2016. május 25., szerda

Új schengeni övezet, az amerikai tankok szabad mozgásáért – Európában

A balti országok védelmi miniszterei javasolják a NATO csapatmozgásainak és haderő-mozgatásainak megkönnyítését Európa-szerte, és egy olyan, a schengeni övezethez hasonló új egyezmény létrehozását sürgetik, ami mindezt lehetővé tenné. Az amerikai tankok szabad mozgásáért – Lisszabontól Pszkov határáig.
Az elgondolást hétfőn, egy Saaremaa szigetén tartott közös találkozón fejtették ki, ahol Észtország, Lettország és Litvánia védelmi miniszterei folytattak egyeztetést a Varsóban tartandó NATO-csúcstalálkozó előkészítéseként. Hannes Hanso, Raimonds Bergmanis és Juozas Olekas megtárgyalták, hogyan lehetne megkönnyíteni, hogy a szövetséges országok minél nagyobb haderőt tudjanak gyorsan eljuttatni az orosz határra (Észtország, Lettország és Litvánia Oroszországgal közös határszakaszára).
schengen 2 hidfo.ru
Észtországi sajtóorgánumok a találkozó kapcsán arról számoltak be, hogy a védelmi miniszterek egy olyan új megállapodás javaslat-tervezetét készítik elő, ami lehetővé tenné, hogy a NATO-országok páncélosai anélkül juthassanak el a balti országokba, hogy útközben bármelyik tagállam ellenőrizné a dokumentumaikat. Ezt nevezték ők a NATO “nyitott ajtó politikájának”, ami gyakorlatilag lehetővé tenné, hogy annyi amerikai harckocsit küldjenek az orosz határra, amennyit akarnak, és a NATO-tagállamok eközben ne tudják ellenőrizni a katonai eszközök mozgását saját országaik területén. Adott esetben
Magyarország sem rendelkezne ellenőrzési jogosultsággal a hazánkon át mozgatott amerikai hadianyagra vonatkozón.
A javaslat a július 8.-án kezdődő NATO-csúcstalálkozón kerülhet megvitatásra. Ez a lépés igen aggasztó, tekintve, hogy az amerikaiak eddig is mozgattak ellenőrizetlen hadianyagot az európai NATO-tagállamokban, többek között ennek köszönhető, hogy a német védelmi minisztérium sem tudott arról, hogy az amerikai hadsereg élő anthrax-szal folytat biológiai hadviselési gyakorlatot Németországban.
A NATO “nyitott ajtó politikája” látszólag a balti országoktól ered, és a fővonalú Amerika-barát sajtó rendszerint azt hangsúlyozza, hogy a balti országok “veszélyben érzik magukat az orosz katonai fenyegetés miatt”, emiatt tőlük származnak az ehhez hasonló “kérések”. Ugyanakkor, ez a javaslat egyértelműen nem a balti országokból, hanem az amerikai hadseregtől származik. Az elgondolást elsőként 2015. októberében fejtette ki Ben Hodges, az amerikai fegyveres erők európai parancsnoka, aki éles kritikával illette az Európai Uniót, amiért nem teszi lehetővé a hadianyag szabad és ellenőrizetlen mozgatását a kontinensen. Hodges a nemzetállamok ellenőrzési jogosultságát “bürokratikus akadálynak” nevezte, amit “el kell törölni”.
Bill Clinton szerint a magyarok az Egyesült Államoknak köszönhetik szabadságukat
Bill Clinton szerint “a magyarok az Egyesült Államoknak köszönhetik szabadságukat

Az amerikai parancsnok akkor felrótta az Európai Uniónak, hogy a tagállamok ellenőrzési jogosultságai miatt két hétbe telik, mire megkapják a szükséges engedélyeket ahhoz, hogy harckocsikat küldjenek Kelet-Európába. Hodges kijelentése szerint ez lehetetlenné teszi a NATO gyorsreagálású erőinek működését, ami a “bürokratikus akadályok” miatt leginkább csak nevében gyorsreagálású. Az amerikaiak ezzel szemben azt akarnák, hogy korlátlanul mozgathassanak bármilyen katonai felszerelést Európában, vagyis elvennék az európai nemzetállamok ellenőrzési jogait. Többek között Magyarországnak sem lenne jogosultsága arra, hogy ellenőrizze az országon áthaladó amerikai rakományokat, amelyek így gyakorlatilag bármit tartalmazhatnának – akár biológiai fegyvert is -, és a magyar védelmi minisztérium arról nem szerezhetne tudomást.
Radoslaw Sikorski volt lengyel külügyminiszter korábban szintén problémának nevezte, hogy az amerikai katonai mozgásokat korlátozzák az európai országok illetékes hatóságai. Szerinte erre adminisztratív jellegű választ kell adni: ilyen lenne például az, ha a NATO-országok lehetővé tennék, hogy a harckocsik hivatalos megnevezésüket tekintve traktorként kerüljenek leszállításra a kelet-európai országokba. Szerinte ez egy a gyakorlatban járható út lenne, elvégre “itt Európában láttunk már gyümölcsnek átcímkézett zöldségeket”.

http://www.hidfo.ru/2016/05/uj-schengeni-ovezet-az-amerikai-tankok-szabad-mozgasaert-europaban/

Egész Európa korrupt

Dominic Raab hidfo.ru
Dominic Raab brit igazságügyi államtitkár szerint az Európai Unió nemzetközi jogot sért, mert nem tanúsít kellő fellépést a korrupció ellen.
Dominic Raab brit igazságügyi államtitkár szerint az Európai Unió nemzetközi jogot sért, mert nem tesz kellően határozott lépéseket a korrupció ellen, miközben ENSZ-egyezmények erre köteleznék. Raab a Transparency International jelentésére hivatkozik, ami azt írja, hogy az EU a korrupcióellenes nemzetközi törvények elfogadása után nyolc évvel továbbra sem tett lépéseket azok gyakorlatba való átültetésére, ami “érthetetlen késlekedés”.
A politikus úgy fogalmazott, “hatalmas összegeket öntünk a közös uniós kasszába, amit bármi másra, iskolákra, kórházakra is költhetnénk, ha a brit törvényhozók úgy döntenek. Az emberek – érthető módon – azt kérdezik, miért döntitek a pénzt az EU-ba, ahonnan egyre több jelentés érkezik korrupcióról és sikkasztásról?”
Raab a The Guardian napilapnak nyilatkozva azt is elmondta, hogy 2015. folyamán összesen 1417 csalással kapcsolatos jelentést kaptak, szerte az Európai Unióból, ami az EU rendszerszintű korruptságáról árulkodik.
A Transparency International szóvivője szerint az Európai Unió máig nem volt hajlandó életbe léptetni az ENSZ korrupcióellenes intézkedéseit, az EU saját korrupcióellenes fellépése pedig sokkal inkább tekinthető hanyag módon kivitelezett időhúzásnak, mint valós jelentőségű intézkedésnek.
A britek június 23.-án szavaznak arról, hogy kilépjenek-e az Európai Unióból. Raab a kilépéspárti kampány részeként tette ezeket a kijelentéseket. Ugyanakkor, korábban számos más országban is felerősödtek azok a hangok, melyek szerint az Európai Unióban rendszerszintű a korrupció.
Korábban Lettország Újságíró Szövetségének vezetője beszélt arról, hogy az Európai Uniónak rendszeralapja a korrupció. Juris Paiders elmondása szerint a gyakorlatban csak azért volt lehetséges az EU ilyen mértékű bővítése, mert Brüsszel lefizeti a nemzeti eliteket, hogy azok a korrupciós lehetőségért cserébe elfogadják az uniós csatlakozás feltételeit, és aláírják a szerződéseket. Paiders szerint, cserébe az uniós csatlakozás lebonyolításáért Brüsszel szemet huny afelett, hogy az újonnan csatakozott országokban a kormány ellopja az uniós források nagy részét. Szerinte ez egy ki nem mondott paktum; a nemzeti elitek gyakorlatilag fizetségként kapják az uniós forrásokat, cserébe azért, hogy beléptetik országukat az Európai Unióba, ami így újabb felvásárló-piacokhoz jut.


http://www.hidfo.ru/2016/05/egesz-europa-korrupt/