Budapesten minden harmadik ember diplomás, Nógrádban és Szabolcsban viszont a lakosság harmada csak a nyolcadik osztály elvégzéséig jutott. Összességében a lakosság 12 százalának csak nyolc általánosa van – ennél valamivel többen vannak a diplomások.
Magyarországon nyolcszorosára nőtt a diplomások aránya 1960 óta, a lakosság 12 százalékának azonban még általános iskolai végzettsége sincs – olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.
A Központi Statisztikai Hivatalnak a 2011-es népszámlálás adatait feldolgozó tanulmányát ismertetve a lap azt írta: folyamatosan javul a lakosság iskolázottsága és az idegen nyelvet beszélők aránya, ugyanakkor míg Budapesten minden harmadik ember diplomás, addig a leghátrányosabb térségekben – Nógrádban és Szabolcsban – a lakosság harmada csak a nyolcadik osztály elvégzéséig jutott.

A legutóbbi mérés adatai szerint országosan a lakosság 15,5 százaléka diplomás, de óriásiak a területi eltérések. Az egyetemet vagy főiskolát végzettek többsége a fejlett ipari térségekben és a felsőoktatási intézmények környékén él, a legkevesebb felsőfokú végzettségű pedig a gazdaságilag elmaradottabb, aprófalvas jellegű, jellemzően mezőgazdasági termeléssel foglalkozó területeken.
A népesség iskolai végzettségének javulását jelzi, hogy az elmúlt évtizedben minden korcsoportban csökkent azok aránya, akiknek alapfokú végzettségük sincs – olvasható a lapban.
(HVG)
Bal-Rad komm: Hemzsegnek Magyarországon a művészeti diplomások, a jogászok, a közgazdászok, a történészek, a politológusok, kommunikációs és PR szakemberek, és hasonló-csupa komoly tudományok diplomás művelői. Műszaki diplomások azért már nem annyira!
Gyakorlatilag a hülyítés magasan képzett “szagemberei” vannak a diplomások között túlsúlyban! Rájuk van igény!
Érdekes viszont, hogy bár “alkotmányos” kötelezettség az alapszintű oktatásban való részvétel, és társadalmi szintű igény annak eredményes végigvitele-mégis komoly gondok vannak. “…a lakosság 12 százalékának azonban még általános iskolai végzettsége sincs…” Na ez hogyan lehetséges?! És mi lesz ennek a következménye?
Ám ha összevetjük az összes tényezőt, világossá válhat mindenki számára: Magyarország egy olyan lejtőn robog egyre vadabb ütemben lefelé-kormányozhatatlanul-ahol már közel a szakadék pereme!
KIVÁLTKÉPP VIDÉK-MAGYARORSZÁG!