Az amerikai kormány hivatalosan is megvádolta Oroszországot azzal, hogy feltörte a Demokratikus Nemzeti Bizottság számítógépes rendszereit, és “megpróbálja befolyásolni az amerikai elnökválasztás kimenetelét”.
Az amerikai belbiztonsági szolgálat és a hírszerzés választási biztonságért felelős igazgatósága kiadott egy közös közleményt, miszerint a hírszerző szervek megbizonyosodtak arról, hogy az orosz kormány felelős azokért a cselekményekért, melyek amerikai magánszemélyek és állami hivatalok levelezéseit törték fel és/vagy hozták nyilvánosságra, beleértve politikai szervezetekhez köthető levelezéseket is.
A közlemény szerint a DCLeaks.com és a WikiLeaks kiszivárogtatásai mind Oroszországhoz köthetőek. Vagyis
azt állítják, hogy az orosz kormány hozta nyilvánosságra a George Soros által pénzelt szervezetek belső levelezéseit.
Emellett kijelentették, hogy az oroszok akarják lejáratni Hillary Clintont is, annak érdekében, hogy ne ő nyerje a novemberi elnökválasztást. A közleményben a Department of Homeland Security egyenesen azt állítja, hogy Oroszország ezzel befolyásolni akarja az amerikai elnökválasztás kimenetelét.
Eszerint mára egyértelműen tudható, mi fog történni, ha nem a bevándorlás- és háború-párti jelölt nyeri az elnökválasztást; abban az esetben azt fogják mondani, hogy egy idegen hatalom beavatkozott a választási folyamatba, amit így valószínűleg meg kellene ismételni. Emellett, ha George Soros nem tud teljes titoktartás mellett bevándorláspárti aktivistákat fizetni Európában, azért is orosz titkosszolgálatokat kell okolni.


http://www.hidfo.ru/2016/10/orosz-titkosszolgalatokra-fogjak-ha-nem-clinton-nyeri-az-elnokvalasztast/