A Jade Helm 15 (Zöld Sisak) hadgyakorlat 2015. július 15-én kezdődött és szeptember 15-ig tart. Ezerkétszáz fegyveres vesz részt rajta az Egyesült Államok Különleges Műveletek Parancsnokságának (US Special Operations Command, USSOCOM) az irányításával. A résztvevők többsége a hadsereg úgynevezett „Zöldsapkás” (Green Berets) egységeihez tartozik, de ott vannak aHaditengerészet Különleges Műveleti Kontingensének (a Navy SEALS-nek) és aLégierőnek (az Air Force-nak) a speciális műveletekre kiképzett egységei, valamint a hadsereg több gyalogsági köteléke is.
A
hivatalos célkitűzés szerint a gyakorlaton résztvevőknek reális
körülmények között, ismeretlen területen kell tapasztalatokat
szerezniük. Az Arizonában, Californiában, Nevadában, Floridában,
Lousianában, Missisipiben, Új Mexikóban, Texasban és Utahban folyó
hadgyakorlat megfigyelésében újságírók nem vehetnek részt. A tilalmat a
Fehér Ház rendelte el az amerikai tömegtájékoztatás számára. Az akciók
lefolyását azonban közvetlenül megfigyeli a Texasi Állami Gárda, valamint az „Állj Ellent a Jade Helm”-nek
nevű civilszervezet. A hadgyakorlaton használnak olyan harci
járműveket is, mint a nagy mozgékonyságú, többcélú kerekes jármű, a
Humvee, és a vízen jól használható „water buffalo” (vízi bölény) nevű
páncélos jármű.
Az amerikai közvéleményből vegyes érzelmeket váltott ki a hadgyakorlat bejelentése. A Különleges Hadműveletek Parancsnoksága által közzétett térkép a hadgyakorlat színterét négy különböző színnel jelölt részre osztotta fel. Kettő állam az ellenséges kategóriába, kettő a barátságos
kategóriába lett sorolva, kettőt-kettőt pedig az egyikhez, illetve a
másikhoz közelállónak minősítettek. Végül van egy olyan is, Kalifornia,
amelynek a déli része ellenségesnek, északi része pedig barátságosnak
lett besorolva.
A bírálók egy része azt tette szóvá, hogy valójában lélektani hadműveletethajtanak
végre, azért, hogy az átlag amerikait hozzászoktassák a fegyveres
egységek látványához, az utcákon folyó gyakorlatozásokhoz, a gránátok,
aknák robbanásához és a legkülönbözőbb helyeken váratlanul felhangzó
fegyverropogáshoz. A megzavarodott és megfélemlített emberek ebben a
helyzetben nem tudják eldönteni, hogy mi történik körülöttük: csak
hadgyakorlatról, vagy pedig katonai hatalomátvételről van szó. Az is
felmerült, hogy az igazi cél az amerikaiak által birtokolt fegyverek összegyűjtésének a begyakorlása.
Amikor a tervek és a térképek ismertté váltak, a közösségi médiát még a Jade Helm 15
kezdete előtt elárasztották azok a kommentárok, amelyek sérelmezték,
hogy miért minősítették Texast, Utahot és Dél-Kaliforniát ellenséges
területnek. Számos spekuláció volt már olvasható arról is, hogy a
leredőnyözött Walmart üzletházakat használják majd gerillaháború
kialakítására azokon a területeken, ahol létrehozták a FEMA táborokat.
Az már széles körben ismert, hogy a FEMA(Federal Emergency Management Agency – Szövetségi Válságkezelési Hatóság) több száz olyan tábort hozott létre (detention, internment, concentration, resettlement camps),
amelyek befelé hajló szögesdrótkerítéssel, barakkokkal, box car-okkal,
fekete helikopterekkel, sőt, némelyek műanyag koporsók ezreivel vannak
ellátva. A táborokban már van személyzet, a fegyveres őrök a helyükön
vannak, de tudomásunk szerint ezekben a táborokban egyelőre még
nincsenek fogvatartottak.
A
texasi lakosokat az aggasztja, hogy a washingtoni kormányzat meg
akarja szállni országukat és katonai kormányzást akar ott bevezetni. Ez
túlzott aggodalomnak bizonyul, de Greg Abbott, Texas kormányzója, mégiscsak elrendelte a Texasi Állami Gárda mozgósítását abból a célból, hogy tagjai közvetlenül tartsák szemmel a hadgyakorlatot. Abbott kormányzó kijelentette: „A
texasiaknak fontos tudniuk, hogy a hadgyakorlat során biztonságuk,
alkotmányos jogaik, a magántulajdonhoz való joguk, valamint polgári
szabadságjogaik nem lesznek veszélyeztetve.”
2015. május 5-én Louie Gohmert texasi republikánus képviselő, aki az amerikaiKépviselőház Belbiztonsági Albizottságának
a helyettes elnöke, elmondotta, hogy valósággal elárasztották a
telefonhívások és e-mailek, mert a texasiak attól tartotanak, hogy a katonai kormányzást kívánják bevezetni. A képviselő hozzátette: meglepi, hogy az ellenségesnek minősített területeken – érdekes módon – mindenütt republikánus többség
van, amely ragaszkodik a saját fegyveréhez és vallásához, valamint
hisz az amerikai alkotmány sérthetetlenségében. Ezért Gohmert azt
ajánlotta, hogy a térképet és az elnevezéseket változtassák meg. Egyértelművé kell tenni, hogy a szövetségi kormányzat nem kíván háborúzni egyetlen tagállama ellen sem.
Az alternatív média olyan személyiségei – mint pl. Alex Jones is -
már márciusban arról beszéltek, hogy azért viszik ki a hadsereget az
utcákra, mert bármikor bekövetkezhet a pénzügyi összeomlás és még az is
lehet, hogy Obama nem távozik a Fehér Házból. (Azaz a jelenlegi
alkotmányos előírások félre tételével még egy ciklusra ő tölti be az
elnöki tisztséget. Alex Jones ezért a Jade Helm 15-t a katonai diktatúra bevezetését előkészítő lépésnek minősítette.)
Chuck Norris,
aki pilótából lett filmművész, Abbott védelmére kelt. Hozzá írott
levelében emlékeztetett arra, hogy 2015 februárjában mit mondott az FBI
vezetője. E
szerint az Egyesült Államoknak mind az ötven államában érezhető az
ISIS jelenléte és a Pentagon ezért kényszerült legnagyobb
hadgyakorlatának a beindítására – valamennyi haderőnem részvételével –
Amerika déli államaiban.
Az
Obama-kormányzat számos amerikai szerint közel került a diktatúrához.
Obama már rendelkezik a helyzet kézben-tartásához szükséges tervekkel.
Arra törekszik, hogy ezek végrehajtása során minél kisebb ellenállásba
ütközzék. Ehhez van szüksége a már felépült FEMA táborok álcázott
igénybevételére is. Az Obama-kormányzat már hosszabb ideje törekszik arra, hogy az ellenőrzése alá vegye a lakosság birtokában lévő lőfegyvereket.
Az amerikai polgárok ezekkel a fegyverekkel az alkotmányban
biztosított fegyverviselési joguk alapján rendelkeznek. Aggodalmat
keltett az amerikaiakban az is, hogy az Obama-kormányzat a közelmúltban
intézményesítette a meghosszabbított fogva-tartást. Az internáláshoz
most már nincs szükség arra, hogy az internált gyanúsítható legyen
valamilyen bűncselekmény elkövetésével.
Mit jelent a „prolonged detention”? A
meghatározatlan idejű fogvatartáshoz (prolonged detention) tehát nincs
szükség arra, hogy az őrizetbe vett személy előzőleg bűncselekményt
kövessen el. Amikor Obama elnök benyújtotta erre vonatkozó
törvényjavaslatát, azzal érvelt, hogy addig szándékozik ő, mint elnök,
fogva tartani valakit, amíg azt jónak látja. Mindenki ebbe a körbe
tartozik, aki fenyegetést jelenthet Amerika számára és egy jövőbeni
bűncselekmény elkövetője lehet. 2014 májusában az amerikai törvényhozás
jóváhagyta az Obama által előterjesztett Nemzetvédelmi Felhatalmazási Törvényt (National Defense Authorization Act, NDAA), amely lehetővé
teszi amerikai polgárok letartóztatását és fogvatartását
meghatározatlan ideig, még akkor is, ha semmilyen bizonyíték nincs arra,
hogy bűncselekményt követtek volna el. (Ez a törvény egyébként az amerikai alkotmányon kívül ellenkezik az ENSZ Alapokmányának több rendelkezésével is.)
2015
azért olyan fontos a FEMA táborok szempontjából, mert most már minden a
helyén van az aktivizálásukhoz. A hatalmi elit elfogadtatta a
szükséges jogszabályokat, a DHS (a Belbiztonsági Minisztérium)
felépítette és felszerelte az internálótáborokat, a személyzet már ki
van képezve, csak a koncentrációs táborok lakóinak a begyűjtése van még
hátra. Ezt a begyűjtést gyakorolják a Jade Helm fegyveresei nyolc
héten át. Washingtoni kormányhivatalokból kiszivárgott dokumentumból
már 2012 júniusában értesült az amerikai közvélemény arról, hogy
megkezdődött a FEMA táborok berendezése, felszereléssel és
személyzettel való ellátása. Olyan megfigyelők, mint pl. Jesse Ventura, korábbi minnesotai kormányzó, több tábort személyesen is felkeresett.
A
Pentagon számára készített és kiszivárgott katonai dokumentum leírja,
miként készítik fel az amerikai tiszteket a lélektani hadviselésre a
politikai másként gondolkodók és ellenálló aktivisták megfegyelmezésére.
A lélektani hadviselésre kiképzett tiszteknek az átnevelő-táborokban
meg kell tanítaniuk a másként gondolkodó politikai aktivistáknak, hogy
miként kell helyesen értelmezniük és értékelniük az amerikai politikai
rendszert.
A
kézikönyv leírja az internáló-táborokban fogvatartottak
regisztrálására vonatkozó irányelveket. Kitér arra, hogyan kell ezt
egyrészt Amerikán belül és másrészt globális méretekben végrehajtani. A
DHS-hez tartozó valamennyi szervezet aktívan részt vesz a program
végrehajtásában, és partnerként működnek közre olyan nemzetközi
szervezetek is, mint az ENSZ és a Vöröskereszt.
Az FM 3-39.40 Internment and Resettlement Operations (Internálási és áttelepítési hadművelet)
előírásai elsősorban az Egyesült Államok területére vonatkoznak.
Nemcsak a DHS-nek és a Pentagonnak kell gondoskodnia a végrehajtásáról,
de a civil hatóságoknak is. Szó van természetesen nemcsak a politikai
válsághelyzetek, de a természeti katasztrófák esetén is az együttműködés
biztosításáról. A vészhelyzetekbe beletartoznak az ember által okozott
katasztrófák, a balesetek, a terroristatámadások és az Egyesült
Államokhoz, illetve a hozzá tartozó területeken előforduló konfliktusok
és incidensek is.
A
kézikönyv megfogalmazása szerint a hadműveleteket polgári
támogatóakció keretében is végre lehet hajtani. Az Egyesült Államok
területén történő végrehajtáshoz felmentést kell kérni a Posse Comitatus törvény
rendelkezései alól. Ez a törvény tiltja, hogy a kormány a külső
védelemre szolgáló haderőt belföldön vesse be a civil lakosság ellen. A
Posse Comitatus alóli felmentéshez szükséges, hogy az elnök lemondjon
végrehajtói hatalmáról. A dokumentum kitér arra is, hogy az őrizetbe
vett személyeket társadalombiztosítási számuk alapján azonosítanák.
Meghatározza a kézikönyv a civil internáltak rendeltetését is.
Megfogalmazása szerint az állampolgárokat biztonsági okokból,
védelemként, illetve abban az esetben lehet fogva tartani, ha a személy
vétséget követett el a fogva tartást elrendelő hatalom ellen.
A
kézikönyv kitér arra is, hogyan kell elvégezni a fogvatartottak
átnevelését a regisztrációjukat követően. A hangsúly az amerikai kormány
irányelveinek és rendelkezéseinek az elfogadtatásán van. A politikai
másként gondolkodóknak és a szakadároknak le kell mondaniuk eddig
vallott nézeteikről. A
pszichológiai hadműveletre kiképzett tiszt feladata az átnevelés. Ő
az, aki megtervezi a fogvatartottak megbékéltetéséhez és megtöréséhez
szükséges lélektani befolyásoló-eszközöket. Ezeknek az eszközöknek el
kell érniük, hogy a fogvatartottak elfogadják a fennálló rendet, az
intézmény fennhatóságát és szabályait. Az önálló akaratképzésre és
közéleti cselekvésre képes amerikaiakat úgy kell átnevelni, hogy a
program befejezése után csökkenjen, vagy megszűnjön a kormányzó
hatalommal szembeni ellenséges hozzáállásuk. Fontos feltétel a politikai
aktivisták beazonosítása. A táborokban biztosítani kell olyan
hangosbeszélőket és más információs eszközöket, amelyek alkalmasak az
utasítások közlésére. A katonaságnak fel kell készülnie arra, hogy
segítséget nyújtson a rendőrségnek, a fogvatartottak és a polgári
személyek ellenőrzésére szükséghelyzet esetén.
Végül
arra is kell törekedni a lélektani hadviselés tervezőinek,
irányítóinak és kivitelezőinek, hogy a fogvatartottakban kialakuljon az
amerikai politika iránti megértés és hálaérzés. A FEMA táborok nem
börtöntáborok, amelyekben bűncselekményt elkövetett és az illetékes
bűnüldöző hatóságok által jogszerűen elítélt rabok laknak. A FEMA
táborokban szellemi önrendelkezésükhöz és szabadságjogaikhoz ragaszkodó
emberek élnek. A kézikönyv szerint az áttelepítési műveletek során
szükségessé válhat nagy létszámú polgári személy ideiglenes – kevesebb,
mint hat hónapra szóló, vagy hosszabb idejű, hat hónapot lényegében
korlátlanul meghaladó időre történő – elszállásolása.
Az
1987-es Irán-Contra ügy kapcsán már napvilágra került, hogy létezik
olyan program, amelynek keretén belül a szövetségi kormány
felfüggesztené az alkotmányt, szükségállapotot hirdetne ki, hogy azután a
katonai vezetés vegye át a hatalmat a helyi önkormányzatoktól. Az
ellenállókat pedig gyűjtőtáborokba zárják, mint nemzetbiztonsági
kockázatot jelentő ellenállókat.
Obama
elnök már 2011 decemberének utolsó napján aláírta a határozatlan idejű
fogva tartásról szóló jogszabályt, amely lehetővé teszi amerikai
állampolgárok letartóztatását, parancsnélküli elfogását, és tárgyalás
nélküli, határozatlan időre szóló fogva tartását. Ezt erősítette meg
jóváhagyólag az amerikai Kongresszus 2014 májusában. A Jade Helm 15
hadgyakorlat keretében pedig a jövőbeni táborlakók összegyűjtését
gyakorolják.