2015. november 24., kedd

A világ nehéz napok elé néz!

A “mérsékelt” dzsihadista férgek bótot szimatolnak. Jó cigánymódra alkut ajánlottak: a hősi halált halt Szergej Rumjancev őrnagy holttestéért CSERÉBE, a szír kormányerők fogságában lévő bandatársak szabadonbocsájtását követelik. (Szerintünk adják ők holnapután csere nélkül is!)
Mindenesetre a potenciális “cserepartner”-a szír hadsereg 10. dandárja-nem utasította el kapásból az igazán remek ajánlatot, amit maga Jahed Ahmed bandafőnök tett meg feléjük a sajtón keresztül. A “mérsékelt új hős” azt is kikottyantotta, hogy vadul kutatják a másik pilótát is, de ezidáig mem bukkantak a nyomára.
A Pentagon is megszólalt. Véleményük szerint Törökország teljesen jogszerűen lőtte le az orosz repülőgépet Szíria területe fölött! Íme az amerikai jogértelmezés! MI LŐHETÜNK BÁRHOVÁ!-JOGUNKBAN ÁLL!
Ankara is zsongani kezdett. Az új török qrmány tagjai még az áldomáspezsgőt sem nagyon érkezhettek benyelni, mert Erdogán a színe elé rendelte őket. Meg a hadsereg valamennyi góréját. Kitárgyalni, hogy mire is számíthatnak most.
Az biztos, hogy az új török külügyminiszternek nem kell magyarázkodnia Szergej Lavrov felé. Az orosz külügyminiszter a repölőgép lelövésének hírére azonnal lemondta holnapra esedékes Ankarai látogatását.
A “Natali Tours”-Oroszország egyik legnagyobb utazásszervező cége is azonnali hatállyal lemondta a törökországi turistautakat, és ma délután hasonlóan cselekedett még négy másik orosz utazásszervező is. Hírek szerint pedig gőzerővel zajlik a jelenleg Törökországban tartózkodó orosz turisták evakuálásának előkészítése. Jónéhány utasszállító tengerjáró hajót szólítottak Szocsi kikötőjébe. Rosztov na Donu és Novorosszijszk Azovi-tengeri kikötők-értesüléseink szerint-szinte kiürültek.
Nem kell hozzá nagy merészség hogy kijelentsük: nagy valószínűséggel ki fognak ürülni a török tengerparti üdülőhelyek.
Kijevben Alekszandr Turcsinov hiéna pezsgőt bontott örömében az orosz gép lelövésének hírére.
Moszkvában a török nagykövetség előtt tiltakozó demonstráció zajlik. Brüsszelben pedig megkezdődött a NATO válságtanácskozása.
Európa (és tán a világ) nehéz napok elé néz! Legkevésbé Oroszország hibájából!


http://www.balrad.com/2015/11/24/a-vilag-nehez-napok-ele-nez/


A “szír kormányerők speciális alakulatai” az ellenséges vonalak mögött megtalálták és a térségben tanyázó bűnbandák felszámolásával kimentették a törökök által lelőtt orosz Szuhoj legénységének másik pilótáját, majd biztonságban a Hmeymim-légibázisra szállították.

A mentőakció során egy OROSZ tengerészgyalogos elesett.
A pilóta tartózkodási helyének pozicionálása után az egyik leszállt Mi-8 típusú helikoptert a “mérsékelt” terroristák páncélelhárító rakétával megsemmisítették. A helikopter érzékelői jelezték a “célbafogást” és a gép személyzete időben el tudta hagyni a helikoptert.
A másik két helikopter és a földön ténykedő deszantos harccsoport a terroristabandát fölszámolta, és az épségben föllelt pilótával a másik helikopteren távoztak.
A kimentő akciót követően a szír kormányerők a térségben offenzívát indítottak. Nem eredménytelenül. Kilenc települést kitakarítottak este nyolc órára, és éjfélra körbezárták Salmat, a törökbarát bandíták fő zsiványtanyájának számító települést.
Tegnap Washingtonban a Legfőbb latorállam főnöke Obamaki – oldalán Hollande-dal – a Fehér Házban kijelentette, hogy Törökországnak minden más országhoz hasonlóan joga van megvédenie területét és légterét.
hobo
A latorfőnök mindazonáltal elhebegte, a legfontosabb dolog az USA-NATO-latorszövetség számára most az, hogy a konfliktus ne éleződjön tovább.
A sebtében tegnap kora este összerántott főnöki értekezleten a NATO-bűnbanda szolidaritást vállalt Törökországgal és kiállt az ország területi épsége mellett-amit amúgy senki és semmi nem fenyegetett. Egyúttal azonban arra szólítja fel az érintett feleket, hogy az orosz vadászbombázó Ankara általi lelövése teremtette “súlyos” helyzetben körültekintően járjanak el és csökkentsék a feszültségeket – közölte Jens Stoltenberg NATO-ltorszövetségi nagyfőnök a zsiványvezérek rendkívüli tanácskozása után.
A NATO politikai döntéshozó szervének, az Észak-atlanti Tanácsnak az összehívását Törökország kezdeményezte első ijedelmében a keddi incidens elkövetése után. Nem hivatalos információk szerint viszont a latorszövetség alaposan lehordta a törököket, és hírek vannak arról, hogy kiengesztelő misszió eredt Moszkvába.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a tegnapi eseményt nem fogja orosz katonai megtorlás követni, ám Törökország a helyére lesz rakva.

http://www.balrad.com/2015/11/25/a-medve-megfontoltsagan-mulott/

A NATO nyíltan az Iszlám Állam oldalára állt

Megszakadhatnak a török-orosz diplomáciai kapcsolatok, miután Törökország lelőtt egy orosz vadászrepülőgépet Szíria felett. Az orosz légierő Szíria legitim kormányának kérésére hajt végre az ISIL ellen légicsapásokat, Törökország emiatt a terroristákat hozta jobb helyzetbe az orosz gép lelövésével.
Az Állami Duma képviselői javasolták, hogy a kormány azonnal vonja vissza az orosz nagykövetet Törökországból, és állítson le minden repülőgépjáratot a két ország közt. A Valerij Raskin és Szergej Obukov által benyújtott javaslat Törökországot a terrorizmust támogató országgá nyilvánítja, ami egy idegen ország területén beavatkozva hátráltat egy terrorellenes műveletet.
“Törökország agressziója ismét rámutatott arra, hogy Törökország határokat nem ismerve támogatja a nemzetközi terrorizmust, emellett egy Oroszországban betiltott terrorszervezetet harci cselekménnyel támogat. Ennek jelei a múltban is egyértelműen mutatkoztak, beleértve azt az esetet, amikor a török külügyminiszter bejelentette, hogy Törökország és hat másik ország ellenzi a Szíriában kezdett terrorellenes műveletet.”
A képviselők Vlagyimir Putyinnak levélben is elküldték javaslataikat, melyben szorgalmazzák, hogy Oroszország azonnali választ adjon a török agresszióra. A levélben többek között az áll, hogy Törökország külügyminisztere magyarázattal kell szolgáljon a történtekre, az orosz nagykövetet azonnali hatállyal hívják vissza Törökországból, majd Törökország az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt kell vállalja a felelősséget egy idegen ország területén elkövetett háborús cselekményért. A képviselők arra kérik az államfőt, hogy Törökországot nyilvánítsa a terrorizmust támogató országgá, és tegyen határozottabb lépéseket az Iszlám Állam támogatásainak felszámolására, ami a nyílt agresszió miatt Törökország elleni kényszerítő intézkedéseket jelent.
Az Állami Duma elnökhelyettese és az Igazságos Oroszország képviselője, Nikolaj Levicsev szintén kijelentette, hogy Törökország szolidaritást vállal a terroristákkal.
“Ez az agresszió ahhoz az esethez hasonlítható, amikor a Sínai-félsziget felett egy másik orosz gép ellen is támadást hajtottak végre. Most, hogy Ankara és az Iszlám Állam közt egyértelművé vált a kapcsolat, minimalizálnunk kell az állampolgárainkra Törökország részéről leselkedő veszélyt. Ennek érdekében evakuálnunk kell az orosz állampolgárokat Törökországból, majd leállítani minden civil légiközlekedést az országba. Fontolóra kell vennünk a nagykövet visszahívását Ankarából, hogy további konzultáció céljából jelenjen meg Moszkvában.”
A képviselő hozzátette, hogy már megfogalmazta a szövetségi légi közlekedési hivatalhoz intézett kérést, és akár órákon belül leállíthatják a légiközlekedést a két ország közt.
A török hatóságok azt állítják, hogy az orosz vadászgép sértette az ország légterét. Oroszország védelmi minisztériuma szerint azonban mindvégig Szíria légterében tartózkodott. A gép Szíria területén zuhant le.
Oroszország szeptember 30-a óta hajt végre légicsapásokat Szíriában, az ország legitim kormányának kérésére, összhangban a Szíria és Oroszország közt érvényben lévő államközi egyezményekkel. Bassár el-Aszad, Szíria elnöke a napokban kijelentette, hogy Oroszország alig több mint egy hónap alatt több eredményt ért el a terrorszervezet elleni harcban, mint az Egyesült Államok és a tejes nyugati koalíció közel másfél év alatt.
Október 5-én a Financial Times diplomáciai forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Oroszország a bombázások megkezdésével az utolsó pillanatban akadályozott meg egy NATO-beavatkozást Szíriában. Ennek ismeretében hangsúlyos tényező, hogy az orosz gépet Szíria légterében egy NATO-tagállam lőtte le.


http://www.hidfo.ru/2015/11/a-nato-egy-tagallama-nyiltan-az-iszlam-allam-oldalara-allt/

A NATO-lelőtt egy (vélhetően) orosz repülőgépet

Megtörtént az első NATO-atrocitás az (vélhetően) orosz légierő ellen! Ma reggel a törökök lelőttek a szír-török határtérségben egy (vélhetően) orosz harci repülőgépet.
Egyelőre nem tudni biztosan, hogy milyen nemzetiségű vadászgépről van szó, csak a típusát lehet tudni: SU-24. (Csak orosz vagy szír lehet, de nagyobb a valószínűsége annak, hogy orosz volt.) A repülő egy Latakia-beli Yamada nevű faluban sátrakra zuhant, a pilóták katapultáltak, egyiküket elfogták. Az első hírek szerint a gépet a török légierő F-16-osai lőtték le, mert állítólag megsértette a légteret. Az orosz védelmi minisztérium cáfolta a légtérsértést.
http://www.balrad.com/2015/11/24/a-nato-lelott-egy-velhetoen-orosz-repulogepet/



A
NATO lelőtt egy orosz vadászgépet Szíria felett

A Hürriyet török napilap katonai forrásokra hivatkozva közölte, hogy a török légierő lelőtt egy vadászrepülőgépet, ami sértette az ország légterét. Az orosz védelmi minisztérium eközben azt közölte, hogy Szíria felett lelőtték az orosz légierő egy gépét.
A beszámoló szerint a pilóta katapultált, és a gép Szíria területén zuhant le, Latakia közelében. Más részleteket egyelőre nem közöltek az esetről, így azt sem tudni, hogy melyik ország gépére lőttek rá. Ahmet Davotoglu török miniszterelnök azonban rendkívüli tanácskozást tartott a vezérkari főnökkel és a külügyminiszterrel, valamint közleményt adott ki arról, hogy a történtek kapcsán egyeztetni fog a NATO vezetőivel.
Miközben nem tudni, hogy a török légierő által lelőtt gép milyen országhoz tartozott, az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy lelőtték egy Szu-24-es vadászrepülőgépüket Szíria felett. A védelmi minisztérium közlése szerint a gép hatezer méter magasan repült, és a katasztrófa körülményeit még vizsgálják, további részleteket nem közöltek. Az eddig ismert adatok alapján a pilóta katapultált, de egyelőre nem tudni, túlélte-e a katasztrófát. A védelmi minisztérium szerint a gép mindvégig Szíria területe fölött tartózkodott, amit külső megfigyelő által rögzített adatokkal tudnak alátámasztani.
Törökország 1952-ben csatlakozott a NATO-hoz, és az észak-atlanti katonai szövetség Közel-Kelet stratégiájának szerves részét képezi. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a török légierő egy orosz gépet lőtt le Szíria felett, ez a NATO-haderő és Oroszország közti első – hivatalosan is elismert – közvetlen összeütközés, amit a jelek szerint (a gépet egy NATO-tagállam lőtte le) a nyugati katonai tömb kezdeményezett.

http://www.hidfo.ru/2015/11/a-nato-lelott-egy-orosz-vadaszgepet-sziria-felett/




Tanakodik a NATO

Az orosz Védelmi Minisztérium a ma reggel a Szíria fölött a török határ közelében lelőtt gépről kijelentette, hogy az az orosz légierő gépe volt.
A közlemény szerint a gép kizárólag szír légtérben tartózkodott. Az emlékezetes október 3-i valós légtérsértés óta az orosz és szír gépek személyzete a kapott parancs szerint nem léphetnek török légtérbe.
llr
Az orosz Védelmi Minisztérium közleménye szerint a mintegy hatezer méteres magasságban repülő SzU-24-est török területről indított föld-levegő rakétával lőtték le.
Recep Tayyip Erdogan-Törökország Ura-szintén bejelentette sz orosz gép lelövését. Ahmet Davutoglu török miniszterelnök összeröffentette a török hadsereg vezérkarát, külügyminisztere pedig a NATO-t riasztotta, és az ENSZ-nél lármázik.

http://www.balrad.com/2015/11/24/tanakodik-a-nato/



Vlagyimir Putyin beszédére várva…

Több török média is képeket és videofelvételt jelentetett meg a Szíria fölött lelőtt orosz SzU-24-es repülőgép egyik-állítólag a “MÉRSÉKELT” lázadók által KIVÉGZETT- pilótájának holttestéról.
pil
A videon a szokásos cigányzsivajos körítéssel őrjöngenek a Törökország által támogatott “turkoman” banditák.
A Kremlben Dmitrij Peszkov szóvivő bejelentette: “a repülőgépet szír légtérben érte a találat, és ezt minden kétséget kizáróan tudják bizonyítani!” Oroszország AZONNALI MAGYARÁZATOT követel Törökországtól!
Moszkvában bármelyik pillanatban megszólalhat az esettel kapcsolatosan Vlagyimir Putyin elnök. Információink szerint rádióbeszédet fog mondani.
Több politikai szakértő szerint is világossá vált, hogy Törökország a banditizmus eltökélt támogatója.
Ankarában ezekben az órákban lázasan tanácskozik a NATO-latorszövetség helyi rezidenciáján a banditaszövetség stábja a török bandatagokkal.
Brüsszelben is fölbolydult a török incidens hírére a a latorszövetség.
Az alábbi térképen (eléggé aprócska) a piros vonal a lelőtt gép pályáját, míg a türkiz vonal a török-szír határt jelöli. A szürke színű a török F-16-os gép repülési útvonala.

tkk
http://www.balrad.com/2015/11/24/vlagyimir-putyin-beszedere-varva/




“Hátba szúrtak bennünket a terroristák cinkosai”

Beszédet mondott a “Rosszija 24” televízióban Vlagyimir Putyin orosz elnök ma, néhány órával az után, hogy a török légierő vadászgépei lelőttek egy orosz SZU-24-est a török-szíriai határnál, Latakia tartomány fölött.
Putyin elnök szerint a török légierő akciójával “hátba szúrtak bennünketa terroristák cinkosai”.
Vlagyimir Putyin II. Abdallah Jordánia uralkodóját fogadta Moszkvában. Abdallah királynak TARTOTT BESZÁMOLÓJÁBAN visszafogott stílusban fogalmazva “levegő-levegő” rakétatámadást említett, ÖT KILOMÉTERRE A TÖRÖK HATÁRTÓL SZÍR TERÜLET FÖLÖTT!
Oroszország elnöke török terrorakciónak nevezte az esetet Oroszország ellen, aminek SÚLYOS KÖVETKEZMÉNYEI LESZNEK! http://www.balrad.com/2015/11/24/hatba-szurtak-bennunket-a-terroristak-cinkosai/





Cseljabinszk gyászolja “Oroszország Hősét”

Az Orosz Föderáció Honvédelmi Minisztériuma moszkvai idő szerint délután fél egykor ismertette a Szíria fölött lelőtt orosz repülőgéppel kapcsolatos információkat.
Ezek szerint a gép feladata végeztével a Hmeymim-légitámaszpontra visszafelé tartva lett lelőve, szír légtérben. A közlemény hangsúlyozza, hogy “a gép a feladata teljesítése közben NEM SÉRTETT török légteret.”
Moszkvában a Védelmi Minisztériumba kérették ma délután (helyi idő szerint kettő órakor) a török nagykövetség katonai attaséját. A témáról lehet olvasóinknak némi fogalma.
Közben a Reuters azt jelentette, hogy a “mérsékelt” terroristák a Szuhoj lezuhanásának környékén a pilóták után kutató egyik orosz helikoptert lelőtték. Az információt a Reutersnek a “mérsékeltek” adták, de ezidáig más forrás nem erősítette meg.
A “mérsékelt” turkeman banditák pedig újabb videofelvételen örömködnek Szergej Rumjancev őrnagy holtteste fölött.
Cseljabinszkban-az őrnagy lakhelyén-a városi Tanács tisztelgő megemlékezési összejövetelt tart. A városban félárbocra eresztették a nemzet és a város lobogóját “Oroszország Hőse” tiszteletére.
rum
Szergej Rumjancev nős volt, egy fiúárvát hagyott maga után.
http://www.balrad.com/2015/11/24/cseljabinszk-gyaszolja-oroszorszag-hoset/

A britek többsége az Európai Uniót okolja a terrorfenyegetettségért

Mostanra a britek többsége kilépne az Európai Unióból, mert a Párizsban történt terrortámadások után úgy gondolja, hogy az EU-tagsággal járó ellenőrizetlen migráció veszélyt jelent a közbiztonságra.
Az Independent brit napilap nyilvánosságra hozta egy felmérés eredményeit, melyből kiderül, hogy a nyugat-európai országokban fokozódó terrorveszély végső érv volt a britek számára, és emiatt már nem támogatják az ország EU-tagságának fenntartását. Az ORB közvélemény-kutató intézet mérése szerint mostanra a britek 52%-a kilépne az Európai Unióból, így a kilépést támogatók aránya demokratikus többséghez jutott.
Az Independent hangsúlyozza; ez az első alkalom, hogy a kilépést támogatók vannak többségben – a Párizsban, november 13-án történt terrortámadás hatására már csak a brit lakosság 48%-a gondolja úgy, hogy az Európai Uniós tagságot fenn kell tartani.
A lap jelentésében emlékeztetett, hogy a hivatalos nyilatkozatok szerint 2017-re várható referendumhoz közeledve a brit közvélemény mindinkább abba az irányba látszik eltolódni, hogy az Európai Unió elhagyásáról kiírandó népszavazás megtartásakor már a lakosság abszolút többsége támogathatja a kilépést. Az Independent hangsúlyozza, hogy a közvélemény ilyen jelentős változása az ellenőrizetlen bevándorlásnak köszönhető, mert a válsághelyzet rámutatott, hogy – miközben a gazdaságilag jobb helyzetben lévő nyugat-európai országok a bevándorlók elsődleges célja – a brit kormány az uniós tagság miatt nem rendelkezik ellenőrzéssel az ország határai felett.

http://www.hidfo.ru/2015/11/a-britek-tobbsege-az-europai-uniot-okolja-a-terrorfenyegetettsegert/

Felszálltak az első vadászgépek hétfőn a Földközi-tenger keleti medencéjébe vezényelt Charles de Gaulle francia repülőgép-hordozó fedélzetéről az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló szíriai és iraki területeken történő bevetésekre – közölték francia katonai hírforrások

A francia hadsereg a Twitter közösségi oldalon közölte, hogy a gépek két célpontot pusztítottak el Irakban.
A hadihajó fedélzetén tartózkodó Pierre de Villiers tábornok, a francia fegyveres erők vezérkari főnöke közölte, Ramádiban és Moszulban hajtottak végre légicsapásokat a dzsihadisták ellen harcoló helyi fegyveres erők támogatására.
“Elfogadhatatlan, hogy Szíriára a külföld kényszerítsen rá bármilyen politikai rendezési tervet” – hangsúlyozta tegnap Teheránban Vlagyimir Putyin orosz elnök és Ali Hamenei ajatollah, Irán vallási vezetője.
iran

Világos és egyértelmű válasz volt ez azokra az USA által elővezetett nyugati óhajokra, hogy a szíriai helyzet normalizálódása után “demokratizálni kell” Szíriát, de Asszad elnök nélkül.
Haszan Roháni iráni elnök tegnap hivatalában fogadta Oroszország államfőjét. Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy Oroszország a tegnapi nappal kezdődően megszüntette az “atomszankciókat” Irán ellen.
A világ elsőszámú latorállama-az USA-valamint csatlósai: az Emirátusok és Szaudi-Arábia arról biztosították a szíriai-általuk apanázsolt-banditacsapatokat, hogy a jövőben is számíthatnak minden olyan támogatásra, ami szükségeltetik a törvényes szír kormány elleni FEGYVERES HARC folytatásához. A közös, szent cél érdekében.
A szír kormányerők a Szent Nyugati Szövetség fogcsikorgatásaival pedig mit sem törődve irtják az apanázsoltakat tovább.
A Latakija tartománybéli Keszab tengerparti területén egyetlen támadásman számtalan közmartalóc mellett végeztek 15 helyi “hadúrral” is.
Idlib tartomány Mardi nevű településén saját hülyeségüknek köszönhetően, tíz dzsihadista pusztult el. Magukra robbantottak valami barkácseszközt. Pár tucatnyival meg a kormánycsapatok végeztek.
Aleppo tartományban a “Dzshebhat en Nusra” egyik zsiványtanyáját bombázta le az orosz légierő.
Palmüránál viszont komoly gondok támadtak. A városba benyomuló kormányerők azzal szembesültek, hogy a patkányhad minden lakóépületet aláaknázott.
http://www.balrad.com/2015/11/24/sziria-11/