Egy kiszivárogtatott német katonai jelentés arról árulkodik, hogy a német katonai tervezés szerint a következő két évtizedben bekövetkezik az Európai Unió felbomlása.
A Bundeswehr szerint az Európai Unió felbomlása be fog következni a következő két évtized folyamán – erről árulkodik a “Strategischen Vorausschau 2040” nevű 120 oldalas jelentés, ami a globális gazdasági, katonai, kulturális és társadalmi trendeket vetíti előre a következő két évtized viszonylatában.
A Der Spiegel által megszerzett dokumentumot eredetileg a belügyminisztériumban adták ki belső használatra. A dokumentum összefoglalja a Bundeswehr várható igényeit a finanszírozás, eszközellátás és humánerőforrás terén, emellett hat lehetséges forgatókönyvet közöl; ebből egyik kifejezetten az Európai Unió felbomlásával foglalkozik.
A jelentés szerzői szerint a legrosszabb forgatókönyv, ami bekövetkezhet, hogy az új nemzetközi rendben az értékrendszerek különbözősége miatt a globalizáció visszájára fordul, a nemzetközi rend erodálódik, és “több évtizednyi instabilitás” után újabb konfliktusok kezdődnek a világ számos pontján.
Az egyik lehetséges forgatókönyv szerint az Európai Unió bővítése leáll, több állam kilép az EU-ból, és Európa elveszíti globális versenyképességét.
A fokozódó zűrzavar, a kaotikussá váló viszonyok és a konfliktusok terjedése drámaian megváltoztatja a biztonsági környezetet Európában és Németországban
– áll a jelentésben.
Más forgatókönyvek kevésbé apokaliptikusak – egyik szerint az Európai Unió keleti országai leállítják az európai integráció folyamatát, és egy új keleti blokk jön létre, amiben az EU keleti országai protektorátussá válnak Oroszország számára.
Egy másik forgatókönyv szerint az európai kontinensen tovább terjed az extrémizmus, emiatt egyre több ország folytat központosítást, és az állandó terrorfenyegetés miatt az erős állam ideája újra általánosan elterjedtté válik. Ez a gazdasági liberalizmus visszaszorítását és a politika tartós jobbra tolódását jelenti az EU tagállamaiban.
A dokumentumban szereplő hat lehetséges forgatókönyv közül csak kettő számol annak lehetőségével, hogy a jövőben a világ békésebbé válik.


http://www.hidfo.ru/2017/11/a-nemet-hadsereg-az-europai-unio-felbomlasara-keszul/