Egy gondolat bánt engemet:
Leszedálva, lélegeztető gépen halni meg!
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen a sars cov 2 foga rág.
Beteg gyulladt, tüdömbe túlnyomással belefújva,
A szortyogó nedvet biztosan visszanyomva
Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!
Legyek fa, melyen a járvány fut keresztül,
És az oltás messziről elkerül;
Legyek kőszirt, ami szilárdan áll itt,
És nem dönt le Rusvai, Merkely meg Szlávik-
Ha majd minden rabszolga-nép
A járványt megunva síkra lép
Pirosló arccal és piros zászlókkal
És a zászlókon eme szent jelszóval:
„Immun-szabadság!!”

S ezt elharsogják,
Elharsogják kelettől nyugatig,
S a zsarnokság velök megütközik:
Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjúi vér ki szivembül,
S ha ajkam örömteli végszava zendül,
Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
A trombita hangja, az ágyudörej,
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivivott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva. –
Ott szedjék össze elszórt csontomat,
Ha jön majd a nagy temetési nap,
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent világszabadság!

Az eleje 2 éve aktualizálva, de az eredeti viszont időszerű ma is.