2015. november 30., hétfő

A Világ globálista terroristái

A Világ globálista terroristáiIdőszerű helyére tenni a terrorizmus elleni harc szereplőit, céljaikat és a "terv megvalósításának" eddigi "eredményeit" és fázisait. Jelenleg a világon a legerősebb terrorista csoport a "globalista világelitnek" nevezett férgek gyülekezete, amelyből olyan neveket is érdemes kiemelni, mint a Sorossal és a Bilderberggel közös terveket megvalósító Obama, Merkel, Cameron, Netanjahu, Junker és Hollande, de nyugodtan hozzá lehet írni a listához Európa összes vezető politikusát és sleppjük jelentős részét is, élükön a Rothschild és Rockefeller klánnal és brit királyi családdal. A világ lakosságának részleges kiirtása és újrafelosztásának további résztvevői a látszólagos "ellenérdekeltségű oldal" szereplői, akik kétségbeesett harcot folytatnak "a világ-torta szeleteiért". Mint Putyin vagy a távol-keleti és kínai gazdaság, pénzrendszer tulajdonosai a Li-klán, de az "ellenféllel" szigorúan egyeztetett szabályok szerint. A látszólagos kettősség egysége "kicsiben" is jól látható itthon, amikor Gyurcsány saját megutáltatásával erősíti Orbán pozícióját, Orbán pedig juttat a lopott javakból Gyurcsány számára is, és "megvédi ellenzékét" a dühödt emberektől...

Egyesek csak arra gondolnak, hogy a nyugat-európai politikusoknak elment a maradék esze, mások arra, hogy megvásárolt bérencekként árulják el hazájukat, de arra már kevesen, hogy ők tervezték- szervezték meg közösen Európa kifosztását és elárulását, pedig erre minden bizonyíték rendelkezésre áll, válságostól, migránshullámostól a bankárkaszttal karöltve. A CIA és a Mossad által kitervelt és végrehajtott 9/11 mintájára kivitelezett párizsi merénylet kommentálásában Hollande már arra sem vette a fáradságot, hogy más szavakkal jelentse be a terrorizmus elleni háborút. Egy az egyben, szóról szóra ismételte el a WTC tornyai összeomlása okán anno ifjabb Bush által elmondott szavakat, de sajnos már itthon is háborúról beszélnek a nemzetbiztonságiak, mert "megtámadták Európát". Hogy kik, azt mára már mindenki tudja: a "világelitnek" nevezett rablóbanda. A migránspártoló MSZP pedig még Btk. szigorítást is követel. A Lisszaboni Szerződés EU-ja azzal a céllal jött létre, hogy Nyugat-Európát USA-brit, Kelet-Európát Eurázsiai Uniós irányítás alá lehessen helyezni, miközben felosztják a Közel-Keletet, hadseregnek felhasználva Európa lakosságát az arabok, perzsák és négerek, valamint az oroszok és saját nemzetük ellen, mint ahogy ezt korábban jeleztem is jó néhány cikkben. Az alábbi videó legalább annyi örömet jelent, hogy kezdik megérteni nyugaton is, "mire megy ki a játék"...

Az egész "migráns-buli" két fő célt szolgál. Indokot generálni a Közel-Kelet megtámadására és felosztására, és Európa lakosságának demokratikus jogainak szinte teljes elvételére, mert ez utóbbi esetében az EU-s rendszer már fenntarthatóságának határára ért, akár erkölcsi, akár hazafias tűréshatár vonatkozásában, akár a burjánzó korrupció tekintetében. Mindezen célokról a Lisszaboni Szerződés ratifikálása és hatálybalépése óta írok, előre jelezve eseményeket, vagyis 2009. október 31. - december 1-óta, és azon kívül, hogy a közszolgálati TV-kben most már szinte szóról-szóra idézik a cikkeimet. Nem zuhogó esőben kellene esernyőgyárat alapítani, merthogy nincs esernyő és ázunk, de megszokott Magyarországon, ahogy már az NSZK-ban és Franciaországban is, hogy elhibázott politikának, hozzá nemértésnek nevezik a szándékos, előre megfontolt szándékból, előre kitervelt módon, bűnszövetkezetben elkövetett haza -és Európa árulást.

A rövidtávú tervezés gondolkodására ránevelt emberek számára a hosszútávú, generációkon keresztüli előretervezés szinte már a misztikum határát súrolja, pedig a jelenleg zajló folyamatok résztörténései pontosan illeszkednek egymáshoz, mint a sakkban alkalmazott stratégiák lépései, már amennyire ilyen tervezésre alkalmas az illető. A "Grand Chess" sakktábláján az a nyerő, aki tovább képes megtervezni a lépéssorozatait a számításba vehető ellenlépések bekalkulálásával. A jól és előre elhelyezett bábuk mindig garantálják a kihasználható helyzeteket.
A politikának nevezett előre kitervelt rablás, háborúk és tömeggyilkosság-sorozatok szereplői közül sokat toltak már jó előre, emberi mértékkel mérve - esetleg még születése előtt - a megfelelő pozícióba.
Hogy példázzam is: Az oldalon korábban megjelentettem az amerikai elnökök közül soknak a származását. Mindegyik esetében visszavezethető volt a brit királyi családra (benjaminita zsidó) a felmenő ág.
A sokat emlegetett Merkel esetében is fellelhető a zsidó nagyapa, a héber (KNESZET-béli beszéd) és orosz, nem véletlenül megszerzett nyelvtudás, valamint a (szokatlanul és nem véletlenül) gyorsan felívelő pályája, a 70-es évek közepén elhunyt, szintén Rothschild származáshoz kapcsolható és feltételezhető hitleri rokonságával. De nem keveset nyomhatott a latba a lengyel-zsidó nagyapa sem.

A "kinevelt és adott feladat elvégzésére szánt versenyzőkből" sokat ismerünk, mint a fent említett amerikai elnököket és származásukat is, de ide sorolható a Merkelhez hasonló pályaívet lefutó Putyin vagy Orbán Viktor is. Putyin sem választott elnökként kezdte, "Jelcin mondott le a javára", és biztos, hogy nem önként. Orbánt Soros neveltette ki, ahogy annak idején Antall Józsefet Tom Lantos. Putyin nem tisztázott származása és zsidó nevelőszülei szintén olyan kérdéseket vetnek fel, mint Orbán francia lapnak tett tett kijelentése, miszerint "büszke a zsidó származására", ahogy Valcman-Porosenkó ukrajnai szarkavaró is hasonló zsidó kiképzésben részesült "játékos". Európa határrendezési kérdéseit, akár Ukrajnát, akár Romániát nézzük, mindenképp Kazária kialakítása és létrehozása határozza meg. Orbán, Putyin, de Porosenkó is ugyanabban a hálóban vergődik, ahogy az EU is.

Mivel napi téma, az orosz utasszállító és a Szu-24-es repülőgépek elleni támadás, érdemes megkeresni a valós okokat és érdekeket. Talán csak az elemzők és hírolvasók számára nem nyilvánvaló, hogy a nagyhatalmak közül egyik sem akar "egyensúlyt" vagy tartós "világbékét", hisz saját és eltartóik, pénzelőik érdekei pont azt kívánják meg, hogy fogyjon a fegyver és újabb bevételi forrásokat jelentő területeket lehessen felszabadítás, demokratizálás vagy védelem ürügyén kirabolni. A felrobbantott utasszállító tragédiáját - bár a nyugati sajtó elhallgatta, elbagatelizálta, a Rothschild tulajdonúCharlie Hebdo kegyetlenül kigúnyolta - önmagában is megtorlási indok, ami jól jött az oroszoknak. A Törökország felett 17 másodpercig légtért sértett gép esete viszont már nem az ISIS, hanem Erdogán sara.
A török helyzetet vagy szándékosan, vagy tudatlanságból, de félreértik, félremagyarázzák a politológusok és az érdekes módon nagy számban politikai elemzéssel foglalkozó közgazdászok (Boros, Bogár, Lóránt, Torba stb.).

Már évekkel ezelőtt is jeleztem, hogy amerikai, de ha jobban megvizsgáljuk a kérdést, orosz érdekek is a kurd állam létrehozásán fáradoznak. A török-amerikai viszony az elmúlt években sem volt felhőtlen, bár Törökország papíron NATO szövetséges (valójában ugyanolyan támaszpont atomfegyverekkel, mint az oroszoknak Szíria), de már nem is lehet összeszámolni, hogy Erdogán merre és hányszor próbált hintapolitikával a felszínen maradni, ahogy a térségben több állam, így Irak, Líbia és Szaud-Arábia is ezzel próbálkozott/próbálkozik. Kurdisztán Irán, Irak, Törökország, kis részben örményországi és szíriai területeken létezett a kb. 40 milliós összes lélekszámot jelentő, többnyire kurd lakossággal. Hatalmas "hadsereg", amelyet az évekkel ezelőtt általam írt és a nem a Brown-féle "Angolszász misszió" szerint, Európa újrafelosztása és a Közel-Kelet gyarmatosítása, részleges kiirtása után megnyitja az utat a Távol-Kelet megtámadásához, de ez még odébb van. Törökországot jelentős orosz importjának megszüntetésére, munkavállalóinak kitiltatására kényszeríti az USA, ezzel polgárháború kirobbantását és Törökország szétszabdalását gyorsítja fel. A kurdokra a kurdisztáni olaj -és gázlelőhelyek, valamint a Távol-Keletre vezető felvonulási út megnyitása miatt van szükség, de van egy másik üzenete is ennek a fura merényletnek. Európa újabb energiaellátási lehetőségének létrehozását, a Török-Áramlat megépítését is lehetetlenné tette. Kicsit előre szaladtam az időben. Most Európa destabilizálása, lakosságának ketrecbe zárása és a közel-keleti háború kiterjesztése, a Közel-Kelet határainak újrarajzolása a soron lévő "feladat", és ebben kulcsfontosságú érintett Törökország is a fentebb említettek miatt, a törökök amerikai nyomásra kénytelenek bevállalni 4+4,4 (energia és turizmus) milliárd dolláros veszteséget. Ez utóbbiért az EU megcsillogtatott 2016-os belépési lehetősége sem fogja kárpótolni az akkorra már Kurdisztántól várhatón megfosztott Törökországot.

Az Európában "migránsok" indikálta, de valójában a világelit által generált fokozódó terrorveszélyre hivatkozással a személyiségi jogok korlátozása, felfüggesztése és az ezt lehetővé tevő helyzet előidézése a céljuk természetesen az internet korlátozásával. Az Európai Unió szétszakadásában Orbánnak jelentős szerepet osztottak le. Európa nyugati lakossága ünnepli, miközben az Unió támadást indít ellene, ami nem alaptalan.
A haza korrupció világszinten is dobogós helyezésű, lakosságarányosan pedig messze túlszárnyalja az ellopott javak egyénekre leosztott értékét tekintve a világ összes országának helyezését. A feltárt bűncselekmények megdöbbentőek, de az is, ahogy a kormány, az ügyészségek és bíróságok viszonyulnak az egyre nyíltabban elkövetett fosztogatásokra. Főleg a TEMPO pártnak köszönhetően a számos web-oldalon emlegetett csalásokra, korrupciós ügyletekre nem csak utalás van, hanem bíróság előtt bizonyítható tények is felderítésre kerültek és perek is folynak. Borbély Józsefet, a TEMPO párt elnökét ismét korlátozni próbálják a volt és jelenlegi illegitim gyarmati kormányzatok politikusnak csúfolt szereplői a tevékenységében. Mint az alábbi videókból kiderül, egyrészt nem sok sikerrel és mint látható, nincs is egyedül...

A Kecskeméti Járási Bíróság előterét és váróját megtöltöttük. A megszeppent bíró és biztonsági emberek rendőröket hívtak, akikkel barátságosan elbeszélgettünk, mivel a bíró és az ügyész első zavarukban zárt tárgyalást rendeltek el, így nem jutottunk be a tárgyalóterembe. A 26 éve folytatódó csalássorozatok, bűncselekmények tömege alkalmasint lehet, hogy érdekelné az Uniót is, nem mintha nem tudnának róluk, együtt csinálták...
Talán feltűnt már többeknek is, hogy egyre durvább és a nemzeti oldalakon régóta használatos formában, tartalommal nyilatkoznak a kormányközeli közszolgálati és hírtelevíziókban egyes megmondóemberek, kínosan kerülve a kormányzatot is érintő kérdéseket és főleg az EU és német, francia vezetést kritizálva. Amiről beszélnek, sok esetben szó szerint megtalálhatók itt és barátaink honlapjain, csak hónapokkal, évekkel ezelőtt leírva, előre jelezve.

Mindezek ellenére, a korrupció, a kormányzat és sleppjének fosztogatásai gyorsuló ütemben és egyre nagyobb léptékben tovább folytatódnak, a "magyar kormányzat" egyre erőteljesebben EU-ellenes, és egyre jobban elkötelezi magát az oroszok irányába, ami nem véletlen. A világon az általános, vagyis nem csak a politikai és gazdasági elitre jellemző korrupció szintjén az oroszok vezetnek. Az Orbán-kormány számára, de hasonlóan korrupt ellenzéke számára is, az oroszokhoz csatlakozás lenne az optimális, átmentve a lopott, rabolt javakat, pozícióikkal együtt. Mivel Kazária a mai Krím, Luhanszk és Donyeck megyék területén létezett addig, amíg a magyar törzsek vezetésével szét nem verték, az Eurázsiai Unió Budapesti központtal és Kazáriával izraeli érdek is. Bár egyik oldal sem jobb a másiknál, a váltáson lehet nyerni is, de ha Orbán nyugdíjkassza felszámoló államadósság csökkentési, nekünk 3000 milliárd forintba kerülő cirkuszát vesszük alapul, "nem az első eset lenne", ha ráfaragnánk "hősies kiállására" (a 3000 milliárdos befizetés hatására 82%-ról 76%-ra csökkent, majd Orbán IMF elleni fellépése miatt 3 hónap múlva 82,6%-ra növekedett államadósság). Előfordulhat, sőt, több, mint biztos, hogy a most Orbánt ünneplő nyugat-európaiak ugyanúgy pofára esnek, mint mi. Többek közt ezért kell fenntartásokkal fogadni a lépéseit, melyek egy megbízott gyarmati kormányzó (minidiktátor) lépései.

Alapvetően, a világ -és az itthoni politika alakulásánál nem szabad elfelejteni, hogy az "elhangzó és leírt elemzések" egy fontos tényezőt sohasem, illetve csak elvétve említenek. Azt, hogy a világpolitika résztvevői mind felülről vezéreltek. Akár a török, akár szaudi, amerikai, közel-keleti egyéb, egyiptomi, izraeli, európai, kínai vagy orosz tevékenységek mögött mindig áll egy érdekek összefonódásán alapuló olyan "közösség", nevezzük "rablóbandának", amelyik meghatározza az egyes, közvélemény előtti szereplők tevékenységét. Csak formai kérdés az, hogy egy személy vagy egy csoport irányítja az eseményeket egy szigorúan betartott szabályzat szerint és egy másik kérdés az összehangoltságuk terjedelme.
Már korábban is írtam arról, hogy pl. Orbánnak mennyi "felettes kérését" kell fővesztés terhe mellett megvalósítania, ahogy ez alól az USA elnöke Obama, Merkel a német nemzethóhér, és Putyin, a legnagyobb orosz oligarcha sem kivétel. A "rendszert" úgy hozták létre, hogy az egyes szereplők függőségi viszony nélkül ne léphessenek be a "játékba", ami meghatározza azt is, hogy egyáltalán kik lehet azok. A "sok bába között elvész a gyerek", ezért folyik a pozícióharc és a "selejtező mérkőzések". A "statiszták" mint eszközök újra konfigurálhatók vagy leírhatóak, viszont a "tervezés" nem tudja gyorsan korrigálni a be nem tervezett "hibákat", ezért sérülékeny, minden ilyen hibánál belassul...

/Tulok/

Külföldi fociklubot vásárolhat Orbán felcsúti akadémiája

A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia nyilvános ajánlatott tett az NK Osijek eszéki labdarúgóklub részvényeire.
A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia nyilvános ajánlatott tett az NK Osijek eszéki labdarúgóklub részvényeire.
Eszék városa, a Városi Bank Rt. – amely csődeljárás alatt áll -, valamint a városi vízellátási vállalat (Vodoopskrba Osijek d.o.o.) bejelentette, hogy meghosszabbítják az eszéki klub részvényeinek nyilvános vételi ajánlat elfogadására nyitva álló határidejét, a kezdőár megjelölése nélkül – olvasható a Glas Slavonije című horvát regionális napilapban.
szo
Annyiba sem vagyunk véve, mint egy kiköpött szotyihéj! Meg is érdemeljük!
Ezt azzal magyarázták, hogy a potenciális vevőknek idő kell összegyűjteni a szükséges dokumentációt, továbbá az érdeklődők közül néhányan, mielőtt kötelező érvényű ajánlatot tennének, meg szeretnének győződni a horvát első osztályban jelenleg kilencedik labdarúgócsapat tényleges pénzügyi helyzetéről.
A Puskás Akadémia vételi szándéknyilatkozatát Mészáros László és Halmi Tamás írták alá, amelyben kinyilvánították és megerősítették azon szándékukat, hogy megvásárolnák a labdarúgóklub részvényeit, de mint írták: “a tranzakció jogi és pénzügyi összetettsége miatt elengedhetetlen az egyesület átvilágítása”, amelyet kötelesek elvégezni, mielőtt kötelező érvényű ajánlatot tennének. A Puskás Akadémia ezért azt kérte az illetékesektől, hogy hosszabbítsák meg a vételi ajánlat elfogadására nyitva álló határidőt.
A Glas Slavonije úgy értesült, a magyar fél már ezen a héten megkezdi az eszéki klub vizsgálatát.
“Jó hír az eszéki első osztályú labdarúgóklubnak, hogy komoly vevője akadt, és nem bizonyultak igaznak a hírek, miszerint a határidőt azért tolták ki, mert nincs érdeklődő a klub iránt” – írta a lap.
Az újság arról is beszámolt, hogy korábban is szivárogtak ki információk arról, miszerint magyar stratégiai partner fektetne be az eszéki egyesületbe, de most történt meg először, hogy ezt egy szándéknyilatkozattal is alátámasztották.
Az ajánlatok nyilvános felbontására 2015. december 29-én 12 órakor kerül sor az eszéki városháza nagytermében.
(MTI)
Bal-Rad komm: Nnna kedves magyarok! Ha minden klopfol, akkor Karácsonyra Döbrögink meg is lepheti magát egy eszéki futballcsapattal! Persze SZIGORÚAN NEM KÖZPÉNZBŐL! TAO-pénzekből! Amit kedvenc akadémiája (nem az MTA!-futballakadémiája.) kap. A magyarországi vállalkozásoktól. Akik szigorúan az önkéntesség elvétől vezérelve, és a felcsúffy intézmény meg a futball iránti áradó csillapíthatatlan szeretetüktől áthatva ajánlanak fel! Ebből veszi meg a felcsúffy futballakadémia-HA MINDEN JÓL MEGY!-az eszéki futballcsapatot!
Jah! Hogy elmaradtak fizetések?! Hááát…! Van ilyen!
ÖRVENDJÜNK MINDAHÁNYAN! DOBOGJON HEVESEN A HONFISZÍV!

Az agresszió és morális szabadosság váltak a nyugati kultúra fő elemeivé

Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője nyílt levelet fogalmazott meg a nyugati ifjúsághoz, melyben felhívást intéz a nyugati fiatalokhoz, hogy fektessék le egy a helyes megértésen, egymás kultúrájának mély ismeretén alapuló korrekt és méltányos együttműködés alapjait az iszlám világgal, ennek során pedig a múlt szörnyű tapasztalataiból levont tanulságokat is vegyék figyelembe. A kapcsolatok új alapokra helyezéséhez azonban világosan kell látni, hogy a nyugati kultúra jelenleg milyen szerepet tölt be a más kultúrákkal folytatott interakciókban.
Irán legfelsőbb vezetője kitért arra, hogy a Párizsban történt elvakult terrortámadás többszörös kárt okozott a muszlim-keresztény kapcsolatok tekintetében. A nyugati világban a terrortámadások miatt nő az iszlámmal mint vallással szembeni ellenérzés, az ajatollah emiatt hangsúlyozta, hogy a világ muszlim hitű emberei is iszonyattal teli megvetéssel fordulnak a Párizsban történtekhez hasonló gonosztettek elkövetői és felelősei felé. Hamenei ajatollah ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a nyugati ifjúság köreiben a párizsi merénylet által okozott elbizonytalanodás és szorongás nagyban különbözik attól a fájdalomtól, amelyet Irak, Jemen, Szíria és Afganisztán lakosai tapasztalnak évek óta, hiszen “először is, az iszlám világ területileg nagyobb kiterjedésben, áldozatok számában nagyságrenddel több, és időben jóval hosszabb periódus óta van kitéve a terrornak és brutalitásnak. Másodszorra pedig, sajnálatos módon ezt az erőszakhullámot bizonyos nagyhatalmak támogatják.”
Az ajatollah az Európát ért támadásokat párhuzamba állította az izrael-palesztin konfliktussal is. “Miközben Európa lakói most pár napig otthonaikba menekülnek, és nem mennek ki a nyilvános terekre, a palesztin családok évtizedek óta még saját otthonaikban sincsenek biztonságban a cionista rezsim pusztító halálgépezetétől. Az izraeli rezsim kegyetlen brutalitása a palesztinok ellen páratlan.” Hamenei ajatollah felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy “míg a nyugat politikáját kettős mérce jellemzi, melynek egyik megnyilvánulása a jó és rossz terroristák megkülönböztetése, addig az erőszak gyökereit nem érdemes máshol keresni” (mint a nyugati országok külpolitikájában). Az ajatollah szerint ez a kettős mérce arra szolgál, hogy “a nyugati kultúra más népekre erőszakolja rá magát”. Emiatt kijelenthető, hogy
“az agresszió és a morális szabadosság váltak a nyugati kultúra fő elemeivé.”
A kettős mérce felemlegetése, és a nyílt levél közzétételének időpontja nem véletlen. Irán közel három évtizede nyújt menedéket a szomszédos Afganisztánt érintő sorozatos bel- és külpolitikai okok előidézte háborúkból menekülő afgánoknak. Az iráni területen tartózkodó menekültek száma a fent említett időszakra levetítve átlag évi 2 millió fő körül mozog. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR ) iráni képviseletének vezetője azonban egy a napokban kiadott nyilatkozatában világszinten egyedülállónak minősítette Irán a menekültek egészségbiztosításának megszervezése terén alkalmazott intézkedéseit, és nyilatkozatában a menekültek életkörülményeikkel kapcsolatos, oktatási, és egészségügyi ellátásukhoz kötődő rendszerek körülményeit Iránban a legjobb kategóriába sorolta. Ezen körülmények megteremtését és fenntartását az évi átlag kétmillió menekült számára Irán már közel harminc éve kizárólag saját erőforrásból biztosítja, mert a nyugati politikai elit érdekérvényesítési képessége a nemzetközi szervezeti struktúrában – így az UNHCR vonatkozásában is – ebben az időszakban maximalizálódott, és a nyugati vezetés által szankciók alá vont Irán a menekültek ellátásában semmilyen nemzetközi vonatkozású segítséget nem kapott. Ennek ellenére az iráni vezetés olyan példaértékű menekültügyi struktúrát épített ki – teljesen önerőből -, melyet az ENSZ illetékes hivatala is a legpozitívabb jelzőkkel értékel.
Ezzel összefüggésben érdemes egy a menekültek létszámában mostanára hasonló szintet elért, önmagát “befogadó országként” jellemző, szintén közel-keleti, még regionális hatalmi pontként jegyzett állam, Törökország menekültpolitikájával kapcsolatban is szemügyre venni a témát. Míg a számszerűen csupán egy éve a milliós szint felettire emelkedő szíriai menekültcsoportoknak Törökország nemhogy az alapvető egészségügyi-oktatási körülményeket nem képes biztosítani, de a török vezetés a menekültkérdésben az anyagi zsarolási potenciált látja az Európai Unióval szemben. Ennek kézzelfogható bizonyítéka a vasárnap lezajlott EU-Törökország találkozó, ahol Törökországnak 3,2 milliárd eurónyi pénzügyi támogatásról, az ország EU-s vízumkötelességének eltörléséről, és EU-csatlakozásának felgyorsításáról hoztak döntést a felek, cserébe azért, hogy Törökország visszatartsa a menekültáradatot. A megállapodással a nyugati világ valójában saját, más országokra gyakorolt agressziójának következményei alól mentesíti magát, miközben a nyugati társadalom nem hajlandó levonni azt a tanulságot, hogy a más kultúrák, más politikai rendszerek erőszakos megváltoztatására tett kísérlet ilyen eredményhez vezet (migrációs válság). A nyugati fiatalok felelőssége, hogy levonják ezt a tanulságot, és egy a politikában bekövetkező újabb generációváltással országaik külpolitikáját olyan irányba tereljék, ami elutasítja úgy az intervencionalista politikát, mint a nyugati kultúra feljebbvalóságának gondolatát.


http://www.hidfo.ru/2015/11/az-agresszio-es-moralis-szabadossag-valtak-a-nyugati-kultura-fo-elemeive/

Nemkívánatossá nyilvánították Soros György alapítványait

Az orosz legfőbb ügyészség nemkívánatossá nyilvánította Soros György Nyílt Társadalom Intézetét és egy ahhoz kapcsolódó alapítványt – ezzel megtiltja, hogy orosz magánszemélyek és civil szervezetek csatlakozzanak a Soros által támogatott projektekhez.
A hétfőn megjelent közleményben az ügyészség a Nyílt Társadalom Intézetet és a Nyílt Társadalom Segítségnyújtás Alapítványt említette név szerint, mint az ország alkotmányos rendjének alapjait kikezdő, fokozott nemzetbiztonsági kockázatot jelentő fenyegetést. Az Igazságügyi Minisztérium a két említett szervezetet hozzáadja az Oroszországban nemkívánatos külföldi szervezetek listájához.
Az ügyészség júliusban indított vizsgálatot Soros György által támogatott alapítványokkal kapcsolatban, miután az orosz szenátorok elfogadták az úgynevezett “hazafias stop-listát”; az összesítésben akkor 12 csoport szerepelt, melyek oroszellenes tevékenysége fokozott figyelmet igényel a hatóságok részéről. A listán szerepel többek között a Demokráciáért Nemzeti Alapítvány, a Nemzetközi Republikánus Intézet, a Nemzeti Demokratikus Intézet, a McArthur Alapítvány és a Freedom House.
A Demokráciáért Nemzeti Alapítványt júliusban nyilvánította nemkívánatossá az igazságügyi minisztérium, miután a vizsgálatok során egyértelművé vált, hogy az amerikai civil szervezet több millió dollárt költött a választási eredmények hitelességének megkérdőjelezésére, és a honvédelem tekintélyének szándékos rombolására.
A nemkívánatos szervezetekkel kapcsolatos törvény idén júniusban lépett életbe, és arra kötelezi a legfelsőbb bíróságot, hogy a külügyminisztériummal együttműködve állítsa össze az Oroszországban is jelen lévő azon külföldi szervezetek listáját, melyek az alkotmányos rend alapjainak aláásására törekszenek. Ha egy szervezetet nemkívánatossá nyilvánítanak, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Oroszországban tárolt vagyonát befagyasztják, irodáit bezárják, és tiltottá teszik számára mindenféle kiadvány terjesztését. Amennyiben a szervezet tagjai az erre vonatkozó törvényt sértik, komoly pénzbírságra számíthatnak, ismétlődő jellegű törvénysértés esetében pedig több évi szabadságvesztés lehet a büntetésük.


http://www.hidfo.ru/2015/11/nemkivanatossa-nyilvanitottak-soros-gyorgy-alapitvanyait/

A Majdan második évfordulóját “ünneplik” Maradék-Ukrana fővárosában.

Már tegnap kora délelőtt elkezdtek feszelegni Valcman trónterme közelében az elégedetlenkedő jobbszektorosok. (Nyalókakirály közben Párizsba utazott a klímacsúcsra, az ő hitvesével!)
Igor Mazur latorparancsnok az ország nyugati felének (Lemberg-Ivano-Frankovsz és Ternopol megyék) “beteg lelkülete” miatt ostorozta a szóban forgó területeket amiatt, hogy már bizony lohad a harci kedv! Már nem akarnak háborúzgatni a “nyugatiak” Donbassz ellen! Micsoda dolog az, hogy arra hivatkoznak: EZ NEM A MI HÁBORÚNK!
Miután pedig kellő módon fölhergelték magukat a “nyugatiak” hazafiatlanságán, csatlakoztak a társszerv banderisták dühöngéséhez.
A banderista neonácik a Majdan kudarcának okát a nem majdanovci oligarchákban látják. Ennek a meglátásnak köszönhetően találták meg tegnap Rinat Ahmetov “hatalomátmentő” oligarcha kijevi irodáját. Ha pedig megtalálták, rögvest föl is akarták gyújtani, földig akarták rombolni. Ahogy az illik.
De ott voltak a rendőrök meg a Nemzeti Gárdisták. Úgyhogy a dolog nem sikerült. Majd máskor! De legalább késő éjszakáig elszórakoztatták egymást!
http://www.balrad.com/2015/11/30/megemlekezo-folfordulasok-kijevben/

Szerb államfő: Törökország háborút akart kirobbantani Oroszország és a NATO közt

Tomiszlav Nikolics, Szerbia elnöke kijelentette; Törökország szándékos provokációt hajtott végre az orosz gép lelövésével, és egy kiterjedt háborút akart kirobbantani Oroszország ellen, amibe bevonta volna a NATO tagállamait.
A szerb elnök a Szputnyik hírügynökségnek adott exkluzív interjút, melyben egyértelművé tette, hogy a szíriai-török határon történt incidenst szándékos provokációnak kell tekinteni. Nikolics szerint Oroszország egy hónap leforgása alatt megtette, amit az Egyesült Államok másfél éves beavatkozás alatt képtelen volt, és közel jutott az Iszlám Állam teljes felszámolásához. Ez azonban nem állt érdekében a török vezetésnek, mert az Erdogan-rezsim az illegálisan kitermelt olcsó olaj felvásárlásában, és az Aszad-kormány eltávolításában egyaránt érdekelt, ezért közvetlen a török hatalmi elit szíriai érdekeltségeit semmisíti meg az orosz beavatkozás. Nikolics hangsúlyozta, hogy Törökország egy szándékos provokációval próbálta megoldani ezt a helyzetet, és arra törekedett, hogy a NATO-tagállamok bevonásával egy kiterjedt háborút provokáljon ki Oroszország ellen.
A szerb elnök elmondása szerint egy ilyen incidens “véletlenül” nem történhetett volna meg, hiszen Törökország maga is rendszeresen sérti Görögország légterét, de ezeket a konfliktusokat rendszerint diplomáciai eszközökkel oldják meg.
“Amikor a szíriai hadsereg lelőtte a török légierő egy gépét, Törökország elnöke maga is kijelentette, hogy mindent meg lehetett volna oldani diplomáciai úton, akár egyetlen telefonhívással. Akkor a török gép 10 percet tartózkodott Szíria légterében. A mostani, állítólagos légtérsértés – melyre Törökországnak nincs bizonyítéka – mindössze 17 másodpercig tartott.”
Nikolics kijelentette, hogy a Közel-Keletről továbbgyűrűző terrorizmus végzetes lehet Európa számára, de ezen a téren aligha várható segítség Törökországtól, hiszen Ankara főként saját térségi érdekövezetének kiterjesztésében érdekelt. Szerbia elnöke szerint a török vezetés egy kiterjedt háborút akart kirobbantani, mert Moszkva kevésbé hatékonyan tud fellépni Szíriában a terroristák ellen, ha arra kényszerül, hogy több fronton vívjon háborút.
A provokáció kapcsán ráadásul az sem jelenthető ki egyértelműen, hogy az Törökország magánakciója volt, amiről nem egyeztettek a NATO vezetőivel. November 15-16-án Törökországban üléseztek a G20 vezetői, ahol – értelemszerűen – számos NATO-vezető megjelent. Törökország alig egy héttel a csúcstalálkozót követően lőtte le az orosz gépet, majd Jens Stoltenberg NATO-főtitkár sietve kijelentette, hogy a NATO egységesen Törökország mellett áll.

http://www.hidfo.ru/2015/11/szerb-allamfo-torokorszag-haborut-akart-kirobbantani-oroszorszag-es-a-nato-kozt/

Egy orosz harci gép megsértette Izrael légterét

Egy orosz harci repülőgép a közelmúltban tévedésből megsértette Izrael légterét, de miután az izraeli hatóságok kapcsolatba léptek vele, rögvest visszatért Szíria területe fölé – ismerte el Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter a közszolgálati rádióban.

“Mivel az orosz gépek nem támadnak minket, nincs szükség arra, hogy automatikusan – még ha tévedés is történik – lelőjük őket” – fogalmazott Jaalon a rádiónak adott interjújában, arra utalva, hogy a török légierő a múlt héten lelőtt egy orosz Szu-24-es vadászbombázót a török-szíriai határnál.
A Háárec című újság mai száma szerint ez volt az eddigi egyetlen eset, amelynek során csorba esett a két ország katonai együttműködésén. Az orosz katonai gép egy mérföld mélységben hatolt be az izraeli légtérbe a Golán-fennsíkon az incidens során, azt viszont nem tudni pontosan, hogy az eset mikor történt.
Jaalon azt is kiemelte, hogy szeptemberben, az orosz légierő szíriai bevetésének kezdetekor Benjámin Netanjahu miniszterelnök azonnal Moszkvába sietett, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyaljon. A találkozón megállapodtak az együttműködés módjaiban és a légierők közötti esetleges viták megelőzésében.
Ámosz Gilád, a védelmi minisztérium katonapolitikai ügyeinek igazgatója szombaton úgy nyilatkozott, hogy az orosz haderő megjelenése nem korlátozza Izrael mozgási szabadságát, és hogy “képtelenség teljes mértékben kizárni, hogy egy orosz gép megsértse Izrael légterét”.
Izraelnek szüksége van a cselekvési szabadságra a szíriai légtérben, hogy lecsaphasson a Hezbollah libanoni síita radikális szervezethez küldött fegyverszállítmányokra. Az oroszok megjelenése óta a külföldi források szerint már két ilyen bevetést is végrehajtottak izraeli bombázók, de azóta elkerülték a moszkvai légierőnek szállást adó észak-szíriai alavita részeket.
Az orosz-török kapcsolatok Ámosz Harel katonai szakértőnek a Háárecben publikált elemzése szerint azért alakulnak gyökeresen eltérően, mert mást-mást szeretnének elérni Szíriában: Putyin Bassár el-Aszad szíriai elnök uralmának fennmaradását, Recep Tayyip Erdogan török elnök pedig a bukását. Erdogan célja egy repüléstilalmi zóna kialakítása a török-szíriai határon a Szíriában élő török kisebbség védelmében és a Törökországban élő kurd kisebbség területi folytonosságának megakadályozására.
Harel szerint egyebek közt éppen egy ilyen zóna kialakítása ellen avatkozott be Moszkva szeptemberben Aszad oldalán. Az orosz gép lelövése után az oroszok Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert telepítenek gépeik védelmére, és ezzel teljesen felszámolták a repüléstilalmi övezet lehetőségét.
Ugyanakkor az Sz-400-as rendszer kiépítése Izraelt is érinti, mert a rendszer több száz kilométerre azonosítani tudja a repülőgépeket, ezért ezentúl az izraeli légierőnek is alaposan meg kell fontolnia szíriai bevetéseit – hangsúlyozta az izraeli szakértő.
(MTI)

Az ankarai maffia teljes sikerét hozta a tegnapi brüsszeli Keresztapagyűlés. Sikerrel tudták érvényesíteni politikai, gazdasági és financiális céljaikat.

A tegnapi brüsszeli maffiacsúcson az unió és Törökország maffiafőnökei a Nagy Migránsbiznisz technikai részleteiről már október óta készülő közös akciótervet fogadtak el.
Eszerint az ankarai maffiára bízza az EU az Európába irányuló illegális migráció lassítását. Ezért az európai maffiaszövetség-cserébe egyebek mellett-a vízummentességet ad a muszlimoknak, és 3 milliárd eurós uniós adományt folyósít a Kardigan uralta török maffiának. Az összeggel kapcsolatban az európai Keresztapagyülekezet úgy döntött, hogy az uniós költségvetésből különítsenek el 500 millió eurót, a fennmaradó részt pedig a tagállamok vállalják.
Fizetni hajlandóak vagyunk, de kényszerbetelepítést nem fogadunk el – károgta Döbrögink megérkezésekor Brüsszelben, még a Keresztapák tanácskozása előtt.
Az európai és a török bűnszervezetek tegnapi csúcsa előtt külön tanácskoztak Brüsszelben Bundesmutti kezdeményezésére azok a Családfők, amelyek hajlandók egy négyszázezer muszlim egyedből álló migránskontingenst még beimportálni Törökországtól. A találkozót Bundesmutti és a vén alkoholista Juncker hozták tető alá, és Németország mellett Ausztria, a Benelux-államok, Svédország, Finnország és Görögország Keresztapái-Keresztanyái „jelentkeztek be” az egyeztetésre.
Franciaország nyála is csorog néhányezer muzulmánra. Frissíteni kéne a már ott lévő készletüket a kontingensből merítve.
A legtöbb migránsra Bundesmutti foga fáj, de jelentős részt vállalhat Franciaország is. Alighanem erről sutyorgott múlt szerdán a Bundesmutti-Hollande ravaszdipáros Párizsban. Konkrét számokról viszont Párizsban a közelgő regionális választások miatt nem akarnak beszélni. Mert ha közölnének számszerű terveket, nagy valószínűséggel bukna Hollande kompániája.
Az idült alkoholista Junckerre bízták végülis, hogy a Karácsony előtti újabb-ebben a témában ismét értekező-uniós maffiózócsúcsra kiagyaljon egy gyorsan és zökkenőmentesen kivitelezhető tervet a megszállásban részt vevő muszlimkontingens széjjelszortírozására. A megszállásban részt vevő horda összetételét az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) fogja összeállítani!
A vasárnap elfogadott zárónyilatkozatnak nem része az, hogy a migránsokat az Európai Unió országai között kötelezően migránsokat szét lehetne osztani – örvendezett Döbrögink a maffiacsúcs után összetrombitált sajtótájékoztatóján.
stj
A magyar szempontokat sikerült érvényesíteni – verte a mellét. A MAGYAR NÉP VALÓBAN ÍGY AKARJA-de azért nagyon ne tulajdonítsa már a NÉPAKARATOT saját érdemének. Történelmi keserveink a muszlimok okán azok, amelyek a MAGYAR NÉP többségének véleményét alakították, és ehhez neki van talán a legkevesebb köze! Leszámítva a Nagy Nyári Riogatás személyéhez köthető megszervezését.
Viszont lenne teendője! Diplomáciai! Amikoris nem közpénzmilliárdokból szervezett önmagasztalást kéne csinálnia, hanem letárgyalni Faymann osztrák Keresztapakolléga javaslatát. Aki bejelentette tegnap, hogy Ausztria-mint migránsimportőr-javasolja: azok a tagszervezei maffiák, amelyek nem fogadják a muszlimhordát, kevesebb uniós “fejlesztési” pénzt kapjanak. Amellett, hogy tartásdíjat fizetnek az importőröknek!
Merthogy Faymann szerint-pl. MAGYARORSZÁG-SOKAT (értsd: sok pénzt!) KÖSZÖNHET az Európai Unió nevű bűnszövetségnek! Amiből-ugyancsak Faymann szerint-pl. MAGYARORSZÁG NÉPE IS JOBBAN ÉL!
Ezt azért nem ártana tisztázni Faymann bécsi Keresztapával! Márminthogy a MAGYAR NÉP EGÉSZÉRE ez az állítás nagyon nem igaz! Úgyhogy tudomásukra kéne hozni: NEM FIZETÜNK, MIGRÁNSOK SEM KELLENEK, ÉS KÁRPÓTLÁSRA TART IGÉNYT A MAGYAR NÉP!
Magyarország miniszterelnökének ez lenne a valódi teendője!
NEM PEDIG BEJELENTENI, HOGY OK!-FIZETÜNK!


http://www.balrad.com/2015/11/30/eu-torok-csucs-a-torok-maffia-teljes-sikeret-hoztak-a-targyalasok/



Mocskos paktum

A török-EU paktum erkölcstelen és rossz üzlet, ami akkor derül majd ki, amikor a szírek helyett a török diktatúra elől menekülők fogják ostromolni a határainkat.
pak
Angela Merkel Európája a zsebébe nyúlt és jó pénzért együttműködést vásárolt Törökország piszkos diktátorával, az emberi szabadságjogokat, a szólás- és sajtószabadságot lábbal tipró, Recep Tayyip Erdoğannal, akinek a saját polgárai vére tapad a kezéhez. Brüsszel vörös szőnyeget terített az újságírókat börtönbe vető diktátor lábai elé, semmit sem törődve azzal, hogy Erdoğan – az iszlám fundamentalizmus bigott képviselőjeként – a világi állam erőszakos felszámolásán mesterkedik.
(kím.)

2015. november 29., vasárnap

A CSALÁDOK TUDATOS TÖNKRETÉTELE


Vajon…, szerinted…, minden rendben van a mai családokkal hazánkban és a világon?
A válások hatalmas száma, az egyre csökkenő magyar népesség, a csonka családok lelkisérült gyerekei nem azt bizonyítják, hogy a legjobb irányban haladnak a dolgok.
Mi lehet ennek az oka? Miért alakultak így a történések?
Válaszért két dolgot érdemes megvizsgálni. Egyszer az emberek hozzáállását a családalapításhoz. Másodszor pedig azokat a fizikai körülményeket, amiért a család intézménye, a nemzetet felépítő sejtek bajban vannak. Mind a két vonalon tudatos romboló munkát fog találni az, aki mélyebben a dolgok után néz.

I. Kezdjük az első részével, a férfiak és a nők családalapítással kapcsolatos hozzáállásával:
Maga a házasság, a családalapítás, a gyermekvállalás már gondolati szinten meg van mérgezve több irányból is:

Melyek ezek?
  1. Szabados élet terjesztése a fiataloknál
  2. Emancipációs mozgalmak családromboló hatása, valamint a házasság és az áldott állapot szándékos bemocskolása
  3. A másságot erőltető irányzatok tudatos terjesztése
  4. A gender ideológia, azaz a gyermekek nemtelenné nevelésének káros hatása
  5. A nők hisztériával való uralkodása, valamint a szülök, vagy anyós belekontárkodása a fiatalok életébe
  6. Erkölcstelen és istentelen társadalom pusztulásnak indulása

Vizsgáljuk meg akkor részletesebben is ezeket a pontokat!
1. Szabados élet terjesztése a fiataloknál:
Több irányból támadva vannak a fiatalok, aminek az eredménye a családok tönkre menetele, vagy meg sem alakulása. A filmek, a mai szórakozási szokások, az egyetemei és iskolai mocskos bulik, mind káros hatást váltanak ki a társadalomban.
Az éljünk a mának felfogás kicsavart hedonista szemlélete nem túl szerencsés. Eredetileg a helyes értelmezés úgy szólt, hogy élj a mában. A jelen pillanatban minden fölösleges gondolattól és képzelgéstől. Szabadon a múlt bánataitól, emlékeitől és szabadon a jövő sóvárgásaitól és vágyaitól. Ez egy szellemi beavatottságra való ráhangolódást jelentett régen, egy utat a megvilágosodással kapcsoltban. Napjainkra eltorzították és az élet szabados élvezkedésére változtatták ezt a nemes gondolatot sok ember fejében.
Például mit lehet látni a filmekben? A léha életet, a bulizást, a másik nem kihasználását, becsapását. Az ismerkedési szokások elaljasodását. A nők kurvaként, a férfiak pedig striciként való viselkedését láthatják a gyerekek és a kamaszok. Ezek olyan káros viselkedési mintákat hirdetnek és ültetnek el a fiatalokban, amelyeknek hatásaként a társadalom pusztulásnak indul. Az alkalmi kapcsolatok, a csalódások, fájdalmak, sértettségek végül könnyen oda vezetnek, hogy vagy nem is alakulnak családok, vagy ha igen, akkor már alapból egy beteg közeget hoznak benne létre a sérült felek. A baj pedig az, hogy a média ezeket a káros mintákat viccesnek, jó mókának és szórakozásnak állítja be. A különböző valóságsókon, műsorokon, klippeken és filmeken keresztül teszi ezt.
Ha valaki megnéz egy zenei klippet, akkor napjainkban nem tudja eldönteni, hogy zenés pornót néz-e, vagy a pornó film alá van bevágva egy kis dallamocska.
A lányok ezekből tanulják, hogy hogyan öltözködjenek, viselkedjenek és akkor majd sikerük lesz az állati szinten lévő férfiaknál. Egy darabig lehet. Azonban a külső nem minden és a férfiak is felismerik azokat a nőket, akik csak alkalmi kalandokra használhatók, mivel tudják, hogy megbízhatatlanok.
A nők, akik kiraknak mindent a kirakatba, azok leginkább csak az ösztönlény férfiakat fogják vonzani, akik mellett ne lepődjenek meg, hogy csalódniuk kell, mert az ilyenek, csak a külsőségre hajtanak. Külsőség pedig más nőknél is akad, így lehet melletted azokat is kipróbálja. Ami felvet egy újabb problémát, mégpedig azt, hogy a szabados viselkedés ilyen általánosan elfogadottá vált. Mind a nők, mind pedig a férfiak körében.
Ahogy dédapám tanította ezzel kapcsolatban:
Fiúk ne a kocsma előtti csőről válasszatok magatoknak feleséget, mert abból nem lesz jó asszony soha.
Tehát a hölgyek figyelmébe érdemes ajánlani, hogy a kevesebb néha több.
A hollywoodi alkotásokban megfigyelheted, hogy épkézláb családot nem nagyon láthatsz. Inkább csak csonka családok vannak minden filmben. Vagy olyanok, amelyek annyira beteg módon viselkednek, hogy kellően káros hatást fejtenek ki a nézők fejében az ideális családképre. Az anyaságot és a gyermekvárást megszencségtelenítik különböző jelenetekkel, megjegyzésekkel. Az áldott állapot helyett, a terhességet reklámozzák az emberek irányába. Tudat alatt ez is hatást gyakorol egy társadalom gondolkodására és a dolgok megítélésére. Légy figyelmes pár filmnél és meg fogod majd látni. Természetesen más programozást is észrevehetsz majd bennük, mert a rendezőknek adatott egy sablon, hogy nagy általánosságban minden filmben rejtetten milyen üzenet legyen közvetítve.
Az alkoholfogyasztás általánosan elfogadott szokása szintén az állati ösztönök felerősítését hozza létre, aminek következménye a lelkiismeretlen, erkölcstelen viselkedés. Ma már szinte elképzelhetetlen buli berúgás nélkül a fiatalok jelentős részénél. Örülhetünk, ha csak az italig jutnak el és nem a drogokkal pergetik fel a hangulatot. Míg régen azért volt egy bizonyos határ, egy társadalmi korlát, egy keret, amely gátat szabott a züllöttség ilyen mértékű elharapódzásának. Ehhez lenne érdemes visszatérni és a fiatalok számára egy olyan szórakozási formát kitalálni, ahol nem a saját hányásában fekve készítik róluk a barátaik a profilképeket a Facebookra.
Az egyetemeken, főiskolákban a gólyanapokon, a bulikon sokszor maguk a tanárok közreműködésével történik a züllött és szabados életre nevelése a fiatal felnőtteknek. Az ivászat, a drog, az alkalmi kapcsolatok mind károsan hatnak a családalapítás és a gyermekvállalás témakörére. Mind lelkileg, mind fizikailag. Azt viszont érdemes ez mellett elmondani, hogy a felsőoktatási intézmények tudatosan és szándékosan képviselik ezt a züllöttséget. Tisztelet a kivételnek. Mögöttük is áll egy érdekcsoport, melynek a célja a magyar társadalom ilyen módon történő közvetett pusztítása. A diákönkormányzatok között találni azokat a 40 éves egyetemistákat, akik már nem tanulni járnak az iskolákba, hanem szervezni a hülyeséget és a csodálatos alkoholista iszákos szórakozásokat. A gólyaavatókról nem is beszélve, amiken, ha valaki nem illeszkedik be a mocskos kis játékokba, akkor attól kell tartania, hogy lehet végig ki lesz közösítve a „vagány gyerekek” által.
Van az a vicc is, hogy anyád egy erkölcsös asszony, csak ne kérdezd meg az egyetemi éveiről.
És természetesen itt nem szabad kivételt tenni a férfiakkal sem, mert kettőn áll a vásár és ők is ugyan úgy részt vesznek ezekben a dolgokban, amik a társadalom elaljasodásához vezetnek.
A Pepsi sziget és egyéb fesztiválok már szóra sem érdemesek. Ha valaki kimegy rájuk, akkor láthatja, hogy milyen mértékű a züllöttség és a mocskos, szánalmas bulizási szokás. Most már olyat is szerveznek, ahol nyíltan árusítják a drogot az emberek számára.
A gond ott kezdődik, hogy manapság már nagyon nehezen találni olyan rendezvényeket, mint régen mondjuk a bálok voltak, ahol a fiataloknak lehetősége volt egymással kulturált körülmények között megismerkedni és megtalálni a hozzájuk illőt. Természetesen a szülők, gondviselők jelenléte mellett, hogy ne vegyen káros irányt az ifjonti hév.
Hú de maradi gondolkozás mi?! Napjainkra ennek a fordítottja valósult meg, aminek káros következményét a társadalom lenyomatán láthatod. Aztán nehogy visszasírjuk azt a kort, amikor még az emberek igyekeztek mindent a megfelelő mederben tartani, hogy értékes kapcsolatok születhessenek a fiatalok körében az értéktelen, alkalmi, kiégést okozó viszonyok helyett.
Érdemes azt is megfigyelni, hogy régen a kislányokat már gyermekkortól az anyaságra nevelték a babázással. Kis babákat kaptak, vagy csináltak maguknak, amikről játékosan gondoskodhattak, etethették, babusgathatták. Ezzel is készítve őket a felnőttkori, természetes és szép női szerepre.
Manapság milyen babákkal játszatják a kislányokat? Barbi és Szindi babákkal, amelyeket öltöztetni, sminkelni kell, és már egyáltalán nem az anyaságra irányítja a kicsik figyelmét, hanem a divatra, a nagylánykodásra és olyan dolgokra, amikhez egy 5-10 éves kislánynak semmi köze. Többek között ezért is van az, hogy túl korán lesznek felnőttek a gyerekek és a gyermeki ártatlanság kora véget ér. Korán bele kerülnek a párkapcsolatokba. A felelőtlen viselkedés pedig sok csalódáshoz vezeti el őket. Megfigyelték, hogy azok, akik fiatalon alkalmi kapcsolatoknak éltek, azok a későbbiek során egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritka esetben tudnak normális családot kialakítani.
Szóval így függnek össze ezek a dolgok, hogy korán teszik őket felnőtt témák körébe, és a gyermeki felelőtlenség és a rossz példa miatt káros következményeket váltanak ki.
Az ártatlanság megőrzése azért volt régen fontos a családalapítás megőrzéséig, mert így a fiatalok nem pazarolták el életerejüket, lelkesedésüket alkalmi kapcsolatokra, hanem teljes erővel rugaszkodhattak neki a saját, biztos családjuk éltetéséhez. Így az utódok létrehozására és felnevelésére összpontosíthatták az el nem tékozolt energiáikat.

2. Emancipációs mozgalmak családromboló hatása:
Szóval! Nem arról van itt szó, hogy a nők éljenek elnyomásban, kizsákmányolva, számkivetetten a férfiak világában. Természetesen illessék meg őket ugyan azok a jogok, mint a férfiakat, keressenek ugyan annyit, mint a férfiak, vagy még többet, ha egyedül nevelik a gyerekeiket. Járjanak nyugodtan szavazni a demokrácia néphülyítő választásain. Ne legyenek össze-vissza verve a családjukban, tanuljanak stb.
Hanem arról lenne itt szó, hogy az emancipációs mozgalmakat egy érdekcsoport, egy pénzcsoport támogatta, szervezte, irányította a kezdetektől fogva. Csak úgy, mint napjainkban is. Bizonyos mértékben szükség is volt arra, hogy a nőket kicsit jobban bevonják a társadalmi életbe és ne legyenek oly mértékben elnyomva. Ezek az érdekemberek azonban látták, hogy ezt a nemes eszmét meglovagolva, kihasználva képesek lesznek gazdasági hasznot húzni és társadalmi rombolást végezni a nemek egymásnak uszításából. Végül pedig addig erőltették a dolgokat, hogy átestünk ezzel az egésszel a ló túloldalára. Hasonló példa erre a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméje is, amit olyan emberek hangoztattak, akik csak a királyok és uralkodóházakat akarták elsöpörni az elnyomott néprétegek megnyerésén és forradalomra kényszerítésén keresztül. Így szerezték meg a hatalmat maguknak.
A szabadság gondolatiságából napjainkra a szabadosság nemzetromboló hatása jött létre, élen a jogvédőkkel, akik mindent megengednének, még az erkölcstelen dolgokat is. És nem azért, mert annyira emberbarátok, hanem azért mert érdekük fűződik ahhoz, hogy egy társadalmat, mondjuk minél jobban lezüllesszenek, mert annál könnyebben meghódítható, leigázható, kifosztható, irányítható.
Ugyan ez történt az emancipációs mozgalmakkal is, hogy a jóból is megárt a sok.
Mi is volt az igazi célja a háttérerőknek az emancipációval? Óóó nem a nők megsegítése! Az őket a legkevésbé sem érdekli! Hanem többek között az, hogy a nőt kiragadják a családból. Munkába kényszerítsék és így már nem csak a társadalom férfi tagjait adóztathatták, dolgoztathatták meg, hanem a hölgyek fizetéséből és munkájából is hasznot húznak. A fizetéseket úgy alakították, hogy a férfi egyedül már ne tudja eltartani a családját, hanem kelljen mellé a feleség fizetése is. Mi lett ennek a következménye?Az, hogy a nő már nem a családjának szentelte ereje jelentős részét, hanem éltette a „cocializmust” és a gyárat. És a gyerekek? Azok meg felnőttek sokszor, mint a dudva a kertben. Szerencsés esetben a nagyszülők tudják segíteni az unokák felnevelését, de a nyugdíjkorhatár kitolásával sokan nem nyugdíjba, hanem temetőbe mennek, mikor lejár a kötelezően megszabott munkaidejük. Az anya pedig mikor haza ér a munkahelyéről, holt fáradtan, a mindennapi melós problémákkal, veszekedésekkel, akkor már nem lesz annyi ideje, energiája, lelkesedése a családösszetartó szerepére, mint amennyi régebben volt a nőknek, mikor elsődleges feladatuk a család szentségének a megtartása volt. A férfi is haza viszi a gondokat. Míg régen a nő ilyenkor képes volt a férfit megnyugtatni, manapság már nem biztos, hogy lesz erre ideje, ereje a túlszaporodott feladatok és a saját munkahelyi bajai miatt. Régen csak a családjával volt dolga, most már a családja mellé a munkahelyének a feladatai is hozzá adódtak. Így dupla annyit kell dogozniuk, mint előtte. Ennek eredményeként a családi meghitt hangulat elveszik sok esetben, és sokkal könnyebben mondják ki a boldogtalanító elválást.A házasság szentsége is a kommunista időkkel oda lett, mert már az emberek nem Isten előtt tettek fogadalmat, hogy jóban és rosszban kitartanak egymás mellett, hanem a polgármesteri hivatalban egy társasági szerződéssé silányították ezt az egész témakört. Amit fel lehet bontani, meg lehet szüntetni, mert a jogi lehetőségek megvannak rá…
Főleg, hogy divatba hozták a válást, mint lehetőséget és a kapcsolatok megjavítása helyett az emberek számára könnyebb a menny te a francba témakört választani, mint elgondolkozni azon, hogy hogy éljünk békében és szeretetben a nehézségek ellenére is. A házasságok széttörése, csak anyagi és érzelmi kifosztottságot hagynak maguk után, ahol csak az ügyvédek járnak jól az egészből. Így egyenes út vezet a beteg, csonka családok létrejöttéhez és a nemzet pusztításához. Mivel a család az építőköve egy társadalomnak. Ha pedig rossz minőségű anyagot használsz a falazáshoz, akkor ne csodálkozz, ha összeomlik a ház, azaz a haza.
Ahogy egy-két Lux Elvira könyv is említi, hogy a családok melegének megtartása, éltetése fő feladatként leginkább a nőkre hárulna. Azért érdemes ezt kihangsúlyozni, hogy egy hölgy írta a könyveiben, nehogy bárki azt mondhassa, hogy micsoda hímsoviniszta gondolkodás ez az egész. Hát nem az! Hanem az életnek a természetes rendje kellene, hogy legyen!

Egy hölgy véleménye erről a dologról:
„Egyetértek! A nő ki megtartja a család szentségét. Vigyáz rá. Ha például az emberi testet nézem, a nő, aki magában tartja, védelmezi a gyermeket. Sokkal kifinomultabb ösztönei vannak a védekezéshez, túléléshez, (itt hangsúlyoznám a kifinomultabb és nem az erősebb, vagyis nem biztos, hogy egy nő tovább túlélne a vadonban, mint egy férfi… sőt.) Én itt úgy értem, hogy a finom energiák, amelyek szintén lehetnek károsak, egy nő kifinomultabban érzékeli. Például a női megérzések esetében. De! Egy nő, negatív forma. (Örvény=magába szívó=csábító=elcsábítja a férfit (pozitív forma) hogy utódokat nemzhessen. ) Egy nő magában negatív. Egy anya magában a családban apa nélkül lehúzó, örvénylő lesz, negatív lesz. Szüksége van a férfira (Melegség=Nap=Fény=Fényfi), hogy a saját energiáit kiegyenlítse. Ahogy a férfinek is szüksége van a női energiákra. Tehát: Ha a férfi energia nem „öntözi” (húsvéti hagyományunkban szépen látszik) és fordítja fényét felé, nem képes női mivoltát igazán megélni. Tehát egy család megtartásán a férfinak is munkálkodnia kell ily módon. Azzal is egyet értek, hogy a média és a tömegkultusz sajnos elrontja a nőket, lányokat. És sajnos ezen a férfiak sem segítenek. Nem lehet a férfiakat hibáztatni, hogy miért csábult el ha „ez a dolga”, bár önmegtartóztatásra neki is képesnek kell lennie. Én a nőket okolom. Pl. a meztelenség szentségét nem lenne szabad, csak a férj előtt felfedni. Nem lenne szabad mással „ágyba bújniuk, mint a férjük”. Ha a nők ezt a szabályt betartanák, (egymással is jobban járnának), mert akkor nem lennének félre lépések, megcsalások stb. A férfi hiába kopogtatna, ha a nők hátat fordítanának, kénytelen lenne „visszamenni”…. Viszont itt megjegyezném, hogy a nőknek sem egyszerű, mert ha nem „adja oda magát” a férfinak, az megunja és keres más nőt, minthogy feleségül vegye. Ez sem a legszerencsésebb, hogy a férfiak is csapongó életet élnek. Nincs szentsége a dolgoknak és még jobban türelmetlenebbek a férfiak ebben a modern felgyorsult világban, ahol még ingerlik is őket!”
Tisza

3 évig tart a szerelem. Utána pedig csak a szeretet marad, feltéve, ha megmarad. Azért érdemes Istenes életet élni, hogy az Atyától fentről lesugárzó boldogság és szeretet, helyettesítse a családon belül a szerelem elmúlása által okozott hiányérzetet. És így összetartsa a családokat a nehézségek ellenére is, és megóvja nemzetünket a válások okozta romlástól.
De hogy ne csak mindig szidják a zsidókat. A hagyományaikban fent maradt egy jól működő szokás, ami képes talán megőrizni a házasfelek között a kezdeti lángot. A férfinak és a nőnek a menstruáció ideje alatt és az utána következő egy hétben tilos szexuális kapcsolatot létesítenie, csak az ezen kívül eső időszak alatt. Így fel van osztva a hónap egy tevékeny és egy nyugalmi részre. Az passzív idő alatt a felek úgy kiéheznek, hogy újra nagy örömet fog nekik jelenteni az egymásra találás, és így jobban megmarad a kezdeti szikra a házasságukban. Talán ez egy kicsit védelmet jelenthet a gyakori válásokkal szemben.
A férfi a megújító erő, a nő pedig a megtartó. Nem véletlenül áll a feltalálók 99%-a férfiakból. A nők számára is ott lenne a lehetőség, hogy feltaláljanak új dolgokat, de nem olyan a beállítottságuk. Mert az a férfiak feladata, hogy ilyen jellegű megújulást hozzanak létre többnyire. Míg a férfiak a vadabb energiáikkal nem tudják egy család szentségét úgy kialakítani, mint, ahogy a nők a gondoskodásukkal, figyelmükkel képesek létre hozni. És, ha nem a saját dolgukat, a saját helyükön végzik a férfiak és a nők, akkor ez a káosz és zűrzavar lesz, amit napjainkban láthatunk. Mindenki sír, hogy egyre jobban elnőiesednek az urak és egyre jobban elférfiasodnak a hölgyek. Ami valljuk meg őszintén, senki számára nem igazán vonzó irányultság.
Az emancipációs mozgalmak másik nagy problémája, hogy a nemi szerepeket igyekszik felszámolni. Elmosni a nemi határokat a férfiak és a nők között. Olyan irányba mennek el a dolgok, hogy a nők elférfiasodnak, a férfiak pedig elnőiesednek. Ne mondja nekem senki azt, hogy ez így van jól! A nő számára is az a szép, ha egy férfi férfias. A férfi számára is az a szép, ha egy nő igazán nőies. Hiába rakja ki valaki a melleit, vagy az izmait, ha közben a személyisége nő létére férfi, vagy férfi létére női.
Régen az ember tudta, hogy ha nadrágot hord, kaszát kalapál, ki megy a földre szántani, akkor férfinak minősül. Ha szoknyában és kötőben jár, gyerekeket neveli, a család szentségét élteti, akkor ő a nő. Manapság ezek a szerepek eltűntek. Meg sem említem, hogy megszűnőben a nemekre jellemző öltözködési stílus. Mindenki nadrágot, pólót, pulcsit hord.
A nő elkezdet férfi módjára viselkedni és, ha megkérdezzük, akkor már nem az az elsődleges célja, amit a természet törvényei sugallnak, hogy szép családot szeretne, hanem, hogy ezt csinálja, ide megy el dolgozni, ott majd pár év alatt ez lesz, meg az lesz, és talán majd 35 éves korában szeretne is 1db, azaz egy darabgyereket. Mikor már biztos, hogy veszélyeztetett terhes lesz. Holott fiatalon a nők sokkal jobban bírják a gyermekvárás nehézségeit. Mind fizikailag, mind pedig lelkileg. Azonban a karrier fontosabb sokaknak, meg rá is vannak kényszerítve a társadalom ilyen jellegű felépítése miatt.
A baj, hogy az emancipációs mozgalmak elérték azt, hogy már nem az anyaság az elsődleges célja a nők nagy részének, hanem csak másodlagos, vagy harmadlagos fontosságú a számukra. Minél fiatalabb nőket kérdeznek meg erről, annál inkább baljós a felfogás, mivel annál jobban pusztított a propaganda és a torzult társadalmi minta.
Szabályos rettegés kap el sokakat közülük, ha meghallják, hogy szüljenek gyereket. Ők még élni, szórakozni, bulizni akarnak. Csak korlátozná őket a gyerek. Oda lenne a bomba alakjuk. Tönkre tenné az életüket. Holott lehet, hogy pont a gyermekáldás lenne az, ami kivirágoztatná a nőiességét, mert elérheti, hogy ő legyen a Nestle fő fejese, a cég élén nő létére… de még is mit ér el vele? Mit tett? A cukros szeméttel mérgezte a gyerekeket? Egy anya dicsősége sokkal nagyobb, ha értelmes és jóra való családot és gyermekeket hoz létre, nevel fel. Az ő dicsősége generációkon keresztül fog tündökölni. És még azon is túl!
Mindemellett a férfiak felelőtlen, megbízhatatlan, későn érő viselkedése szintén tovább ront a helyzeten.
Az elfojtott anyai ösztön olyan formában tör felszínre a modern kori hölgyek és párkapcsolatok esetében, hogy gyermeket nem vállalnak, de van egy kiskutya, kiscica gyerekpótléknak, akikkel eljátszhatják, hogy mennyire szeretik, és a gondoskodási ösztönt kiélhetik rajta. Dénes próféta erre azt mondta, hogy ezzel csak az a probléma, hogy amikor majd ezek az emberek megöregszenek, akkor majd nem lesz, aki egy teát, vagy egy levest főzzön nekik, mert a jószágok nem igazán alkalmasak erre. Nem azzal van baj, hogy állatot tartanak, hanem azzal, hogy a gyereket elvetik maguktól, és csak kölyökpótléknak használják az ölebeket.
El lehet hanyagolni a gyermekvállalást, családalapítást. Meg lehet élvezni az életet! Egy darabig, amíg tart. Addig a magyarok helyett meg majd csinálnak a cigányok gyerekeket tucat szám.  Csak ők nem biztos, hogy egy értékelhető társadalmat fognak létre hozni. Aztán meg majd az utcára sem lehet kimenni, mert a magyarok által meg nem született fiak és lányok, nem tudják már megtartani a rendes társadalmunkat.
Nagyobb érdem egy rendes ember felnevelése, mint 60 évesen is 30 évest játszani a szarkalábak táncával az arcán. Az emberek fejében az alakult ki az öregkorral kapcsolatban, hogy az megvetendő dolog. Ezért van, hogy még idősebb korban is a fiatalságot majmolják, és nem fogadják el a természet rendjét. Holott az idős kornak is megvan a maga szépsége, és ha jól élt, akkor az unokáknak tovább adhatja a saját bölcsességét, tudását.
Ugyanakkor az igaz a férfiakra is, hogy a léha élet, felelőtlen, előre nem látó gondolkodás, határozatlanság szintén károsan befolyásolja a családok létrejöttét. Nem az van a fiatalok elé vetítve, hogy férfiak és nők legyenek, akik családot alapítanak majd együtt, hanem ilyen semleges identitású élőlények, aztán majd lesz valahogy.
Nem azt mondom, hogy az asszony helye a konyhában van. Hanem azt, hogy dolgozzon, ha akar, vállalkozzon erre- arra, ami érdekli, hogy szabadnak érezhesse magát, de az elsődleges feladata a család megtartása és éltetése legyen. Ehhez természetesen szükség lenne egy megfelelő társadalmi berendezkedésre, amely mondanom sem kell, tudatosan nem létezik, mert nem engedik kialakítani a már előzőleg említett érdekcsoportok, akik uraskodnak a világ felett a pénzeikkel.
Öröm volt látni, hogy napjainkban ezt egyre több nő kezdi megérezni, belátni és megalapították az antifeminista mozgalmukat, amely talán néhány nőt és férfit is elgondolkodtat, hogy az arany középút a megfelelő és nem szabad túlzásokba esni.

3. A másságot erőltető irányzatok tudatos terjesztése:
Na itt egy másik téma, amit az ember félve mer megemlíteni, mert a jogvédők és a liberálisok olyan erővel védik azt az álláspontot, hogy mindenkinek joga van eldönteni, hogy kihez vonzódjon, kivel házasodjon, kibe legyen szerelmes, hogy csak na.
Az emancipációs mozgalmakhoz hasonlóan az ilyen szabados gondolkodást képviselő politikai irányzatokat egyáltalán nem az érdekli, hogy a támogatottjaiknak jót akarjanak. Hanem itt is az a céljuk, hogy azokat az eszméket, amelyek rombolóan hatnak a nemzetre és a családokra, azokat minél nagyobb mértékben, minél nagyobb erővel támogassák, hirdessék és terjesszék.
Kezdjük az elején. A homoszexualitás kialakulásának is megvan a maga lelki háttere, kiváltó okai. Leginkább olyan természetellenes közegben jön létre, ahol azonos nemű embereket zárnak össze. Lásd a börtönöket, katonaságokat, ahol huzamosabb ideig nem érintkezhetnek az ellenkező nemmel az egyének, és az elzártság miatt, és a meg nem élt vágyak természetellenes viselkedésre késztetik őket.
Az Új Medicína szemléletű orvoslás is azt tanítja, hogy sokszor azok lesznek homoszexuálisok, akik fiatal korukban el lettek tiltva a szerelmüktől, vagy egy másik nemű társuktól és a szülői parancs olyan mélyen beléjük égett, hogy az felnőtt korban is hatást gyakorol az életükre.
A zsidó közösségeknél is hasonló dolog alakult ki. Ők is szigorúan megszabták, hogy zsidó, csak zsidóval házasodhat. Erre pedig nem mindig volt lehetőség az elszigetelt csoportjaik miatt és vagy rokonnal jöttek össze, vagy a természetellenes parancs és közeg miatt kialakult bennük az a lelki háttér, hogy a saját nemükhöz kezdtek el vonzódni. Főleg, ha fiatalon tetszett volna nekik egy nem zsidó személy, de a családja szigorúan eltiltotta tőle, hogy kapcsolatot létesítsen vele. Aztán ez a lelki és családi minta tudattalanul tovább adódott és ezért találni a zsidók között nagyobb számban homoszexuálisokat, mint más népcsoportoknál. Sok másságot hirdető politikai csoport mögött is ők állnak az embereikkel, pénzeikkel és befolyásukkal. Hasonlóan az emancipációs mozgalmakhoz.
Napjainkban nagy port kavart, hogy Amerikában legalizálták a homoszexuálisok házasságát. Facebookon is rengetegen szivárványos zászlózták a képüket. Ebből is látszott, hogy a globális média érdekében áll terjeszteni ezt a természetellenes eszmét. Ez is a családok elleni munkásság része, mert minél többen lesznek melegek, annál kevesebb lesz a hagyományos családból. Mivel tudni illik a példa ragadós. Lásd az Ókori Rómát, amely a saját fertőjében fuldoklott és össze is omlott. Vagy Szodoma és Gomorra története is egy vallási tanítás az emberek számára, hogy a természetellenes viselkedés nem összeegyeztethető az élettel és a halált és az elmúlást hordozza magában.
A liberális jogvédők pedig nem a homoszexuálisok érdekeiért aggódnak annyira. Hanem azért, hogy minél hatékonyabban pusztulást tudjanak kifejteni mondjuk a magyar társadalomban.
Persze itt érdemes megemlíteni, hogy ez globális, világ szintű tevékenység, mint az emancipációs mozgalmak is.
A másság terjesztésére nagyon jó példa a filmekben megjelenő aranyos, vicces, kedves, édes kis homokos, akit mindenki szeret, mert olyan jó fej.
Az Euro Víziós dalfesztiválok KoncsítaWurstja, aki egy szakállas nő volt, vagy állítólag férfi. A neve is beszélő név volt. Különösebben nem szeretném elemezni. A lényeg, hogy a férfi és a női nemiszerv kifejezéseit illesztették össze a művésznevében, ezzel is utalva alakjára, hogy ő félig férfi, félig nő.Ebből is látható volt, hogy egy propaganda gépezet hozta létre, az emberek és főleg a fiatalok gondolkodásának befolyásolására.
Nem ő volt az első ilyen versenyző, mivel régebben az izraeli származású Dana International, mint transzvesztita, vagy mi, szintén győzött véletlenségből ezen a nemzetközi versenyen. Ezzel is azt hirdetve, hogy a nem természetes a nyerő, a befutó és a győztes. Volt egy Ukrán válogatott is, akik nőnek öltözve dallamos kis zenéjükkel második helyet értek el ezen a vetélkedésen valamelyik évben. Szervezett ez az egész, a dalok kiosztásától kezdve a szavazások befolyásolásáig! Úgyhogy küldjétek csak az sms-eket!
Minél több ilyen természetellenes példával találkoznak az emberek, annál inkább megszokják és elfogadják ezt a jellegű viselkedést és a végén már fel sem tűnik, hogy milyen káros eszmeiség mérgezi a társadalmakat és a családokat. Ezért dobják minél több helyen a népek elé, hogy annál hatékonyabb legyen a terjesztése a másságnak.
Természetesen itt le szeretném szögezni, hogy nem ítélem el a homoszexuális embereket. Nem gyűlölöm őket. Köztük is vannak becsületes, rendes emberek. Vannak, akiknek gyermekkorában különböző fóbiák, lelki betegségek alakultak ki, nekik meg a természetestől eltérő vonzalmaik. Lehet hipnózissal és az okok felkutatásával ők is gyógyíthatók lennének, mint a pókiszonyos, vagy borzalmakat átélt emberek. Feltéve, hogy szeretnének egyáltalán kijavulni.
Sokáig a pszichológia lelki betegségként kezelte a homoszexualitást, csak az utóbbi időkben vették ki onnét a meleg propaganda nyomásának hatására.
Szóval nem elítélni szeretném őket, csak felhívni a figyelmet arra, hogy ennek a beállítottságnak a terjesztése hosszú távon káros hatást fog kifejteni a társadalomra.
Napjainkban már azért megy a harc, hogy gyermeket is nevelhessenek az azonos nemű házaspárok. A különböző kutatások azt állítják, vagy ámítják, hogy az ilyen családokban nevelkedett gyerekeket nem éri semmiféle káros hatás. Azonban, ha valaki egy kicsit jobban belegondol, akkor nem olyan biztos ez. Volt is erre példa, hogy a leszbikus párnál nevelkedett fiú utálta a férfiakat és ezért önmagát is megtagadta. Ebből kifolyólag nemet szeretne váltani és át akarta magát operáltatni nővé.
Ha te is olyan családban nőnél fel, ahol anyukád undorodik a férfiaktól és a másik anyukád még jobban utálja és gyűlöli őket, akkor könnyen kialakulna benned is egy ilyen képzet, hogy a férfiak rosszak és nem kellenek. Vagy éppen fordítva. Mert ösztönszerű dolog, hogy amitől a szülők undorodnak, attól a gyerek is a családi mintából kifolyólag undorodni fog. Ha pedig ez a másik nem, akkor az már nem biztos, hogy egészséges lelki fejlődést biztosít a gyermekek számára a homoszexuális párok által nevelt családokban.
De a liberális jogvédők mindenáron támogatni akarják a másság terjesztését és azonos szintre emelését a hagyományos kapcsolatokkal. Emberbaráti szeretetből? Á dehogy! Az egész mögött tudatos pusztítás van a hagyományos családképpel kapcsolatban. Ez az igazi célja a nagy jogi szószólók munkásságának.

4. A gender ideológia, azaz a gyermekek nemtelenné nevelésének káros hatása:
A másik zűrös téma pedig a gyermekek nemi hovatartozásának szintén szándékos megmérgezése. Egyes nyugati országokban, már a fiúkat és a lányokat nem a nemük szerint nevelik, hanem úgy vannak vele, hogy majd kitalálják, hogy mik szeretnének lenni.
Gyakorlatilag, ha ép ésszel végiggondoljuk ez már lassan egy tragikomédia, amit a liberális szabadosság terjeszteni igyekszik. A baj, hogy komoly és alattomos szándékkal teszik, így ebből kifolyólag védekeznünk kell ellene!
A férfi akkor szép, ha férfias. A nő akkor szép, ha nőies. Meg kell tanulni a felnőtt korban rá váró szerepeket. Lásd a lányoknál régen ez volt a babázás, házimunkában való segítés, a fiúknál pedig a különböző ház körüli barkácsolás, játékos harcok, földeken való munkák. Na már most, ha a gyerekben nem tudatosul kezdetektől fogva, hogy ha ő majd felnő, akkor nemétől függően férfinak, vagy nőnek kell  lennie, akkor eléggé vakvágányra futhat mind az élete, nagyobb léptékekben pedig az egész társadalom élete és sorsa.
A gender ideológia, azaz a nemtelenné nevelése a gyerekeknek tudatosan van támogatva. Ugyan az az eset, mint az emancipációnál és a másság terjesztésénél is volt.
A különböző divat irányzatok is szándékosan ezeket a kevert nemi jellegeket hirdetik. Ott volt az emo stílus, ahol lányos fiúk zenekart alapítottak, meg a befelé fordulást hirdették.
A fiatal hírességek is, akiket felkarolnak és példaként állítanak a gyerekek elé, azoknál is sokszor megfigyelhető, hogy elsőre nehéz eldönteni nemi hovatartozását. Pont azért rakták a kirakatba, hogy szokja az emberek és főleg a kamaszok szem, tudata a nemek közötti határok elmosását.
Aztán most itt van a páva öltözködési stílus, a swag és yolo gyerekeke tömegei, ahol sokszor a fiúk a passzos kis nadrágjaikban és rózsaszín pulcsijaikban feszítenek. El lett mosva a nemi jelleg sokszor ezeknél az irányzatoknál is. A fiúk lassan lányként, a lányok pedig fiúkként kezdenek el ruházkodni és viselkedni is.
Van egy modern kori versike, ami nagyon jól megfogalmazza ezeket a gondokat:
Nincs már szőke herceg fehér lovon,
Csak páva gyerek volánbuszon!
Tehát érdemes megmaradni annál az ősi bevált szokásnál, hogy a fiút férfinak, a lányt pedig nőnek neveljék a családok. Lehet próbálkozni torz irányokban, de ami nem a természet rendjét követi, az pusztulásra van ítélve. Jó volt olvasni, hogy Bagdi Emőke is hasonlóan nyilatkozott ebben a témában és kiállt a hagyományos nevelési formánál.

5. A nők hisztériával való uralkodása, valamint a szülök, vagy anyós belekontárkodása a fiatalok életébe:
Csupa zűrös téma, de muszáj beszélni róla, ha meg akarjuk érteni az okait a családok napjainkban oly gyakori felbomlásának.
Mint említettem a férfiak elnőiesednek, a nők pedig elférfiasodnak. Ez oda vezet a családokon belül, hogy egyre több nő igyekszik hordani a nadrágot, uralkodni a férjén. A kezdeti bájos időszak után egy makacs, hajthatatlan tevékenység üti fel a házasságokban és a párkapcsolatokban a fejét.
Ismerős? Ha sapka van rajta az a baj, ha nincs rajta sapka az is baj. Talán Belga zenéje, az Az a baj című humoros szám jól összefoglalja ezt a viselkedési szokást.
Magyarán mondva a nők az állandó hisztivel igyekeznek uralmat szerezni a férjük felett. Kétféle dolgot tudnak ezzel elérni. Az egyik esetben a férfinek elege lesz az állandó nyűglődésből és megtörik, bele törődik a kedves párja zsarnok természetébe, és akkor beáll a papucsok táborába. Jó szolga lesz, minden szóra azonnal ugrik, hogy elkerülje az állandó szidalmakat és megrovásokat. Azonban ezzel együtt a hölgy el kezdhet siránkozni, hogy milyen egy tohonya férje van, meg, hogy nincs egy igazi férfi mellette. Semmi férfias nincs benne. Állandóan otthonról eljár, hogy ne kelljen az asszony közelében lenni. Azon pedig már nem gondolkozik el, hogy pont ő tette ilyenné az állandó sárkányos természetével. Siránkozhat, de a nadrágot ő akarta hordani és így létrehozta a szakállas nők táborát. A férjéből meg lett, amit tudott csinálni. Aztán végül vagy megtartja rabszolgának, vagy bele un valamelyik fél és létre jön a már sokat emlegetett válás.
A másik esetben pedig a férfi a megtörés helyett az állandó hisztire szélsőségesen reagál. Eltávolodik a családjától, mert a kezdeti boldog idők az állandó piszkálódások miatt véget értek. Eljár egyre többet a barátokkal kocsmázni, folyton ittasan tér haza, és az alkohol befolyásoló hatása alatt üti-vágja a feleségét, hogy addig se kelljen az állandó hisztériázását hallgatni. A gyerekek a családon belüli erőszakot sérült lelki világgal vészelik át. Nem beszélve arról, hogy a házasságok ebben az esetben is sűrűn véget érnek.
Persze nem mondom, hogy ez a jó megoldás. Nem védem a férfiakat sem, mert kettőn áll a vásár. Ahogy a Mónika Showban mondták, az emberek megérdemlik egymást. Azonban az uraknak is érdemes lenne egy jobban járható utat kitaposni és nem a családi erőszak szélsőségeit létrehozni végső lépésként. Szelíden dominánsnak lenni a folytonos hisztik semlegesítésére. A hölgyeknek pedig el kellene gondolkozni, hogy az állandó kötekedéssel lehet megszerzik az irányítást, de a boldogságukat és a családjuk boldogságát fogják tönkre tenni vele.
Megy a harc a családon belüli hatalomért. Ki-ki a saját eszközeivel vívja. A háborúból pedig nem marad nagyon más csak kín és szenvedés. A végén pedig ott a válás.
Valahogy igyekezni kell az egyességre jutásra. Mint már említettem Lux Elvira egy-két munkásságában megemlíti, hogy a családi nyugalom és béke kialakításában nagyon nagy szerep hárul a nőkre. A nagyobb szerep az övék, ezért elkél a bölcs átgondolása a dolgoknak.
Keleten van egy mondás, hogy jól nézd meg, hogy milyen nőt veszel feleségül, mert olyan lesz a családod szellemisége. Pontosan arra utal ez is, amiről eddig beszéltem.
Szóval a szakállas nők helyett, a nők legyenek gondoskodó nők. A papucs, vagy agresszív férfiak helyett pedig a férfiak a családjukért kiálló igazi férfiak!
A másik gond pedig még ebben a témakörben az anyós virtus. Miért csak az anyósviccek terjedtek el az életben? Az apósokról miért nincsenek viccek?
Azért, mert többnyire a kedves, vagy éppen nem annyira kedves anyuka, nem tud tovább lépni csemetéje gyermekkorától. Az anyai ösztön még akkor is tovább működik, amikor már egyáltalán nem lenne rá szükség. 20 év alatt, míg felnevelte gyermekét teljesen hozzá szokott, hogy ő intézte a dolgait, ő mondta meg neki, hogy mit hogy csináljon, gondoskodott róla. Ennyi idő alatt szokássá vált számára ez az egész. A gond pedig ott kezdődik, mikor a gyermeke életében megjelenik a nagy Ő. Amikor már önálló életet kellene élnie a felnőttkor elérésével, saját lábán megállnia, a társával külön családot alapítania, minden befolyástól függetlenül. Ekkor sokszor az anyák tudatosan, vagy tudattalanul, de tovább is éltetik magukban az anyai ösztönt és nem ismerik fel azt, hogy a gyermekük egy új életkorba lépett át. Ezzel az anyós nagyon megnehezíti mind a saját utódja, mind pedig annak párja életét is. Tisztelet természetesen a kivételeknek.
Sok anyós a családalapítás után is igyekszik bele szólni, megmondani a gyerekének, hogy mit hogy csináljanak a társával, hogy mi a jó nekik, mit szabad, mit nem… stb. Az anyai ösztön nem hajlandó elengedni az oly sok időn át pátyolgatott kicsi fiacskáját, vagy leányzóját és befolyást akar még akkor is gyakorolni, mikor már nem igazán lenne rá szükség. Tapasztalhatják ezt mind a feleségek, mind pedig a férjek. Ezzel pedig nagyon nagy viszályok és családi tragédiák jönnek létre. Ilyenkor anyuka azzal védekezik gyakran, hogy ő csak jót akart. Azonban sokszor nem tudja, hogy a fiataloknak mi igazán jó. Mert nekik a saját életüket kellene élniük, minden erőltetett befolyástól függetlenül, és a saját lábukon megállniuk.
Odáig fajulhat a helyzet, hogy a harmadik megmondó fél annyira tönkre teszi az ifjú pár életét, hogy létre jön a válás, amit már előzőekben pár gondolatban végig vettünk, hogy milyen nagy kárt csinál mind az egyének, mind pedig a társadalom életében.
Érdemes erről a káros hatásról mind az anyósnak, mind pedig az ifjú párnak tudatosnak lenniük. Ha anyukában van egy kis alapvető értelem, jóérzés és belátás, akkor igyekeznie kell visszafogni magát az intrikus viselkedésétől és lelki zsarolásoktól. Valamint a fiatalok is megtanulhatnak közösen, egységbe szerveződve tudatni az anyóssal, hogy nincs szükségük az állandó zűrösen ható befolyásra.
Mivel gyakran, ha két ember összeveszik, a háttérben megtalálhatjuk azt a nevető harmadikat, aki rosszalló megjegyzésével, bujtogatásával, piszkálódásával az egyik embert a másik ellen tüzelte. Ezt csinálja az anyós betegségben szenvedő személy sajnos, és boldogtalanná teszi ezzel mind a saját gyermeke, mind az unokái, mind pedig az egész családja életét. Érdemes elgondolkozni neki azon, hogy megéri-e, hogy a kínlódó, civakodó, szenvedő, lelki sérült emberek boldogtalanul éljék az életüket, az ő idejét múlt anyai ragaszkodásától és befolyásától.
Az ilyen természetű anyósok mellett, ha megmaradt a férje, akkor az már régen meg lett törve, és papucs férjként szintén az anyuka intrikus viselkedését kényszerül támogatni. Nem tud jobbat, mivel a saját személyes akarata már nem tud érvényesülni. Esetleg csak addig, amíg horgászni elugrik, hogy csend legyen körülötte, vagy esetleg elmegy a kocsmába a haverokkal és zsibbadtra issza magát, hogy lenyugodjon a házisárkány okozta feszültségektől.
Anyukának ezért bölcsebb a háttérbe vonulni és csak akkor segíteni, amikor a fiatalok kérik a támogatást.  Az ifjú pár pedig próbáljon szövetségre lépni, megérteni a helyzetet, anyóst is tájékoztatni erről, és ha másképp nem megy, a saját családjuk békéjének érdekében igyekezni a kapcsolatot minimálisra csökkenteni az ilyen károsan befolyásoló személytől.
Jobb a békesség!

6. Erkölcstelen és istentelen társadalom pusztulásnak indulása:
Az előzőekben végig vettük, hogy az erkölcstelen viselkedés milyen káros irányba befolyásolja a társadalmat. A vallási parancsok nagyon le vannak szólva napjainkban. Pedig nem véletlenül tanácsolják az embereknek, hogy ne lopj, ne ölj, ne hazudj, ne paráználkodj, hanem azért, mert tisztában voltak ezzel régen is, hogy ha egy embercsoportnál elterjednek ezek a viselkedési formák, akkor az egyenes út a kultúra és a civilizáció leépüléséhez, majd pedig a pusztulásához.
Ehhez lenne érdemes visszatérni, a sok butító hülyeség helyett, amiket a tv-k, az újságok, az internet, és érdekcsoportok hirdetnek az emberek számára.
Érdemes megjegyezni, hogy a paráznaság pedig nem az, hogy otthon a házastársaddal szeretkeztek, hanem az, ha fűvel fával csinálja valaki a párja mellett. Esetleg azonos neműekkel, állatokkal, gyerekekkel, stb. Ezek a természetellenes szokások egytől egyig, a nemzetet káros következményekkel jutalmazzák meg hosszú távon.
Viszont az Istenbe vetett egészséges, élő hit olyan jó hatással van a társadalomra, amely megakadályozza az erkölcstelenség elterjedését, és így óvja a társadalmat a züllöttség okozta pusztulástól.
A hívő emberek gyakrabban kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak, mint hitetlen társaik. Márpedig egy boldog társadalom boldog életet fog teremteni, míg egy boldogtalan szenvedésbe és pusztulásba löki az azt alkotó egyéneket.
A házastársak, ha hitközösségben élnek egymással, akkor könnyebben megbocsájtják a hibákat, elfogadóbbak a másikkal, hűségesebbek a másikhoz. Ez pedig elengedhetetlenül fontos az egészséges családok meglétéhez, ebből következően pedig az egészséges nemzet létrejöttéhez.
Istenhez térjetek vissza, az Ő segítségét kérjétek a családi és világi gondok közepette. Akkor majd ismét újra a rendes kerékvágásba kerülnek majd a dolgok.
II. A családokat tönkretevő anyagi világbeli tevékenységek, történések:
Most pedig jöjjön a második rész. Eddig végig vettük, hogy gondolati síkon hogyan van megmérgezve a családok léte. Mindezek mellett pedig fizikai szinten is vannak károsan befolyásoló tényezők.
Melyek ezek?
  1. A családok tudatos anyagi ellehetetlenítése
  2. Oktatás idejének kitolása a családalapítás megnehezítésének érdekében – Iskolák liberális gyermeknevelése
  3. Fogamzásgátlók elterjesztése
  4. Abortusz engedélyezése – Egészségügy szándékos megbénítása
1. A családok tudatos anyagi ellehetetlenítése:
Ez szokott a legnyomósabb érv lenni, hogy azért nem vállalnak több gyereket az emberek, mert anyagi szinten van ellehetetlenítve a nagycsaládos élet. Kevés a pénz, alacsonyak a fizetések, magasak az árak. Nagyon sokan félnek, hogy nem tudnák eltartani a családjukat több családtag esetén. Ez teljesen érthető is és ez mögött szintén egy országromboló érdekcsoport áll, akik tudatosan irányítják erre az útra az eseményeket.
Viszont azt is érdemes figyelembe venni, hogy régen úgy is feltudtak 8-10 gyereket nevelni, hogy csak kettőre volt cipő és nem volt mindegyik szobájában tv. Manapság a szülők abba a hibába esnek, hogy mindent meg akarnak adni a gyereküknek, amit ők nem kaphattak meg gyerekkorukban. Nincs ezzel baj, de figyelni kell arra is, hogy a csemete semmi teljesítménye ne legyen jutalmazva újabbnál-újabb kacatokkal. Tudatos legyen a nevelés, és ha felmutat eredményeket, akkor járjon a jutalom. Ne váljon elkényeztetetté, mert tudja, hogy úgy sem kell segítenie otthon, meg tanulnia az iskolában, mert a szülők úgy is mindent alá raknak akkor is. Valamint nem is kell neki mindent megadni, hogy megtanulja a lemondást, meg hogy ha majd felnő, akkor maga teremthesse meg magának az áhított célokat.
Mint már említettük a nőket a fizetések befolyásolásával szakították ki a családból, az anyai szerepből. Régen egy ember fizetéséből elélt egy család. Napjainkban pedig már két ember keresete is kevés a számlák kiegyenlítéséhez.
Ezen nagyon sokat tudna segíteni az, ha az emberek igyekeznének önellátó életre berendezkedni. Még, ha nem is mindent, de a lehető legtöbb dolgot megtermelni, előállítani maguknak, hogy minél több szolgáltató zsarnokságát kiiktassák az életükből. Régen is így tudtak a nagycsaládok létezni! Nem a panelházban…
tehát igyekezni elérni azt, hogy:
-          saját magunknak megtermeljük az élelmiszer javát egy kertes házban, vagy megművelhető telken. Nyulak, tyúkok tartásával. Keltetőgép vásárlásával. Gyümölcsfák ültetésével és gyümölcsös létrehozásával. Aki így tesz, az olyan, mintha saját pénzt nyomtatna. Főleg a mai árakat figyelembe véve.
-          zöldségek, gyümölcsök tartósítása házilag, hogy ne a bolti mérgekkel kezelteket kelljen fogyasztania a családnak.
-          a fűtésben a gázszolgáltató elhagyásával. Hőtartó kemence, tömegkályha építésével, hirdetési újságokból papírbrikett készítésével. Volt, aki kisebb házak évi fűtését fedezte vele. Sörkollektor alkalmazásával. Gyorsan növő császárfa ültetésével.
-          vízszolgáltatótól való megszabadulással. Egy víztisztító berendezés beszerzésével. Bevizsgált kútvíz használatával.
-          barkácsolás elsajátításával. Nagyon sok drága dolgot akár mi magunk is képesek vagyunk előállítani. Ágykeretet, polcot, asztalt, ólat, kerítést, stb. Csak pár szerszám, faanyag és egy kis szaktudás, amit már az interneten is megtalálhatunk. Idővel megtérülnek ezek a dolgok.
-          satöbbi… gondolkozzon mindenki azon, hogy az életkörülményeiből, lehetőségeiből miket tud kihozni.
A szolgáltatóktól való függés kényelmes, de visszaélnek vele a vezetőik és napjainkban már megnyomorítják az emberek életét a hatalmas összegekkel. Ezért kell önellátásba vonulni minél nagyobb mértékben. Régen a kulák családokat is azért üldözték, mert eltartották magukat a saját földjeiken. A beszolgáltatásokkal, vágási tilalommal, zaklatással, értékes földjeik elvételével kergették be őket a falvakba, városokba, ahol már rákényszerültek pénzhasználatra és a csekkek fizetésére.
Ha önfenntartó módon élnének az emberek, akkor talán bátrabban mernének vállalni több gyermeket és ez idővel elejét venné a népességfogyásnak a nemzetünkben. Aki erre indíttatást érez, az próbáljon erre törekedni.
Sírnak az ország megvezetői a tv-kben, hogy csökken a magyar lélekszám, de közben mindent megtesznek azért, hogy ez így is maradjon.
Sokan elmenekültek itthonról külföldre a gazdasági erőszak miatt és nem a kalandvágy hajtotta őket. Rendelkezz be önellátásra és akkor talán a kevéske fizetésből is jobban tudsz boldogulni. Próba, szerencse.

2. Oktatás idejének kitolása a családalapítás megnehezítésének érdekében – Iskolák liberális gyermeknevelése:
Mint már említettem az oktatás tudatos züllesztésével olyan irányzatokra és rossz mintákra nevelik a gyerekeket, amelyek később nem sok jót tartogatnak a számukra. Persze vannak kivételek.
Napjainkra olyan szinten kitolták a fiatalok taníttatását, hogy sokan közülük 25-30 évesen végeznek a tanulmányaikkal és akkor kerülnek ki az életbe és próbálnak létbiztonságot kialakítani, amikor megfelelő esetben már régen családos emberek kellenének, hogy legyenek. Mindemellett az iskolákban nem tanítják a családalapítással, családfenntartással, gondozással kapcsolatos dolgokat. Mindenféle haszontalan vackot bemagoltatnak velük, de az életre nem készítik fel őket és nem a természetes irányba, mondjuk a családvállalás felé terelgetik őket.
Nem az a baj, hogy iskolába járnak az emberek, hanem az, hogy a tananyag jelentős része az életben egyáltalán nem használható, másrészt pedig eltúlzott mennyiségű és lexikális tudás, amit 3 hét múlva úgy is elfelejt. Egész napra lettek besorozva a tanodákba és a túlterhelt fiatalok, inkább kiégnek az oktatás túlzott követelményeitől, mintsem hogy a tudás vonzóvá váljon számukra. Tehát ez az egész tanrendszer jelentős átalakításokra szorulna. Folyton történik benne változtatás, de általában mindig rosszabb lesz, mint volt. S hidd el nekem, hogy ez nem véletlenül, hanem akarattal történik így.
Például a családdal kapcsolatban azt kellene tanulniuk, hogy hogyan legyenek jó szülők, hogyan neveljék, tanítsák gyermeküket, hogyan gondoskodjanak róla. A sorsukban bekövetkező problémákat hogyan kezeljék lelkileg és fizikailag is. Hogyan táplálkozzanak, hogy egészségesek legyenek. És ami talán a legfontosabb, hogy hogyan éljenek Istenbe vetett hittel az élet nehézségeiben. Mert ez az alapja mindennek. E nélkül beteg embereket és végül egy torz társadalmat kapunk, mint, ahogy azt napjainkban is láthatod.
A liberális oktatás pedig teljesen tönkre tett mindent. A gyerekek egyre fegyelmezetlenebbekké válnak és a végén a tanárt hurcolják meg, amiért egy vadállat gyereket kénytelen volt megnevelni. Valamint sok veszélyt is tartogat, mivel a szófogadatlan gyerekek, akik nem hallgatnak a szép szóra, gyakran balesetveszélyes helyzetbe kerülnek és akár súlyosan is megsérülnek. A magatartásbajos fiatalokat berakják a jók közé, aminek az az eredménye, hogy az egész tanórát tönkre teszik a viselkedésükkel. A tanár pedig rájuk se szólhat erélyesebben, mert akkor jön be a szülő, hogy az ő tündéri gyermekét mennyire megbántották.
A liberális aknamunka elérte azt, hogy ne lehessen fegyelmezni, mert kötelességeik nem, csak jogaik vannak a drágáknak és egyből repül a tanár ellen a feljelentés. Valamint még azt, hogy a neveletlen tanulókat elkülönítve nem lehet tartani, hogy ne akadályozzák a rendes gyerekek oktatását. Feltűnően sok a bajos tanulók között a cigány származású. Nyugodtan meg lehet kérdezni akármelyik tanárt. Ez nem fajgyűlölet, ezek csupán a tények. A romákat meg még azért sem lehet elválasztani az osztályoktól, mert az már rasszizmus, nácizmus a liberális, züllesztő propaganda szerint. Így pedig tovább rombolják a csoportok közösségét az otthonról hozott kulturált családi mintával. Na és akkor itt megint tisztelet a kivételnek, mert néha arra is akad példa.
Amikor kikerül egy fegyelmezetlen ember a társadalomba, az nem biztos, hogy megtanult építő jelleggel munkálkodni. Amikor pedig kikerült a nemzetbe tömegesével ilyen rendetlen felnőtt ember, akkor pedig az már kész katasztrófa. Ismét a leépülését támogatja a magyarságnak az ilyen. Ha pedig családot alapít, akkor ezt a viselkedési formát fogják tőlük is eltanulni a gyerekek. Így megy a romboló láncreakció nemzedékről nemzedékre.

3. Fogamzásgátlók elterjesztése
Az irányított szexuális forradalmak bizonyos mértékben segítettek a begyöpösödött gondolkodásán az embereknek, de sokat is romboltak végül a hagyományos családi értékeken.
Nagy pénzekkel támogatták bizonyos gazdasági csoportok azokat a kutatásokat, hogy hogyan tudnák kifejleszteni a fogamzásgátló tablettákat. Nem is annyira a pénzszerzés lelkesítette őket, hanem az, hogy a népességszaporulatot ezzel is csökkenteni tudják.
A különböző fogamzásgátlók, védekezési módszerek megóvják ugyan az embereket a nem kívánt gyermekáldástól és nemi betegségektől, de nem feltétlenül lenne rájuk szükség, ha az emberek felelősségteljes párkapcsolatokban élnének, mint ahogy az régen volt divatban.
Ezek a védekezési módszerek azt is előhozták, hogy felelőtlenül bele ugranak a tömegek alkalmi légyottokba, amikről már előzőekben kifejtettem, hogy a társadalom és a családok létrejöttére milyen károsan hatnak hosszú távon. Ha pedig mégsem működne 100%-osan a gólyagátló, akkor meg egy olyan emberrel maradhat együtt valaki, aki nem biztos, hogy a legideálisabb társa lesz neki. Vagy már arra sem fog emlékezni a buli hevében, hogy ki is volt az apuka és maradhat egyedül a gyerekkel.
Mint, ahogy a viccben is volt:
Kérdezték az anyukát, hogy ki a gyerek apja?
Ő pedig nem tudta, mert akkora buli volt, hogy örült neki, hogy a gyerek nem ugat.
Szóval a fogamzásgátlók is károsan hatnak a családalapításra és a gyermekek születésére. Nem beszélve arról, hogy egyes szerek mennyire károsak a nők szervezete számára. Valamint a majdan születő gyerekekre sem biztos, hogy a legjobb hatással lesz. Még akkor sem, ha anyuka addigra abba hagyta a szedésüket.
Régen rákényszerültek az emberek, hogy megbízható embert keressenek párjuknak, hosszú távon gondolkozva. Mind a társadalmi szabályok miatt, mind pedig a fogamzásgátlók hiányában könnyen beköszönő gyermekáldás végett. Lehet nem tudták úgy kiélni magukat, mint napjainkban, de talán megfelelőbb elvárások és elgondolások alapján alakították ki a házastársi kapcsolatokat. Mert tudták, hogy hosszú távra érdemes tervezniük.
A fogamzásgátlók levették ezt a terhet a tömegek nyakáról, de el is értük azt, hogy a társadalmunk fogyásnak indult. Míg a harmadik világ emberei nem ismerik a természetes mintát romboló eszméket, és fogamzásgátlókat, így ők szaporodnak a legnagyobb mértékben a Földön. Azé a föld, aki tele szüli. Erre jó lenne, ha oda figyelnének a magyarok is. Mert az időleges hedonizmus idővel véget ér, és akkor nem biztos, hogy azok lesznek többségben, akik egy élhető társadalmat fognak működtetni hazánkban.

4. Abortusz engedélyezése – Egészségügy szándékos megbénítása:
Végezetül pedig a legnagyobb tragédiája a magyarságnak az abortusz bevezetése volt 56 után.
Az abortuszok révén gyakorlatilag több magyar embert öltek meg, mint az összes háborúnk során. A saját anyjuk-apjuk végzett velük.
Nem szeretnék ítélkezni. Viszont nem árt, ha az emberek tisztában vannak azzal, hogy amikor egy gyermek megfogan, akkor az már azt jelenti, hogy egy lélek meg szeretne születni. Ha pedig elvetetik a magzatot, az olyan, mint egy gyilkosság. Egy néma sikoly, mert a még meg nem született csecsemő szólni sem tud a szülőkhöz, hogy ne tegyék.
Azért tragikus még ez az egész, mert sokszor az elvetetett gyermekek nem mások, mint a szülők elhunyt hozzátartozói, régi barátai, családtagjai, szerettei, akik szeretnének újjá születni. Például szülők, nagyszülők, régi életek ismerősei. A kereszténységben a feltámadás tana rejti magában az újjászületés fogalmát. Nem a hullák fognak feléledni, hanem a lelkek támadnak fel új testben, egy új élet által, egy anya méhéből egy újjászületés során.
Egy abortusszal pedig pont ezt a folyamatot teszik tönkre a szülők. Nem beszélve arról, hogy milyen káros sorsszerű hatást hívnak be az életükbe, mivel a vétkeinket valahogy jóvá kell mindig tenni. Az abortusz utáni depresszió ezért alakul ki sok nőnél és ezért változik meg gyakran ezeknek a hölgyeknek a szexualitáshoz való hozzáállása.
Magyarországon 6-7 millió gyermeket vetettek el az elmúlt 50-60 évben. Pont ennyi hiányzik a népességből. Bűneink bére a szenvedésünk. A megölt magzatok halála, a nemzet halálát rejti magában hosszú távon, mert csökken a lakosság lélekszáma.
Tehát nem biztos, hogy jól van ez így! Még egyszer mondom, nem szeretnék ítélkezni, de mindenki gondolkozzon el ezeken a dolgokon, de nagyon. Hova fog ez hosszútávon vezetni? Biztos, hogy megéri?
Az egészségügy pedig romokban hever a tudatos pusztító érdekcsoport miatt. Haszontalan, értéktelen, másodlagos dolgokra tízszer, százszor annyit költünk, holott lehet apró töredékéből annak a pénznek az orvoslás, kórházak helyzete rendbe jöhetne hazánkban. A másik az, hogy olyan embereket ültetnek, a kórházak élére, akik havonta milliókat keresnek, közben pedig már arra nincs pénz, hogy rendes kötszert vásároljanak a betegek számára. A fiatal orvosok meg menekülhetnek külföldre, mert 20 évi tanulás után is alacsonyan tartják a béreiket. Ez is a népirtás egy módja. Még, ha nem is közvetlenül, hanem közvetett módon. Nézd csak meg a várólistákat. Mire kivizsgálják a beteget, addigra annyit romlik az állapota, hogy lehet a végén bele hal egy könnyen gyógyítható betegségbe. Így szépen fogy a nyugdíjas, a lakosság létszáma.
Mit lehet tehát tenni, hogy megállítsuk a nemzetünk fogyását és elmúlását?
Érdemes végiggondolni az itt elmondottakat. Megfontolni a tanácsokat és tovább vinni gondolatban, a saját életedre is levetítve, hogy hogyan lenne is jó élni és a magyar nemzetünk társadalmát működtetni, fenntartani.
Tehát tudatosnak lenni a bajról első sorban! Elkerülni a hibákat és a káros hatásokat! Istenes és erkölcsös életet élni, mert az mindennek az alapja! Törekedni a jóra, hogy a világ is jobbá váljon körülöttünk!
Mivel az Istentelen emberek gyakrabban élnek szeretetlenségben, megkeményedett szívvel, és ezt is vetítik maguk köré. Így létre jönnek a beteg családok és a szenvedő társadalom.
Minden magyar családnak érdemes lenne legalább 3 gyereket vállalnia. 2-t a szülők utánpótlására, és minimum 1-et a növekedő lélekszám érdekében. Akkor állna meg a fogyása nemzetünknek.
Régen háborúk után a nyolcas szorzóval állították helyre a magyarságon belül a megfelelő létszámot, de ilyet napjainkban nem is nagyon merek kiejteni a számon a nők és a férfiak számára.
Végezetül pedig a legfontosabb, hogy kérjük Isten segítségét és bölcsességét, hogy túl tudjunk lépni hibáinkon és tévelygéseinken.

Te is kérd hangosan a következőket:
Kérem, hogy az Isten akarata teljesedjen ki a magyarság népességcsökkenésére, a magyar családokra és azok minden jellegű bajaira, problémáira, gondjaira! Kérem az Istent, hogy szabadítsa meg a magyar családokat minden káros hatástól, romboló szellemiségtől, rossz irányzattól, ártó történéstől, hogy újra boldog és gazdag nemzetté tudjunk válni! Kérem, hogy az Isten akarata teljesedjen ki az abortuszokra az egész világon és az általuk kiváltott hatásokra is! Legyen minden, ahogy az Isten szeretné ezen dolgokkal kapcsolatban, a múltban, a jelenben és a jövőben is!
Ámen!


Terjeszd ezt az írást, hogy másokban is tudatosuljanak ezek a problémák. Így majd idővel elindítasz a társadalomban egy javító változást. Mind gondoloti, mind pedig fizikai szinten is!
Terjeszd ezt az írást!



Legyetek jók, ha tudtok, mert minden más hiábavalóság!

fénybenjáró