2018. április 19., csütörtök

A terroristák egyre könnyebben jutnak fegyverhez Európában

Fegyverkezési verseny tört ki az európai szervezett bűnözői csoportok közt, ami nagy mértékben megkönnyítheti a potenciális terroristák fegyverhez jutását – írja a Guardian brit napilap.
A The Guardian beszámolója arra figyelmeztet, hogy ledőltek azok a korlátok, melyek eddig megakadályozták, hogy az európai feketepiacon könnyedén fegyverhez lehessen jutni. Elmondásuk szerint a tömeges bevándorlás hatására a fegyverkereskedelem is felélénkült, a szervezett bűnözői csoportok kiterjedt, határokon átívelő csempésztevékenységet folytatnak. A lap ráadásul az Európai Bizottság jelentésére hivatkozva azt írja, a terroristák könnyedén háborús fegyverekhez is hozzájuthatnak Európában, vagy magukkal hozhatnak ilyen fegyvereket.
A jelentés szerint az utóbbi évek terrortámadásait amiatt főleg nem lőfegyverrel követték el, mert az európai hatóságok meg tudták nehezíteni a terroristák lőfegyverhez jutását. Ehelyett történt gépjárművel tömegbe hajtás, késelések, emellett házilag készített robbanóanyaggal elkövetett terrorcselekmények is ismertté váltak Európában.
A brit lap azt írja, ezzel szemben mostanra könnyebbé vált az automata fegyverek beszerzése a feketepiacon, ami a korábbiaknál több halálos áldozattal járó terrortámadásokhoz vezethet. Az utóbbi években Európában legnagyobb számú halálos áldozattal járó terrortámadás a Párizsban történt 2015-ös mészárlás volt, melynek során 130 ember veszítette életét. Ennek során az elköveteők szintén lőfegyvereket használtak, a brit lap szerint az ilyen típusú terrortámadások válhatnak gyakoribbá.

http://www.hidfo.ru/2018/04/a-terroristak-egyre-konnyebben-jutnak-fegyverhez-europaban/

Ez az amerikai cég profitot csinál a Szíria elleni agresszióból

Az Amerikai Egyesült Államok és Franciaország közös, Szíria elleni rakétatámadása során az amerikaiak azt a JASSM-ER megnövelt hatótávolságú rakétát használták, melynek megvételét az USA nagy mennyiségben tervezi a következő évek során.
A rakéta gyártója a Szíria elleni agressziót követően egy közleményt adott ki, mely szerint, ha termékük megtetszett az agresszor országoknak, készen állnak azt nagy mennyiségben is értékesíteni.
“Bár a művelet körülményeit nem kommentáljuk, készen állunk segédkezni vásárlóinknak globális törekvéseik során. A Lockheed Martin büszke a védelmi minisztériummal kötött megállapodásra, melynek keretén belül ellátja azt fejlett fegyverrendszerekkel – mint a JASSM – a katonai műveletek hatékonyabbá tétele érdekében” – áll a Lockheed Martin szóvivője által tett nyilatkozatban.
A fegyvergyártó cég szóvivője azt mondta, folyamatban vannak tárgyalások a légierővel azzal kapcsolatban, hogy a korábban tervezettnél nagyobb tételben vásároljanak. A Military.com azt írta, a Lockheed Martin eddig 2,200 JASSM-ER rakétát adott el az amerikai légierőnek, de a műveleti szükséglet 4900 rakéta lenne, amiben növekedést hozhat a korábbinál kiterjedtebb közel-keleti érintettség.
Persze, a Lockheed Martin a gyakorlatban akkor juthat még több megrendeléshez és nagyobb profithoz, ha az amerikai haderő elhasználja mindazt a készletet, amit eddig megvásároltak, s így utánpótlásra lesz szükség. A fegyvergyártó cég ezáltal érdekelt abban, hogy különféle indokból szuverén országok ellen intézzenek rakétacsapást a “szövetséges országok”.

http://www.hidfo.ru/2018/04/ez-az-amerikai-ceg-profitot-csinal-a-sziria-elleni-agressziobol/