Az 1949 és 1955 között született és még életben lévő több mint
egymillió férfi és nő 2015 és 2021 között eléri a nyugdíjkorhatárt
Nem szeretném nagyon megsérteni Ratkó Anna egykori egészségügyi
miniszter emlékét, de szellemi képességeinek vélhető dimenziói aligha
tették képessé arra, hogy akár elemi szinten is felfogja, mit és miért
is tesz valójában. Pontosabban, hogy mit és miért tetetnek vele,
"intézkedései" ugyanis egy tőle teljesen független központban született
döntések lejátszástechnikájának utolsó állomását jelentették csupán.
Esetében tehát a "miniszter" szó, amely eredetileg "szolgát" jelent, szó
szerint volt értendő. Valószínűleg a világon senki nem emlékezne a
nevére ma már, mint ahogy a korszak "seregnyi senkijének" a neve is
eltűnt, ha nem lett volna egy olyan, örökre az ő nevéhez kötött
intézkedés, amelynek nagy történelmi drámája most az utolsó felvonásához
közelít.
Azért lett ugyanis annak a korosztálynak, amelybe magam is tartozom
(1951-ben születtem), a neve "Ratkó-nemzedék", mert Ratkó asszony
minisztersége idején radikális abortusztilalmat vezettek be, ami súlyos
börtönbüntetéssel fenyegette a tiltott műtétet elvégző orvost, de magát a
pácienst is.
Mindez annak a hisztériának a következménye volt, amely akkoriban a
világot, különösen annak ezt a felét uralta. A hatalom újra háborúra
készült, és kellett a töméntelen újabb gyerek ágyútölteléknek, méghozzá
bármilyen áron.
Az igazi tragédia azonban az, hogy valószínűleg egy többszörösen is
teljesen felesleges intézkedésről volt szó, mert a háborúk után minden
tradicionális társadalomban mondhatni "automatikusan" megugrik a
születések száma. Sőt ez még az olyan, tradicionálisnak azért akkoriban
már nem igazán mondható társadalmakra is igaz, mint amilyen Amerika
volt, pedig ráadásul a háborús emberveszteség relatíve az Egyesült
Államokat sújtotta a legkevésbé. Mégis, a "baby boom" hatása, ahogyan
angolul nevezik a születésszám háború utáni megugrását, mind ott, mind
Nyugat-Európa gazdag és modernizált társadalmaiban megmutatkozott.
Aligha hihetjük komolyan, hogy ha brutális abortusztilalommal ezt nem
kényszerítik ki, akkor mondjuk egyáltalán nem születik gyerek az ötvenes
évek Magyarországán. Az intézkedés tehát akkor növelte némileg a
születések számát, amikor arra ilyen áron lényegében semmi szükség nem
volt, és okozott ezzel felesleges feszültségeket, emberi félelmeket,
fájdalmakat, meg persze óriási zsúfoltságot az oktatási rendszerben. És
persze mondjuk ki azt is, hogy okozott ezzel rejtett megbélyegzettséget
is a korszak szülőképes korban lévő generációjának, hiszen máig is ott
lappang a feltételezés ezekben az emberekben, hogy "ja, persze", nyilván
csak azért szültek, mert nem lehetett "elvetetni" a gyereket.
A forradalom előtti, alatti és utáni helyzetben azonban már
megmutatkoztak azok a tendenciák, amelyek aztán nyolc év alatt valóban
alig több, mint felére vitték le a születések számát Magyarországon. Míg
1954-ben még több mint kétszer annyi gyerek született, mint amennyien
meghaltak abban az évben, 1962-ben a születésszám már csak alig több,
mint húsz százalékkal haladta meg a halálozások számát. Hogy még cifrább
legyen a dolog, a Ratkó-gyerekek nagy létszámú generációja a hetvenes
évek közepén, a Kádár-korszak leginkább kiegyensúlyozott, anyagilag is
tűrhető körülményei között egyébként is viszonylag sok gyereket hozott
volna a világra, ám az akkori kormányzati intézkedések "bölcsen" éppen
arra a korszakra időzítettek számos, egyébként többnyire helyénvaló
családtámogató döntést, ami aztán újabb népesedési hullámot váltott ki, a
zsúfoltság újabb megpróbáltatásaival. (Két gyerekem 1975-ben és
1977-ben született.) A népesedési lejtő nagy drámája mutatkozott meg a
kilencven es években, amikor kiderült, hogy az előző két születési
hullám (1949-54 és 1973-78) az 1997-től 2007-ig tartó évtizedben már
semmilyen elmozdulást nem vált ki, és most már nem is nagyon válthat,
hisz a második Ratkó-nemzedék leányai már többnyire elmúltak
negyvenévesek, sőt lassan a Ratkó-unokák, vagyis a harmadik nemzedék is
megközelíti a szülőképes korszakát.
Azt bizonyosan tudhatjuk, hogy ha az előttünk álló másfél évtizedben
kiderül, hogy az ő szülési hajlandóságuk is akkorát csökken, mint az
előző nemzedéké, akkor a 2030-as években elérjük azt az állapotot, hogy
minden évben kétszer annyian fognak meghalni, mint amennyi gyerek
születik. Vagyis nagyjából egy emberélet-hosszúságnyi idő alatt a magyar
társadalomban helyet cserél az élet és a halál, és ennél nagyobb drámát
aligha lehet elképzelni.
Az első Ratkó-nemzedékben még kétszer annyi volt a születés, mint a
halál, a harmadik nemzedéknél már kétszer akkora lenne a halálozás, mint
a születés. De az utolsó nagy dráma, pontosabban a nagy dráma utolsó
felvonása még csak most következik. Az 1949 és 1955 között született és
még életben lévő több mint egymillió férfi és nő 2015 és 2021 között
eléri a nyugdíjkorhatárt, s csak emiatt közel ezermilliárd forint adó és
járulék esik ki a következő évtizedben. Tehát miközben a nyugdíj- és az
egészségügy-bevételek drasztikusan megcsappannak, a kiadási oldalon
minden eddiginél nagyobb lesz a teher a nyugdíj-, és még inkább az
egészségügyi ellátórendszeren.
A Ratkó Anna asszony minisztersége alatt megírt nagy történelmi dráma
utolsó felvonása tehát ugyanolyan megrendítő lesz, mint maga az egész
"mű".
Megjegyzés: Ratkó Anna minisztersége igen rövid volt, mégis az ő nevén
vonult be ez a gyalázat a történelembe. Miután kiesett a
miniszterségből, szakszervezeti és egyéb vezető lett a tanulatlan
asszony. Egyetlen gyermeke volt, akivel nem igazán törődött... A jelszó
az volt, hogy Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség!
* * *
Az EU titkon 70 évre tervezi a nyugdíjaztatást, mert az öregedő európai
polgárságnak nincs meg a nyugdíjalapja , illetve a fiatalabb generációk
számosságukat tekintve kevesen vannak ahhoz, hogy befizetéseikkel
fedezni tudják a nyugdíjba vonulók személyi és dologi ellátását,
költségeit. Azok mentesülhetnek, akik magán nyugdíjbefizetésekkel
rendelkeznek. VALAMINT 70 éveik fele közeledő nyugdíjba vonulók
elhalálozási valószínűsége exponenciálisan megnövekszik, így ezeknek nem
kell nyugdíjat fizetni és egészségügyi-szociális ellátásukat is
megspórolhatják. (F.I.)
Megy a vita a parlamentben, épp a nemzeti parkok fideszes lenyúlása
ellen küzdünk. Kb. ez a látkép fogad, 2 fideszes kókadozik bent, egy
államtitkárral súlyosbítva, közben üzenen a mélyen tisztelt Népjóléti
bizottság kormányparti tagjainak -- akik azzal szavazták le a
családbarát parlamentről szóló törvényjavaslat-csomagomat, hogy az új
rendszerben emberi időben véget ér majd a napirend -- hogy most lassan
éjjel fél 12 van és messze nincs vége a napnak. Nem tudom, közvetíti-e
bármi, ami itt megy, pedig ezt látni kellene mindenkinek. Persze nem
véletlen, hogy éjjel téma az újabb lenyúlás, de az is a fidesz kudarca,
hogy számos nemzeti parlamenttel ellentétben még arra sem voltak
képesek, hogy egy hatékony, logikus működést kialakítsanak. (
Szél Bernadett)
Magyar Hírlap -
SVPSZ