Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2024. május 30., csütörtök
Agresszív ukrán mozgósítás 4. – miért hallgat a Nyugat?
Az első három részben a harkovi és az odesszai területen történt mozgósításokról írtam, valamint a nyugatra szökött ukrajnai férfiak agresszív ukrán mozgósítással kapcsolatos véleményéről írtam. Most – ezen blokk zárásaként – a nyugati államok, az un. demokratikus világ hozzáállását taglalnám, amely illusztráció lehet bármely értelmező kéziszótárban a “képmutató” cím mellett.
A civilek erőszakos mozgósítására a második világháború óta nem volt példa Európában. Közel 80 éve nem fordult elő olyan helyzet, hogy háborús viszonyok között, képzetlen civileket rángassanak be egy konfliktusba, amelyben a túlélési esélyük a nullához konvergál.
Az ukrán határőröknek tűzparancsuk van (!) a menekülők agyonlövésére, amelyet alkalmaznak is.
Ezek a halálesetek “természetesen” nem jelennek meg a nyugati sajtóban; csak a Telegramon és egy-két kisebb felületen lehet velük találkozni. Ilyen magatartást utoljára a Ceausescu féle Romániában és Kelet-Németországban lehetett tapasztalni!
Ennek ellenére a Nyugat hallgat és újabb és újabb fegyverszállítmányokat küld, NATO katonák vezénylését tervezi a frontra. Macron 20.000 francia katonáról beszél, amely a jelenleg TÉNYLEGESEN bevethető francia haderő mintegy negyede. Ez a szám persze önmagában nagyon jól beárazza a francia hadsereg erejét és totális alkalmatlanságát egy szimmetrikus háború megvívására.
De miért is lehetséges, hogy a nyugati politikusok nem akarnak fegyverzsűnetet, nem akarnak békét és lépéseikkel folyamatosan eszkalálják a konfliktust? A válasz egy mondatos:
A Nyugatnak nincsenek elvei, csak érdekei vannak!
Kiüresedett, semmitmondó szövegeket mondanak fel emberi jogokról, mindenféle kisebbség által a többségre kényszerítendő viselkedésmintákról (Ferenc pápa legutóbb buzulásnak nevezte). Nem számít nekik pár százezer ember élete (főleg, ha azok fehér, keresztény férfiak), nem törődnek a félárva gyerekek hatalmas tömegével, a megtört családok millióival.
Miközben Afrikából és a Közel-Keletről tárt karokkal fogadják a sokszor egyáltalán nem konfliktuszónából érkező migránsokat, addig azon gondolkoznak, hogy az ukrajnai férfiakat kiadják Kijevnek, hogy az halálba küldhesse őket.
Milyen egy álságos, mocskos értelmezése ez az un. “demokratikus” értékeknek? Hogy gondolhatják, hogy józan ésszel rendelkező emberek milliói hinni fognak nekik ezek után bármely kérdésben is?
A Nyugat és legfőképp Európa politikai halála a globális dél államaiban olyan intenzitással indult meg, amely nagyobb vereséget jelent a számukra még akár egy totális orosz győzelemnél is.
Az ok viszont nem gazdasági, hanem morális! A globális dél államai, legyenek azok keresztények, muzulmánok vagy más vallásúak, tradicionális értékeket követnek és ezt nem hajlandóak feladni SEMMI PÉNZÉRT! Most pedig, hogy a BRICS képében új, jelentős hatalmi pólus jelent meg az eddig egyeduralkodó nyugati (USA) pólus mellé, már van választási lehetőségük.
Nem kell egy tőlük idegen, neoliberális lobbival viaskodniuk, nem kell olyan partnerekkel tárgyalniuk, akik – ahogy az ukrajnai férfiakat is – bármikor vágóhídra küldenék őket is. Van választásuk, ez a legfőbb eredménye az ukrán-orosz konfliktusnak.
Forrás: Tamás a Krímből
Shahid Bolsen: Lélegeztetőgépen vegetál a Nyugat
Forrás: Middle Nation @ YouTube
Strategies for Economic Sovereignty
https://youtu.be/KPiuATDRIbM
Moszkva: Pusztító válasszal kell számolnia annak, aki megtámadja Oroszországot
Moszkva, 2024. május 30. csütörtök (MB)
Midőn a Nagy Babiloni Szajha azt tervezi, hogy Ukrajnába küldött fegyvereit Oroszország ellen is bevetheti, Moszkva figyelmeztette a nyugati szövetségeseket, hogy pusztító válasszal számolhatnak, ha megtámadják Oroszországot – jelentette a Magyar Békekör tudósítója csütörtökön.
Konsztantyin Gavrilov, a bécsi biztonsági és fegyverzetellenőrzési tárgyalásokon részt vevő orosz küldöttség vezetője hangsúlyozta: „Oroszország világosan jelezte, mi az a vörös vonal, amelynek átlépését senkinek sem ajánlja”.
„Szeretnénk teljesen világossá tenni, Oroszország fenntartja magának a jogot arra, hogy nukleáris fegyvereket használjon kizárólag válaszként abban az esetben, ha nukleáris fegyverekkel vagy más tömegpusztító fegyverekkel támadják meg, valamint hagyományos fegyverekkel érintő olyan agresszió esetén. amely Oroszországnak mint államnak a létét fenyegeti” – idézik az orosz külügyminisztérium honlapján Konsztantyin Gavrilov szavait.
Az orosz figyelmeztetés azt követően történt, hogy a Babiloni Szajha mind közvetlenebbül beavatkozik az orosz-ukrán konfliktusba, csapatok küldését fontolgatja Oroszország ellen, alig egy hete támadást intézett a krasznodari nukleáris rakétavédelmi radarközpont ellen, és sikerén felbuzdulva meg akarja engedni az ukrán fegyveres erőknek, hogy a nyugati fegyvereket Oroszország ellen is bevessék. (Lásd: https://bekekor.wordpress.com/2024/05/28/nato-katonak-nato-raketakkal-nato-legi-felderitessel-vegrehajtott-tamadasai-az-orosz-hadaszati-atomvedelmi-rendszer-ellen/
A Washington Post értesülése szerint Tömeggyilkos Pokoltöltelék Biden amerikai elnök hajlik arra, hogy az amerikai fegyverek egy részét Oroszország ellen is bevethessék Ukrajnából.
Eddig Svédország, Csehország, a Balti Köztársaságok, Finnország és Kanada jelezte készségét arra, hogy eleget tegyen Haramia Pokolfajzat Jens Stoltenberg NATO-főtitkár felhívásának, és engedélyezze Ukrajnának nyújtott fegyverei bevetését Oroszország ellen. Elvi egyetértés született a kérdésben Nyugat Antikrisztusa, Macron francia elnök, és Elitsöpredék Fasiszta Scholz német kancellár között is. Az olasz kormány ezzel szemben tudatta, hogy nem akar háborúzni Oroszországgal.+++
Kiadta: Magyar Békekör