2016. október 24., hétfő

A szankciók ellenére egyre több német cég kezd befektetést Oroszországban

nemet-cegek-oroszorszag-hidfo-ru
A Der Spiegel információi szerint a német vállalatok egy év alatt közel megduplázták Oroszországban intézett befektetéseiket.
A német lap pénteken közölt cikkében az áll, hogy a német vállalatok nem tartják irányadónak az Európai Unió politikai döntéseit, ha az éles ellentétben áll saját piaci érdekeikkel. Az EU 2014 márciusában hozott szankciókat Oroszország ellen, ám mindezek ellenére
a német vállalatok ma már kétszer annyi befektetéssel rendelkeznek Oroszországban, mint egy évvel ezelőtt.
A Bundesbank adatai szerint az utóbbi hat hónap folyamán a német cégek 1,73 milliárd eurót vittek Oroszországba közvetlen befektetés formájában, azt követően, hogy a 2015-ös évben is 1,78 milliárd euró értékben kezdtek újabb befektetéseket az orosz piacon.
Matthias Schepp, a német-orosz kereskedelmi kamara képviselője a Der Spiegelnek nyilatkozva elmondta, hogy a gyenge rubel vonzó befektetési lehetőséget jelentett a német cégeknek. Mindezt csak erősíti az a 2014 decemberében hozott orosz törvény, ami adókedvezményt és különböző előnyöket ad azoknak a külföldi vállalatoknak, melyek legalább 750 millió rubel kezdőtőkével indítanak új vállalkozást Oroszországban, és elkötelezettséget vállalnak arra vonatkozóan, hogy legkevesebb tíz évig az országban maradnak.
Az Ernst & Young júniusi jelentése szerint 2015-ben 60%-kal nőtt az Oroszországban kezdett külföldi befektetések száma a 2014-es adatokhoz képest, és ennek több mint harmada esetében német vállalkozásról van szó.
A német vállalatok oroszországi tevékenysége az Európai Unió keleti tagállamai számára egészen más kontextusba helyezi az Oroszország elleni uniós szankciókat, hiszen nyilvánvaló, hogy miközben az európai országok komoly kereskedelmi korlátozásokat hoznak Oroszország ellen, a német cégekre ez a gyakorlatban nem vonatkozik. Ebből úgy tűnik, Berlin leginkább amiatt ragaszkodik az oroszellenes szankciók fenntartásához, hogy ezáltal a német cégek az orosz piacon előnyre tegyenek szert – azokkal a kelet-európai vállalkozásokkal szemben, akikkel viszont ténylegesen betartatják a szankciókat, azaz megpróbálják őket távol tartani az orosz piactól.


http://www.hidfo.ru/2016/10/a-szankciok-ellenere-egyre-tobb-nemet-ceg-kezd-befektetest-oroszorszagban/

A Nemzeti Front a határok lezárását és a mecsetek bezárását akarja

A francia Nemzeti Front alelnöke vasárnap bejelentette; pártja követeli a radikálisabb mecsetek azonnali bezárását, és a határellenőrzés helyreállítását az ország védelme érdekében.
Florian Philippot azt mondta, be kell zárni minden olyan mecsetet, ahol radikalizálásra alkalmas tanokat adnak át a muszlim közösségeknek, emellett azonnali hatállyal ki kell utasítani az országból azokat a vallási vezetőket, akik a francia alkotmánnyal összeegyeztethetetlen tanokat hirdetnek. Elmondása szerint ez mintegy száz mecset azonnali bezárását jelentené, emellett ki kellene utasítani az országból az összes, külföldi állampolgársággal rendelkező imámot.
Philippot szerint ugyanakkor ez önmagában nem számolná fel a terrorizmust, pusztán egy megelőző intézkedés lenne annak érdekében, hogy ne folytatódjon zavartalanul a mecsetekben a jövő terroristáinak ideológiai felkészítése. A politikus a BFM televíziónak nyilatkozva azt mondta, meg kell vonni mindenkitől a francia állampolgárságot, aki bizonyíthatóan kapcsolatba került terrorszervezettel.

http://www.hidfo.ru/2016/10/a-nemzeti-front-a-hatarok-lezarasat-es-a-mecsetek-bezarasat-akarja/

Nyolcezren tüntettek a CETA ellen Hollandiában

ceta-hidfo-ru
Több mint nyolcezren vettek részt Hollandiában az Európai Unió és Kanada közti szabadkereskedelmi egyezmény megkötése elleni tüntetésen. A tüntetők támogatják Vallónia parlamentjének döntését, mellyel megakadályozták a CETA ratifikálását.
A belgiumi RTBF hírtelevízió szerint több mint 8000 fő vett részt Amszterdamban a CETA elleni tüntetésen, amely egyben szolidaritási tüntetés is volt, tömegek fejezték ki támogatásukat a vallon parlament szavazásának eredményére vonatkozóan. A francia ajkú régió napokkal ezelőtt leszavazta az EU és Kanada közti szabadkereskedelmi egyezmény megkötését, ezzel arra kötelezve Belgium szövetségi kormányát, hogy vétójogával éljen az október végi EU-Kanada csúcstalálkozón.
Az egyezmény aláírását eredetileg október 27-re tervezték. A TTIPAlarm mozgalom szervezője, Jurjen van den Bergh a RTBF-nek nyilatkozva azt mondta,
köszönettel tartoznak a vallonoknak, akik Európában egyedülálló módon lényegi vitát tartottak az egyezménnyel kapcsolatban, és végül annak megakadályozása mellett döntöttek.
Szombaton Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke külön válságtalálkozót tartott Kanada kereskedelmi miniszterével, majd a vallon kereskedelmi miniszterrel, ám egyik megbeszélés során sem értek el semmilyen eredményt.
http://www.hidfo.ru/2016/10/nyolcezren-tuntettek-a-ceta-ellen-hollandiaban/