2016. május 19., csütörtök

Franciaország nem vállalja a felelősséget az amerikai hadsereg lépéseiért

Franciaország nem támogatja, hogy a NATO átvegye az ellenőrzést az Európába telepített amerikai rakétarendszerek fölött, mert ezáltal az európai országok is háborúba sodródhatnak egy esetleges amerikai-orosz fegyveres konfliktus miatt.
A Wall Street Journal francia tisztviselőkre hivatkozva azt írja, hogy Franciaország visszatartja a jóváhagyását az Európában épített amerikai fegyverrendszerek átadására vonatkozóan, mert
kételyek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az átadást követően tényleg a NATO ellenőrzése alá kerülnének, és nem továbbra is az Amerikai Egyesült Államok irányítaná ezeket a rendszereket.
Az amerikai lap azt írja, Franciaország részéről kételyek merültek fel a rakétarendszerek készenléti fokával kapcsolatban is: szerintük a NATO új rakétavédelme nem áll készen az átadásra, de az amerikaiak siettetnék a közös kontroll alá helyezést, mert úgy gondolják, hogy Moszkva minden késlekedést a gyengeség jeleként fog értelmezni.
A nevük elhallgatását kérő tisztviselők azonban azt is elmondták, hogy nem csak technikai, de politikai aggályaik is vannak: “az átadást követően ezek a NATO rendszerei lesznek, a NATO vállalja a felelősséget azért, ha lelőnek egy rakétát. A NATO vállalja a felelősséget azért is, ha ez nem sikerül.”
Egy másik francia tisztviselő azonban azt nyilatkozva a Wall Street Journalnak, hogy technikai értelemben a NATO parancsnoki központjai sem állnak készen, ezért az átadást követően is amerikai irányítás alatt állnának. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az amerikai hadsereg döntéseiért később az európai NATO-országok is vállalnák a felelősséget, miközben nem rendelkeznének irányítással afelett, hogy az amerikaiak milyen konfliktusokat provokálnak ki Kelet-Európában.
A lap szerint Franciaország egyelőre kiértékeli az áprilisi közös hadgyakorlatok tapasztalatait, és ezek alapján dönti el, alkalmasak-e a rendszerek az átadásra.
Az Amerikai Egyesült Államok tavaly július óta sürgeti, hogy a Kelet-Európában állomásozó amerikai fegyverek kerüljenek át a NATO irányítása alá. Ez azonban a gyakorlatban azt jelentené, hogy továbbra is az amerikai hadsereg kezében a döntés. Szíriában a török hadsereg lelőtte az orosz légierő egy gépét, és Törökország egyoldalú, provokatív lépése könnyen egy a NATO és Oroszország közti háború eszkalálódhatott volna. Amennyiben a kelet-európai rakétarendszereket átadják a NATO hatáskörébe, egy esetleges amerikai rakétaindításért is az európai országok vállalnák a felelősséget, miközben az Egyesült Államok biztonságos távolságból szemlélné az eseményeket.

http://www.hidfo.ru/2016/05/franciaorszag-nem-vallalja-a-felelosseget-az-amerikai-hadsereg-lepeseiert/

Minden második migránst visszafordítanak

Németország minden második migráns menedékkérelmét elutasította az elmúlt két év folyamán, a kormány állítása szerint.
A Die Welt arról számol be, hogy 2014-2015-ben a Németországba érkező migránsok 51%-ának menedékkérelme került elutasításra, és ezeket a személyeket a tavalyi év vége előtt kiutasították az országból. A kormány a Die Linke párt kérésére hozta nyilvánosságra ezeket az információkat. Az adatokból kiderült, hogy a német hatóságok főként az eritreaiaknak és szíriaiaknak adták meg a menedékjogot, az ezekből az országból érkező menedékkérelmek majdnem mindegyike pozitív elbírálásban részesült. A szabályozás különösen a szíriaiakkal kapcsolatban engedékeny, nekik gyakorlatilag csak egy kérdőívet kell kitölteniük ahhoz, hogy megkapják a menedékjogot.
Ugyanakkor, a szövetségi migrációs és menekültügyi hivatal még mindig 410 ezer menedékkérelmet kell elbíráljon a tavaly beadott kérelmek közül. Becsléseik szerint ebből 300-400 ezer migráns várja meg a menedékkérelem elbírálását, a többiek addig ismeretlen helyre távozhatnak. Németországban 2015. folyamán 186 ezer bűncselekményt követtek el migránsok.

http://www.hidfo.ru/2016/05/minden-masodik-migranst-visszaforditanak/