2015. augusztus 31., hétfő

Új NATO-hadosztály született

A román főváros legnagyobb szárazföldi hadosztálya hétfőtől a NATO Délkeleti Nemzetközi Hadosztályaként folytatja tevékenységét, amelynek irányítását egy boszniai és afganisztáni békemissziókban edződött katona, Ovidiu-Liviu Uifaleanu dandártábornok vette át.
Ezzel elkezdődött a NATO bukaresti hadosztály-parancsnokságának kialakítása. Az Észak-atlanti Szövetség az ukrajnai válságra reagálva tavalyi, walesi csúcsértekezletén döntött keleti szárnya megerősítéséről: ennek keretében Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban és a három balti országban úgynevezett integrációs egységeket (NATO Forces Integration Unit – NFIU) hoznak létre a szövetség gyorsreagálású erői számára, Romániában és Lengyelországban pedig egy-egy új hadosztály-parancsnokságot létesítenek – emlékeztetett közleményében a román védelmi minisztérium.
A hétfői ünnepségen Uifaleanu átvette a bukaresti NATO-hadosztály parancsnokságát, amely jövőre éri el kezdeti, 2018-ra pedig teljes operatív kapacitását.

Csak hetvenöten jönnek máshonnan

A NATO Délkeleti Nemzetközi Hadosztály-parancsnokságán mintegy 280 katona teljesít majd szolgálatot, közülük 75-en más NATO-országokból érkeznek Romániába. A hadosztályszintű vezénylési központ kialakítása mintegy 60 millió euróba kerül, a kiadások egy részét a NATO később megtéríti Romániának.
Uifaleanu szerint az első szakaszban a romániai és bulgáriai integrációs egységek (NFIU) koordinálása lesz a hadosztály-parancsnokság feladata, de hosszabb távon a kiképzésre helyezik a hangsúlyt, hogy a NATO-hadosztály Délkelet-Európa bármely részén bevethetővé váljon.
Egy nemzetközi NATO-hadosztály elvileg 10-15 ezer katonát jelent, de egyelőre nem tudni, milyen létszámú lesz a szövetség délkeleti hadosztálya – tette hozzá a román dandártábornok.
Mircea Dusa román védelmi miniszter korábbi közlése szerint csütörtökön egyszerre avatják fel mind a hat új vezénylési központot (NFIU) a NATO keleti szárnyán.


MTI

Tombol a béke Donbasszban

Donbasszban tombol a béke. Olyannyira, hogy Eduard Baszurin két kezén-két lábán össze tudta számolni a latortüzérség aljasságait. Még négy szabad ujja maradt is.
Persze azon a 16 helyen, ahol a latorgránátok hullottak, nem tudnak maradéktalanul örülni a donbassziak.
Kiváltképpen igaz ez Zsabicsevora, és Szpartakra. No meg az ezekhez közeli donyecki reptérre.
Több helyről is érkeztek olyan jelentések, hogy kézifegyverekkel meg géppuskákkalingerkedtek a felek egymással, de hát ezek már igazán csak csendháborításnak számítanak.
Unatkozik a martalóchorda. Nincs ami lekösse őket. Így aztán vedelgetnek-narkózgatnak. Mint a dologtalan avgyejevkai tüzérlatrok. Aztán betörögetnek, fosztogatnak, dúlogatnak!

Valamivel el kell ütni ezt a mérhetetlen sok szabadidőt.
Alekszander Zaharcsenko bejelentette? szeptember elsején a DNR minden iskoláskorú nebulója-már akik megérték-elkezdik az új tanévet. Igaz, az iskolapusztulás olyan mérvű, hogy tucatnyi intézményben képtelenség lesz elkezdeni a 2015-16-os tanévet, de összevonásokkal meg fogják oldani a problémát-jelentette ki Zaharcsenko.
Hasonló problémákkal küzd az LNR is, de ott azért csak két iskola vált oly mértékben romhalmazzá, hogy nem tudják bennük elkezdeni a munkát.
Az LNR erői pedig készülnek a Népköztársaság védelmére. Gyakorlatoznak.
https://balrad.wordpress.com/2015/08/31/tombol-a-beke-donbasszban/

Gránátot dobtak a rendőrsorfalra az ukrán parlament előtt


Kijevben újrakezdődtek a tüntetések a parlament előtt. A tüntetők gránátot dobtak a rendőrsorfalra, lövéseket is hallani. Helyszíni beszámolók szerint több rendőr életét vesztette.
A Ria Novosztyi hírügynökség szerint összecsapások kezdődtek Kijevben, miután a parlament első olvasatra elfogadta Petro Porosenko alkotmánymódosítási javaslatait az ország decentralizálására vonatkozóan. A parlament épülete előtt több lövés eldördült, majd egy robbanást lehetett hallani. A rendőrség közleménye szerint még vizsgálják a történteket, a helyszínen tartózkodók szerint azonban valakik a parlament épületét védő rendőrökre lőttek, majd egy gránát robbant közvetlen a parlament előtt.

Az ukrán belügyminiszter a Ria Novosztyinak tett nyilatkozta szerint több mint 100 sérültje van az összecsapásnak. Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere azonban azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy a parlament közelében több rendőr életét vesztette. A Nemzeti Gárda ugyanakkor nem erősítette meg a halálesetekről szóló értesüléseket, ehelyett számos sérültről adtak ki információkat. A belügyminisztérium közleménye szerint tíz rendőr szenvedett súlyos sérüléseket, az ő állapotuk kritikus.
Anton Gerascsenko, a belügyminiszter tanácsadója eközben arról számolt be, hogy valaki gránátot dobott a Nemzeti Gárda parlament előtt sorfalat álló tagjaira.
A belügyminisztérium már terrortámadásnak nyilvánította a történteket. Több mint 30 személyt vettek őrizetbe a parlament épülete előtt, köztük azt is, aki a gránátot dobta. A biztonsági kamerák felvételei alapján még tucatnyi személyt keresnek, a már letartóztatott személyektől pedig több gránátot, fegyvereket foglaltak le. A támadás mögött állítólag a Szvoboda párt tagjai állnak, a belügyminiszter legalábbis őket tette felelőssé. A párt azonban egy közleményt jelentetett meg, amiben követeli a belügyminiszter lemondását, és a hatóságokat okolja a kialakult helyzetért.
A Ria Novosztyi beszámolója szerint a Finance francia hírügynökség helyszíni tudósítója is megsérült az összecsapásban, őt az első lövések után kórházba szállították.
Az összecsapások közvetlen előzménye, hogy a parlament épülete előtt mintegy 200 fő gyűlt össze egy tüntetésre, akik követelték, hogy a képviselők ne fogadják el az alkotmány módosítását. Az ország decentralizálása ugyanakkor a minszki egyezmény feltétele. Megakadályozásában azok a szélsőséges soviniszta szervezetek – és szponzoraik – érdekeltek, akik már a 2014 februári puccs idején dollárban kaptak kifizetéseket a Majdan téren, majd a minszki megállapodás aláírásakor bejelentették, hogy a kormány döntései és a kezdődő békefolyamat ellenére is tovább folytatják a háborút.

http://hidfo.ru/2015/08/granatot-dobtak-a-rendorsorfalra-az-ukran-parlament-elott/



Amire már szombati tudósításunkban utaltunk: a legújabb minszki paktum Nyalókakirály politikai pozícióit ássa alá-kezd valósággá válni.
kij
A 26-i megállapodás politika része nagyon kiverte a biztosítékot Maradék-Ukrajna legfasisztább, legnácibb Radába “bejuttatott” hordái körében. A Donbassznak adandó alkotmányos garanciákat a banderista Szvoboda-Tyahnyibokkal az élén-a Ljasko vezényelte Radikális Párt néven futó csürhe, no és persze a már Donbassz helyére az Új Izraelt vízionáló Jaros-féle Jobb Szektor Maradék-Ukrajna további fogyatkozásaként élik meg.
ki
A barmok nem hajlandók felfogni, hogy ellenkező esetben viszont MINDEN VESZNI FOG!
Szóval a fasiszta bagázs a kijevi Rada elé szólította ma híveit. Azok meg érkeztek.
Érezhette a Valcman-Jacenyjuk-Turcsinov latortrió a probléma súlyát, hiszen reggel óta a Nemzeti Gárdájuk vette védelmi gyűrűbe a Rada épületét. Ez a feltüzelt náci hordákat nem hatotta meg egyáltalán. Gránátokat hajigáltak a “palotaőrség” közé. Nem gyakorló gránátokat ám.
kv
Eddig legalább két halottja, és legalább ötven sérültje van a védőseregnek. Többen életveszélyes állapotban kerültek a kijevi foltozóműhelyekbe.

Az alábbi élő közvetítésen nyomon követhetőek a kijevi események:

Közben hírek szerint a “csúcs” sápadozva ülésezik, és Harmadik Majdantól retteg. A Rada és az elnöki hivatal telefonvonalai izzanak. Feltételezik, hogy Valcman azonnali katonai segítségért könyörög kitartóinál, elkerülni akarván a Janukovicsénál is cudarabb véget.
https://balrad.wordpress.com/2015/08/31/kijevben-kitort-a-harmadik-majdan/

Nem segíti tovább a menekülteket a kiskunhalasi MigSzol

A jelek szerint a halasi menekültsegítők belefáradtak a szélmalomharcba: túl sok a munka, kevés az önkéntes, és nem csatalkoznak újabbak. Emellett saját raktárhelyiséget sem kaptak a kiskunhalasi állomáson. Ha a menekültsegítők kiesnek a rendszerből, tetőzhet az amúgy sem kis feszültség a kiskunhalasi gyűjtőpont közelében.
Augusztus 31-ével felfüggesztette működését a kiskunhalasi MigSzol – közölte Facebook-oldalán a MigSzol Halas.
“Ezt a munkát ezzel a létszámmal és ilyen körülmények között folytatni nem tudjuk, nem bírjuk” – írták.
Az önkéntesek a halasi állomáson segítették a migránsokat. Tevékenységüket azért függesztik fel, mert elkészült a GYODA, azaz az ideiglenes drótkerítés a határon. Emellett nem jutottak olyan raktárhelyiséghez, amit folyamatosan használhattak volna. Abbahagyják a migránsok segítését azért is, mert nem csatlakoztak hozzájuk újabb segítők és szervezetek (tolmácsok, aktivisták), és egyszerűen nem bírnak el a munkával.
Mint írták, köszönik a segítséget mindazoknak, akik adománnyal, támogatással, médiafelülettel, jó szóval biztatták őket, és segítettek céljaik elérésében.
“Talán ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy Halas egy másik arcát is megmutassa. Talán sikerült bizonyítani, hogy igenis értékes és eredményes a civil kurázsi, hogy léteznek elvek, pártok, világnézeti különbségek felett álló értékek, amelyeket NEM képviselni bűn” – írták a halasi önkéntesek vezetői.
Nagy a feszültség Kinskunhalason
Kiskunhalason, ugyanúgy, mint a többi migrációs gócponton, óriási a menekültügyi túlterheltség, amelyet az önkéntesek tevékenysége enyhített valamelyest.
Az elmúlt napokban kétszer is érkezett hír rendzavarásról a kiskunhalasi gyűjtőpontról. Pénteken még tárgyalás útján csillapították le a kedélyeket a rendőrök: a migránsok gyorsabb ügyintézést, jobb ételt akartak, és azt mondták, ha ezeket nem teljesíti a rendőrség, akkor vagy kitörnek a táborból, vagy felgyújtják. Vasárnap már könnygázt vetettek be a rendőrök, amikor tömegverekedés tört ki hetven migráns között, a hírek szerint azért, mert egy csoport nehezményezte a megítélésük szerint lassú ügyintézést, az ujjlenyomatok rögzítését, ezért egy követ dobtak az egyik távozó csoport tagjai közé.
(HVG)

Csak egy térkép?- vagy “A” TÉRKÉP!

Nagyjából három hete téma már orosz nyelvterületen egy térkép. Amely egy a Maradék-Ukrajnával, sorsával, lehetséges vagy elképzelt jövőjével kapcsolatos televízióműsorban bukkant fel.
A lengyel közszolgálati televízió, a “TVP Polonia” műsorának szakértő vendégei Maradék-Ukrajnáról szóló elmélkedései közben több alkalommal is illusztrációként lett a térkép “bevillantva”. Ha rápillantunk, megállapítható első ránézésre: mintha a kezdeti Kijevi Nagyhercegséget ábrázolná. (Ehhez képest a Bal-Rad által használt Maradék-Ukrajna megnevezés hatalmas területű birodalom.)
A műsor szakértői megállapodtak abban, hogy a térképen a vörös színnel ábrázolt Novorosszija Oroszország részét fogja képezni, egészen Moldova határáig. A Kijev-régió egy része, Harkov, Luganszk, Donyeck, Dnyepropetrovszk, Zaporozzsja, Mikolajev és Odessza régiók által alkotott Novorosszija-Újoroszország.
kijów
A “megállapodás” szerint a kárpátoki Csernyovci-régió Romániához, a galiciai rész pedig (Voliny, Lemberg, Ivano-Frankovszk, Ternopol régiók) Lengyelországhoz pártolnak, míg a Csehszlovákia Trianontól ajándékba kapott majd “elörökölt” soknemzetiségű Kárpátalja “kérdőjeles” hovatartozású. A “megelőlegezett bizalom” jeleként Kárpátalja Magyarországhoz van “odaszínezve”!
Számos hasonló térkép forog mindenféle internetes oldalakon, amelyek többé-kevésbé megegyeznek ezzel a térképpel. Ám mint önjelölt politológusok fejében megálmodott lehetséges variánsok. Pontosan ezért talán nem is különösebben érdemes foglalkozni AZOKKAL a térképekkel.
EZZEL a térképpel viszont már illő kellő komolysággal bánni. Pontosan azért, mert a lengyel közszolgálati televízió főcsatornájának műsorában bukkant fel. Főműsoridőben. Lengyelország pedig európai középhatalomként “tündököl” az utóbbi egy-másfél esztendőben. Mint amely középhatalom nem kis részt vállalt a tavaly februári puccs kirobbantásában, és mint ilyen, “elévülhetetlen érdemeket” szerzett magának Ukrajna szétzüllesztésében.
Ugyanez a Lengyelország viszont már kezdi bánni-no nem a Donbassz elleni kegyelenkedéseket!-hogy kiszabadította a palackból az ukrán nacionalizmus és fasizmust, amely az utóbbi időkben meglehetősen sok borsot tört Lengyelország orra alá.
Szóval a TÉRKÉP!
Magyar szempontból nézve akár azt is mondhatnánk rá, hogy szép. Dacára annak, hogy sok odaszagolnivalónk sincs az ügyek terén.
Viszont nagy kérdés az, hogy a Lengyelországon, Magyarországon, Románián és Maradék-Ukrajnán kivüli ÖTÖDIK ÉRINTETT (aki sorrendben talán inkább ELSŐ) OROSZORSZÁG politikai és állami vezetése látta-e már? És ha látta, mit szól hozzá?
Tekintettel arra, hogy a TÉRKÉP ott és olyan alkalommal bukkant fel ahol és amikor!-alighanem tudnak Oroszországban is a létezéséről.
Mert azért Lengyelország mégiscsak CSAK EGY európai középhatalmacska! Olyan harmad-negyedhegedűs. Amelynek fölöslegesen fantáziálgatnia azért nagyon nem illik! Kiváltképp nem főműsoridőben, és kiváltképp nem a központi állami televízióban.
Mi azért mások vagyunk. Mi fantáziálgathatunk.
Abba meg könnyen belefér, hogy alig kétszáz kilométerre LENNE Oroszország határa Tiszabecstől nyugati irányba. A TÉRKÉP szerint.
(Mi az a száz kilométer? Tankkal is alig három-négy óra.)


https://balrad.wordpress.com/2015/08/31/csak-egy-terkep-vagy-a-terkep/

Ausztria de facto felfüggesztette a schengeni egyezményt Magyarországgal szemben

…”Értesülések szerint a Nemzetbiztonsági Kabinet múlt heti ülésén felvetődött a hadköteles korúak összeírása. A hírt hivatalos forrásból nem erősítették meg és nem is cáfolták”

Bécs-Budapest, 2015. augusztus 31. hétfő (MSZF)
Ausztria hétfőn de facto felfüggesztette a schengeni egyezményt Magyarországgal szemben, és határellenőrzést léptetett életbe – tudatta a Magyar Szociális Fórum.
Az intézkedést a Magyarországról érkező menekültáradattal indokolták. Az osztrák belügyi szervek parancsot kaptak arra, hogy akár személy szerinti ellenőrzésnek vessék alá a magyar határon átkelőket, elsősorban a kamionosokat, és a különböző méretű buszokat.
Nyugati szomszédunk intézkedése következtében hétfőn reggel 10-20 km-es autósor keletkezett az M1-en, Hegyeshalom előtt, délelőttre pedig 30 km-esre nőtt a dugó.
Szigorították az ellenőrzést a vasúti átkelőhelyeken is. Emiatt a Budapestről késéssel érkezhetnek a vonatok Bécsbe.
Az osztrák kormány lépésével egyidejűleg a magyar belügyminisztérium, az EU szabályaira hivatkozva vasárnap elrendelte, hogy nem utazhatnak tovább Magyarországról Nyugatra azok, akik nem rendelkeznek személyazonosságukat igazoló okmánnyal, és nem regisztráltatják magukat a magyar hatóságnál. Az erről szóló intézkedést Magyarország Kormányának belügyminisztériumi honlapján tették közzé vasárnap délután. Eszerint a menedékkérő csak úti okmány és érvényes vízum birtokában utazhat tovább Magyarországról Németország területére.
Nem tudni, mi történik azokkal, akik nem rendelkeznek ilyen okmányokkal, de nem akarnak Magyarországon maradni, mert Nyugat-Európába tartanak – jegyezte meg az MSZF.
A magyar kormány új törvényeket készül hozni, felhatalmazva a hadsereget a délről érkező tömeges bevándorlás elleni államhatár-védelemre, és „bűnténynek” akarja nyilvánítani a bevándorlók illegális határátlépését – tudatta a Magyar Szociális Fórum vasárnap a nemzetközi sajtónak kiadott angol nyelvű tájékoztató anyagában. Az intézkedések egyidejűleg születnének egy négy méter magas védőrendszer felépítésével, a Szerbiával közös határ mentén, 164 km hosszúságban. A jobboldal uralta magyar országgyűlés várhatóan több mint kétharmados többséggel fogja megszavazni az új törvényeket.
Értesülések szerint a Nemzetbiztonsági Kabinet múlt heti ülésén felvetődött a hadköteles korúak összeírása. A hírt hivatalos forrásból nem erősítették meg és nem is cáfolták – írta az MSZF.
Kiadta: MSZF SZK +36 30 5927371

Egyiptom partjai mentén találták meg a Föld egyik legnagyobb gázkészletét

Olaszország legnagyobb olaj- és gázipari vállalata, az Eni bejelentése szerint találtak egy új gázmezőt Egyiptom partjai mentén, ami valószínűleg a Föld egyik legnagyobb ismert gázkészlete lehet.
A vállalat közleménye szerint az újonnan feltárt gázmező Egyiptom egészének földgázfelhasználását fedezni tudja a következő néhány évtizedre. Az eddig ismert adatok alapján a gázmező mintegy 850 milliárd köbméter készletet jelent, és a Földközi-tenger mélyén, Egyiptom partjai mentén 1450 méteres mélységben, mintegy 100 négyzetkilométer területen helyezkedik el. Az Eni bejelentése szerint ez az eddigi legnagyobb ismert gázmező Egyiptom és a Földközi-tenger területén, de lehetséges, hogy a Föld legnagyobb gázkészletei közé sorolható.
Könnyen lehet azonban, hogy az olasz vállalat mérési eredményei már korábban ismertek voltak. Vlagyimir Putyin orosz államfő szerdán személyes megbeszélést tartott Abdel Fattah El-Szisszi egyiptomi államfővel, ahol véglegesítették az új szabadkereskedelmi egyezményre vonatkozó megállapodást. Egyiptom várhatóan még 2016 során csatlakozik az Eurázsiai Gazdasági Unió szabadkereskedelmi zónájához. Ennek lehetősége először februárban, Vlagyimir Putyin Kairóban tett látogatásakor került megvitatásra, miután az ország tavaly év végén benyújtotta a csatlakozási kérelmet. Mohamed Elbadri, Egyiptom oroszországi nagykövete akkor közölte, hogy megkezdődött a tárgyalási folyamat, de a feltételek következő egy év során még nagy mértékben módosulhatnak.
Putyin most újból megerősítette: Egyiptom csatlakozik az eurázsiai szabadkereskedelmi övezethez. Oroszország a közeljövőben fokozza a gabonaexportot Egyiptomba, ami már most is az egyiptomi felhasználás mintegy 40%-t teszi ki. Oroszország emellett részt vesz majd az egyiptomi élelmiszeripar modernizálásában. A két ország most megállapodott egy közös terrorellenes front létrehozásáról, ami Szíriával és más térségi államokat közös erővel lép majd fel az “Iszlám Állam” nevű terrorszervezet ellen. Februárban megállapodást írtak alá az ország első atomerőművének megépítéséről is, ami további energetikai együttműködések megalapozását jelenti. Az új földgázmező kitermelésében így jóval nagyobb eséllyel vehetnek részt az Eurázsiai Gazdasági Unió tagállamainak energetikai cégei. Az eurázsiai szabadkereskedelmi zónán belül ugyanis a tranzit nagyságrendekkel olcsóbb, miközben Európa csak újabb akadályokat emel az orosz gázprojektek elé.

http://hidfo.ru/2015/08/egyiptom-partjai-menten-talaltak-meg-a-fold-egyik-legnagyobb-gazkeszletet/

Horvát államfő: Együtt kell működni Moszkvával a biztonságpolitikában

A horvát államfő szerint az európai országok együtt kell működjenek Oroszországgal a szíriai helyzet rendezésében és más biztonságpolitikai kérdésekben, mert ez a migrációs válság megoldását is elősegíti.
Kolinda Grabar-Kitarović az Alpbachi Európai Fórumon kifejtette, hogy Oroszország elsődleges szerepet kell játsszon a válsághelyzetek kezelésében, és az európai országok csak akkor tudnak hatékonyan fellépni a regionális válságok kezelése terén, ha ennek megfelelően cselekszenek. Az államfő emlékeztetett, hogy Szíria a migrációs hullám egyik kiindulópontja, Oroszország pedig jelentős erőfeszítéseket tesz a helyzet stabilizálására.
“Együtt kell működnünk Oroszországgal a szíriai válság megoldásában, és számos más biztonságpolitikai kérdésben.”
Grabar-Kitarović szerint a jelenlegi migrációs válság csak a kezdet; nemsokára közel-keleti és afrikai bevándorlók milliói jöhetnek Európába, és fel kell készülnünk a válsághelyzet fokozódására. Az államfő szerint Brüsszel nem határozhatja meg a bevándorlási kvótákat, mert bizonyos országok kevésbé érintettek a migrációs válságban, így annak velejáróiról sem alkothatnak valós képet. Ehelyett az európai országok maguk kell meghatározzák az általuk befogadottak számát, és ha egy tagállam nem hajlandó több bevándorlót befogadni, azt Brüsszel el kell fogadja.



http://hidfo.ru/2015/08/horvat-allamfo-egyutt-kell-mukodni-moszkvaval-a-biztonsagpolitikaban/

Belügyminiszter: London megtelt, nem kell több munkanélküli

A brit belügyminiszter szerint csak azokat fogadja be az Egyesült Királyság, akik már munkaszerződéssel érkeznek az országba – munkanélküli bevándorlókra nincs szükségük.
Theresa May vasárnap kijelentette, hogy az Egyesült Királyság saját határait kell lezárja, mivel az Európai Uniónak gyakorlatilag nincsenek határai. A belügyminiszter szerint “meg kell hozni néhány nehéz döntést”, mivel a bevándorlást néhány tízezer főre akarják lekorlátozni, hogy az irányítható maradjon. A nemzeti statisztikai hivatal szerint azonban egy év alatt 330 ezer fő érkezett Londonba, és a migránsok száma exponenciálisan növekszik. A bevándorlók többsége érkezése után akar munkát keresni, és hónapokon át segélyből él, emiatt a gazdaság egészét megroppantaná az országba érkező sokmillió afrikai és arab munkanélküli.
“A munkaerő szabad áramlása az Európai Unión belüli szabad munkavállalást jelenti, az európaiak számára – nem azt, hogy bárki szabadon beléphet az unió területére munkát keresni, vagy segélyt igényelni.”
May szerint a schengeni övezet végét jelenti, hogy a külső határellenőrzés gyakorlatilag nem létezik. Ennek okán a tagállamok helyre fogják állítani az Európai Unió belső határait, és az európaiak számára is korlátozottá válik a munkavállalás uniós tagállamokban. A szociális háló ugyanis nem bír el ennyi munkanélkülit, és ameddig teljes határzárat nem építünk a schengeni övezet teljes külső határán, a nem-európai bevándorlók az európaiakat kiszorítják a segélyrendszerből.
David Cameron brit kormányfő ígérete szerint 2017-ben népszavazást ír ki az Európai Unióból kilépésről. Ennek egyik elsődleges oka, hogy az Európai Unió nem teszi lehetővé a nemzeti határok őrizetét, de eközben az unió határait sem őrzi senki.


http://hidfo.ru/2015/08/belugyminiszter-london-megtelt-nem-kell-tobb-munkanelkuli/

Sokadik generációs migránsok akadályozzák az európai válságkezelést

Bekérette a francia ügyvivőt Szijjártó Péter, miután a francia külügyminiszter megdöbbentő kijelentéseket tett. Úgy tűnik, Franciaország már nem európai országként reagál a migrációs válságra.
Laurent Fabius francia külügyminiszter a Europe 1 rádiónak, az I-Télé hírtelevíziónak és a Le Monde napilapnak adott interjúban Magyarországot bírálta a migrációs válságkezelés miatt. Szerinte “felháborító”, hogy Magyarország “nem tartja tiszteletben a közös európai értékeket”, és határzárat épít, hogy megakadályozza a bevándorlást. Fabius szerint Magyarország olyan drótkerítést épít a határra, “amit az állatoknak sem csinálnak”, és
szerinte fel kell számolni a szerb-magyar határon épülő határzárat.
Majd, miután hazánk uniós nyomásra felszámolja a még el sem készült határzárat, az ország vezetői számot kell adjanak az Európai Uniónak, ami “szigorú fellépést kell mutasson”.
Szijjártó Péter szerint megdöbbentő, és elképesztő a nyilatkozat, ami egyben azt is mutatja, hogy az Európai Unió máig képtelen megérteni, mekkora nyomás hárul Magyarországra a migrációs válságban.
A francia külügyminiszter nyilatkozatának azonban belpolitikai okai vannak. Laurent Fabius kormánypolitikusként azzal (is) kell foglalkozzon, hogy nyilatkozatai lehetővé tegyék a kormány népszerűségvesztésének megállítását. Ennek részeként pedig sajnos olyan választók millióihoz kell igazodjon, akik nem európaiak, és jelenleg Európába igyekvő rokonaik miatt aggódnak.
2004-ben az Institut Montaigne becslése szerint 10% észak-afrikai, 3,5% egyéb fekete, és 1,5% ázsiai élt a francia városokban. A 2006 és 2008 közt születettek már több mint 40%-ának volt legalább egy külföldi születésű nagyszülője, ebből 29%-nak nem európai felmenője volt. Hivatalos statisztikák ugyan nem készülnek a faji megoszlásról, de jobboldali szervezetek mérsékeltebb becslései szerint – szülészorvosok beszámolói alapján – 36-38% közt lehet a nem-fehér születések száma. Franciaország lakossága tehát sokkal inkább hasonlít az Amerikai Egyesült Államokéhoz, mint egy európai országéhoz – ami lehetetlenné teszi, hogy a migrációs válságra Európa képviseletében reagáljon.
Laurent Fabius nyilatkozata azt mutatja, hogy
Franciaország nem európai országként reagál a migrációs válságra, hanem a több tízmilliós fekete és arab lakosság véleményét tartja szem előtt, akik mind választójoggal rendelkeznek.
Az ország színesbőrű lakosságának arányából egyenesen következik, hogy a francia kormány nem tudja a belföldi nem-fehér lakosság nyomásgyakorlása nélkül, józan megfontolásból végiggondolni az Európában kialakult válsághelyzetet. A kormány tart az újabb terrorcselekményektől, melyek elsőként Franciaországot sújtanák, ha az Európai Unió határozottan lép fel az Európába özönlő afrikaiak és arabok tömegei ellen.
A Charlie Hebdo esete után Párizs arra számít, hogy amennyiben Európa határain megállítják a nyugatra igyekvő arabok tömegeit, Franciaországban újabb terrortámadások kezdődnek – a határokon (és már kontinenseken) átívelő családi kapcsolatok miatt. Mindez indokolttá teszi, hogy az Európai Unió kizárja Franciaországot a migrációs válsággal kapcsolatos döntéshozatalból. Laurent Fabius nyilatkozata után ugyanis egyértelművé vált, hogy Franciaország nem európai országként, hanem a kezeletlen terrorfenyegetés közepette, “fejének szegezett töltött fegyverrel”, túszként nyilvánít véleményt a migrációs válságról. Egy ilyen trójai faló pedig – amennyiben nem tudja helyén kezelni az Európai Unió többi tagállama – nem csak Franciaországot, de Európa egészét káoszba taszíthatja.


http://hidfo.ru/2015/08/sokadik-generacios-migransok-akadalyozzak-valsagkezelest/

Ez a köszönet: Magyarországot gyalázták a migránsok a Keletinél

Ezek minket gyaláznak
Hazánk gyalázásáról a videó itt látható >>

Az M1 Híradó tudósítása szerint néhány órára feszült helyzet alakult ki a pályaudvar alsó és felső szintjén is, de a tömeg már feloszlott. A menekültek azt szerették volna elérni, hogy engedjék őket tovább Németországba.

A migránsok angolul követelik, hogy “Engedjetek tovább Németországba.” Véleményüket kézjelekkel is kifejezik: Németország említésekor felfelé tartják ujjukat, Magyarország esetén lefelé. A tudósító elmondta: előző nap is voltak hasonló akciók, elhangzottak rigmusok, de vasárnap már az ENSZ jelenlétét is követelték.
A tömeg azt kifogásolja, hogy ugyan megvásárolták a vonatjegyeiket Németország irányába, de a rendőrség nem engedi őket továbbmenni.  Többen kevésnek tartják a napi egyszeri étkeztetést, sokaknak nincs pénze, hogy élelmiszert vásároljon magának. A másik nagy probléma a tisztálkodás.
Az M1 tudósítójának sikerült beszélnie a helyszínen egy régen Magyarországon élő szír állampolgárral, aki a migránsok és a rendőrök közötti tolmácsolást is segíti. Azt mondta: mindent megtesz annak érdekében, hogy lehűtse a kedélyeket, de “óriási a felháborodás”, nem értik a bevándorlók, hogy miért kell rostokolniuk a pályaudvarnál, miközben sokuk megvette vonatjegyét.
Ez hát a köszönet azért, hogy Magyarország érvényes útlevél és okmányok nélkül beengedte őket, – annak ellenére, hogy illegálisan lépték át határunkat. Ez a köszönet azért, hogy ingyen utaztatjuk őket az országban, ingyen kapják az ellátást, az ételt, s az alapvető tisztálkodási lehetőségeket, – miközben egy magyar állampolgárnak mindezekért a dolgokért BÚSÁSAN MEG KELL FIZETNI!
Vajon meddig tűrjük még, hogy így kihasználjanak minket, – s mindennek tetejébe még röhögve gyalázzák hazánkat?! Nézzék csak meg a fenti videót! Katt a képre!

Németország már szelektálja a bevándorlókat – Nem engednek be mindenkit!

A Magyar Belügyminisztérium tájékoztatása szerint; “Csak úti okmánnyal és érvényes vízummal lehet továbbmenni Németországba.” Ez lényegében azt jelenti, hogy nem engednek már be mindenkit, válogatás nélkül. Csakis azokat, akikről úgy ítélik meg, hogy a hasznukra lehetnek, – pl. magasan kvalifikáltak, hiányszakmákban képzettek, stb.
Ezen bevándorlóknak adhat ki a német követség érvényes vízumot. A többiek, az alulképzettek, vagy, akiket a németek valamiért gyanúsnak találnak, – azok bizony a nyakunkon maradnak. Ez szerény számítások szerint is, több tízezer embert jelenthet, de megközelítheti akár a 100 ezret is. – Hiszen nyilvánvaló, hogy nem szaladgálnak csak úgy a világban magasan képzett, s a ritka szakmákhoz értő emberek.
Az MTI a következő tájékoztatást adta ki erről:
“A vonatkozó uniós szabályozás szerint a menedékkérő csak úti okmány és érvényes vízum birtokában utazhat tovább Magyarországról Németország területére.
A fővárosi Keleti pályaudvarnál a hétvégén több alkalommal gyűltek össze migránsok tömegei, s egyebek között azt skandálták, Németország az úti céljuk. Az M1 aktuális csatorna helyszínen tartózkodó tudósítója vasárnap arról számolt be: az általa megkérdezett demonstrálók azt kifogásolták, hogy érvényes vonatjegyük van Németországba, de a magyar rendőrség nem engedi őket tovább.
A BM a közleményében azt írta: a menekültügyi eljárás idejére kiadott tartózkodásra jogosító engedély nem jogosít Magyarország területéről történő továbbutazásra az Európai Unió más tagállamába, az kizárólag Magyarország területére érvényes. Felhívták a figyelmet továbbá arra, hogy az eljárás idejére kiadott tartózkodásra jogosító engedéllyel a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) is csak akkor tudja a menedékkérőt ellátni, ha a számára kijelölt befogadó állomáson, vagy a hivatalban a menedékkérő kérelmét a hatóság regisztrálta.
A BÁH folyamatos munkarendben, így hétvégeken is dolgozik – emelte ki a BM, hozzátéve: a regisztrációs eljárásban nincs fennakadás.”
Szabad Riport



Tüntetni kezdtek a menekültek a Keletinél

A gondot az okozza, hogy a budapesti tranzitzónák teljesen megteltek a hétvégére, mivel a Szegedről érkezőket most nem a befogadó állomásokra irányítják, hanem a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Budafoki úti központjába.

A központ azonban hétvégén nem működik, így a most Budapestre érkezőket nem tudják hova irányítani, nekik a pályaudvarokon kell várniuk.
A Nyugati pályaudvarnál dolgozó civilek szerint ez okozza, hogy ezen a hétvégén sokkal több menekült tartózkodik az államások területén, mint korábban. Ez pedig egyre komolyabb ellátási problémákat okoz a pályaudvarokon.



Újabb tiltakozás van a Keletinél

Mintegy kétszáz körüli létszámú migránsnak hazudott határsértő zavarog, üvöltözik a Keleti Pályaudvar főbejáratánál (vasárnap 11,30 h.).

Németországot éltetik, Magyarországot szidják! Németország nevét skandálva a szokásos jelet használva felfelé mutatnak, amikor Magyarország nevét skandálják, akkor az ujjukkal lefelé mutatnak. Vagyis halál ránk!

Örülünk, hogy olyan lojális kormányunk van, hogy mindezek ellenére akár évekig eltartat benneteket velünk!
Amikor beeszi őket a fene, eldobálják az irataikat, és átjőve a vasúton, Röszkén az igazoltatáskor hazug adatokat diktálnak be! Cirka a fele Mohamed Aliként iratkozik be, és több mint felének január 1-jén van a születésnapja.

A hatóság félrevezetése bűncselekmény! Magyar ember, ha igazolvány nélkül megy ki az utcára, megbüntetik! Ezektől meg elfogadja a hazug bediktálásokat! Hát hol élünk magyarok? Hülyét lehet belőlünk csinálni? A teljes ellátást egyedül Magyarország biztosítja nekik! A görögök még vizet se igen adnak nekik.

Elbocsátó szép üzenettel minél előbb el kell köszönni tőlük, mert bizony ilyenből még vagy kétmillió készül megszállni bennünket. Mi lesz, ha már kisebbségben leszünk a saját hazánkban?
Köszönjük Amerika!Köszönjük NATO! Köszönjük tökéletlen Európai Unió! Köszönjük teszetosza kormány!
Isten legyen irgalmas hozzánk magyarok!
SVPSZ

MÁR AZ ELKÖTELEZETT FIDESZHÍVŐK IS SOKAN ÁTLÁTNAK A KORMÁNY INTÉZKEDÉSEIN!!!

Mára már nincs abban a helyzetben a kormány hogy megvédje a polgárait. Végül is mára ezt kommunikálják a szómenők. De nem is akarja. Véglegesnek látszik ha tettszik ha nem, az uniós forrásokért képes a hazát átadnia. A Merkel-féle politikának. Mivel nem sikerült az országunkat eddig anyagilag tönkretenni a librális komcsis uniónak, ezzel most sikerült. Most már rengeteg pénzt áldoz...(a szegény menekültekre.) De nem az országnak a stabilitásának s annak megőrzését látjuk. Mivel a határunkba beözönlötteket nem állítja le, ráadásul megakadályozása vagy annak a rendezése csak szómenésen alapul. Ezért a jelenlegi kormánynak a felelőssége ezt, is amit naponta tagadnak le a mellébeszélésükkel. Ameddig napi 3000-3500 menekültnek látszók lépik át a határt embercsempészek segítségével, igen ezek a valós tények. Mindezért mit várhatunk a jövőnkre nézve? Most lettünk kormányunk által rabszolgák? Erre álltunk ki a Békemenettel. A nagy szlogen is elmaradt. Minden magyar állampolgárt m egvédünk!
Karácsonyi Mihály - Facebook

Kapcsolódó:
A fehér öngyűlölet pszichológiája a jelenlegi sötét invázió tükrében - egy történelmi áttekintés
A cigányszaporulat nem elég, Siklósnagyfalu vezetője bevándorlókat is telepítene a 20%-nyi magyarság nyakára
A szír menekültek 90 százalékának esze ágában sincs Európába jönni