Egy a Centers for Disease
Control and Prevention (CDC) által kiadott új jelentés szerint az
amerikai felnőttek a 2015-ös év folyamán 17,5 milliárd alkalommal ittak
alkoholt úgynevezett “binge drinking” részeként, ami a kifejezetten
lerészegedés céllal, gyors egymásutánban elfogyasztott alkoholos
italokra vonatkozik. Egy átlagos amerikai állampolgár minden évben 470
pohár töményitalt iszik meg ilyen módon.
Az úgynevezett “binge drinking”
definíciója szerint egy 2-3 órás időintervallumban történő gyors
alkoholfogyasztás, férfiaknak 5 vagy több, nők esetében 4 vagy több
alkoholos ital, ami a jelentés szerint fokozottan veszélyes
tevékenység, ám az amerikaiak körében igen népszerű. Az Egyesült
Államokban évente 88 ezer ember hal meg túlzott alkoholfogyasztás
miatt.
CBS News által hivatkozott kutatás
szerint minden hatodik amerikai felnőtt átlagosan hét vagy több italt
fogyaszt el egy ilyen esemény során. Ráadásul kiderült; az
elfogyasztott átlagos alkoholmennyiség évről évre nő, a binge drinkerek egyre inkább veszélyt jelenthetnek saját magukra és környezetükre nézve.
Egy a CDC alkoholprogramjában résztvevő
kutató szerint ez a jelenség legkevésbé Washington DC és New York
területén tapasztalható, míg az alacsony keresetűek és alacsony iskolai
végzettségűek jóval fogékonyabbak erre a tevékenységre.
A CDC szerint a túlzott
alkoholfogyasztás összefüggésben áll a rák, a szívroham és
májbetegségek fokozott kockázatával. Az Egyesült Államokban évente 88
ezer ember hal meg túlzott alkoholfogyasztás miatt, ennek 50%-a köthető
a “binge-drinking” jelenségéhez.
http://www.hidfo.ru/2018/03/evente-17-milliard-poharral-ontenek-a-garatra-az-amerikaiak/
http://www.hidfo.ru/2018/03/evente-17-milliard-poharral-ontenek-a-garatra-az-amerikaiak/