Az Európába özönlő muszlimok olyan jelentős vásárlóerőt képviselnek, amit egyetlen vállalat sem hagyhat figyelmen kívül, – legyen az egy kis élelmiszerbolt vagy világkonszern.
S a muszlimok is rendkívül
találékonyak, hogyan lehet pénzt csinálni: kereskednek mindennel, amivel
tudnak: lejárt szavatosságú árukkal, használt ruhákkal, bútorokkal,
elektronikus cikkekkel. Amit költözéskor, lakástatarozáskor az utcára
tesznek, s havonta egyszer hivatalosan a feleslegessé vált dolgokat
összegyűjtik s elszállítják – azt előbb kiválogatják, s a még
használható dolgokat a bolhapiacon eladják…
(Ez az anyag, a “Hatalomátvétel Európában – Az Iszlám hódítás gazdasági, társadalmi és politikai vetületei” című 8 részes cikksorozat 3. része. Most külön azért jelentetjük meg, hogy kedvet csináljunk az olvasóknak az egész Iszlám hódításról szóló tanulmány teljes megismeréséhez.
Megjegyzés: Az anyag nem magyar klaviatúrán készült, s ezért a szövegből hiányoznak a magyar ékezetek. Ám úgy véljük, hogy annak, akit valóban érdekel ez az európai nemzetek szempontjából életbevágóan fontos téma, – annak ez nem jelenthet problémát.)
…A bolhapiacon szerzett pénz
adómentes, egy árus a bolhapiacon megkereshet akar 1000 Eurót is
egyetlen hétvégén. Ez az árnyékgazdaság igen jól működik, s azoknak
akik régóta csinálják – már a bolhapiacon is vannak “alkalmazottaik”.
Ők gyűjtik be a német háztartásokból a feleslegessé vált holmikat
(amit rendszerint ingyen kapnak meg) – mert a tulajdonos örül, hogy nem
kell megvárni a feleslegessé vált holmik elvitelére megadott időt, s
így szinte a lakásból, a pincéből szállítják el a bolhapiac kereskedői.
Miutan a textiliak atalakitasara mar
nemigen talalhato kezmüves – rendszerint a moszlem iparosok nyitnak
üzleteket erre a celra. Van olyan is, aki a szabo-szakmat nem is tanulta – de draga penzert alakit at ruhazati cikkeket. Nem ismeretes azonban olyan szakmában iszlám vállalkozas, melyhez igen komoly szakértelem szükséges
– rendszerint a vendeglatoiparban, szabosagokban keresik a lehetöseget
üzletnyitasra a moszlem vallalkozok, esetleges mobiltelefonok
ertekesitesere!
Egyre emelkedik azonban a
harmadik-negyedik generacios bevandorlok utodainak a szama, akik az
egyetemi diplomaval mind a gazdasagban, mind a kulturalis eletben egyre
jelentösebb szerepet jatszanak, vezetö poziciora tesznek szert.
Folyamatos es egyre hangosabb emellett az iszlam szervezetek
követelese, akik az integraciora hivatkozva kulcspozicioba akarjak
juttatni a partokban es az allamapparatusban az iszlam vallast követö
egyedeiket. (Jelenleg a nemet parlamentben 11 moszlem vallasu kepviselö
koptatja a szeket)
Különösen a TV tarsasagok jarnak elöl jo
peldaval ezen a teren – moderatoraik rendszeresen jelennek meg a
kepernyön, pl. Pinar Atalay az ARD-ben. Akik a magyar nyelvet beszelik,
kemenyen fognak azon kuncogni, amikor a hölgy nevet kiejtik – ugyanis
nem hallhato a szo vegi “r” – s csak a magyar nyelvet beszelöknek
tamadhatnak pajkos gondolataik ilyenkor.
A nemet kormany integracios minisztere
termeszetesen moszlem hölgy: az Özoguz nevet viseli, de a
Baden-Würtembergi kormanyban (melynek Kretschmar , a a Zöldek partjanak
tagja a miniszterelnöke) – ugyancsak van iszlam vallasu miniszter.
Sok politikus is iszlam vallasu hazastarsat valaszt – termeszetesen itt
sem zarhato ki az iszlam befolyasa a hazastarson keresztül. Ujsagirok
mar több alkalommal kideritettek, hogy a felelös poszton levö, iszlam
vallasu politikus igencsak nepes csaladjaban akad nehany sötet multtal
(esetleg jelennel) rendelkezö rokon is a egyik miniszterasszony batyja)
– ezt a tenyt azonban nyugodtan a szönyeg ala lehet seperni, minek a
port tulsagosan felkavarni?
Az Unio nagyvarosainak üzleteiben jarva
ma mar tul gyakran talalkozunk egy szoval: “halal”. “Halal” arab szo,
leforditva “megengedett” vagy “megengedhetö” – mindez annyit jelent,
hogy a termeket az iszlam vallas követöi is fogyaszthatjak.
Ha közelebbröl megvizsgaljuk a
kerdest, megallapithatjuk: tulajdonkeppen egy “iszlamado”-rol van szo.
Ez azt jelenti, hogy a termekre egy certifikat /vedjegy/ kerül, ezert a certifikatert fizetni kell, megpedig nem is keveset.
Szegeny Mohammednek eszebe sem jutott az
iszlam elöirasai szerint elöallitott elelmiszereket certifikattal
ellatni – a mai kor elelmiszerelöallitoi azonban nemcsak a
mestersegesen keszült aromakkal es egyeb kemiai anyagokkal kotyvasztjak
az elelmiszereket, de arra is gondosan ügyelnek, hogy az iszlam
vallasuak szamara is fogyaszthato legyen.. A mult szazadban az 1980-as
evek közepeig senki sem talalkozott a “halal” megjelölessel, szinte
sehol. Ma már, (hála az emberi találékonyságnak) léteznek
olyan gépek, amelyekkel a “halal” megjelölésű élelmiszereket a
muszlimok tesztelhetik és ellenőrizhetik: tartalmaznak-e a muszlimok
számára tiltott részeket, pl. sertéshúst, alkoholt vagy egyéb, az
Iszlám által nem megengedett alkotóelemeket.
Hogy a konszernek altal elöallitott
elelmiszerek az iszlam vallas elelmiszerelöirasainak is megfelelnek, a
“halal” jelzes a csomagolason egyertelmüen jelzi ezt a tenyt.
Ez a certifikat termeszetesen nem
apropenzert kaphato: a gyarto ceg, aki a “halal” certifikattal kivanja
termeket a piacra vinni – 2000 – 3000 Euro-ert evenkent megvasarolhatja
ha bebizonyitja, hogy az altala elöallitott vagy forgalmazni kivant
termek az iszlam vallas elöirasainak megfelel.
A nagy konszernek, akik
allandoan uj piacokat s a meglevö piacok böviteset keresik –szivesen
felugrottak a “halal” szaguldo vonatara. Nehany pelda: Henkel, Unilever, Procter&Gamble
– s szinte naponta talalkozunk cegek neveivel, akik a “halal”
termekeket kinaljak a fogyasztonak – minderröl a szakirodalmi lapokban
rendszeresen tajekozodni lehet.
A fogyasztoknak halvany
sejtelmük sincs arrol, hogy az iszlam elöirasoknak megfelelö “halal”
termekek forgalmazasa micsoda iszonyatos bevetelt jelent egyes
konszerneknek.
Számoljunk egy kicsit:
A vilagon ma l,8 milliard !!! moszlem
el. Meg Japanban is, ahol az iszlam szinte semmifele szerepet nem
jatszik – az elelmiszeraruhazak polcain folyamatosan jelennek meg a
“halal” termekek, legtöbbször elkülönitett polcokon.
Egyidejüleg a bevasarloközpont külön
iszlam-imaszobakat is berendez, de lassan terjed az ettermekben is az
iszlam elöirasoknak megfelelö elelmiszerek kinalata.
Globalizalt vilagunkban a
fogyaszto teljesen tudatlanul vasarolja az ausztral baranyhust, az
argentin marhahust vagy az amerikai pulykahust, közben fogalma sincs
rola, hogy ezek a globalis piacnak termelö allamok szinte kizarolag
“halal” termekeket allitanak elö.
S hogy a nemet, francia vagy belga
fogyaszto gondolkodas nelkül vasarolja az argentin, ausztral, amerikai
husipari termekeket, ne a kabitas nelküli allatmeszarlason jarjon az
esze – a csomagolasrol egyszerüen lehagyjak a “halal” megjelölest!
Több, mint 5,00 azaz öt milliárd Euro bevételt jelent a “halal” élelmiszerekkel való kereskedés egyedül Németországban.
A vilagpiacon kereskedö nagy
elelmiszerkonszernek a “halal” termekekkel ma mar többet keresnek, mint
a “bio” megjelölesü elelmiszerekkel! Jo pelda erre a svajci Nestle:
a vilagon 456 leanyvallalattal rendelkezö svajci ceg mar 75
halal-certifikattal rendelkezik s többet forgalmaz a “halal” megjelölesü
termekekkel, mint a “bio” jelzesüekkel. Az iszlam elöirasainak
megfelelöen certifikalt termekek ma mar megtalalhatok az egesz nemet
nyelvterületen. Gumimaci, Kit Kat, a Maggi levesporok – termeszetesen
megfelelnek a “halal” követelmenyeknek. dr.Oetker
elsökent fedezte fel a “halal”-ban rejlö anyagi lehetösegeket – s ennek
megfelelöen keszitik a sütöporokat, leveskockakat, pizzakat. Mar azon
sem csodalkozunk, hogy a stuttgarti nepi fesztivalokon “halal” kolbaszt
is lehet kapni. A nemet fogyasztovedelem is elen jar – vasarlasi
tanacsado brosurakat adnak ki külön moszlemoknak.
2030-ra a moszlemok a vilag lakossaganak 26,4 %-at fogjak kitenni – atlageletkor 24 ev.
Ez a nepesseg igen nagy vasarloeröt jelent – s a vilagpiac egyre hatekonyabban keszül fel ezen oriasi vasarloerö kielegitesere.
Ausztria sem marad le a globalis “halal”
versenyböl: jelenleg 80 vallalat rendelkezik a certifikattal a
gyümölcsletöl kezdve a füszerekig, Franciaorszagban mar “halal” fogkrem
is kaphato.
Angliaban a közvelemenyt sokkolta a Daily Mirror 2014-ben
megjelent cikke, mely arrol szamolt be, hogy a discont- es egyeb hust
forgalmazo aruhazak nem kötelesek nyilatkozni arrol, hogy a huspultnal
kinalt hus “halal” – azaz: az allatot kabitas nelkül ölik meg.
Teljesen mindegy, hogy többcsillagos etteremben vagy dönerkioskban
etkezik a fogyaszto – fogalma sincs rola, milyen hus kerül a
tanyerjara. S akkor meg nem szoltunk az allatok antibiotikummal s egyeb
hizlalo kemiai anyagokkal törtenö eteteseröl.
2014 ota Nemetorszagban halal kenyeret
is lehet kapni – Stuttgart Friedrichshall – ez a kenyer a halal sütöpor
felhasznalasaval keszül. A certifikat a Mannheimer Institut altal
került kiadasra, ez az Institut a Yavuz-Sultan-Selim-Mosee erdekkörebe
tartozik, ez a certifikat az Arab Emiratus kormanya altal is
elismert!
Mint a fentiekből is érzekelhetően kivehető: az iszlámkultusz mögött a folyamatosan emelkedő bevételekbe vetett hit és bizalom dominál – kevesbé a vallási előírások. A globalizált világban a konszernek gondoskodnak bevételeik állandó növeléséről – s a befektetők maximális profitjáról.
Az elelmiszeripar iszlamositasa,
melyben a moszlem erdekvedelmi szervezetek oriasi szerepet jatszanak –
elsösorban a demografiai fejlödes elökeszitesen faradozik, ezen cel
elerese erdekeben minden tevekenysegüket ennek rendelnek ala. S a
moszlemok szaporodnak, mint a nyulak – mert hat a gyermek Allah
ajandeka – s a moszlemok szeretnek ajandekot kapni.
A húsipar számai azonban szemléltetően mutatják “fejlődést”:
Angliaban 1 ev alatt 60 %-al
megnövekedett azon allatok szama, melyeket a vagohidon kabitas nelkül,
teljes tudatuk birtokaban öltek meg: egyszerüen elvagtak a torkukat s
igy vereztettek ki öket. Az igy megölt birkak, kecskek szama 1 ev
alatt: 2,4 millio!
Mit is jelent ez? Az allatnak a
vagohidon elvagjak a torkat – az allat szive dobog, miközben az allat
testeböl a meg dobogo sziv folyamatosan pumpalja ki a vert a
verkeringes fenntartasa mellett mindaddig, amig az allat testeböl az
utolso csepp ver ki nem ürül. Az iszlam ugyanis a vert tisztatalannak
tekinti – emberi fogyasztasra, emberrel valo eintkezesre
alkalmatlannak. Az allatot kizarolag moszlem vallasu hentes ölheti meg
ilyen modon – a müvelet elött Allah engedelmet keri, mert ölni csak
Allah neveben lehet.
Erthetö tehat Gardonyi Egri csillagok c.
könyveben annak ismertetese, hogy az iszlam hadsereg a csata elött
Mekka fele borulva imadkozott: igy kertek Allah engedelyet es
bocsanatat a gyilkolasra.
Egy francia ujsagironö, Anne de Loisy egy
igen elismert allatvedö egyesület segitsegevel megkapta az engedelyt
egy vagohid es az ott folyo munka megtekintesere. Latogatasat követöen
nyilvanossagra hozta tapasztalatait – meghozza könyvben, nem is
ujsagcikkben: “Ha a husipar bennünket a plasztikzsakba dug” cimmel.
Nos, a modern francia
vágóhidakon óránként 60 szarvasmarhát ölnek meg. A látogató újságírónő
meggyőződhetett arról, hogy egyes állatok meg életben voltak, amikor a hentesek a villamos darabolófűrészeiket bevetve a meg élő állatot feldarabolták!
Mindez egy rettenetes szamot tesz
lathatova: ha orankent 60 szarvasmarhat ölnek meg, ez percenkent 1
allatot jelent – ebben a szoros munkatempoban nem tudjak kivarni az
allat pusztulasat, inkabb elve feldaraboljak. Ma mar Parisban a
vagohidon nem lehet különbseget tenni ritualis es normalis vagas
között. Ha különbseget kellene tenni, a ritualis vagas elött a teljes
vagohidat nagytakaritassal kellene megtisztitani, hogy a “halal”
elöirasoknak megfeleljen. Az ujsagironö azt is megallapitotta, hogy a
Franciaorszagban orszagszerte felkinalt szarvasmarhahus 50 %-a az
iszlam vallas elöirasai szerinti öldöklesböl szarmazik – a birkahusnal
ez a szam mar meghaladja a 95 %-ot.
Idönkent filmezik a vagohidakon folyo
munkat, leginkabb az allatvedök, titokban – ezek a dokumentumfilmek
azonban bemutatasra a legritkabb esetben kerülnek a televizioban, a
youtube-on azonban neha lathatok. Kizarolag nagyon-nagyon erös
idegzetüeknel ajanljuk!!
Automatikusan felmerül a
gondolat is, hogy miért az iszlám vallás követői állnak első helyen az
erőszakos, élet ellenes bűncselekmények, a legkegyetlenebb gyilkosságok
elkövetése terén.
Nem tartjuk kizártnak, hogy ez az állatgyilkolási gyakorlat “megedzi” mohamedánokat – s ha ember ellen fordulnak, nem okoz problémát, ha embert kell ölniük.
Tudjuk, hogy az Iszlám vallás
követői hitetleneknek tartják a más vallásúakat, az állatokkal
egyenértékűnek: ezért is propagáljak olyan lelkesen a más vallásúak
öldöklését, amit egyenesen dicsőségnek tekintenek. Tapasztalataink
mutatják: van hol tanulniuk.
Európa felvásárlása
Pontosan emlekszem meg Simon Perez kijelentesere: “felvasaroljuk Magyarorszagot”
Nos, Pereznek nincs olyan hatalmas
etvagya, mint az arab sejkeknek – ö csak Magyarorszagot akarja. A
többiröl, amit meg felvasarolni akar – arrol bölcsen hallgat. (A kis
titokzatos).
Sajnos, az arab felvasarlok meg ennel is titokzatosabbak es hallgatagabbak.
Az arab vilag Allah vedelme alatt all –
aki vallasanak tovabbi elöretöreset es uralmat elsösorban azzal
segitette elö, hogy az iszlam allamok területe ala tolta a merhetetlen
mennyisegü olajat, gázt.
Ezek az allamok merhetetlen
mennyisegü tartalek penzzel rendelkeznek – de tudjak azt is: ha az olaj
elfogy – a homokbol nem lehet penzt csinalni, vizük meg alig van.
Gondolni kell tehat az orszag jövöjere
meg arra is, hogy a rengeteg tartalek penz fialjon – valahova be kell
fektetni. Lehetöleg oda, ahol a nyugati vilag mar kidolgozta a
legmodernebb technologiakat, s folyamatosan tovabbfejleszti az ipar
kulcsagazataiban. Celba vettek azonban a bankokat is – hiszen
leginkabb a penz fialja a legtöbb penzt, amit megint csak nem lehet
szamitason kivül hagyni.
Az iszlám államok ezekre a területekre kivánják összpontositani a tartalék pénzek befektetését, s van nekik elég a pénzből ahhoz, hogy hatalmat és befolyást szerezzenek az európai konszernek világában.
Amikor a Golfemirat Katar Emirje
Nemetorszagba latogat – a politikusok vigyazallasban varjak. Nem
veletlen, hiszen az Emir merhetetlenül gazdag – a nemet politikusok
hozza kepest koldusszegenyek – holott vagyonszerzesi törekveseik sem
atlagos merteküek.
Tamim Bin Hamad Al Thani seik penzeli Syriaban es Irakban az Iszlam Allamot
– de jelentös összegeket fordit az iszlam imahazak (moseek) epitesere
is. A sivatagi allam oriasi penzeket fordit Katarban a legmodernebb,
legelegansabb, legdragabb, – szoval mindenböl csak a “leg” kell nekik! –
epitmenyek, bevasarloközpontok epitesere – elvegre meg kell mutatni a
vilagnak, mire kepesek az arabok. A külföldröl Katarba behivott
epitömunkasok katasztrofalis elet- es munkakörülmenyeinek
nyilvanossagra kerülese azonban erösen megtepazta Katar hirnevet es
tekintelyet a vilag elött. Ennek ellenere Europa politikusai hajlongva
fogadjak meg annak tudataban is, hogy az emberi jogokat Katarban nem
veszik tulsagosan komolyan, söt: neha semmibe veszik, meg ha azonos
vallasuak is.
Az Emir penzeli az iszlam
Dzsihad-ot, de ö fizette ki a legnagyobb “Mosee Skandinaviens” epitesi
költsegeit is Koppenhagaban. Kifizette a moseeepitest a francia
elövarosban, ahol Banlieusben köztudottan kizarolag munkanelküli, de
iszlam vallasu fiatalok laknak. Katar regota beismeri, hogy elösegiti
es finanszorizza Europaban a wahabita iszlam terjeszteset.
Szaud Arabia jövedelmezöbb befektetesi területe az USA-ban a hadiipar s az ehhez kapcsolodo, a fegyvergyartas fejleszteset celzo vallalatok anyagi bazisanak gazdagitasa. (Carlyle Group/.
Nagyobb figyelmet érdemelnek azonban a katari emir egyéb pénzügyi befektetései:
Katar tulajdonaban van az az epület, ahol az USA parizsi nagykövetsege tevekenykedik.
Katar tulajdonaban van a legmagasabb europai felhökarcolo, a Shard-Tower Londonban.
Katar a tulajdonosa az italiai divatimperiumnak – a “Valentino”-nak is.
Ezen tulmenöen Katar a nemet Porsche, Volkswagen es Hochtief vallalatoknal is bevasarolt.
Katar tulajdona a londoni luxusaruhaz, a Harrods, a francia fociklub, a Paris Saint Germain.
Katar 20 %. reszveny tulajdonosa a londoni börzen, üzemelteti a londoni Heathrow repülöteret.
A luxus ekszerhaz Tiffany ugyancsak elvezi Katar penzbefekteteseit, emellett a svajci Credit Suisse es a Barklays bankok is.
Francia cegek, mint a Swatch, Tissot, vagy a Verimax Katar kivansagara ugyancsak reklamozzak az iszlamot.
Ezeknek a cegeknek a reklamjaibol
eltünik a kereszteny vallas szimboluma, a kereszt – a vilag egyik
legnagyobb, svajci bankja, a Credit Suisses nem tesz semmi olyat, ami
az iszlam vallas vagy a katari uralkodocsalad nehezteleset vonna maga
utan.
A
katari uralkodocsalad ma az egyik leggazdagabb a vilagon – az orszag
olaj- es gazkeszletenek kitermeleseböl es ertekesiteseböl “sporoltak”
össze a vagyont s alakitottak ki gazdasagi imperiumukat
befekteteseikkel – a vilag minden tajan. Ehhez a gazdasagi imperiumhoz
tartozik egy önálló, hivatasos ujsagirokbol allo osztaly is, amely az
imperium tevekenyseget a mediaban propagalja. A korabbi katari
uralkodo, Hamid al-Thani kiepitette ki a vilag leghatalmasabb es
leggazdagabb televizios adojat, az Al Jazeera-t Doha szekhellyel, de a
TV allomas alallomasai sugaroznak Londonban, Washingtonban s szamos
mas vilagvarosban is.
Mi sem termeszetesebb, hogy ez a TV ado
kizarolag az iszlam vallas szellemeben müködik – az europai TV adok
különösebb vizsgalat nelkül veszik at a Doha-bol kapott riportokat,
fotokat holott köztudott: a TV adoallomas kizarolagosan az iszlamot
pozitivan bemutato tudositasokat közöl s ad tovabb. Termeszetes, hogy a
TV allomas különös gondot fordit az iszlam terror megletenek
igazolasara es propagalasara.
Az iszlam tovabbi propagandajat segiti
elö a katari Emir azzal is, hogy jelentös anyagi tamogatast nyujt a
Sharia szakembernek, Mohammed Khallouk-nak s mas iszlam tudosnak. A
Marokkobol szarmazo tudomanyos munkatars es föiskolai tanar a katari
Sharia Kollegiumban nev szerint került megemlitesre. Feltünt
Nemetorszagban is, mint tudomanyos experte a moszlemok centralis
Egyesüleseben, de reszt vesz a Bundeswehr föiskolajanak munkajaban is – termeszetesen az iszlammal kapcsolatos ismeretek oktatasat segiti elö.
Katar kettős stratégiát követ:
Egyreszt a seikek allamukat, megszerzett
vagyonukat akarjak igy biztositani a jövöre, megerösiteni gazdasagi
kapcsolataikat az egyes nyugati allamokkal, masreszt a politikai
iszlam terjeszteset is elö kivanjak segiteni – sajnos, ezt azokban az
allamokban, ahol a seikek oriasi összegeket fektetnek be, sehol nem
akarjak hallani: szönyeg ala vele! Ha nem foglalkozunk vele – nem is
letezik!
Az iszlam terjesztesenek es befolyasanak
erösitese a fö feladata az mohamedanok egyesüleseinek, kulturalis
szervezeteinek az integraciora valo allando hivatkozassal. A
vendegmunkasok harmadik, negyedik generaciojanak leszarmazottai ezeken a
szervezeteken keresztül allando követelesekkel allnak elö a tarsadalom
eleteben valo reszvetelük erösitese es megszilarditasa erdekeben –
elsosorban a vezetö poziciok megszerzesere törekedve.
A nemet kormanynak mar van iszlam
vallasu integracios minisztere is – ugy bizony, peldat kell mutatni, a
Szocialdemokrata Part fötitkarasszonya ugyancsak moszlem.
A Baden-württembergi, W. Kretschmar
miniszterelnökkent iranyitja a Zöldek kormanyat – integracios
miniszterasszonya termeszetesen iszlam vallasu.
Politikusok elöszeretettel valasztanak
iszlam vallasu feleseget. A Zöldek partfönöke Cem Özdemir,
bevandorlocsalad sarja, nemetorszagi születesü, korrupcios botranya
miatt a párt 9 honapos kikepzesre küldte Amerikaba – de sorolhatnank
tovabbi peldakat is.
A ZDF intendansa, Thomas Bellut neje
Hülya Özkan aktiv ujsagiro, iro – Hülya “munkassaganak” eredmenyekent
került müsorra a “Sonderkommando Istanbul” a ZDF sugarzasaban. Egy
bünügyi sorozat – török szereplökkel – kell ennel jobb propaganda az
iszlamnak? Jatekosan, könnyeden, eszrevetlenül.
A könnyebb érthetöseg kedvéért – a propaganda eszközeiről
Ha a bekat a forro vizbe dobjuk, erötartalekait összeszedve kiugrik a halalt hozo, fortyogo vizböl.
Ha viszont a hideg vizet tartalmazo
fazekba tesszük – s a vizet lassan, fokozatosan melegitjük a
forraspontig – a bekuska nyugodtan marad a vizben egeszen addig, amig
puhara nem fö.
Hat nem egyszerü? Csepegtetjük az informaciokat, meselünk törteneteket.
(Magyarorszagon óriási sikerrel
vetitik a Szulejmán sorozatot) – szoktatjuk a kedves nézőt az iszlam
“szépségeihez”. Csititgatjuk a nézöt – ne háborodj fel a menekülteken,
hiszen ők bekes szándékkal, menedéket keresve érkeznek. Aztan,
amikor eleg sokan lesznek – eszbe lehet kapni azzal a közmondassal,
hogy “engedd be a totot – elöbb-utobb majdcsak kiver a hazadbol”.
Barhova megy manapság az ember a hivatalokba – már ott ülnek az iszlám vallásúak Marokkóból, Algériából, Arábiából. Az araboknak van pénzük – menekülteknek álcázva Európába küldik kiképzett harcosaikat a legmodernebb technikai eszközökkel felszerelve, a kiképzésben pedig “segítséget” nyújt a nemet hadsereg is dr.Ursula von der Leyen hadügyminiszter asszony iranyitása alatt, aki előszeretettel látogatja a Közel-Keleten lévő katonai táborát.
A TV tarsasagok vezetö szerepet
jatszanak a propaganda teren is az iszlam követöinek
foglalkoztatasaban. Ök mar német egyetemet vegzett, gyakorlott
ujsagirok, tehat megfelelnek a követelmenyeknek, anyanyevi szinten
beszelik a nemet nyelvet.
Az iszlam szervezetek azonban nem
elegednek meg az elert eredmenyekkel: hetek ota szinte naponta hangzik
el a televizioban az ujabb követeles: meg tovabb kivanjak erösiteni az
integraciot azzal, hogy erösebben kivannak reszt venni az allam
munkajaban – több (lehetöleg minel több vezetö!) poziciot követelnek a
partokban, allamigazgatasi s egyeb dönteseket hozo szervezetekben.
Kimondatlan azonban, hogy ezzel is az iszlam erösitese es terjesztese a
cel.
Tul sok problema nincs is azokkal, akik a
vendegmunkas generaciok leszarmazottai. Ök mar itt születtek,
tökeletesen beszelik a nemet nyelvet, egyetemi vegzettsegük is van.
Nagyobb gondot okoz azonban, amikor a beszelgetöpartner csak makogja a
nemet nyelvet vagy egyaltalan nem akarja megtanulni, holott a nemet
allam az adofizetök penzeböl iszonyatos összegeket fordit arra, hogy a
“menekültek” legalabb alapfokon megtanuljak az orszag hivatalos
nyelvet.
Az iszlam allamok elöszeretettel
küldik sajat munkanelküli polgaraikat a fejlett europai allamokba – a
haborura, szegenysegre, perspektivanelkülisegre, üldözesre (s ki tudna
felsorolni az ehhez hasonlo indokokat) hivatkozassal: az europaiak
gazdagok – majd eltartjak a moszlem vallasu munkanelkülieket. S ha szep
szoval nem tudjak ervenyesiteni a celjaikat – akkor az egesz Europai
Uniot erintö zsarolashoz folyamodnak – mint azt Erdogan, a “török
szultan” es kormanyanak tagjai ekes peldaval, naponta bizonyitjak.
Követeleseiket (mert hat ök csak követelni tudnak), hallgathatjuk
szinte naponta.
Az Unio fejet hajt, idönkent morikal – a
vegen aztan megiscsak teljesiti a követelest neha ugy, hogy a lakossag
nem is ertesül rola. Hiszen: amiröl nincs tudomasom – amiatt nem faj a
fejem – nem igaz?
Júlia / Szabad Riport, Németország