Ha a kormány és a parlamenti pártok
valóban hazafiak, és az ország érdekeit, népünk felemelkedését tartják a
szemük előtt, akkor plafonig tornyosuló feladatokkal kell farkasszemet
nézniük, és éjt nappallá téve dolgozniuk.
A megoldatlan feladatoknak se szeri, se száma.
Ha
szeretnék megőrizni, elnyerni a nép bizalmát, (no meg szavazatát)
akkor teljesen át kell szervezni a jelenleg elégtelenül működő és sokak
által joggal támadott rendszert. Attól, hogy elnevezésében már volt
itt rendszerváltás, valójában csak az országos szintű fosztogatás
feltételeit teremtették meg, saját és idegen érdekeknek alárendelve.
Ezúttal azonban valódi szemléletváltásra van szükség, mi több, nem
csupán szemléletet kell váltani, hanem a nemzeti érdekeknek kell zöld
utat adni.
Ahhoz, hogy az átlag magyar ember, – mely azért jelenleg
még az ország elsöprő többségét alkotja – úgy érezze, hogy itthon
otthon van, s érte és nem ellene történnek a dolgok, szinte mindent át
kell gondolni és formálni.
Új kihívásokkal nézünk szemben, ráadásul
az idő se nekünk dolgozik! Ezért nem halogatható a problémák felszínre
hozása, nyílt megtárgyalása, és az azonnali lépések megtétele. Az
emberek elvárásait remélhetőleg ismerik ott az urak a parlamentben, és
itt nem a szűk baráti körök, vagy zártkörű vadász egyesületek tagjaira
gondolunk, hanem azoknak a hús-vér embereknek az elvárásaira, és
hiányérzetére, akik a kemény munkájukkal, adóikkal a hátukon viszik ezt
az országot. Akik egyik napról a másikra élnek, és „éhbérért”
dolgoznak, nem hivatalosan akár napi 10-12 órákat.
Az ő türelmük
egyre fogy, a migráció és a cigánybűnözés miatti félelmük erősödik, a
kettős mércék miatti felháborodásuk, valamint hazai gazdaság csak
számokban villogtatott ám valóságban nem tapasztalt gazdasági
szárnyalás elmaradása miatti aggodalmuk pedig csak egyre nő.
Ha mégsem ismerik az emberek akaratát, akkor kérdezzék meg! Ez eddig is bevált.
Egy témát alább szándékosan nem
érintettünk, méghozzá az ország önvédelmi képtelenségét, egy használható
magyar honvédség hiányban kialakult kiszolgáltatottságunkat. Ez a téma
önmagában is nagy falat, amit 10-15 mondatban nem lehet feldolgozni.
Lássuk, hol szorít a cipő!
A teljesség igénye nélkül, felsoroltunk néhány elvárt „hangulatjavító” gesztust
Jogok és kötelezettségek Jogok csak azokat illessék meg, akik a kötelezettségeiknek is eleget tesznek.
A kötelezettségek, a törvények megszegése a jogok egyidejű megvonásával és/vagy korlátozásával járjon együtt.
Az alapjogokat azonban minden életvitelszerűen itthon élő magyar ember számára biztosítani kell, és ezek nem korlátozhatóak.
Az ideiglenesen, de jogszerűen hazánkban élő és hazánk törvényeit
megtartókat (magyarok és nem magyarok) az alapjogok itt tartózkodásuk
tartama alatt megilletik.
Az alapjogokat az állam garantálja. Feltételeit is szintén az állam biztosítja.
Az élethez és halálhoz való jog – alapjog Az
egészséges tiszta ivóvíz, mint az élet alapfeltétele, mindenki számára
ingyenesen hozzáférhető kell legyen. A magas színvonalú ingyenes és
egységes egészségügyi alapellátáshoz, a lakhatáshoz, az egészséges
környezethez, valamint a megélhetést fedező nyugdíjellátáshoz való jog,
mely szintén az életben maradás feltétele, az Alkotmányban garantált
kell legyen, minden magyar ember számára.
(Az egyéni
nyugdíjszámlák nyilvántartása, vezetése és garantálása, felhasználásuk
folyamatos szigorú ellenőrzése, az azokkal történő manipulációk
megakadályozása és hazai kézben tartása állami feladat. A akárcsak a
stratégiai ágazatok – pl. víz-, csatorna-, energiaszolgáltatás – állami
tulajdonlása, áraik egységessé tétele, a szolgáltatók szigorú
ellenőrzése, a szolgáltatás minőségének megkövetelése. Vigyázva, hogy a
beruházásokba történő külföldi tőke bevonása a magyar állam érdekeit
és felügyeletét megtartsa.) Az Alkotmányban kell kimondani,
hogy az élethez szükséges anyagi biztonság elvétele, veszélyeztetése és
az egészség károsítása életellenes és büntethető.
A köz-, és lét
biztonság, mely ugyancsak az élet biztosításának része, szintén az
állam feladata és felelőssége. Az emberhez méltó élet biztosítása
szintén állami kötelezettség.
Az emberhez méltó halához való jog szabad megválasztása szintén állami szabályozás alá tartozik.
A halálbüntetés lehetőségének megteremtése és szabályzása szintén
állami feladat – bár e két utóbbi lehetőség megteremtéséről közvetlen
népszavazással kell dönteni.
Az Alkotmány módosítása szintén közvetlen népszavazással kell, hogy megvalósuljon.
A népszavazás intézményét, nem szűkíteni, hanem bővíteni kell. Egyetlen
politikai képlet se legyen jogosult az Alaptörvény vagy az alapjogok
felülírására. A változtatásoknak mindig a népakaratot kell tükrözni,
méghozzá a szavazójoggal rendelkező mindenkori magyar állandó lakosság
legalább 90%-os közvetlen döntése, egyetértése alapján.
Törvény előtti egyenlőség – alapjog
A törvény előtt mindenkit egyenlőnek kell tekinteni, a
jogszolgáltatásnak az igazságot és az írott és íratlan erkölcsi
szabályokat kell tükrözniük. A peres ügyeikben minden magyar
állampolgárt ugyanolyan magas színvonalú jogképviselet, és jogi
tanácsadás, és jogsegélyszolgálat illeti meg, mely nem függhet az
érintett magánszemély (akár alperes, akár felperes) anyagi helyzetétől.
Az illetékek, a fellebbezési költségek nagysága, nem akadályozhatja meg az igazság szolgáltatás kérését, a sérelmek orvoslását.
A munkához, létfenntartáshoz való jog – alapjog Ki kell mondani, hogy az állam feladata és nem a lakosságé a munkahelyteremtés.
Ennek elengedhetetlen feltétele a kézen-közön eltüntetett nemzeti
vagyon visszaszerzése, és a magyar nemzet soha el nem idegeníthető
tulajdonába való visszaadása, a nemzetgazdaság eltartó képességének
növelése.
Mindenekelőtt a jogi alapját kell újra meg teremteni a
létbiztonságot garantáló feltételeknek. Alaptörvényben kell garantálni a
teljes foglalkoztatás megvalósítását, előnyben és támogatásban kell
részesíteni a hazai tulajdonú ipart és mezőgazdaságot szemben a
külföldi érdekeltségű vállalkozásokkal. Ehhez elengedhetetlen a kormány
úgynevezett stratégiai megállapodásainak felülvizsgálata és módosítása
is a fentiek szellemében. Valamint a korrupció elkerülése érdekében
nyilvánossá tétele.
Szólás- és véleményszabadság joga – alapjog
Mindenkinek joga van önállóan véleményt alkotni, vagy ezt a véleményét
megosztani másokkal, de ezt senki nem erőltetheti rá másokra. Különösen
az állam vagy kormány nem szabályozhatja, korlátozhatja vagy
szankcionálhatja a szabad véleményalkotást, vagy nyilvánítást, különösen
nem politikai okokból.
Senkit nem szabad meggyőződése, véleménye miatt bebörtönözni, vagy alapjogaitól megfosztani.
A szabad véleményalkotás személyiségi jog, mely nem erőltethető másokra.
Vallásszabadság – alapjog
Magyarország alapvetően a keresztényi erkölcsökre épül, főként
keresztények lakta ország. Ezt minden itt élő más vallásúnak ezt
tiszteletben kell tartania. Vallási meggyőződését mindenki szabadon
választhatja meg. De azt nem erőltetheti rá másokra, mint egyetlen
követendő vallást. Nyilvánosan nem terjesztheti és nem kényszeríthet
senkit annak elfogadására, vagy követésére. Vallását szabadon
gyakorolhatja az erre megfelelő helyen. Vallására hivatkozva, nem léphet
át az ország törvényein, nemzeti szokásain, erkölcsi normáin, nem
hozhat másokat hátrányos helyzetbe. Amennyiben saját vallása, vallási
előírásai túllépnek, vagy nem férnek össze az őslakosok vallási
előírásaival, azaz a kereszténységgel, netán megbotránkoztatóak, vagy
provokatívak számukra, ez esetben nyilvánosan nem gyakorolhatja, illetve
nem követheti szabadon vallásának előírásait, illetve szabadon
távozhat az országból.
Helyváltoztatás joga – alapjog
Senkit nem lehet akadályozni lakóhelye megválasztásában, kivételt
képez, amennyiben lakókörnyezete számára elfogadhatatlan életvitelt
folytat.
Ugyanakkor lakóhelye elhagyására sem lehet kényszeríteni senkit megfelelő ellenszolgáltatás nélkül. (Például távoli munkahely)
Állampolgárság, szavazati jog
Legyünk büszkék magyarságunkra, legyen ez rang a világban, ne alacsonyítsuk le és ne áruljuk, mint a mosóport.
Meg kell szüntetni, illetve korlátozni a kettős állampolgársággal járó
jogokat, illetve meg kell szigorítani az állampolgárság feltételeit.
Állampolgárságot pénzért adni tilos.
Állampolgárságot felnőttként csak olyan személy igényelhet, aki
jogszerűen és életvitelszerűen legalább 10 éve folyamatosan
Magyarországon él, itt dolgozik, viseli az adóterheket, ezzel együtt
lemond külföldi állampolgárságáról. Az állampolgárság megadásának
további feltételeként kell támasztani azt is, hogy anyanyelvi szinten
írjon és beszéljen magyarul, ismerje és betartsa az ország
alaptörvényeit, szokásait, történelmét, irodalmát, kultúráját, vállalja a
teljes beilleszkedést és magyarságát.
Aki itt született, itt élő
magyar állampolgárságú szülők gyermekeként, és nincs másik
állampolgársága, annak automatikusan jár a magyar állampolgárság.
Aki másik állam állampolgárságáért folyamodik, attól vissza kell vonni a magyar állampolgárságot.
Aki saját elhatározásából hagyta el az országot és más országban
telepedett le, alapított családot attól szintén meg kell vonni a magyar
állampolgárságot.
Az állampolgárság mellé ne járjon automatikusan a szavazati jog!
A szavazati jog megadásának, és gyakorlásának alapfeltétel kell legyen,
hogy legalább 18 éven át folyamatosan életvitel szerűen itt éljen, itt
végezze az általános és középiskolai tanulmányait, állampolgári
kötelességként legalább féléves katonai szolgálatot vagy az ezt
helyettesítő másféle, de legalább féléves szociális munkát végezzen
itthon. (idős ápolás, kórházi ápolás, szociális gondozás, óvodai vagy
hasonló kisegítő munkát lásson el.)
Természetesen a büntetett
előélet, vagy bűncselekmény esetén vissza kell vonni a választójogot,
enyhébb kihágás esetén, annak újbóli megadásához, ismételten teljesítse
állampolgári kötelességét.
Kettős állampolgársággal rendelkező, 2
hónapot meghaladóan külföldön élő vagy magyar állampolgársággal nem
rendelkező személy nem kaphat választó illetve szavazó jogot. Nem lehet
választó és választható. Illetve nem lehet tulajdonosa, és nem tölthet
be közép vezetőnél magasabb pozíciót sem önkormányzati, sem
közhivatali, sem kormányzati, sem pénzügyi szervnél, vagy banknál,
illetve más pénzügyi és biztonsági cégnél, sem stratégiailag fontos
ágazatban. Nem tulajdonolhat céget, nem lehet képviselő, nem lehet
tagja semmilyen fegyveres, vagy rendfenntartó testületnek, nem tölthet
be bírói-, közjegyzői-, jegyzői- jogászi, vagy felsőfokú oktatási
intézményben állást.
Sajtószabadság joga
A sajtószabadság megilleti minden hazai, TV, Rádió, nyomtatott,
elektronikus médiát. Sem a politikai vezetés, sem média vezetése nem
cenzúrázhatja a közreadott információkat, mindaddig, míg a közölt hírek
megfelelnek a teljes valóságnak, nem tévesztik meg közönségüket,
illetve azok igazságtartalma bizonyítható. A sajtó képviselőit
munkájukban nem szabad akadályozni, fenyegetni, netán letiltani,
kirúgni, vagy befolyásolni, ha egyébként betartják az alapvető etikai
szabályokat. Az egyetlen rendező elv a tényszerűség és korrektség.
Korrupció vs.– Átláthatóság Köz- és gazdasági élet tisztasága, mert nem elég tisztességesnek látszani…
A korrupció bűncselekmény, üldözése állami feladat, állami
jogosultságokkal. és apparátussal. Ugyan akkor az állampolgárok és a
sajtó közreműködése is elengedhetetlen.
Mindenkinek
kötelessége a tudomására jutott esetek bejelentése. Épp ezért
semmilyen hátrány nem érheti azokat, akik bűncselekményt, visszaélést
jelentek be. Számukra megfelelő védelemről kell gondoskodnia az állami
apparátusnak. Mivel a korrupció az egyik leggyakoribb és leginkább
eltitkolt bűncselekmény, ezért nem lehet politikai hovatartozás szerint
kezelni, vagy kettős mércét alkalmazni. Ezen bűncselekményekre épp
ezért nem szabad alkalmazni a mentesség szabályait, azokat pedig, akik
ilyen ügyekben érintetté válnak, botrányba kerülnek és elmarasztalják
őket, végleg ki kell zárni és eltiltani a politikai-, a köz-, és a
gazdasági élet minden területéről. Az általuk okozott károkért pedig
anyagilag is felelniük kell, magán és családi vagyonukkal. A
bűnügyekben lefolytatott perek tárgyalásakor az elkövetők esetében
nincs helye a személyiségi jogok védelmének teljes nyilvánosság előtt
kell zajlani. A pénzügyi visszaélések, banki csalások a társadalomnak
különösen nagy kárt okozó
ügyeket még inkább a nyilvánosság elé kell
vinni, bevonva azokat a személyeket és szervezeteket, felügyeleteket
is az ügybe, akik nem tettek meg mindent a bűncselekmény
megakadályozására. Ahol jogi személyek kerülnek képbe, ott a teljes
menedzsmentet és tulajdonosi kört is el kell marasztalni, mert
felelősségük egyetemleges, az egymásra mutogatás pedig akadályozza az
igazságszolgáltatást.
Az adók és járulékok felhasználása legyen átlátható és nyilvános.
Címkézzenek minden adó és járulék fajtát, melynek felhasználási célját
is adják meg, hogy ellenőrizhető legyen és semmi másra ne legyen
felhasználható.
A államkasszába kerülő adókból képzett különböző alapokat szintén címkézzék fel ugyan ez okból.
A közös kasszába beszedett bírságok, illetékek, adók esetében ugyanígy
meg kell címkézni, hogy mire szánják, és ezeket a büdzséket kik
kezelik, és felügyelik, legyen nyilvános ezek felhasználása, hogy
pontosan tudjuk melyik kezelő mire költött belőle, milyen beruházás
valósult meg és mennyiből.
Induljon
azonnali vizsgálat az olyan esetekben, amikor sokkal olcsóbban is
megoldható lett volna, vagy érkezett olcsóbb pályázat az adott
kivitelezésre.
A pályázatok lezárása elbírálása után hozzák nyilvánosságra a beérkezett ajánlatokat.
Ezzel a korrupció-, vagy visszaélés gyanús esetek is kiszűrhetők!
A közhivatalok, kormányszervek, képviselők, önkormányzatok vezetőinek
összes javadalmazását is közzé kell tenni. Szándékosan javadalmazást
írunk, mert ebbe nem csupán a fizetések, hanem az egyéb jogcímeken
szerzett juttatásokat, prémiumokat, költségtérítéseket, sőt
természetbeni, készpénzt kiváltó juttatásokat, tiszteletdíjakat,
bizottsági tagságért járó javadalmakat is fel kell tüntetni, különös
tekintettel azokra, melyeket nem terhelnek semmilyen adóval.
(az
”állás halmozók” munkájának minősége és hasznossága, ha csak nem
névleges, és valódi teljesítmény nélküli, akkor igen csak
megkérdőjelezhető – a szerk.)
Támogatások – elfoszlott a szociális háló
Az utóbbi időben szemforgató hazugság kíséretében drasztikusan és
gyakorta indokolatlanul megnyirbált, elsöpört szociális juttatások, a
mai napig nem megbocsájtható tettét nem igen emészti meg a társadalom.
Főként mert naponta szedi az áldozatait.
A kormány rokkantakat
papíron „meggyógyító” aljas talpnyaló bürokratái nagyon sok áldozatot
szedtek már eddig is. Azonban kizártnak tartjuk, hogy ezeket az
embereket sikerült olyan munkához juttatni, amit el is tudnak végezni,
és amiből még fenn is tudják magukat tartani. (Miközben akár az életük
és maradék egészségük kockáztatásával próbálnak dolgozni, vagy tartósan
elhelyezkedni)
A magyar családok gyermekvállalási
kedve se nőtt, igaz támogatásuk (fajtája és reálértéke) is csökkent
végső soron. (nem azokról van szó, akiknél a szaporodás eddig is csak a
felelősségmentes biológiai reprodukcióra korlátozódott)
A
szociális támogatások bővülése valójában jókora megtakarítással járt a
kormány számára, amit viszont nem igen forgattak vissza a kisgyermekes
családok vagy idősek, netán betegek ellátására.
Csak olyan családokat
szabad bármilyen támogatásban részesíteni, melyekben a felnőttek
rendszeresen dolgoznak, vagy legalábbis akarnak dolgozni, melyekben
nincsenek bűnözők, melyekben az írott és íratlan törvényeket, társadalmi
elvárásokat betartják és gyerekeikkel is betartatják.
Melyek
gyermekeiket ápoltan, tisztán járatják iskolába, óvodába, de
gondoskodnak arról is, hogy az iskolában és lakókörnyezetükben az
alapvető együttélési és viselkedési normákat betartsák.
A magukra maradt öregek számára
milliókért van idős otthoni ellátás, akiknek nincsenek milliói, vagy
feláldozható lakása, az meg úgy járt. Ha szerencséje van, és még van
jártányi ereje, nem túl távol élő agyonhajszolt gyermekeik igyekeznek
gondoskodni róla. Esetleg a csalókon bűnözőkön kívül olykor rájuk
nyitja az ajtót valamelyik jó érzésű rokon, vagy szomszéd, esetenként
egy-egy védőnő. Vagy ha a család meg tudja fizetni, akkor egy
szakképzett gondozónő, pár órát ott tölt napközben. A nyugdíj erre nem
elég. Ha azonban már önellátásra részlegesen, vagy teljesen képtelenné
váltak, már a boltba se tudnak elmenni, akkor másra vannak – lennének –
utalva. Az idősek szeretnének a megszokott környezetükben maradni , de
azt se igen viselik, hogy beköltözzön hozzájuk valamelyik családtag,
már ha ez egyáltalán megoldható, ám a napi szintű ellátásuk így sem
megoldott, ha csak nem együtt lakott eredetileg is a családdal. Az
unoka iskolába jár, a gyerek egésznap dolgozik, napközben őrizetlenül
marad az elesett idős ember. Egésznap nincs kivel szót váltani. Rossz
esetben pedig a szomszédok fedezik fel, hogy megfagyott, elesett és
meghalt. Hátborzongató jövőkép. Persze lehet törvény alkotni, hogy a
gyermek kötelezhető az idős szülője, rokona ellátására, ám ez a
rendelet láthatóan az íróasztal mellett pattant ki valami „ifjú titán”
vagy „titánia” agyából. Aki a fent leírt valós életbéli problémákról még
hallomásból sem tud. Lehet kérem válogatni, vagy munka és fizetés,
vagy napi ellátás a semmiből. Ügyes, és erkölcstelen! Bár nem ez az
egyetlen, minden reális alapot nélkülöző, épp ezért kiherélt rendelet.
Azt mondhatjuk a szociális ellátás rosszabb és veszélyesebb, mint
valaha, a tetejében még drágább is. A hasznot viszont valakik lefölözik.
Az öregotthonok egy része ráadásul, nem csak drága, de még rossz is.
Nem is csoda, hogy az emberek általában bizalmatlanok, gyakran csak
„kinyirdának” nevezik, olykor nem egészen alaptalanul.
Honnan vegyünk rá a pénzt?
Az ország gazdasági erejének, iparának, kereskedelmének, mezőgazdasági
önellátási képességének teljes szétzilálását követően, a romokon kell
új életet fakasztani.
A szinte semmiből igen költséges valamit teremteni.
Nem érdemes most már azon búsongani, hogy a népes hazaáruló kufárok
tábora miközben milliárdossá lopta magát, kivéreztette és kiszolgáltatta
a nemzet vagyonát, a jól képzett szakemberek életét a ifjúságának
jövőjét ország testét felzabáló cionista multiknak. Az időseit már maga
is ki tudja nyírni. Olyan indokolatlan hitelkonstrukciók és szerződési
feltételek oltárán áldozta fel a hazát, melyekből kiszabadulni még egy
Hudinitől is csúcsteljesítménynek számít.
Sok választásunk nem lévén a saját hajunknál fogva kell magunkat kirángatni a szakadékból.
Az adók már így is szinte a legmagasabbak Európában, az életszínvonal pedig ezzel fordított arányban egyre zuhan.
A
visszafizethetetlen hitelekbe
annak ellenére belefulladunk, hogy már jó éve nagy csinnadrattával
közzétették, hogy Magyarország kifizette az IMF adósságát. Melyiket?
A címkézetlen, kitudja mire elköltött elvonások, EHO, SZOCHO, TB, ÁFA,
jövedéki adó, társasági adó, bírságok, illetékek adózott jövedelmek
újra adóztatása, stb. stb. a fizetésünk több mint 70%-át teszik ki. Ami
önmagában is elég nagy baj, de ezt tetézi, hogy cserébe nem kapunk
vissza szinte semmit.
Az adó terheket csökkenteni és nem növelni kell! Ellenben
milliárdok mentek/mennek el szükségtelen beruházásokra, illetve olyan beruházásokra, melyeket
feleannyiból
meg lehetett volna valósítani, eközben a rogyadozó egészségügy és tb a
teljes megsemmisülés felé vágtat. A felesleges és felelőtlen
beruházások minden szereplőjétől
be kell hajtani az ablakon kidobott pénzeket.
Immár milliónyi potenciális adózót üldöztek el az országból. Vagyonokat
fizettünk olyan vállalkozások visszavásárlására, melyeket egyszerűen
vissza kellett volna venni állami kezelésbe és az okozott kárért
kártérítést követelni.
Támogattunk olyan pénzszivattyúzó
multikat
melyek a magyaroknak ugyanazért a munkáért ötöd annyi bért fizetnek,
mint az EU-ban. Ráadásul a beígért munkahelyteremtések helyett
úgynevezett létszámleépítések, kiszervezések következtek, illetve a
fizetések reálértékének csökkenése.
A szerződések be nem tartása miatt ezeket az
adótámogatásokat, vissza nem fizetendő támogatásokat és kölcsönöket vissza kell követelni.
A privatizációban résztvevőket, (mint az új tulajdonosok, jogutódok, és
egyéb gazdasági szereplők) szintén anyagi felelősség terheli, a
leszerelt gyárakért, a multik által kegyetlenül kinyírt hazai
konkurencia tönkretételéért ezét őket is el kell számoltatni és velük is
kártérítést kell fizettetni.
A privatizációért felelős politikusokat
teljes vagyonelkobzással sújtani, illetve életük végéig, vagy
amíg vissza nem fizetik
a lenyúlt összegeket és hasznot, kényszermunkára fogni őket. Hogy miért
nem került még mindig sor a tételes elszámoltatásukra? A teljes
családi és üzlettársi körre kiterjedő vagyonnövekedésük
tételes vizsgálatra?
Vagy miért nem fizettették vissza az off-shore cégekbe, vagy más
külföldre vitt családi vállalkozásokba menekített vagyonokat? A válasz
egyszerű, mert a tettestársak egymást fedezik és váltogatják a
parlamenti padokban és bársonyszékekben. Alig van olyan hazai politikus,
akinek ne lenne vaj a füle mögött, illetve átlátható és valódi
munkával indokolt lenne a vagyonosodása. Ezeket a pénzeket mind
vissza kell követelni tőlük.
A mai napig nem hozták nyilvánosságra, hogy a nemzet- és népellenes
nemzetközi szerződések számszerűen évente mennyibe kerülnek az
országnak.
Le kell állítani a multik, bankok, az EU, a NATO feneketlen zsákjaiba dobált
pénzek befizetését. Mint Új-Zélandnak, nekünk is újra kell tárgyalni a hitelfeltételeket, a hitelcsalásból extraprofitra szert tett bankokat
kártérítés fizetésére kötelezni, vagy
leállítani a hiteltörlesztéseket.
Módosítani kell a banktörvényt
és a pénzügyi törvényeket, megreformálni hitelkonstrukciókat eltörölni a
kamatos kamatot, és a fizetések kötelező bankba utalását és a
cégeknél, vállalkozásoknál vissza kell állítani kifizetőhelyeket.
Létrehozni, kijelölni egy vagy két magyar tulajdonban lévő bankot és
ezt, valamint a kereskedelmi pénzforgalmat oda kell irányítani.
A
multikat, és minden vállalkozást legyenek azok gyártó-, vagy
kereskedő-, vagy szolgáltató cégek szigorú és folyamatos szakmai
ellenőrzés alá kell vonni, és minden szabálytalanságot, szennyezést,
etikátlan viselkedést szigorúan és konzekvensen
meg kell bírságolni. Láthatóan
van elegendő pénz, amit kiáramoltatás helyett a valódi értékteremtő
gazdaságba lehet visszaforgatni, sőt akár többször is megforgatni, s
amiből a hazai gazdaságot újra talpra lehet állítani.
A nyugat és Európa a történelem során a
mai napig mindig elárulta és kihasználta Magyarországot, így hát nem
kell különösebben bizonygatnunk, kik nem a barátaink és szövetségeseink.
Meg kell keresni azokat, akik valóban a barátaink és szövetségeseink lehetnek.
Ámbár nem is kell olyan nagyon keresgélni, hiszen maguktól is jönnek és kopogtatnak az ajtón, csak fel kell ismerni őket.
Európában a V4-ek, az oroszok, a szerbek, az Eurázsiai Unió, mind olyan
országok és szövetségek, akikkel nem csak lehet, de kell is jó
kapcsolatokra törekedni, annál is inkább, mert egymásra utaltságunk,
létező közös érdekeink ezt indokolttá is teszik.
Még keletebbre vagy
még nyugatabbra, sőt délebbre is vannak velünk szimpatizáló országok
és szövetségek melyekkel sok témában érdekegyezőségünk fennáll.
Nos, előteremthető a pénz, vannak
szövetségeseink és barátaink is, már csak az elhatározáson és akarton
múlik, hogy mit kezdünk vele.
Audie – Szabad Riport