Recep
Tayyip Erdogan török államfő kijelentette, hogy kapcsolat állhat fenn
Fethullah Gülen mozgalma, és a tavaly novemberben történt incidens
közt, melynek során a török légierő lelőtt egy orosz vadászrepülőgépet
Szíria felett.
A török államfő mai kijelentése szerint a
puccskísérlettel kapcsolatban letartóztatták azt a két pilótát is,
akik lelőtték az orosz légierő gépét Szíria felett. Erdogan azt mondta,
a két katona kapcsolatban állhat az Amerikai Egyesült Államokban élő
hitszónok, Fethullah Gülen mozgalmával. Ennek kivizsgálása folyamatban
van.
Erdogan az Al Dzsazíra hírügynökségnek
adott interjú során arról is beszélt, hogy a puccskísérletért nem
pusztán Gülen mozgalma a felelős: szerinte idegen országok állnak a
kormány erőszakos eltávolítására irányuló kísérlet mögött, és a
közeljövőben nyilvánosságra fogják hozni az ezt alátámasztó
bizonyítékokat.
Törökország azonban továbbra is várja,
hogy az Egyesült Államok kiadja a vallási-politikai vezetőt, mert ennek
elutasításáról egyelőre nem kaptak hivatalos értesítést.
Miközben Ankara Gülen személyének
kiadására várakozik, Erdogan azt mondta; nem a Gülen-mozgalom vezetője a
puccskísérlet fő felelőse, hanem magasabb szervező erő tehető
felelőssé a puccskísérlet megtervezéséért, aminek mindössze a kivitelezését folytatták Gülen hívei. Emellett
Erdogan az interjú során egyértelműen kijelentette, hogy az orosz gép lelövéséért felelős pilóták és Gülen mozgalma közt kapcsolat állhat fenn.
Korábban az Incirlik légibázis
parancsnokát szintén őrizetbe vették a puccskísérlet miatt: Bekir Ercan
Van tábornok részt vett a kormány elleni puccskísérletben, két héttel
azután, hogy a török külügyminiszter bejelentette; nemsokára
Oroszország is hozzáférést kaphat a létesítményhez.
Az államfő kijelentése szerint azonban
az orosz gép lelövéséről hozott döntés forrását is az Amerikai Egyesült
Államok területén kell keresni: Gülen mozgalmának tagjai a hadsereg
parancsnoki láncától függetlenül határoztak az orosz légierőgépének
lelövéséről, amivel feltehetőleg az a volt a céljuk – ezt átmenetileg
el is érték -, hogy Moszkva és Ankara közt elmérgesedjen a viszony, és
Törökország kizárólag a nyugati szövetségi rendszer felé orientálódjon.
Erdogan azonban az interjú során azt mondta, egy magasabb szintű
szervező erő áll a puccskísérlet mögött, ezáltal áttételesen az amerikai titkosszolgálatokat tette felelőssé az orosz gép lelövéséért is.
Erdogan az interjú során egyértelműen
kijelentette, hogy Törökország vissza fogja állítani a halálbüntetést,
és ezt a döntést az Európai Unió tiszteletben kell tartsa. Ezeket az
embereket ki fogják végezni, és a török államfő szerint a nép kell
döntsön arról, hogy támogatja-e a halálbüntetés újbóli bevezetését, nem
pedig egy külső hatalom. “53 éven
át kopogtattunk az Európai Unió ajtaján. 53 évet várattak minket.
Számos más ország, ami utánunk következett a sorban, már rég belépett.” – mondta.
A török államfő emellett kifejtette,
hogy alapvetően nem ellenzi a sajtó szabad működését, de legalább
ennyire ügyelni kell arra, hogy a szólásszabadságot ne használhassák
fegyverként idegen hatalmak. Gülen mozgalmával kapcsolatban álló
amerikai sajtóorgánumok hetekkel azelőtt indítottak sajtóoffenzívát a
török kormány ellen, hogy a puccskísérlet végrehajtására sor került
volna.
http://www.hidfo.ru/2016/07/gulen-mozgalma-lovette-le-az-orosz-gepet-sziria-felett/
http://www.hidfo.ru/2016/07/gulen-mozgalma-lovette-le-az-orosz-gepet-sziria-felett/