A különböző gyógyszergyártók elérték, hogy büntetés nélkül 2024-ig utólagosan végezhessék el a humán hatékonysági, biztonságossági és elviselhetőségi vizsgálataikat. A Pfizer csalónak és szándékos tömeggyilkosnak bizonyult. Mindezzel együtt bevételét 2021 harmadik negyedévében *24,1 milliárd dollárra* duplázta meg. ezért van szüksége a világnak egy általános "válságprofit-tilalomra". Ezt egy világszintű döntéssel kell elérni. Ez bizony nagy munka! 2021.5.17 előtt még egyöntetűen ez a felirat szerepelt a különböző maszkok, például az FFP2 csomagolásán: "Nem alkalmas radioaktív anyagok, vírusok és enzimek részecskéinek kiszűrésére". Ennek ellenére az egész világra rákényszerítették a maszkokat. 2021.5.17. után azonban a "nem véd a vírusok ellen" feliratot önkényesen eltávolították – ráadásul nemcsak a maszkok csomagolásáról, hanem Svájcban például a Szövetségi Munkavédelmi Koordinációs Bizottság EKAS nyilvántartásából is. Tehát mindezt teljesen tudatosan tették, a további folyamatos maszkkényszer mellett. Tudjátok mi ez? Nem más, mint egy gigantikus botrány – egy világméretű átverés – egy példátlan egészségügyi csalás! Nem egy korona-járvány, de még csak nem is egy közepesen súlyos influenza tartja ezt a világot keményen a markában, hanem egy világuralomra törekvő korona, azaz egy tisztviselőkből álló szövetség. Ez ugyanis egy titkos társaság, amelyet mi finanszírozunk. Gates rendszeres résztvevője a WEF rendezvényeinek. Már régóta az az aljas gondolat foglalkoztatja, hogy védőoltásokkal csökkentse a világ népességét. – Hallgassuk meg őt: Bill Gates: "Itt látunk egy grafikont, amely a világ teljes népességét mutatja az elmúlt néhány száz évben. Ez egy kicsit ijesztő első látásra. Ma 6,8 milliárd ember él a világon, és a népesség körülbelül 9 milliárdra fog emelkedni. Ha igazán jó munkát végzünk az új vakcinákkal, akkor ezt a számot 10-15 százalékkal tudjuk csökkenteni." "A vírus nem veszélyesebb az influenzánál, a halálozási arány 0,14-0,15%. De az oltások megkezdése óta óvatos becslések szerint is legalább 500 000-en haltak bele abba.” Dr. Bergholz professzor "drámainak" nevezte az oltás okozta halálesetek növekedését az előző 20 évhez képest. Az évi körülbelül 20 halálesetről hét hónap alatt 1230-ra emelkedett a számuk. Dr. Kuhbandner professzor hasonlóképpen arról számol be, hogy a halálesetek számának növekedése 98%-ban arányos az oltások számának növekedésével! Azt is tanúsította, hogy 2019-ben, az úgynevezett "világjárvány" előtt több haláleset volt, mint 2020-ban, vagyis annak kellős közepén. Ami a korona-oltás megkezdése elött és azután bejelentett halálesetek összehasonlítását illeti, a Paul Ehrlich Intézetnek (PEI) is be kellett ismernie a 2021-ben fellépő hihetetlen, mintegy 24 000 %-os növekedést. Ez valószínűleg még nem is a teljes kép, mert valószínű, hogy számtalan esetet nem is jelentettek be. Ebből a növekedésből azonban még hiányzott minden rejtett adat. Egy német és egy amerikai tanulmány a be nem jelentett esetek számáról kimutatta, hogy az oltási kár áldozatainak legfeljebb 1-5%-a jelentkezik ténylegesen. Ez azt jelenti, hogy a halálesetek és sérülések eleve ismert csillagászati értéke a Covid vakcina bevezetése óta valószínűleg további 95-99%-kal emelkedik majd. Mindössze 2021-ben világszerte 108 hivatásos labdarúgó esett össze holtan a pálya közepén, röviddel azután, hogy megkapta a koronaoltást. Azoknak, akik ugyan túlélték a szívrohamot, be kellett fejezniük a pályafutásukat. A fent említett tények és a „romlott termékek" miatt „követeljétek vissza a pénzeteket"! Ha visszaadná a válságból származó nyereségét az a 100 legnagyobb haszonélvező, akik a Covid-ból a legnagyobb profitot szedték be, az már fedezné a világszintű járulékos károk legnagyobb részét. A BioNTech - hogy csak egy gyógyszeripari óriáscéget említsünk a számtalan közül - forgalma 2019-hez képest 2021-ben 277-szeresére nőtt. Tavaly csak a Covid oltásokból 30 milliárdos forgalmat bonyolítottak le. A krízis összes többi „nagy haszonélvezője” is csillagászati mértékben szerzett nyereséget a válságból. További száz és ezer haszonélvezője van még a válságnak, akik milliárdos és billiós nagyságrendű profitra tettek szert. Mivel azonban gátlástalan haszonlesőkkel van dolgunk, akik nemcsak azt tudják, hogyan kell mesterségesen válságokat létrehozni, hanem azt is, hogyan lehet hatalmas hasznot húzni ezekből a válságokból - a világnak szüksége van egy általános "válságprofit tilalomra". Egy világméretű válság-profit tilalom nemcsak a Covid válság-nyerészkedőit fegyverezné le, hanem az összes háborús nyerészkedőt, környezeti katasztrófából nyerészkedőt, pénzügyi válságból nyerészkedőt, éghajlati válságból nyerészkedőt is. Mert mi, az egyesült nép vagyunk az eljövendő világtörvényszék - ha egy emberként felkelünk, egyhangúan kiállunk, és visszavonhatatlanul követeljük az imént kifejtett válság-profit tilalmat, akkor hiszem, hogy az ég minden hatalmával velünk lesz.
ettől
Források/Linkek: Masken nützen nichts https://wwwnc.cdc.gov/eid/article/26/5/19-0994_article
https://wwwnc.cdc.gov/eid/article/26/5/pdfs/19-0994.pdf
https://blog.nomorefakenews.com/2020/07/20/face-masks-dont-work-study-published-by-your-very-own-cdc/
Siehe auch: www.kla.tv/17044
FFP2-Masken schützen nicht gegen Viren und sind nicht ungefährlich https://www.suva.ch/de-CH/material/Factsheets/atemschutz#sch-from-search#mark=FFP2+Masken
https://www.sozialministerium.at/Informationen-zum-Coronavirus/Coronavirus---Haeufig-gestellte-Fragen/FAQ-Schutzmassnahmen.
https://hamburger-umweltinst.org/
https://www.heise.de/tp/features/Maskenpflicht-Gift-im-Gesicht-5055786.html
Siehe auch: www.kla.tv/20631
| www.kla.tv/17962
Verwirrende WHO-Empfehlungen bzgl. Maske https://kurier.at/chronik/welt/who-raet-davon-ab-mundschutz-zu-tragen/400797812
https://tagesspiegel.de/wissen/mundschutz-gegen-das-coronavirus-who-raet-zu-masken-aus-mindestens-drei-lagen-unterschiedlichen-materials/25892826.html
WHO-Whistleblowerin Astrid Stuckelberger https://rumble.com/vivkrl-astrid-stuckelberger-who-whistleblower-vaccines-as-a-bioweapon-to-depopulat.html
https://rumble.com/vqhf23-dr.-astrid-stuckelberger-ehemalige-who-mitarbeiterin.html
www.astridstuckelberger.com
https://int.artloft.co/de/wer-ist-dr-astrid-stuckelberger/
Siehe auch: www.kla.tv/21620
Entwicklungsstörungen bei Kindern https://t.me/EvaHermanOffiziell/81758
Psychische Auswirkungen https://www.youtube.com/watch?v=IiwtXCtEihc&t=7106s
Siehe auch: www.kla.tv/21592
Infektionsschutzmaßnahmen RKI (Stand: 14.1.2021) https://www.rki.de/SharedDocs/FAQ/NCOV2019/FAQ_Liste_Infektionsschutz.html#FAQId15026158
Zitat Seehofer: Druck der Pharma-Lobby https://www.aerzte-und-mobilfunk.eu/der-druck-der-pharma-lobby-war-zu-gross/
Interview mit Horst Seehofer am 20. Mai 2010 in der ARD https://www.youtube.com/watch?v=UBZSHSoTndM
Maskengeschäfte von Politikern https://www.businessinsider.de/politik/deutschland/interne-liste-diese-40-abgeordnete-waren-an-maskendeals-beteiligt-ganz-vorne-ist-jens-spahn-a/
Hinweise und Vorgaben zum Tragen der FFP2-Maske https://www.suva.ch/de-CH/material/Factsheets/atemschutz#sch-from-search#mark=FFP2+Masken
https://www.sozialministerium.at/Informationen-zum-Coronavirus/Coronavirus---Haeufig-gestellte-Fragen/FAQ-Schutzmassnahmen.html
Siehe auch: www.kla.tv/17962
Sterbezahlen https://www.youtube.com/watch?v=nEPiOEkkWzg&t=0s
https://www.toponline.ch/news/coronavirus/detail/news/trotz-corona-pandemie-bleibt-sterberate-in-der-schweiz-durchschnittlich-00140016/
https://investrends.ch/aktuell/news/covid-19-rekordtiefe-todesfallzahlen-in-der-schweiz/
Siehe auch: www.kla.tv/19889
| www.kla.tv/21162
Abstimmungen über „epidemische Lage von nationaler Tragweite“ https://www.bundestag.de/parlament/plenum/abstimmung/abstimmung?id=754
https://dserver.bundestag.de/btd/19/320/1932091.pdf
Rede von Dr. Jovana Stojković am 12. November 2020 in Belgrad https://www.youtube.com/watch?v=HANtyO7kzbc&feature=youtu.be
Schweizer Notrecht-Referendum Siehe: www.kla.tv/17569
Corona-Papier des deutschen Innenministeriums https://www.achgut.com/artikel/dossier_das_corona_papier_komplett_zum_download
Siehe auch: www.kla.tv/16684
WEF & Bill Gates https://www.weforum.org/videos/davos-2021-carbon-markets-a-conversation-with-bill-gates-mark-carney-annette-nazareth-and-bill-winters-english
https://www.derbund.ch/schweiz/wef/bill-gates-750millionengruss-aus-davos/story/24812384
Bill Gates, Zitate www.kla.tv/17389#t=357
www.kla.tv/17389#t=452
Quellen zu Bill Gates https://www.20min.ch/story/bill-gates-milliarden-spende-in-der-schweiz-859292927280
https://netzfrauen.org/2020/05/03/gates-2/
https://www.cnbc.com/2019/01/17/bill-gates-says-this-is-the-best-investment-he-has-ever-made.html
https://www.giga.de/artikel/bill-gates-vermoegen--rrgc896w4r
https://www.cbsnews.com/video/extended-interview-bill-gates-on-coronavirus-pandemic/
https://www.youtube.com/watch?v=083VjebhzgI
https://www.youtube.com/watch?v=k1a2EuQWVR0
Siehe auch: www.kla.tv/17380#t=989
| www.kla.tv/5872
| www.kla.tv/17380
| www.kla.tv/16378
Profiteure der Pandemie https://inequality.org/wp-content/uploads/2020/04/Billionaire-Bonanza-2020-April-21.pdf
https://taz.de/Oxfam-Bericht-vor-Weltwirtschaftsforum/!5826366/
https://www.rnd.de/wirtschaft/diese-7-branchen-haben-besonders-von-corona-profitiert-UJRO53GQOVEWFL5JVO6FML6O64.html
Rechtsanwalt Dr. Reiner Fuellmich https://odysee.com/@Corona-Ausschuss:3/Reiner-Fuellmich-Introduction-Deutsch_BestCut:c
Siehe auch: www.kla.tv/20499
| www.kla.tv/17713
Wichtige Fachstimmen zur Covid-Impfung Siehe auch: www.kla.tv/21162
| www.kla.tv/17852#t=599
| www.kla.tv/20238
| www.kla.tv/20946
Sammelklage https://www.juraforum.de/lexikon/sammelklage
https://www.corona-schadensersatzklage.de
https://www.siegwart-law.com/Sgal-de/artikel/sammelklage-usa-rechtsanwalt-deutsch.html
https://corona-transition.org/eilmeldung-star-anwalt-reiner-fullmich-wird-prof-c-drosten-und-rki-prasidenten
https://deutsche-wirtschafts-nachrichten.de/511322/Reiner-Fuellmich-Streitwert-von-Corona-Sammelklagen-koennte-in-die-Billionen-gehen
Tod im Zusammenhang mit Covid-Impfungen https://odysee.com/@gerhard:e/Pressekonferenz-Tod-durch-Impfung-Undeklarierte-Bestandteile-der-COVID-19-Impfstoffe:f
www.wochenblick.at/die-grosse-autopsie-politikerin-fordert-sofortige-pruefung-der-corona-impfstoffe/
www.kla.tv/20162
Übersterblichkeit im Zusammenhang mit Covid-Impfungen https://odysee.com/@NUMBERS:9/NUMBERS-10_final:3
Siehe auch: www.kla.tv/20378
| www.kla.tv/21538
Angela Merkel und §28b IfSG https://www.t-online.de/nachrichten/deutschland/id_89833682/ab-inzidenz-100-diese-regeln-umfasst-die-corona-notbremse.html
https://www.journalistenwatch.com/2021/04/16/vorsicht-diktatur-regierung/
Siehe auch: www.kla.tv/18602
Prof. Bergholz: Wie Inzidenzzahlen entstehen https://www.youtube.com/watch?v=O1HO8lvww6A
Anstieg von Krankheiten nach Covid-Impfung https://www.eva-herman.net/offiziell/?hashtag=StabildurchdenWandel
Herzmuskelentzündungen im Zusammenhang mit Covid-Impfung https://tkp.at/2021/12/04/studie-signifikant-erhoehtes-risiko-von-herzmuskelentzuendung-nach-pfizer-impfungen/
https://tkp.at/2021/10/13/studie-zeigt-19-mal-hoehere-wahrscheinlichkeit-von-herzmuskelentzuendung-nach-impfung-als-normale-rate
Fehlgeburten im Zusammenhang mit Covid-Impfung https://report24.news/experimentelle-covid-vakzine-toeten-tausende-babies-im-mutterleib/?feed_id=8282Die
https://uncutnews.ch/new-england-journal-of-medicine-macht-einen-rueckzieher-gibt-jetzt-zu-dass-covid-impfungen-fuer-schwangere-frauen-moeglicherweise-nicht-sicher-ist/
https://politikstube.com/grossbritannien-zahl-der-frauen-die-nach-der-impfung-fehlgeburten-hatten-steigt-um-2-000-prozent/
https://dailyexpose.uk/2021/05/31/stop-this-madness-920-women-have-reported-the-loss-of-their-unborn-baby-after-having-the-covid-vaccine/
Zahlen des PEI https://www.pei.de/SharedDocs/Downloads/DE/newsroom/dossiers/sicherheitsberichte/sicherheitsbericht-27-12-20-bis-30-09-21.pdf?__blob=publicationFile&v=10
Harvard-Pilgrim-Studie https://digital.ahrq.gov/sites/default/files/docs/publication/r18hs017045-lazarus-final-report-2011.pdf
Der schockierende Dunkelziffer-Faktor https://nebenwirkungen.bund.de/SharedDocs/Downloads/wiss-publikationen-volltext/bundesgesundheitsblatt/2002/2002-auswertung-impfkomplikationen-infektionsschutzgesetz.pdf?__blob=publicationFile&v=2
https://www.schildverlag.de/2021/12/05/das-verschwiegene-leid-die-dunkelziffer-der-impfschaeden-ist-vermutlich-enorm/
Pfizer fälschte Zulassungsstudie https://www.bmj.com/content/375/bmj.n2635
https://www.wochenblick.at/bombe-daten-in-pfizer-zulassungsstudie-wurden-gefaelscht-sogar-mainstream-berichtet/
https://www.wochenblick.at/bhakdi-zu-pfizer-schummel-studie-eigentlich-muesste-impf-zulassung-ungueltig-sein/
Ungeimpfte sind nicht infektiöser als Geimpfte https://pathologie-konferenz.de/
Pfizer verdoppelt dank Impfgeschäft seinen Umsatz https://www.faz.net/aktuell/wirtschaft/pharmakonzern-pfizer-hebt-dank-corona-impfung-jahresziele-an-17614461.html
Der Impfchargenskandal https://www.bitchute.com/video/JqINeUu312v3/
https://odysee.com/@Corona-Ausschuss:3/Mike-Sitzung-86-de:6
https://howbad.info/pfizerforeigndeaths.html
Siehe auch: www.kla.tv/21438
| www.kla.tv/21311
Überdurchschnittlich viele Sportler kollabieren oder sterben nach Impfung https://bit.ly/3L3BM3C
https://bit.ly/3HmUctS
https://bit.ly/32Ts4zz
https://bit.ly/3GlOozG
Verbandelungen Medien - Regierung https://www.vsom.ch/news/
https://fragdenstaat.de/anfrage/bundesweite-kommunikation-bzgl-corona/
Interviews mit Dr. Udo Ulfkotte Siehe: www.kla.tv/4610
| www.kla.tv/7493
Impfung erhöht Sterberisiko von Kindern https://dailyexpose.uk/2022/02/07/covid-vaccinated-children-5100-percent-more-likely-to-die
Film „Das Zeugnis-Projekt“ https://www.vaxtestimonies.org/de/
https://www.brighteon.com/9fa30fcf-5542-47dd-804d-ae2ae25c7c63
AUF1: Was in Spitälern, Heimen und Ordinationen wirklich passiert https://auf1.tv/aufrecht-auf1/zeugen-der-wahrheit-was-in-spitaelern-heimen-und-ordinationen-wirklich-passiert/
Einschätzung von Tom Lausen zur „Überlastung des Gesundheitssystems“ https://www.bundestag.de/resource/blob/850806/7bd14581e33890e68fe7d57ee67d4cbf/19_14-2_13-2-_ESV-Tom-Lausen-_Langfriste-Konsequenzen-data.pdf
Mehr Neuinfektionen bei Geimpften als bei Ungeimpften https://www.transparenztest.de/post/neue-daten-aus-uk-mehr-neuinfektionen-bei-geimpften-vs-ungeimpften-im-alter-30-bis-80plus
Alles Verschwörungstheoretiker? – Demo gegen Corona-Maßnahmen Siehe: www.kla.tv/20569#t=1986
Quelle Bild-Zeitung https://www.bild.de/bild-plus/ratgeber/2021/ratgeber/immunologe-immunitaet-gegen-corona-haelt-wahrscheinlich-jahrzehntelang-77295636,view=conversionToLogin.bild.html
https://www.bild.de/ratgeber/gesundheit/gesundheit/hammer-studie-aus-den-usa-forscher-sicher-jahrelanger-schutz-nach-diesen-beiden-76908882.bild.html
https://www.bild.de/bild-plus/politik/2021/politik/corona-hammer-von-scholz-impfstatus-laeuft-nach-6-monaten-ab-78400692,view=conversionToLogin.bild.html
https://www.bild.de/ratgeber/2021/ratgeber/corona-variante-omikron-biontech-chef-raet-zu-booster-impfung-nach-drei-monaten-78500448.bild.html
Quelle zu Foto/Video des Zitats: NASA Astronaut Don Pettit https://www.youtube.com/watch?v=MpZyHvr6Y2M
Widersinnigkeiten bzgl. Genesen-Status https://www.zeit.de/politik/deutschland/2022-01/genesenenstatus-bundestag-corona-regeln-sonderregel?utm_referrer=https%3A%2F%2Fwww.google.de%2F
https://www.zeit.de/politik/deutschland/2022-02/corona-regeln-genesenenstatus-bundestag
https://www.wiesbadener-kurier.de/panorama/aus-aller-welt/genesenenstatus-verkurzung-sorgt-fur-kritik_25180266
Parlamentarier von Zertifikatspflicht ausgenommen https://www.thunertagblatt.ch/das-berner-rathaus-als-insel-im-corona-regulierungsdschungel-419397372678
Das Pandemie-Szenario der Rockefeller-Foundation und vom Deutschen Bundestag Scenarios for the Future of Technology and International Development": https://www.nommeraadio.ee/meedia/pdf/RRS/Rockefeller%20Foundation.pdf
Bundestagspapier "Bevölkerungsschutz" von 2012: https://dipbt.bundestag.de/dip21/btd/17/120/1712051.pdf
„Der Plan für heute stand 2012 schon fest.“ (Lehrer MaPhy): https://youtu.be/A0ljoJTXmls
„Das Pandemie-Drehbuch“: https://www.rubikon.news/artikel/das-pandemie-drehbuch
„Corona – Geheimplan der Regierung entdeckt?“: https://www.heikoschrang.de/de/neuigkeiten/2020/02/28/corona-geheimplan-der-regierung-entdeckt/
„Boxenstopp zur Risikoanalyse „Pandemie“ der Bundesregierung 2012: UliGellermann“: https://kenfm.de/boxenstopp-zur-risikoanalyse-pandemie-der-bundesregierung-2012-uli-gellermann/
„Pandemie: Eine schnöde Drucksache“: https://www.aerzteblatt.de/archiv/213477/Pandemie-Eine-schnoede-Drucksache
„Pandemie als Geschäftsidee“ von Dr. Wolfgang Wodarg, PDF ab Seite 12: https://www.wissenschaftsladen-dortmund.de/wp-content/uploads/2020/04/2020-03-25-Wodarg-Die-Schweinegrippe.pdf
Siehe auch: Die Weltherrschaft-Seuche: www.kla.tv/16985
Voraussage 2. Welle von Bill Gates: https://www.youtube.com/watch?v=fWQ2DsHWrQE&t=1s
Placebo-Impfungen und Impfchargen für Privilegierte https://thehotstar.net/separatebatches.html
https://snanews.de/20210329/selbstverstaendlich-geimpft-gregor-gysi-geraet-wegen-foto-bei-astrazeneca-impfung-in-erklaerungsnot-1486561.html
https://snanews.de/20210628/gesundheitsministerium-wirbt-irrtuemlich-mit-geimpftem-guenther-jauch-2649052.html
https://www.corodok.de/jauch-fake-pflaster/
https://katholisches.info/2021/08/23/alessandro-meluzzi-fake-impfung-fuer-die-eliten/
Siehe auch: www.kla.tv/20431
| www.kla.tv/18751
| www.kla.tv/21387
PCR-Test für Diagnosen nicht geeignet odysee.com/@Corona-Ausschuss:3/Reiner-Fuellmich-Introduction-Deutsch_BestCut:c corona-ausschuss.de Ungereimtheiten bei Covid-Impfungen (Zulassung) https://uncutnews.ch/wir-stehen-an-den-pforten-der-hoelle-ex-vizepraesident-von-pfizer-packt-aus-planet-lockdown-de/
https://www.ema.europa.eu/en/documents/product-information/vaxzevria-previously-covid-19-vaccine-astrazeneca-epar-product-information_de.pdf
www.ema.europa.eu/documents/product-information/comirnaty-epar-product-information_de.pdf
www.ema.europa.eu/documents/product-information/spikevax-previously-covid-19-vaccine-moderna-epar-product-information_de.pdf
www.ema.europa.eu/documents/product-information/covid-19-vaccine-janssen-epar-product-information_de.pdf
www.ema.europa.eu/en/medicines/human/EPAR/vaxzevria-previously-covid-19-vaccine-astrazeneca
www.ema.europa.eu/en/medicines/human/EPAR/comirnaty
Siehe auch: www.kla.tv/20736
| www.kla.tv/19373
Nebenwirkungen und fehlende Studien über die Covid-Impfung https://childrenshealthdefense.org/defender/what-we-know-may-never-know-about-covid-vaccines/
https://alschner-klartext.de/2021/07/23/lassen-sie-sich-impfen-es-ist-ihre-entscheidung/
Siehe auch: www.kla.tv/20617
| www.kla.tv/20098
Fälschungen in Zulassungsstudie von Pfizer www.wochenblick.at/bombe-daten-in-pfizer-zulassungsstudie-wurden-gefaelscht-sogarmainstream-berichtet/
Britische Daten zu Impfstatus bei Covid-Toten https://reitschuster.de/post/wirksamkeit-der-impfung-unglaubliche-zahlen-aus-england/
RKI-Daten zu Impfstatus bei Omikron-Fällen https://reitschuster.de/post/95-prozent-der-omikron-faelle-laut-rki-vollstaendig-geimpft/
Sachverständiger zu Hospitalisierung in Deutschland https://www.bundestag.de/resource/blob/850806/7bd14581e33890e68fe7d57ee67d4cbf/19_14-2_13-2-_ESV-Tom-Lausen-_Langfriste-Konsequenzen-data.pdf
Israelische Daten zu Impfstatus bei Covid-Infektionen https://de.rt.com/der-nahe-osten/131072-fast-80-prozent-geimpft-israelisches-krankenhaus/
Johns-Hopkins-Studie https://www.compact-online.de/neue-studie-lockdown-verhinderte-keine-corona-toten/%20
https://tkp.at/2022/02/02/martin-sprenger-zur-neuen-johns-hopkins-lockdown-studie-es-wird-zeit-rechenschaft-abzulegen/
Kanadische Daten zu Impfstatus bei Covid-Infektionen https://dailyexpose.uk/2022/02/06/canadas-pandemic-of-the-fully-vaccinated/
https://dailyexpose.uk/2022/02/06/canada-gov-data-suggests-fully-vaccinated-developing-ade/
„V-Aids“ - Prof. Dr. Stephan Becker https://auf1.tv/aufrecht-auf1/zeugen-der-wahrheit-was-in-spitaelern-heimen-und-ordinationen-wirklich-passiert/
„Covid-Profiteure“ https://www.rubikon.news/artikel/verbrechen-und-strafe
https://kurier.at/wirtschaft/covid-tests-kosten-dem-staat-heuer-bis-zu-18-milliarden-euro/401795998
https://ec.europa.eu/info/live-work-travel-eu/coronavirus-response/safe-covid-19-vaccines-europeans_de
Gewinner der Pandemie https://corona-transition.org/elon-musk-erhohte-sein-vermogen-in-den-vergangenen-zwolf-monaten-um-137-5#
https://inequality.org/great-divide/10-biggest-pandemic-profiteers/
https://www.forbes.at/artikel/die-reichsten-menschen-der-welt-2021.html