2015. január 7., szerda

Át kell értékelni a kínai történelmet

Az úgynevezett Hungsan-kultúra, ezen keresztül pedig az egész korai kínai történelem átértékeléséhez vezethet az a felfedezés, amely szerint Belső-Mongólia egyes részeinek elsivatagosodása csak az eddig feltételezettnél jóval később következett be.

Kínai és amerikai kutatók által végzett terepkutatások és ásatások arra vezettek, hogy Belső-Mongólia bizonyos területei körülbelül Kr. e. 2200-ig egészen termékenyek voltak, az elsivatagosodás csak ezután következett be a térséget tápláló vízforrások elvesztésével.

A területen körülbelül Kr. e. 4700 és 2900 között virágzó Hungsan-kultúra létezéséről eddig is tudtak a történészek, kevés figyelem irányult azonban rá, mivel azt feltételezték, hogy egy csekély jelentőségű sivatagi neolit kultúráról van szó. (E kultúra lelőhelyein találtak már ugyanakkor a legkorábbiak közé tartozó jádemunkákat, szépen megformált festett agyagfigurákat és korongozással készített agyagedényeket is.)

A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című folyóiratban publikált friss eredmények az eddig feltételezettekkel szemben azt igazolják, hogy a Hungsan-kultúra virágzását a bő természeti erőforrások is segítették, így egy jóval nagyobb jelentőségű és fejlettebb kultúráról beszélhetünk, mint korábban gondolták. A kutatók halászatra és vadászatra, valamint fejlett agyagművességre utaló leleteket is találtak.

A Kr. e. 2200 körül beálló elsivatagosodás miatt a közösség délre vándorolt, ahol feltehetően hozzájárultak az első kínai dinasztia, a Hszia-dinasztia (kb. Kr. e. 2100 - 1600) felemelkedéséhez is. Mindez árnyalhatja azt a jelenleg uralkodó történészi konszenzust, amely szerint a kínai civilizáció bölcsője a Sárga-folyó középső szakaszát övező térség.

Forrás: MTI


A "keleti partnerség" meg kell kezdje a tárgyalásokat az eurázsiai átmenetről

Oroszország EU-nagykövete felszólította Brüsszelt, hogy kezdjék meg a hivatalos csatornák kiépítését az Eurázsiai Gazdasági Unióval, és az ukrán válság ellenére is kezdjék meg a kölcsönös képviseletek kiépítését. Vlagyimir Csizov elmondása szerint a hivatalos képviseletek felállítását nem lehet az ukrán helyzetre hivatkozva megtagadni, mert ez azt jelentené, hogy egyes országok nem ismerik el az újonnan alapított Eurázsiai Gazdasági Unió létezését.
Csizov elmondása szerint minél hamarabb meg kell kezdeni a tárgyalásokat az Európai Unió úgynevezett "keleti partnerségének" sorsáról, mert ezek olyan országok, melyek közvéleménye is szélsőségesen megosztott abban a tekintetben, hogy akarják-e az EU-csatlakozást, helyenként pedig a közvélemény nagyrészt elutasítja azt. Emiatt meg kell kezdeni a tárgyalásokat arról, hogy a "keleti partnerség" valamennyi országa csatlakozhasson az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz (többek között Grúzia, Ukrajna és Azerbajdzsán is).
Elmondása szerint ez Európa érdeke is, az új uniós tagság ugyanis elősegítené ezeknek az országoknak a gazdasági épülését, miközben az Európai Uniónak nem sok előnnyel kecsegtetnek, mert ezekben a régiókban kifejezetten alacsony a vásárlóerő, tehát az Európai Unió sem járna jól velük mint új tagállamokkal.
Vlagyimir Csizov szerint az érintett országoknak is sokkal kézenfekvőbb az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz tartozni, mint ahhoz az Európai Unióhoz, ami nemsokára szabadkereskedelmi megállapodást köt az Amerikai Egyesült Államokkal, és belső piacát hamarosan elárasztják a minimális egészségügyi elvárásoknak sem megfelelő, génmódosított amerikai termékek.
Az Eurázsiai Gazdasági Unió 2015 január 1-jén kezdte meg működését. Az Oroszország, Belorusszia és Kazahsztán által megalapított szövetséghez már csatlakozott Örményország, valamint folyamatban vannak a tárgyalások Kirgizisztán csatlakozásáról. Ukrajna szintén belépett volna az új unióba (és így közös határunk lenne azzal), ha tavaly februárban az atlantisták puccsal el nem távolítják a demokratikusan választott kormányt. Az ukrán kormány a puccs előtt megkezdte az eurázsiai csatlakozás szerződéseinek előkészítését, és lehetséges, hogy 2015 végére lakossági nyomásra Ukrajna is újabb külpolitikai fordulatot tesz. Az ukrán lakosság ugyanis nem úgy gondolta a nyugati átmenetet, hogy karácsonykor nem lesz fűtés és akadozni fog az áramellátás, az élelmiszerek ára pedig az egekbe szökik.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/07/keleti-partnerseg-meg-kell-kezdje-targyalasokat-az-eurazsiai-atmenetrol

Hangos a Karácsony Donbasszban!

Karácsonyi “meglepetéssel” szolgált ma Nyalókakirály Donbasszban milicistáknak, civileknek egyaránt. El lehet mondani, hogy a 2015 esztendő eddigi legnagyobb harci műveleteit folytatja most a valcmanista brigantihorda.
lövész
Peszkiből a latortüzérség reggel óta folyamatosan okádja a gránátokat Donyeck “Petrovszkij” kerületének lakónegyedeire, és a repülőtérre. Donyecktől északi irányba minden utat tüzérségi tűz alatt tart a zsoldoshad.
(Панфиловка)Panfilovkát és környékét a háború kitörése óta ilyen méretű latortüzér-támadás még nem érte, mint ma. Innen viszont a népköztársaságiak tüzérsége visszacsapott.
gard
Gorlovka északnyugati lakótelepei is latorostrom alatt állnak reggel óta. A várost Dzserzsinszkből lövik a valcmanisták.
Kijevben a junta bejelentette, hogy a mai nappal hét blokkposzt építését kezdték meg martalócaik. A (Горловка-Артемовск)Gorlovka-Artyemovszk, (Донецк-Курахово)Donyeck-Kurahovo), (Донецк-МариупольDonyeck-Mariupol, (Новоазовск-Талаковка-Мариуполь)Novoazovszk-Talakovka-Mariupol, (Луганск-Счастье-Новоайдар)Luhanszk-Szcsasztyje-Novoajdar, (Луганск-Станица Луганская-Широкий)Luhanszk-Sztanyica Luhanszka-Sirokij, (Фащевка-Дебальцево-Артемовск)Fascsjovka-Gyjebalcsevo-Artyemovszk utakon.
(Кировск)Kirovszk sem úszta meg a bérgyilkosok mai szorgalmát.
(Никишино)Nyikisinonál aknavetőtűzzel indítottak ma a latrok. Aztán elpusztult két páncélautójuk. A környező gerincekről őket “kezelő” milicisták egyedveszteséget nem tudtak közölni.
(Бахмутка)Bahmutkánál három valcmanista “Ural” és személyzete pusztult el kora délután.
(Станицa-Луганскa)Sztanyica Luhanszka határában ismét kézifegyverekkel vívott tűzharc dúl dél óta.
A (Счастьe)Szcsasztyje-környéki településeken razziázott ma reggel óta a jobbszektoros orgyilkosfalka. Tíz polgári személy “letartóztattak” és ismeretlen helyre hurcoltak.
Nem lehet tehát elmondani, hogy Donbasszban békés a Karácsony! A Valcman dirigálta kijevi junta karácsonyi harci cselekedetei egyértelműen mutatják ennek a fenevad rendszernek az aljas jellemét.
A tájékoztató szerint a népköztársasági erők “ha nem nagyon muszály, nem lőnek!”

https://balrad.wordpress.com/2015/01/07/hangos-a-karacsony-donbasszban/

Bolondok és konteósok veszélyeztetik a demokráciát

Február 9-én is tartanának egy tüntetést Budapesten azok az álcivil csoportok, melyek korábban a legkülönbözőbb indokokkal utcára csalták az embereket, tényleges problémájuk azonban csak a kormány külpolitikájával van.
A megmozdulást szervező "Százezren az internetadó ellen" és "60ezren a MAGÁN nyugdíjukért" Facebook-csoport megmozdulásait rutinszerűen kísérik a provokátorok, akik az Európai Unió zászlaja alá becsalogatott emberek csoportjába beszivárogva oroszellenes gyűlöletkeltést folytatnak. A tüntetéseiken összegyűlt néhány száz fő közt rendszerint egyenletes távolságban provokátorok oszlanak el, akik "ruszkik haza" és hasonló rigmusokat skandálnak, hogy a tüntetőket az oroszellenes szólamokra kondicionálják. Ennek mindeddig nem sok hatása volt, mert a tüntetők is tisztában vannak vele, hogy 25 éve a nyugathoz tartozunk, és a mai Magyarország problémáit már igen nehéz lenne összefüggésbe hozni valamiféle orosz ellenségképpel.
Hídfő.net.ru | Putyin elleni tüntetésEgy korábbi, tetszőleges belpolitikai indokkal megszervezett tüntetésük
A pszeudo-civil csoportok ezúttal nyíltan Vlagyimir Putyin orosz államfő ellen szervezik a tüntetést. Február 9-én nem is akarnak úgy tenni, mintha a kormány belpolitikai intézkedésével lenne problémájuk, hanem nyíltan egy másik ország államfője ellen uszítanak, amit összeesküvés-elméletekkel kívánnak alátámasztani. Az álcivil csoportok szerint ugyanis a kormány eladta az országot, Vlagyimir Putyin pedig felvásárolta azt, így Oroszország gyarmata lett Magyarország. Igaz, Vlagyimir Putyin nem mondott soha olyat, hogy felvásárolta volna Magyarországot, tehát aki ilyesmiket terjeszt, az valamiféle eddig ismeretlen összeesküvés-elmélet híve lett.
Korábban a liberális sajtó rendszeresen összeesküvés-elméletnek nevezte az arra vonatkozó állításokat, hogy Izrael felvásárolta Magyarországot. Pedig Simon Peresz volt izraeli elnök nyíltan és szó szerint kijelentette, hogy felvásároltuk Magyarországot (az eredeti szövegben több országot sorolt fel, amit az izraeli befektetők sikeresen felvásárolnak, ezek között volt említve Magyarország is). Tehát a liberálisok és civiljeik szerint az izraeli államfő szavának hinni összeesküvés-elmélet, egy másik államfőről összeesküvés-elméleteket gyártani viszont nem tartozik ebbe a kategóriába.
Felmerül a kérdés: miért nem? Ugyanezek a körök miért nem tiltakoztak, amikor Simon Peresz kijelentette, hogy felvásárolják Magyarországot? Az ellen nem szerveztek Facebook-csoportot. Most azt mondják, "nem leszünk Putyin gyarmata". Korábban mégsem tiltakoztak, és nem szerveztek tüntetéseket sem az ellen, hogy Simon Peresz gyarmata legyenek.
Tehát, február 9-én újabb tüntetés lesz, egy másik ország demokratikusan választott államfője ellen. Az álcivil csoportok egy általuk kreált összeesküvés-elméletet terjesztenek, amit semmivel nem tudnak alátámasztani. Amit Simon Peresz mondott, arról videofelvétel van, bárki visszanézheti. Egy atomerőmű-bővítésről és egyéb közös befektetésekről kötött megállapodás viszont akárhogy is nézzük, nem tekinthető felvásárlásnak.
A konteósok február 9-én délután 6 órakor fognak gyülekezni Budapesten, a Kossuth téren. Olyan emberek fognak elmenni erre a tüntetésre, akik abban az elméletben hisznek, miszerint a válságban lévő és mindjárt összeomló orosz gazdaságnak valahogy mégis maradhatott némi pénze, hogy utolsó rubeljeiből felvásárolja Magyarországot. A saját önellentmondásaikat és konteóikat az utcán kitomboló liberálisokat azonban a világért sem akarjuk megzavarni. Jót fogunk nevetni rajtuk, mert ahányan kimennek február 9-én, ténylegesen annyian ellenzik Vlagyimir Putyin politikáját. A többség pedig hallgatólagosan támogatja azt.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/07/bolondok-es-konteosok-veszelyeztetik-demokraciat

A járókelők felvételein él tovább az a tűzszerész, akinek a kezében robbant fel egy bomba Kairó belvárosában.

Egy benzinkút mellett, virágcserépbe rejtve hagyták ott a terroristák azt a pokolgépet, amit a kairói rendőrség egyik szakképzett tűzszerésze próbált hatástalanítani – sikertelenül. A hősies férfi utolsó pillanatait több járókelő is rögzítette mobiltelefonjával. Az egyik – napvilágot látott – felvételen tisztán látszik, amint a védőfelszerelésbe öltözött férfit darabokra szaggatja a bomba – majd a kamera a robbanás utáni pillanatokban is forog, így szinte első kézből élhetjük át azt a pánikhangulatot, ami a helyszínen is uralkodott.
A jihadista Ajnad Misr (Egyiptom Katonái) nevű szervezet vállalta magára a terrorakciót, melyben a benzinkút három alkalmazottja is megsérült – és amellyel a közeli rendőrörsöt vették célba eredetileg – írja a Daily Mail.
A videó megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
http://www.liveleak.com/view?i=bf2_1420556566

Amerikai játszma Ukrajnában

Zbigniew Brzezinski szerint Oroszország Ukrajnával együtt nagyhatalom, Ukrajna nélkül semmi. A kiváló amerikai stratéga megállapítását az idő vagy igazolja, vagy cáfolja, de az eddig történteket mindenesetre megmagyarázza.
UKRAINE-RUSSIA-CRISIS-POLITICS-MILITARY
Történelmi ismereteink alapján rendkívül rossz jel, hogy az ukrán kormány eltörölte az ország semlegességéről szóló, négy évvel ezelőtti döntést, és lényegében napirendre tűzte a NATO-hoz való csatlakozást. Petro Porosenko elnök és a mögötte álló erők rendkívül kockázatos lépésre vállalkoztak. Nyilvánvaló, hogy Oroszország nem engedheti meg, hogy a vele szomszédos Ukrajnába – ahol ráadásul 12 millió orosz él – az Egyesült Államok adott esetben atomfegyvereket telepítsen. A kijevi deklaráció nyilvánvaló provokáció. Vajon Obama eltűrné, hogy Kína vagy Pakisztán atomfegyvereket telepítsen Kanadába? Már a kérdésfeltevés is abszurd. De akkor miért gondolja az Amerika-barát Porosenko, hogy az orosz birodalomnak tudomásul kellene vennie egy ilyen fenyegető lépést? Ki veszélyezteti itt a világbékét? Ki a valódi provokátor? Oroszország? Aligha.
NATO-bővítés: a Nyugat megszegett ígérete
Köztudott, hogy a német újraegyesítésért cserébe korábban az amerikaiak elfogadták Gorbacsov kérését, amely szerint a NATO keleti határa Németország keleti határáig tart majd. Az Egyesült Államok és a NATO csúnyán becsapta Oroszországot, hiszen szép lassan mindegyik volt szocialista ország NATO-tag lett. Mindössze Ausztria és Finnország maradt semleges a térségben. Oroszországnak már korábban is meglett volna minden oka, hogy tiltakozzon a NATO agresszív terjeszkedése ellen, de Ukrajna hovatartozása már stratégiai jellegű és hadászatilag is döntő kérdés. A konfliktus valódi előidézője a NATO, pontosabban az Egyesült Államok felelőtlen kísérlete Oroszország katonai bekerítésére.
Az amerikaiak egyre vadabbul támadják Moszkvát, miközben erős nyomás alatt tartják az Európai Uniót, és rákényszerítik, hogy egyre komolyabb szankciókkal lépjen fel Oroszország ellen, valamint támogassa az oligarchák uralta mai ukrán vezetést. A hidegháborús helyzet előidézője és haszonélvezője egyértelműen az Egyesült Államok, hiszen a szankciós politika negatív gazdasági következményeinek 90 százaléka az uniót sújtja. Árulkodó, a lényeget feltáró mondat a luxemburgi külügyminiszter egyik nyilatkozata, aki szerint „az orosz–amerikai ellentétet az Egyesült Államok az Európai Unióval fizetteti meg”.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy Oroszország és az EU az 1990-es évek végétől egyre intenzívebb politikai, de főként gazdasági együttműködésbe kezdett. A Berlin–Moszkva kapcsolat szorosabbá válása nem kerülte el Washington figyelmét, nem véletlen, hogy az Egyesült Államok többször rosszallását fejezte ki a nagy volumenű gazdasági szerződések megkötésekor.
De a Párizs–Berlin–Moszkva tengely létrejöttének megakadályozása is elemi amerikai érdek, hiszen a Kína által jelentett kihívás mellett az Egyesült Államok nem engedheti meg magának egy önálló entitásként fellépő, az EU-t és Oroszországot is magába foglaló – az idén január elsejével megalakult Eurázsiai Gazdasági Uniónál szélesebb – szövetség megszületését, amelyik előbb-utóbb nyilván a saját érdekeinek megfelelően kezdene politizálni. Azért fordított ötmilliárd dollárt Ukrajna destabilizálására, hogy a gazdaságilag és kulturálisan egymásra utalt Európai Unió és Oroszország további közeledését még időben leállítsa, és megakadályozza egy új – rivális – geopolitikai erőközpont kialakulását. Úgy tűnik, az európai politikai elit még nem lát át a szitán, és komolyan gondolja, hogy itt Oroszország volt az agresszor, és nem a Majdan téren lezajlott események szervezői és a különböző neonáci csoportosulásokkal együtt fellépő – a demokratikusan megválasztott kormány ellen uszító – amerikai politikusok, köztük John McCain szenátor.
A nyugati és a magyar politikai osztály tagjai nem hajlandók tudomásul venni az ukrán oligarchák nemzetárulással felérő végtelen korruptságát és erkölcstelenségét. Az ukrán parlamentben ma – a gyorsan lezajlott mezcsere után – ugyanazok ülnek, akik korábban már irányították az országot, az oligarchák lényegében csak újraosztották a szerepeket. A mai nyugatbarát ukrán demokraták a korábbi kormányok miniszterei és tisztségviselői voltak. A jelenlegi elnök, Petro Porosenko az elűzött Viktor Janukovics embere volt, a miniszterelnök Arszenyij Jacenyuk pedig a korrupciós ügyek miatt börtönbüntetésre ítélt Julija Timosenko pártját vezette.
Ki küldte a mesterlövészeket?
Most mindenki úgy tesz, mintha nem tudna az ukrán fővárosban lezajlott véres puccsról, amelynek következtében hatályon kívül helyezték a minden érdekelt fél által aláírt szerződést. Kijevben 2014. február 21-én este a francia, a lengyel, a német és az orosz külügyminiszter jelenlétében megállapodást írt alá Viktor Janukovics akkori államfő, Arszenyij Jacenyuk, a Haza, Vitalij Klicsko, az UDAR (Ütés) és Oleh Tyahnibok, a Szvoboda Párt elnöke.
Megegyeztek a harcok felfüggesztésében és demokratikus választás megtartásában. A megállapodás után órákkal máig azonosítatlan mesterlövészek nyitottak tüzet a Majdanon tartózkodókra. Megöltek 14 rendőrt, 45 tüntetőt, a megsebesítettek száma 85 volt. Az ezt követő zűrzavarban Viktor Janukovics elmenekült, ezután Olekszandr Turcsinov és Arszenyij Jacenyuk vették át az irányítást. Máig nem tudjuk, ki küldte a békés átmenetet lehetetlenné tevő mesterlövészeket, és miért nem hagyták Viktor Janukovicsot az órákkal korábban aláírt szerződésnek megfelelően konszolidált körülmények között távozni. Egy lehallgatott telefonbeszélgetés szerint Urmas Paet észt külügyminiszter kijevi látogatását követően azt közölte Catherine Ashstonnal, az EU kül- és biztonságpolitikai képviselőjével, hogy „egyre erősebb az a vélekedés, hogy nem Janukovics állt a mesterlövészek mögött, hanem valaki az új koalícióból”. Oliver Stone, a híres amerikai filmrendező, aki dokumentumfilmet készít az ukrán eseményekről, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) szerepvállalását sem tartja kizártnak. Egy dolog biztosnak tűnik: Viktor Janukovics akkori elnök részéről rendkívül ésszerűtlen és életszerűtlen lett volna egy ilyen tömeggyilkosság elrendelése. De az Ukrajnában létrejött polgárháborús helyzet egyik legtragikusabb eleméről, a malajziai légitársaság Boeing típusú utasszállító gépének lelövéséről sem tudunk semmi biztosat. A katasztrófa után nem sokkal az amerikaiak közölték, hogy műholdas megfigyelő rendszerük segítségével azonosították az elkövetőt, de bizonyítékokkal a mai napig nem szolgáltak. Ezután a szakadár orosz csoportokra terelődött a gyanú, de a Hollandiában – a roncsok alapján – elvégzett szakértői vizsgálat eredményeként nem zárható ki az sem, hogy a gépet nem rakétatalálat érte. Ezt valószínűsíti, hogy az egyik áldozaton gázmaszkot találtak. Pillanatnyilag az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy az utasszállítót az ukrán hadsereg egyik repülőgépe lőtte le. Erre utal az Egyesült Államok illetékeseinek, valamint az atlantista irányultságú médiumoknak a hallgatása is.
A Viktor Janukovics elmenekülése utáni új parlament egyik első intézkedése volt a nyelvtörvény módosítása, aminek következtében a magyar nyelv sem használható hivatalos nyelvként. A „nyugatbarát” kormány ígéretét megszegve, a nyugati értékek megcsúfolásaként, a választókerületek átalakításával tette lehetetlenné a kárpátaljai magyarok parlamenti képviseletét.
McCain és a nacionalista Tyahnibok sajtótájékoztatója
A történtek tükrében szinte érthetetlen az a kategorikus, leegyszerűsítő álláspont, amelyik az egész konfliktus lényegét abban véli felfedezni, hogy az agresszív Oroszország megtámadta Kelet-Ukrajnát, majd annektálta a Krím félszigetet. Ez a rendkívül szűk látókörű és sommás többségi vélemény nem vezethető le a történtekből. Az meg a helyzet teljes félreértése, amikor valaki úgy értékeli a dolgokat, hogy ami Ukrajnával történik, ahhoz hasonlít, ami velünk történt 1956-ban. Az Egyesült Államok szerepéről mindent elárul az a lehallgatott telefonbeszélés, ami 2014 februárjában vált nyilvánossá: Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium államtitkára ekkor mondta Geoffrey Pyatt kijevi nagykövetnek, hogy ne Klicsko, hanem Jacenyuk legyen a miniszterelnök. A beszélgetés másik elhíresült mondata így hangzott: „Baszd meg az EU-t.”
Mint már utaltunk rá, Oroszországot mesterségesen hozták ilyen helyzetbe, az amerikai befolyás alatt lévő világsajtó pedig Putyin és Oroszország demonizálásával próbálta elterelni a figyelmet a tényekről. 2013. november 21-én néhány ezer békés tüntető gyűlt össze a kijevi Függetlenség terén, a Majdanon, hogy tiltakozzanak Viktor Janukovics elnök ellen, aki felfüggesztette az Európai Unió és az Ukrajna közötti társulási és szabad kereskedelmi egyezmény aláírásának előkészületeit. A helyzet gyorsan radikalizálódott, és a nacionalista és neonáci csoportok megjelenését követően a folyamatok ellenőrizhetetlenné váltak. Az események abszurditását jelzi, hogy a tüntetők egy része nyugati alapítványoktól napidíjat kapott a tüntetésben való részvételéért. Az ideális helyzetet kihasználva a különböző nyugati hírszerzők, amerikai és nyugati politikusok tevékeny részvételével sikeresen destabilizálták egész Ukrajnát, meghatározva ezzel Moszkva mozgásterét.
A hadászatilag rendkívül fontos Krím félsziget orosz megszállására népszavazás és az után került sor, hogy a Majdan neonáci tüntetői már a Krím félszigeten élő oroszokat fenyegették. A Szvoboda párt vezetője, Oleh Tyahnibok különvonatok indítását tervezte a Krímbe, hogy megszabadítsa a szent ukrán földet az oroszoktól, a zsidóktól és a lengyelektől. Nyugati politikusok, köztük Jonh McCain amerikai szenátor, a liberális demokrácia elkötelezettje közös sajtótájékoztatót tartott a neonáci, de oroszgyűlölő Tyahnibokkal.
Ukrajna a gazdasági összeomlás küszöbén
Az elbizonytalanodó kijevi vezetés láttán az Oroszországgal határos és oroszok lakta területeken érthetően felerősödtek az autonómiatörekvések. A tömegtüntetések az ukrán hadsereg beavatkozása után fegyveres összetűzésekhez vezettek. Az indulatok elszabadulásához nagyban hozzájárult, hogy 2014. május 2-án az Odessza belvárosában zajló zavargások során az oroszbarát szeparatisták beszorultak a szakszervezetek házába. Az épületet felgyújtották, a mentést lehetetlenné tették. Az elkövetők állítólag az izraeli–ukrán állampolgársággal rendelkező oligarcha, Ihor Kolomojszkij emberei voltak. A brutális terrorakcióban 48 ember halt meg, és nagyon nagy az eltűntek száma is. A Nyugat hallgatott. Ebben a helyzetben Putyin is kényszerpályára került, mert mint az orosz nemzetállam vezetője nem tehette meg, hogy magára hagyja a határ ukrán oldalán harcoló oroszokat.
A kelet-ukrajnai helyzet máig megoldatlan, mert a mai kijevi vezetés megosztott, ezért nem ad autonómiát az orosz donecki és luhanszki „népköztársaságoknak”. A kaotikus állapotokat bizonyítja, hogy Doneck városát sokszor nem az oroszok, de nem is az ukrán hadsereg egységei lövik, hanem azok a szélsőjobboldali fegyveres ukrán nacionalisták, akik Jacenyuk miniszterelnök támogatását élvezik. Porosenko elnök állítólag már szívesen tárgyalna Putyinnal, de ahhoz az ukrán belső erőviszonyok változására lenne szükség.
A jövő szempontjából rendkívül fontos, hogy Angela Merkel német kancellárnak a 2014. szeptember elején Walesben tartott csúcstalálkozón sikerült megakadályoznia a NATO-erők Kelet-Európába telepítését, amit főként Lengyelország és a balti államok követeltek. Ezzel sikerült elkerülni a NATO és Oroszország között 1997-ben kötött alapszerződés felrúgását, amely kimondta, hogy Közép- és Kelet-Európában mindkét fél tartózkodik bármely „katonai erő felépítésétől”. Németország, Olaszország, Franciaország, Csehország, Ausztria, Szlovákia, Bulgária és Magyarország a feszültség fokozása ellen van. Putyin 2014 októberében a Valdaj Klubban elhangzott beszédében értékelte a helyzetet. A Közel-Kelet destabilizálása, az iszlám szélsőségesek felfegyverzése, a fél világ lehallgatása – ezek mind Washington téves és rövidlátó politikájának következményei. Moszkva sosem vitatta Ukrajna létezéshez való jogát, a Krím félsziget visszacsatolásának alapja az ENSZ által is elismert önrendelkezés joga. Oroszország nem sértett nemzetközi szerződést, a Krím esetében az Egyesült Államok túl közel merészkedett Oroszországhoz, ezért most megtörték az amerikaiak jogsértésre vonatkozó monopóliumát. Putyin kijelentette: Oroszország nem lesz autoriter állam. A mérsékelt hangú beszéd egyértelmű állásfoglalás a nemzetközi problémákkal kapcsolatos párbeszéd folytatása mellett.
Az új ukrán hatalom nem tud mit kezdeni az országgal: fenyegető veszély az államcsőd, a korrupció az ukrán hétköznapok része, a beígért reformok egyet jelentenek a brutális megszorításokkal. Nincs senki, aki Ukrajna gazdasági összeomlását megakadályozhatná. Az IMF és a Világbank kölcsönei csak időhúzásra jók. A lakosság körében nő a csalódottság, az elkeseredettség és a düh. Az úgynevezett narancsos forradalom, majd a méltóság forradalmának elnevezett események után egyre többen érzik úgy, hogy ismét a Majdanon a helyük. Ezt bizonyítja, hogy 2014. november 21-én – az egy évvel korábbi eseményre emlékező ünnepségen – már kifütyülték Petro Porosenko államfőt, Joe Biden, a szabadságot és liberalizmust exportáló Egyesült Államok alelnöke pedig ki sem mert szállni az autójából. Hogy mikor utazik legközelebb a felszabadított Kijevbe, arról nincsenek információink.
Orbán Viktornak igaza van: az orosz–ukrán konfliktust csak az oroszokkal együtt lehet megoldani – nélkülük nem. De ezt az Egyesült Államok vezetőinek is be kell látniuk.
(MNO)

Agyonlőttek 11 embert Párizsban

Legkevesebb tizenegy embert lelőttek a Charlie Hedbo nevű szatírikus francia újság székházában, Párizsban- közölte a Jerusalem Post. Többen megsebesültek a támadásban.
A francia Info rádió közölte, hogy a rendőrség megerősítette, hogy 10-en meghaltak a támadásban és öten megsebesültek. A BBC ugyanakkor 11 halottról és 10 sérültről ír.
Francois Hollande francia elnök a helyszínre látogatott, ahol bejelentette: terrortámadás történt, ami sokkolta Franciaországot. Senki sem hajthat végre támadást a szabadság ellen, Franciaország pedig megtalálja az elkövetőket – tette hozzá. A terroristák egyébként még szökésben vannak – a támadást követően egy elrabolt személyautóval hajtottak el. A francia fővárosban emiatt a legmagasabb szintű terrorriadó van életben.
Egy szemtanú szerint a támadók (a képen) tüzet nyitottak egy kiérkező rendőrautóra is. A rendőrök viszonozták a tüzet, de az elkövetők elmenekültek:
Egyelőre hivatalosan 11 áldozatról tudni, ennyit említett a francia elnök is, de a hatóságok szerint a halottak száma még emelkedhet. A rendőrség hajtóvadászatot indított az elkövetők ellen, a francia kormány pedig rendkívüli ülést tart szerda délután.
Az iTELE nevű francia tévének megszólalt egy szemtanú is, aki közölte, két feketébe öltözött férfit látott bemenni az épületbe, akiknél Kalasnyikovok voltak. Néhány perccel később lövöldözést hallott, majd látta a két férfit elmenekülni a helyszínről.
“Mészárlás történt”- közölte Luc Poignant, a rendőrség szóvivője a BFMTV-vel. Hozzátette: legalább három rendőr is megsérült.
Párizs polgármesterének hivatala azt közölte, hogy a támadásban legkevesebb hat ember sérült meg.
2011 novemberében a Charlie Hedbo szerkesztőségére gyújtóbombákat dobtak, miután a lap Mohamed prófétáról jelentetett meg karikatúrát. A BBC szerint a lap legutóbbi posztja egy karikatúra volt az Iszlám Állam vezetőjéről, Abu Bakr al-Bagdadiról.

(atv)

charl
Feladta magát a rendőrségen a 12 áldozatot követelőt párizsi terrortámadás három gyanúsítottjának egyike. A két másik lehetséges elkövetőt még keresik, a rendőrség körözést adott ki ellenük és a fotóikat is közzétették.
Szerda este 11 óra körül feladta magát a Párizstól északkeletre, a belga határnál fekvő Charleville-Mézières rendőrségén a 18 éves Hamid Mourad, annak a három gyanúsítottnak az egyike, akiket korábban a Charlie Hebdo szatirikus lap elleni, 12 áldozatot követelő szerdai támadással kapcsolatban azonosítottak – közölte az AFP hírügynökség.
A francia belügyminisztérium az ABC tévécsatornának megerősítette, hogy Mourad feladta magát. A fiú – aki egyes beszámolók szerint vélhetően a lövöldözésben nem vett részt, csak őrszemként vagy segítőként lehetett feladata a terrortámadásban – az AFP szerint azután ment el a rendőrségre, hogy észrevette, a közösségi oldalakon kering a neve a támadással kapcsolatban.
Mouradot őrizetbe vették, de a két másik lehetséges tettest, a 34 éves Cherif Kouachit és testévérét, a 32 éves Said Kouachit még keresi a rendőrség. Csütörtök hajnalban a fotóikat is közzétették.
mur
A három gyanúsítottat szerdán délután azonosították, miután a Le Point szerint egyikük iratait megtalálták a támadásnál használt Citroenben.
cit
A két idősebb férfi francia állampolgárságú, Párizs 10. kerületében születtek, a 18 éves társuknak nincs állandó lakhelye – írta a Metro News francia kiadása.
(HVG)
Bal-Rad komm: És a terroristák egyike az autóban felejtette az okmányait! Miközben az elemzések az elkövetőkről tegnap megállapították: profi, jól kiképzett végrehajtók voltak.
A merénylet után egy órával már Hollande is a helyszínen volt.
Túlságosan is jól kivitelezett, és hihetetlenül gyorsan leleplezett elkövetőkről szól ez a történet. Miért jut eszünkbe rögtön a tavaly nyáron Donbassz fölött lelőtt maláj utasszállító esete? Még ronycsdarabok kóvályogtak a levegőben, amikor már közölték “illetékesek”, hogy már meg is vannak az elkövetők!

“Rémisztő” statisztikai adat látott napvilágot Oroszországban.

Az RBK-Tv szondázta a hatalmas ország lakosságát. (Nyilván nem Szibériában és a Távol-Keleten, hanem inkább Nyugat-Oroszország közvélekedésére voltak kíváncsiak.)
“Mit kivánna Ön a Mikulástól?”-volt a kérdés, amire választ vártak. Az összesítésnél aztán komoly csuklásba kezdtek a fölmérők.
A válaszadók 6 százaléka kérné a Gyedmaróztól az Oroszországot “súlytó” szankciók eltörlését, 7,4 százalék óhajtana stabil rubelt. 27,3 százaléknyi válaszadó jelezte, hogy békét Ukrajnával kéréssel fordulna a Mikuláshoz, és ezután jött csak a “feketeleves”! A válaszadók 59,3 százaléka a Szovjetunió II.-t kérné a nagyszakállútól.
СССР 2.0
Ez az adat egyszerűen sokkolta az adatfeldolgozókat. Nem erre számítottak! Dacára annak, hogy kérdéseket nem fogalmaztak meg, mindenki kívánhatott szíve és esze szerint bármit.
Rá is “ugrott” a témára Mihail Gyeljagin politikai elemző. Nem kevesebbet állapított meg erről az “iszonyatos” ötletről, minthogy az “az emberek biztonság utáni vágyait, reményeit, és a megújulás iránti igényt jelenti. A Szovjetunió az, ami megvédi őket minden kellemetlenségtől, és stabilitást jelent számukra minden rosszal szemben, és a béke legfőbb garanciája Ukrajnával!”
Így magyarázta az óhajt a politikai elemző. Ami pedig a szemellenzős liberális médiákban sugalltakkal ellentétben áll. A Szovjetunió feltámasztásának ilyen mérvű igénye-még ha új alapokon is-világosan megfogalmazza: az első elmúlt negyedszázad hazaárulás volt!

https://balrad.wordpress.com/2015/01/07/csuklas-moszkvaban/

Kínai közgazdász: a válság fokozott együttműködésre ad okot

Az orosz gazdaság elmúlt öt évének legsúlyosabb visszaesése már látható, és a helyzet tovább romolhat majd, de nem fog összeomlás bekövetkezni – ezt jósolja a kínai Kortárs Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének igazgatója, Csen Fenin, aki a „People’s Daily” újságban kommentálta a térségben zajló gazdasági átrendeződést. Oroszországot nem fenyegeti gazdasági összeomlás, a kínai közgazdász szerint az olaj ára rövidesen visszaáll a hordónkénti 70 dollár árra. Fenin Csen úgy véli, a jelenlegi orosz helyzet jelentősen eltér 1998 és 2008 eseményeitől. Az Oroszországi Föderáció gazdasági nehézségeit elsősorban külső tényezők okozzák, de az ország pénzügyi és gazdasági helyzete stabilizálódni fog.
Ugyanakkor Oroszország számíthat Kína támogatására. A két ország több mint 150 milliárd jüan összegű devizacseréről kötött megállapodást, ami egyelőre nem lépett életbe, de szükség esetén a káros folyamatok megállítására érvénybe léphet.
Hídfő.net.ru | Orosz kínai szövetség
„Amennyiben Oroszország előterjeszti ezt az igényt, a kínai fél minden bizonnyal pozitívan reagál majd. Amennyiben a szerződés érvénybe lép, az egyik fél a megállapodással összhangban elvégzi az aktuális árfolyam számításait, majd kijelöl egy időpontot, amikorra az összeg kamatostul visszafizetésre kerül. Kína nem szenved semmilyen veszteséget. Másrészt, Kína tapasztalatra tehet szert egy ilyen interakcióból. Kína a közelmúltban 28 megállapodást írt alá devizacserékről, ezeknek egyike sem lépett még érvénybe.” – Mondta Cheng Fenin.
A közgazdász szerint az olajárak csökkenése az orosz-kínai olajüzletet sem érinti. Épp ellenkezőleg, az orosz gazdasági elleni támadás a két ország közti fokozott együttműködésre ad okot. A kínai állami sajtó szerint amennyiben Oroszországot térdre kényszerítené a nyugat, Kína lenne a következő célpont. Így a kínai kormánynak meg kell segítenie az orosz gazdaságot, mert ezzel magát védi a nyugati hatalomtól, ami Oroszország természeti erőforrásainak megkaparintásával a jelenleginél nagyobb veszélyt jelentene Kínára.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/07/kinai-kozgazdasz-valsag-fokozott-egyuttmukodesre-ad-okot

Az ukránok elrejtőznek a sorozás elől

Ukrajnában a mozgósítás újabb hullámával a helyi sajtó rendre arról számol be, hogy a besorozott ukránok inkább a börtönbüntetést részesítik előnyben, csak hogy ne kelljen a frontra menniük Novorosszija ellen harcolni. Tömegesen börtönzik be a poltavai férfiakat, és mostanra annyi embert vittek be a katonai szolgálat megtagadása miatt, hogy a börtönökben nincs több férőhely.
Dnyiprodzerzsinszkben is hasonló a helyzet, ahol a Jobb Szektor tagjai nemrég meglincseltek két ukrán fiatalt, akik a Donyecki Népi Köztársaság szimpatizánsai voltak és elrejtőztek a sorozás elől. Az oroszellenes felkelések elleni harcot hazafiasságnak beállító propagandával szemben az ukránok többsége nem hajlandó harcolni és inkább elrejtőzik, amikor a kormány a mozgósítás következő hullámát hirdeti meg.
Odessza, Herszon és Mikolajiv térségében ennél látványosabb esetek is történtek, itt a fogolycserék során kiszabadított ukrán katonák nagy része szabadulása után vagy nyíltan megtagadta a szolgálatot, vagy egyszerűen eltűnt. A frontra érkezés után ugyanis kiderült, hogy amit a parancsnokaik mondtak, annak nagy része nem igaz. Az ukrán katonákat azzal a tájékoztatással viszik ki a frontra, hogy ott fegyveres terroristák ellen kell harcolniuk. Csak a frontra érkezve szembesülnek azzal, hogy a hadsereg civilek lakta településeket ágyúz szét, és nem csak elszigetelt terrorista csoportok ellen kell harcolniuk, hanem a lakosság a felkelők oldalán áll és megszállóként tekint rájuk.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/07/az-ukranok-elrejtoznek-sorozas-elol

Iskolázottság: durva egyenlőtlenségek az országban

Budapesten minden harmadik ember diplomás, Nógrádban és Szabolcsban viszont a lakosság harmada csak a nyolcadik osztály elvégzéséig jutott. Összességében a lakosság 12 százalának csak nyolc általánosa van – ennél valamivel többen vannak a diplomások.
Magyarországon nyolcszorosára nőtt a diplomások aránya 1960 óta, a lakosság 12 százalékának azonban még általános iskolai végzettsége sincs – olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.
A Központi Statisztikai Hivatalnak a 2011-es népszámlálás adatait feldolgozó tanulmányát ismertetve a lap azt írta: folyamatosan javul a lakosság iskolázottsága és az idegen nyelvet beszélők aránya, ugyanakkor míg Budapesten minden harmadik ember diplomás, addig a leghátrányosabb térségekben – Nógrádban és Szabolcsban – a lakosság harmada csak a nyolcadik osztály elvégzéséig jutott.

A legutóbbi mérés adatai szerint országosan a lakosság 15,5 százaléka diplomás, de óriásiak a területi eltérések. Az egyetemet vagy főiskolát végzettek többsége a fejlett ipari térségekben és a felsőoktatási intézmények környékén él, a legkevesebb felsőfokú végzettségű pedig a gazdaságilag elmaradottabb, aprófalvas jellegű, jellemzően mezőgazdasági termeléssel foglalkozó területeken.
A népesség iskolai végzettségének javulását jelzi, hogy az elmúlt évtizedben minden korcsoportban csökkent azok aránya, akiknek alapfokú végzettségük sincs – olvasható a lapban.
(HVG)
Bal-Rad komm: Hemzsegnek Magyarországon a művészeti diplomások, a jogászok, a közgazdászok, a történészek, a politológusok, kommunikációs és PR szakemberek, és hasonló-csupa komoly tudományok diplomás művelői. Műszaki diplomások azért már nem annyira!
Gyakorlatilag a hülyítés magasan képzett “szagemberei” vannak a diplomások között túlsúlyban! Rájuk van igény!
Érdekes viszont, hogy bár “alkotmányos” kötelezettség az alapszintű oktatásban való részvétel, és társadalmi szintű igény annak eredményes végigvitele-mégis komoly gondok vannak. “…a lakosság 12 százalékának azonban még általános iskolai végzettsége sincs…” Na ez hogyan lehetséges?! És mi lesz ennek a következménye?
Ám ha összevetjük az összes tényezőt, világossá válhat mindenki számára: Magyarország egy olyan lejtőn robog egyre vadabb ütemben lefelé-kormányozhatatlanul-ahol már közel a szakadék pereme!
KIVÁLTKÉPP VIDÉK-MAGYARORSZÁG!

Bezár egy amerikai gyár az alacsony olajárak miatt

A Wall Street Journal szerint az olaj világpiaci árának összeomlása miatt a US Steel Corporation átmenetileg felfüggeszti Ohio-i üzemét, amely az olaj- és gázipar számára gyárt csöveket, vezetékeket.
Hídfő.net.ru | Olajvezeték
A cég így 614 alkalmazottját küldi el fizetés nélküli szabadságra. A US Steel alkalmazottainak értesítéseket küldtek a felfüggesztésekről és elbocsátásokról, mondván, hogy az olajpiacon a termékeik iránt csökken a kereslet, emiatt nehéz a helyzet. A cég alkalmazottai várhatóan 2015. márciusától mennek fizetés nélküli szabadságra.
A világpiaci olajárak meredeken estek tavaly nyár óta, ami a nyugati szakértők szerint a piacon mutatkozó túlkínálatnak köszönhető. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete november 27.-i döntése, miszerint tartják a napi 30 millió hordó olaj termelési kvótát, csak hozzájárult az árzuhanás súlyosbodásához. A kvóták elhagyásáról végül azt követően született döntés, hogy Szaúd-Arábia energiaügyi minisztere, Ali Al-Naimi szerint a szervezet meg kell védje piaci részesedését, és meg kell akadályozza az árak tovább zuhanását, hogy csökkentse az OPEC-en kívüli termelést.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/07/bezar-egy-amerikai-gyar-az-alacsony-olajarak-miatt

Putyin Budapesten?

Az ellenzéki pártok többsége szerint Magyarország megítélésének árt, hogy Vlagyimir Putyin márciusban Magyarországra látogat. Szerintük az orosz elnök és a magyar miniszterelnök találkozójának egyetlen pozitív hozadéka lehetne: az, ha felbontanák a paksi szerződést. A Jobbik viszont üdvözölte a találkozó tényét. Szerintük minél szorosabbra kell fűzni a két ország kapcsolatát.
Tavaly januárban látogatott Orbán Viktor Moszkvába. A Vlagyimir Putyinnal folytatott tárgyalások hozadékaként jött létre a paksi bővítésről szóló hitelszerződés. A Népszava információi szerint hamarosan újra tárgyalóasztalhoz ülhet a két ország vezetője, mert márciusban Putyin Budapestre látogat.
Az MSZP szerint az orosz elnök még gyorsan be akarja biztosítani a paksi szerződést, mielőtt a népharag elsöpri azt. „Én nagyon remélem, ha jön Putyin, akkor Európa felé akar majd nyitni, és ebben közvetít majd a miniszterelnökünk, akkor nincs baj. De, ha tovább erősíti a hidegháborús hangulatot a mi partneri országaink között, akkor az nagyon nagy hiba”- vélekedett Gőgös Zoltán elnökhelyettes.
A DK szerint Putyin látogatása nem tesz jót Magyarország megítélésének, ebben a politikai helyzetben körültekintőbben kellene politizálnia a kormányzatnak. „Sokkal inkább az euroatlanti elköteleződést kellene erősíteni, és az Egyesült Államok és az Európai Unió vezető politikusainak a látogatására lenne szüksége Magyarországnak ahhoz, hogy normalizálni lehessen a viszonyokat”- nyilatkozta Gréczy Zsolt szóvivő.
Az Együtt elnökségi tagja szerint nyugtalanítóak az előjelek, Oroszország gyakorlatilag egyfajta előretolt bástyaként tekint Magyarországra. „Annak az optikáján keresztül, hogy az orosz gazdaság jelen pillanatban hol tart, még inkább arra ösztönöznénk, hogy újragondolja azt a feltételrendszert, ahogy Oroszországgal viszi a kapcsolatait”- figyelmeztetett Hajdu Nóra, a párt elnökségi tagja.
A PM arra kéri a civileket és a demokratikus pártokat, hogy közös demonstrációval lépjenek fel az orosz elnök látogatása ellen. „Magyarországra egy eddig soha nem látott uralom akar rátelepedni, olyan mértékben fog nőni Magyarország kiszolgáltatottsága, Oroszország olyan mértékben fogja megbilincselni Magyarországot, ahogy azt még hazánk soha nem tapasztalta”- vélekedett Szabó Tímea, a PM társelnöke.
Az LMP szerint egyetlen pozitív hozadéka lehetne Putyin látogatásának, ha felbontanák a paksi szerződést. „Mindenki számára világos, hogy több olyan tervet, amit Vlagyimir Putyin közösen dédelgetett Orbán Viktorral, azt nem fogja tudni megvalósítani az Orbán-kormány, vagy nem úgy, ahogy eltervezte. Erről első kézből a magyar embereknek kell értesülniük, úgyhogy Orbán Viktor térjen vissza az elvonulásából és mondja el, mire készül Putyinnal”- követelte Szél Bernadett társelnök.
A Jobbik viszont örül az orosz elnök látogatásának. „Itt van az ukrán válság, van egy geopolitikai helyzet, Magyarország ütközőzónában van, nagyon kényes pozícióban van, tehát minden indokolja, hogy Magyarország ne a nagy nyugati blokk egyik tagjaként tárgyaljon Oroszországgal, hanem kezdeményezze a kétoldalú tárgyalásokat”- vélekedett Gyöngyösi Márton frakcióvezető-helyettes.
Putyin legutóbb 2006 február végén, a Gyurcsány-kormány idején járt Budapesten, akkor az üzleti kapcsolatok megerősítése volt a cél. (atv)
Putyin és a kutyák
A nap képe: Vlagyimir Putyin és a kutyák :) – ‘Az állatszerető emberek nagy empátiai érzékkel rendelkeznek, – ezért megértőbbek az átlagnál, – a többi ember gondjai iránt is.’ (Konrad Lorenz nyomán)
Márciusban állítólag Budapestre látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök. – Bár ezt még csak a baloldali Népszava írta csak meg, – innen vette át a többi média, – de mi eddig ennek a nem akármilyen hírnek, – sem a magyar, sem pedig az orosz kormányzati portálokon nem találtuk nyomát sem. – Ezért fenntartással kezeljük. – De , ha jön; Isten hozta! – Добро пожаловать!
(SzRTI)

AMINOSWEET

10256217_609346402485570_5217190638813412882_n
'Az Aszpartam kereskedelmi jogai a John Francis Queeny (Szuverén Málta lovag) által alapított Monsanto vállalat tulajdonában vannak.

Nemrég a Monsanto és az Amerikai Szövetségi Élelmiszer és Gyógyszer Hivatal átnevezte az eddig aszpartamként ismert "édes mérget" AMINOSWEET-re.

A jövőben, mikor élelmiszert vesztek magatoknak, illetve a családotoknak, ezt a nevet is keressétek az összetevők között!'

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/tudomany/egeszseg/mergez-etelek/3481-aminosweet