy árat fizetne.
A rendkívüli figyelmeztetés annak köszönhető, hogy az amerikai haditengerészet jelentős csapásmérő erőt vont össze a Koreai-félszigetnél, ahová várhatóan további anyahajók érkeznek. Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegetőzött, hogy kész katonai megszállással is megakadályozni Észak-Korea nukleáris fegyverkezését. Az észak-koreai rezsim azonban kegyetlen megtorlást helyezett kilátásba az amerikai agresszió megkezdése esetén.
Vang Ji kínai külügyminiszter elmondása szerint „a háború bármelyik pillanatban megkezdődhet”, és amennyiben így történik, ebből a helyzetből mindkét fél vesztesként fog kikerülni, a konfliktust kiprovokáló félnek pedig „vállalnia kell a történelmi felelősséget” a következményekért.
A külügyminiszter sajtótájékoztatón közölte, Washingtonnak és az észak-koreai rezsimnek egyaránt tartózkodnia kell a háborús retorikától. Bár a kínai kormány nem támogatja az észak-koreai nukleáris fegyverkezési programot, Vang Ji a konfliktus diplomáciai úton rendezésének szükségességéről beszélt.

http://www.hidfo.ru/2017/04/kulugyminiszter-barmelyik-pillanatban-kitorhet-egy-ujabb-koreai-haboru/

“Egyszemélyi diktatúra” bevezetéséről dönt Törökország

Törökország vasárnap népszavazást tart az alkotmány módosításáról; az államfő a változtatások megszavazására buzdítja követőit, az alkotmánymódosítás ellenzői szerint azonban ez egyszemélyi diktatúra bevezetését jelentené.
Amennyiben elfogadják, a módosítás nagy mértékben megnövelné Erdogan hatalmát. Az alkotmánymódosítással az eddig sok téren szimbolikus szerepet betöltő államfő válna az ország legfőbb döntéshozójává, hivatalából adódóan teljes fennhatóságot szerezne a bíróságok felett, és kiterjedtebb jogkörökkel rendelkezne mint az országgyűlés.
Politikai elemzők szerint az alkotmánymódosítás támogatói és ellenzői is tisztában vannak azzal, hogy ezzel egy személyben Erdogan kezébe adnák az ország irányítását, éppen ezért vált ilyen élessé a referendum előtti kampány. A Sol török lap publicistája, Ahsen Akdal azt írja, Erdogan már a kampány során is kihasználta a rendelkezésére álló kiterjedtebb lehetőségeket; a módosítás ellenzői gyakorlatilag csak elenyésző utcai kampányt tudnak folytatni, ezért okkal tarthatnak attól, hogy az alkotmánymódosítás egyszemélyi diktatúra bevezetését jelentené.
Akdal felhívta a figyelmet arra, hogy a referendumot a rendkívüli állapot kihirdetése mellett tartják, tehát a hatóságok komolyabb indok nélkül 30 napra bárkit letartóztathatnak – ami már most az ellenzékre nehezedő nyomást jelenti, de ez a módosítások megszavazása után csak súlyosbodni fog.
A publicista szerint Erdogan tervei polarizálják a társadalmat; a tavaly nyáron elbukott puccskísérlet óta 130000 tanárt, közszolgát, akadémikusokat, állami tisztviselőket bocsátottak el, és közel 50 ezer embert letartóztattak, ami a hatalom központosítását ellenzőket is a központosítás támogatóit egyaránt megerősítette saját álláspontjukban.

http://www.hidfo.ru/2017/04/egyszemelyi-diktatura-bevezeteserol-dont-torokorszag/








Trump gratulált a török elnök népszavazásához

Ahelyett, hogy a nemzetközi szervezetek várakozásainak megfelelően a demokrácia korlátozásáért bírálta volna Törökországot, Donald Trump gratulált a hétvégén tartott sikeres referendumhoz.
Donald Trump egy telefonbeszélgetés során gratulált Recep Tayyip Erdogan török elnöknek az alkotmánymódosítással kapcsolatos népszavazáson aratott győzelméhez. A török Anadolu hírügynökség beszámolója szerint Trump telefonhívása egyértelművé tette, hogy az amerikai elnök – számos nemzetközi szervezet kritikájával ellentétben – elfogadja a török népszavazás legitimitását.
Vasárnap a török népszavazáson résztvevő választók relatív többsége igennel szavazott az alkotmány módosítására, ami lehetővé teszi az elnöki rendszer bevezetését Törökországban.
A módosítást követően Erdogan hatalma nagy mértékben megnő, de a szavazás kimenetele hajszálon múlott; az alkotmánymódosítást 51,4%-kal szavazták meg. Az európai országokban élő török választók milliói ennél jóval nagyobb, 70-75%-os arányban szavazták meg Erdogan jogköreinek kibővítését.

http://www.hidfo.ru/2017/04/trump-gratulalt-a-torok-elnok-alkotmanymodositasahoz/