John
McCain amerikai szenátor szerint az Egyesült Államok elveszítette
egyik fő közel-keleti szövetségesét, és Szaúd-Arábia az orosz
fegyverüzlettel egyértelmű jelzést adott az amerikai kapcsolatok
felszámolására vonatkozóan.
Júniusban,
a Szentpéterváron tartott nemzetközi gazdasági fórumon Oroszország és
Szaúd-Arábia előzetes megbeszéléseket folytatott a közeljövőben
megkötendő fegyverüzletekre vonatkozóan. A szaúdi külügyminiszter, Adil
ibn Ahmad al-Dzsubair a találkozó után bejelentette; országukat semmi
nem akadályozza abban, hogy orosz haditechnikát vegyenek, és számos
fegyverrendszer beszerzésében érdekeltek.
Június
22-én a két ország megállapodások sorozatát írta alá, többek között a
szaúdi atomprogram felépítéséről, a tömegközlekedés fejlesztéséről,
közös olajprojektekről, a két ország űrkutatási hivatalai közti
együttműködésről, és a kétoldalú kapcsolatok további bővítésének
lehetőségeit vizsgáló konzorciumok létrehozásáról. A
megállapodás-sorozatot az előzetes megbeszélések alapján számos
fegyverüzlet követi majd.
McCain szerint
“Szaúd-Arábia azt mondja nekünk, hogy többé nem támaszkodnak ránk, inkább a saját útjukat járnák.”
Az
amerikai szenátor kijelentette, egy nagyon hosszú út vezetett ahhoz,
hogy Szaúd-Arábia végül Oroszországgal köthet katonai megállapodásokat,
és a mostani történések csak a jéghegy csúcsa, a szaúdi vezetés viszonya az utóbbi évek során jelentősen megromlott az amerikaiakkal.