2019. május 30., csütörtök

Putyin az orosz törvényhozás elé vitte az INF-szerződés felfüggesztését

Vlagyimir Putyin orosz elnök az Állami Duma elé terjesztette csütörtökön az európai szárazföldi telepítésű közepes hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződés hatályának felfüggesztéséről rendelkező törvénytervezetet.
Vjacseszlav Vologyin házelnök közölte, hogy a parlament alsóháza elé terjesztett törvénytervezet feljogosítaná az elnököt a megállapodás érvényességének helyreállítására. Putyin szerdán Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettest nevezte ki az INF-szerződés felfüggesztésének kérdésében illetékes elnöki biztossá.
Az INF-szerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára, 1988. június 1-jén lépett hatályba. A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és manőverező robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.
Az Egyesült Államok 2014 óta állítja, hogy Oroszország megsérti az INF-szerződést. Washington ezt tavaly úgy konkretizálta, hogy az oroszok a szárazföldi Iszkander-M rakétarendszer és a tengeri indítású Kalibr manőverező robotrepülőgép továbbfejlesztett elemeit tartalmazó 9M729 típusú manőverező robotrepülőgép tesztelésével sértették meg a szerződést, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert.
Moszkva ezt tagadja, és azzal vádolja Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített vagy telepítendő ballisztikusrakéta-elhárító rendszerének kilövőállásai Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépek indítására is alkalmasak, ami ellentétes a megállapodással. Az orosz fél azt is mondja, hogy az amerikai csapásmérő drónokra és a ballisztikusrakéta-elhárítási gyakorlatok célpontjául kifejlesztett rakétákra szintén vonatkoznak a szerződésben foglalt korlátozások.
Donald Trump amerikai elnök tavaly augusztusban jelentette be a szerződésből való kilépés szándékát, decemberben pedig Mike Pompeo külügyminiszter ultimátumban követelte Oroszországtól a 9M729-es eszköz megsemmisítését vagy módosítását. Moszkva ezt elutasította.
Washington február 1-jén közölte, hogy felfüggeszti részvételét az INF-szerződésben, és kilép belőle, ha Oroszország nem tér vissza annak tiszteletben tartásához. Putyin február 2-án bejelentette, hogy Moszkva tükörintézkedésekkel válaszol, szintén felfüggeszti részvételét, és tudományos kutatásokat indít új rakétatípusok kifejlesztésére.

MTI

2019. május 21., kedd

Leégett az egykori István-malom épülete Békéscsabán

Fotó: MTI/Lehoczky Péter


Leégett az egykori István-malom épülete kedden Békéscsabán – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. Sérültekről nincs információ.
A belvárosban található malomépület 17 óra körül gyulladt ki, és a lángok annak ellenére átterjedtek az épület összes szintjére, hogy a tűzoltók nagy erőkkel, gyorsan a helyszínre érkeztek.
Este fél 7-re összeomlott a tetőszerkezet; az épület mind a hat szintjének födémszerkezete is beszakadt.
A több mint százéves, több éve üresen álló ipari műemlékhez ötös, kiemelt fokozatban riasztották a tűzoltókat, akik Békéscsaba mellett hat településről érkeztek a helyszínre.

MTI

2019. május 14., kedd

Rákkeltő! – Az emberi egészségre is veszélyes a mezőgazdasági permetezés

Rákkeltőnek ítélték a Glifozátot – A Glifozát nevű gyomirtót tette felelőssé rákos megbetegedésekért egy kaliforniai bíróság…


És a videóban látott tények Magyarországra is érvényesek. Hihetetlen mennyiségben szórják ki az erősen valószínűsíthetően rákkeltő vegyszereket vidéken.
Euronews, – SzRTI

Élhetetlenné teszi a környezetet…
– Monsanto, Bayer, Bábolna –
Amikor nagyarányú permetezés folyik, élhetetlen a magyar vidék. Szó szerint olyan az egész, mint egy gáztámadás a háborúban.
Vége a békés kiülésnek a diófa alatt, vagy a lugasban, a verandán, vagy a teraszon. A gázfelhő alattomosan lepi meg a családot, színtelen, de nem szagtalan. Az ember fia menekítené a családját, asszonyt, gyereket, de nincs hová.
Iszonyú, torkot kaparó savanyú gázszag, az ember nem kap levegőt, hányinger és szédülés kerülgeti. S hiába menekül a házba a gáz elől, mert az még az ajtókon, s az ablakok résein bekúszik az épületbe is…
Egy gazda permetezett a zártkertekkel tarkított környéken, a gyümölcsfáit, a szőlőjét, vagy a cseperedő kukoricákkal tele földjét. És a permetszer hatóanyaga a ‘Glifozát’ már behatol az ember testébe is…

– Korunk láthatatlan gyilkosa, a gyilkos glifozát / Dr. Guseo András, Jakab István –


Bélgyulladások, bélrákok tömkelege, a gyerekeknél az autizmus előfordulásának megsokszorozódása, – írható többek között a Glifozát számlájára.

Guseo:A Glifozát szinte minden élelmiszerünkbe bekerül. Kérdés az, hogy ma van-e organikus étel?…De még az italokba is. Amerikában megvizsgálták a palackozott borokat a Glifozát tartalomra nézve, s nem találtak egyetlen olyan bort és sört sem, amiben ne lett volna Glifozát

VNTV: A glifozát megítélése még mindig vegyes a világban, annak ellenére, hogy egyértelmű jelei vannak a természetre és az emberekre való rettenetes hatásainak. Argentínában jelentős területek sivatagosodnak el, amiért nagy valószínűséggel a glifozáttal permetezett monokultúrák, a GMO-ültetvények a felelősek.
Mára már nem csak a környezetünk, hanem a testünk is teljesen tele van mérgekkel. Mi Magyarországon ez ügyben a helyzet? Tudjuk-e, hogy mit okoz a glifozát az emberi szervezetben, hogy milyen betegségek hozhatók a glifozáttal összefüggésbe? Mi az, amit tennünk kell ez ellen?
Dr. Guseo András és Jakab István beszélgetése.
VNTV – Viva Natura Televízió – SzRTI

2019. május 13., hétfő

A tótoknak végleg elment az eszük

A régi, 19. századi magyar nyelvben volt egy olyan mondás, hogy a "tótnak csak délig van esze", de ezeknek a 21. században már reggel kilencig sincs. A szlovák belügyminisztérium ma nagy dérrel-dúrral bejelentette, hogyhát kéépzejjétek, a Kuciak-pár meggyilkolásával megvádolt két gútai fiatalembert ma megvádolták még egy 2016-ban meggyilkolt gútai vállalkozó megölésével is, s hogy a Kis-Dunában már meg is találták a gyilkos fegyvert. Ezt itt:
S állítólag maga a vádlott mutatta meg nekik, hova dobta bele a Kis-Dunába! S hogy a nagyságos szlovák rendörség vizsgálja, nem egy másik, a Vágban talált rozsdadarabot használtak-e a Kuciak pár megöléséhez.


Dvojica z prípadu Kuciaka bola obvinená z vraždy podnikateľa v Kolárove
Zbraň, z ktorej sa malo na podnikateľa strieľať, našli policajti na jednom z miest v Kolárove, ktoré im ukázal Miroslav M. V Malom Dunaji našli 16. apríla zbraň nemeckej výroby, na ďalšom mieste vo Váhu našli hlaveň. Expertíza mala dať odpoveď na to, či ide o časť zbrane, ktorou zavraždili novinára a jeho snúbenicu.

Hát ez meg mi a fene, mondom magamban, amikor elöször megláttam a képet. Egy sima google keresés elég volt a kiderítéséhez, hogy az ott még egy az elsö világháborúban (!) használt Luger P8 Parabellum típusú pisztoly, melyet késöbb a nácik is használtak a második világháborúban, ami miatt kvázi náci szimbólum is lett.

1898 és 1946 között volt gyártásban.

Luger pistol

Há mondom, kedveskéim, nektek végleg elment az eszetek! Ilyet bedobni teljes komolysággal mint "gyilkos fegyvert", azért az nem semmi.

Az a pisztoly ott, látva a rozsdásodás mértékét, legalább 50 évig hevert a Kis-Duna fenekén.

Így néznek ki például  egy folyómeder sarában 70 évig heverö második világháborús pisztolyok:

Így pedig egy az óceán vizében fél évig heverö Glock márkájú pisztoly:

....and even being left on the bottom of the ocean for six months..."


Rozsdának nyoma sincs rajta!

Gúta városa 1944 öszétöl egészen 1945 tavaszáig nyilas és német megszállás alatt volt. A szovjet hadsereg elöl menekülö németek gyakran hajigálták a fegyvereiket a Vágba és a Kis-Dunába.
A tótocskák szerint viszont a gútai fiatalemberek azt a legfenti rozsdadarabot használták 2016-ban egy vállalkozó, majd késöbb pedig "valószinüleg" a Vágban talált másik rozsdadarabot a Kuciak pár megöléséshez!
Nincs bör a pofájukon, abszolút semmi, az egész vádirat a gútai fiatalemberek ellen sima kitaláció, A-tól Z-ig.
S most már ráadásul nemcsak a Kuciak gyilkosságot, de még egy vállalkozó megölését is a nyakukba akarják varrni. Hogy hihetöbben hangozzék a rengeteg hazugság.
De mintha valami elvette volna közben az eszüket, a hazudozásnak olyan primitív formáira süllyedtek le, hogy sok embernek - remélhetöleg - ez fogja felnyitni a szemét erröl az egész horror-történetröl.



Mondani se kell, a szlovákiai magyar (vakolókanalas) sajtó is száz százalékig cinkos abban ami folyik, legföképp ezek az ex-durayista, magukat "nemzetinek" álcázó CIAs-vakolókanalas-liberális elemensek:

Újabb emberölés ügyében indult eljárás a Kuciak-gyilkosság elkövetésével vádolt személyek ellen
https://felvidek.ma/2019/05/ujabb-emberoles-ugyeben-indult-eljaras-a-kuciak-gyilkossag-elkovetesevel-vadolt-szemelyek-ellen/

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) bűnüldöző egységének nyomozója büntetőeljárást indított Tomáš Sz. és Miroslav M. ellen szándékos emberölés különösen súlyos bűncselekménye miatt.

Mindkét gyanúsított ellen eljárás folyik Ján Kuciak újságíró és jegyese meggyilkolása ügyében is, ebben az esetben pedig egy vállalkozó megöléséről van szó. Minderről a rendőrség számolt be a közösségi oldalán.
...
Április 16-án a Kis-Dunában találtak egy német gyártmányú fegyvert, a Vágban pedig egy fegyver alkatrészét, melyet vizsgálatnak vetettek alá, hogy kiderítsék, vajon ahhoz a fegyverhez tartozik-e, amellyel az újságíró és a jegyese elleni gyilkosságot elkövették.


http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=289:2019-05-13-19-08-34&catid=23:belfoeld&Itemid=60

2019. május 11., szombat

Miért nem akkor jön a postás, amikor otthon vannak az emberek?


– Csak főmunkaidőben járnak a postások, amikor jóformán senki sincs otthon –

De mi azért ugyanannyit fizetünk, ha kézbesítik a küldeményt, ha nem.

Kérdésünk: Miért nem kézbesíti a Posta rendesen azt a küldeményt, amely kézbesítésének árát megfizette az ügyfél?
***
Az átlag munkás többnyire délelőtt van munkában, úgy 6 és 15 óra között. Az irodisták hasonlóképpen, bár később kezdenek és végeznek 2-3 órával. De sem ők, sem a melósok nincsenek otthon a délelőtti, vagy a déli órákban, amikor a postás kiviszi a küldeményeket.
Bár vannak, akik 2-3 műszakban dolgoznak, de a délutános, vagy éjszakás dolgozók sem tudják lesni a postás urat, vagy hölgyet, hogy vajon mikorra ér oda?
Dolgozzon csak keményen végig valaki néhány éjszakát, az biztosan nem lát ki a fejéből másnap délelőtt, nem képes magához térni, átvenni küldeményeket, amiket kihozott a postás.
Úgyhogy mehet be másnap a postára, természetesen csakis hivatali időben, ami a legritkábban egyezik a dolgozó emberek szabadidejével. Pláne akkor nem, ha valaki délelőttös, vagy irodában dolgozik. Akkor nem kézbesítik neki a hivatalos iratot, csak egy olvashatatlan cetlit hagynak számára a postaládában, hogy átveheti másnap hivatali időben, (ami az ő munkaidejével persze megegyezik).
***
Tehát a kb. majd 4.5 millió aktív dolgozó közül, alig néhány százezer lehet az, aki otthon tartózkodik, amikor jön a postás, s van is olyan éber állapotban, hogy át tudja venni a hivatalos küldeményét. A többi több mint 4 millió pedig egyszerűen nem kapja meg hivatalos küldeményét, nem kapja kézhez, s neki kell utána járnia, vagy csak több napos keresgélés után jut hozzá. Mert vagy elkéredzkedik munkahelyéről, vagy kivárja a postai hosszú napot, a hétfőt, amikor át tudja venni. Ha ugyan addig nem küldik vissza. Úgy kell neki, minek dolgozik akkor, amikor a postás úr vagy hölgy tiszteletét teszi nála.
De a feladó a teljes kézbesítési díjat kifizette. És eredetileg azért fizetett, hogy a címzett meg is kapja a küldeményt. S nem azért, hogy az ne kapja meg, s még neki kelljen utána kajtatni, hogy hol is van.

Elmondható tehát, hogy a posta nem végzi el azt a munkát, amit rábíztak, s amit elvégez azt is rosszul és hanyagul teszi.

DE BESZEDI ÉRTE A TELJES KÉZBESÍTÉSI DÍJAT, ANNAK ELLENÉRE, HOGY AZ ESETEK TÚLNYOMÓ TÖBBSÉGÉBEN nem is kézbesít kézhez, ahogyan ez magában a szó gyökében is benne van.
Itt van már az ideje, hogy;

1. A postások vagy akkor járjanak, amikor, a dolgozók otthon tartózkodnak, s valóban a kezükbe kézbesítsék a hivatalos küldeményeiket.  (mint egy valódi szolgáltató), vagy

2. a meghiúsult kézbesítés esetén  térítsék vissza a kézbesítési díjat a feladónak, de legalább egy részét.

Mert szerintünk ez így etikus. Hiszen egy normális gazdaságban csakis a rendesen elvégzett munkáért jár juttatás.
A hanyag, vagy el nem végzett munkáért nem jár semmi. De legalábbis a hanyag munka minőségével egyenes arányban csökkentett honorárium.
***
Ezen anyag megjelenése után érdeklődni fogunk a posta ügyfélszolgálatánál; hogyan fogadnák a két ötletünket, a posta szolgáltatási idejének ügyfélbaráttá módosításáról, nevezetesen;

délután, vagy este, netán szombaton kézbesítsenek, (uram bocsá’; vasárnap), amikor a dolgozók többsége otthon van.

Addig is, ha a jelen u.n. hagyományos munkarendben nem valósul meg a kézbesítés, a posta térítse vissza a kézbesítési dij 50%-át.
Azt, hogy a posta hogyan fogadta ezt a két ötletünket, – olvasóinkkal is közölni fogjuk.
És ez a következő alacsonyabb lépcsőfok a postai szolgáltatás színvonalának további süllyedésében. A kézbesítetlen küldemények a mocsárban landolnak. Onnan halásszák ki a lakók, ahogyan ezt a csomagot is. Kép: Veresegyház Fb. oldala.
Szlobodka Zoli / Szabad Riport

2019. május 9., csütörtök

Hamis zászlós izraeli támadás készül az USS Lincoln repülögép-hordozó ellen?

The US Navy has shed light on a previously highly classified project meant to protect aircraft carriers from the grave and widespread threat of torpedoes, and it's been a massive failure.


Az USA haditengerészete elismerte annak a korábban titkos projektnek a létezését, melynek célja a repülögép-hordozók védelme volt a torpedók ellen, s hogy az egész hatalmas kudarccal végzödött.



Izrael az USS Abraham Lincoln amerikai repülögéphordozó-anyahajó hamis zászlós megtámadására készül a hétvégén Jemen partjainál, hogy aztán Trumpéknak meg legyen a várva várt ürügye Irán megtámadására. A politikában semmi se történik véletlen, nézzük csak az elmúlt napok történéseit:

A médiumokban nagy dérrel-dúrral beharangozzák, hogy az USA repülögép-hordozót küld Iránhoz:
2019.5.6:
Repülőgép-hordozót küld Iránhoz az USA

2019.5.8:
Irán részben felmondta az atomalkut

Debka.com (izraeli katonai titkosszolga-Moszad weboldal), 2019.5.9:
"Amerikai katonai készülödés közepette - amint az USS Abraham Lincoln épp elérte a Vörös-tengert - Mike Pompeo amerikai külügyminiszter négy órát tárgyalt Bagdadban az amerikai csapatok biztonsága felöl Barham Salih elnökkel és Abdil Abdul-Mahdi iraki miniszterelnökkel. Mindketten kapcsolatban állnak Qassem Soleimani iráni tábornokkal, a külföldön állomásozó iráni erök föparancsnokával. Pompeo megkérte öket, hogy juttassák el Teheránba az üzenetet. hogyha bármi sérelem éri a térségben állomásozó amerikai eröket, a Trump adminisztráció katonai ellentámadással fog válaszolni iráni területek ellen."

Ezért lesz szükség a hétvégén a Vörös-tengeren a hamis-zászlós izraeli torpedótámadásra az USS Abraham Lincoln ellen, mihelyt az eléri Jemen partjait, hogy aztán a támadást az irán-barát húti ellenállókra kenjék, holott egy izraeli tengeralattjáró fogja azt elkövetni.

A háttérhatalomnak régóta rejtett célja egy amerikai repülögép-anyahajó elsüllyesztése, hogy ezáltal szégyenítsék meg az USA-t mint "elsö számú katonai nagyhatalmat", s adjanak utat a keletnek.

Meglátjuk, hogy a hétvégén neki mernek-e menni az akciónak a titkos információk kiszivárgása ellenére is.
Az izraeli kötödésü, szélsöjobbos "alternatív médiumok" - mint Hal Turner - is már kezdik "programozni" a hallgatóságukat a készülö eseményre:

2019.5.9:

https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/world/soft-coup-in-iran-rhouhani-sidelined-to-observer-while-irgc-takes-actual-command
This morning on the east coast of the USA, word arrived that Iran regime has told some of its proxy forces and surrogates that they can now go after military personnel and assets in the region, according to three U.S. officials familiar with the intelligence reports.


Hal Turner szerint az iráni Forradalmi Gárda állítólag szabad kezet adott a szövetségeseiknek a térségben, hogy támadják meg az ott tartózkodó amerikai eröket.

(holott valójában izraeli hamis-zászlós akció lesz)


Az izraeli tengeralattjáró végülis nem merte megtámadni az Abraham Lincoln-ot. Túl veszélyes lett volna, az amerikai hadsereg teljes készültségben volt, tudtak mindenröl.

Úgy tünik, az izraeli tengeralattjáró végülis ezeket az olajtankereket támadta meg inkább, nem messze a hormuzi szorostól, egy kikötöben az Arab Emirátusokban.

2019.5.12
UAE claims four vessels targeted by 'sabotage operations'

https://www.bbc.com/news/world-middle-east-48245204

Az emirátusok kormánya - nagyon bölcsen - elöször a támadás puszta létét is meg próbálta letagadni, majd késöbb is csak annyit ismert el, hogy négy hajó "lángra lobbant" és hogy "szabotázs történt", mindenfajta részlet megadása nélkül.

Az izraeli katonai titkosszolga weboldal természetesen azonnal Iránra kente a támadást:

https://www.debka.com/four-cargo-ships-sabotaged-in-uae-waters-off-fujairah-port/

Hal Turner papa, a szélsöjobbos mosszados, is azonnal Iránra fogta:

https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/world/conflicting-reports-of-oil-tanker-explosions-in-u-a-e-gov-t-denies

Olyanok már ezek, mint egy olvasható könyv.


Tengeri incidens volt az Ománi-öbölben
https://magyarnemzet.hu/kulfold/tengeri-incidens-volt-az-omani-obolben-6918695/

Ismeretlen tettesek „szabotázsakciót” követtek el vasárnap az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó területi vizeken – jelentette a külügyminisztériumra hivatkozva az ország hírügynöksége.
A jelentés szinte csak magáról a tényről szól, hogy a szabotázs célpontja négy teherhajó volt, továbbá, hogy senki sem sérült meg, és nem került üzemanyag a tengerbe, ám, hogy pontosan milyen cselekmény történt, arról semmit nem fedett fel.

Az incidens az Ománi-öbölben történt, és a kormány szerint súlyosnak minősül. Egyéb részletek hivatalos forrásból nem ismeretesek. A tájékoztatásban az sem szerepel, hogy mely országok hajóiról van szó.

Az al-Majadín című libanoni lap szerint erős robbanás volt az egyik emírség, el-Fudzseira kikötőjében, amelyet le is zártak. A hírt az emírségek kormánya cáfolta, és azt közölte, hogy a kikötő normálisan működik.

Az iráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke ugyanakkor Twitter-üzenetében megjegyezte, hogy a robbanásról szóló információk jól mutatják, mily törékeny az emírségek biztonsága.

Az Ománi-öbölre nyílik a Hormuzi-szoros, ahol óriási tengeri forgalmat bonyolítanak le az olajszállító tankhajók.

Rossz hírek: megkezdödött az amerikai csapatok nagybani telepítése a Perzsa-öböl térségébe.

Mostantól bármi megtörténhet. Meg az ellenkezöje is. Kíváncsi leszek, hogyan akarják Iránra szabadítani az egész amerikai hadsereget, amikor a vezérkar egy jó része nem izraelbarát. Jelenleg legjobban az ONI-n belül müködik csak egy nagyon makacs, fanatikus cionista szekta. Na meg a Fehér Házban! Vajon ismét meg fognak ismétlödni a 2007-2008-as események, amikor az amerikai hadsereg egységei egymást is támadták?

Az Irán késésben levö megtámadása 2. rész c. írásból 2010-böl:
Azon színfalak mögötti csatározások durva részletei, melyek egy Irán elleni lehetséges és egyáltalán nem titkolt atomtámadás körül zajlottak gyakorlatilag az egész 2007es és 2008as esztendö alatt, valamint azon erösen eltitkolt helyzet árulkodó jelei, miként fordultak egymással szembe az amerikai hadsereg stratégiai atomfegyvereket kezelö alakulatai, így akadályozva meg ezzel többször is egy Irán elleni atomtámadást, akár polgárháborús helyzet kialakulásának kockázatát vállalva is.
...
"A Pentagont péntek reggel részben evakuálni kellett az épület förészében terjengö sürü füst miatt" Fura nem? Pénteken füstölög a Pentagon, rá 1-2 napra Gates szenved olyan sérüléseket, hogy még egy kongresszusi meghallgatásra se tud elmenni. Valójában mindkét cikk hemzseg a féligazságoktól! Robert Gatest ellen 2008 február 8-án puccsot próbáltak végrehajtani, a saját Pentagon-beli irodájában sebesítették meg a sátánista-illuminati Dick Cheney alelnökhöz hü erök.
...
2008 április 4-én például felettéb érdekes hírt hoz le egy dakotai helyi újság: egy a közeli Ellsworth légitámszpontról felszállt B-1 stratégiai nehézbombázó "incidenséröl" a közel-keleti állam Katar légterében. Az elsö jelentések szerint a gép lezuhant, késöbb viszont már az volt a hír, hogy lángolva kényszerleszállást hajtott végre a katari Al-Udeid légibázison, melyet az amerikai hadsereg üzemeltetett.

Ha ránézünk a térképre, akkor látjuk, hogy Katar nagyon közel van Iránhoz, ezen belül is légvonalban különösen közel található a busheri atomerömühöz. Azt a sátánista-illuminati eröknek (Dick Cheney) engedelmeskedö "kalóz" B1-es nehézbombázót maguk az amerikai haditengerészet katari légvédelmi eröi lötték le, mivel nem tudta magát kellö (pentagonos) autorizációs kódokkal igazolni azt illetöen, hogy mit keres Katar légterében. A gép atomtámadást készült végrehajtani a busheri nukleáris létesítmény ellen!

Rombolás a segítségnyújtás nevében

2019. május 8., szerda

A globális felmelegedés hisztériája


Így esett a hó 2019 május 6-án a Mátrában (Fotó; MTI)

Májusi (eső) hó aranyat ér?

Majd szétfagytunk május 6-án. Olyan hideg volt, amire az utóbbi évtizedekben nemigen volt példa sem hazánkban, sem Európában.
Volt részünk mindenben, esőben, hóban, téli hidegben, 0 fok körüli hőmérséklettel, viharos széllel, – úgyhogy elég nehéz volt elhinni azon a napon a hivatalos propaganda agymosásait a ‘Globális felmelegedésről’.
Az alábbi két videóból megtudhatjuk, hogy éppen az ellenkezője folyik a bolygónkon. És azt is, hogy miért.

Suzanne Szárai: A globális felmelegedés hisztériája:


Vajon miért is csinálják ezt velünk? Suzanne erre is választ ad:
“Például azért, hogy megosszanak minket… Igenis kettészakít minket ez a téma… S, ha meg vagyunk osztva, sokkal könnyebben tudnak minket manipulálni… A másik a pánikkeltés. Megteremtik, vagy kitalálják a problémát, felajánlják a megoldást, – csak fizessünk több adót persze, – ezekből az adókból lehet finanszírozni például a ‘chemtrailt’… Sokkal könnyebb minket irányítani…”
És itt van az a film, melyet Suzanne ajánl külön nekünk.

A Nagy Globális Felmelegedés Svindli (feliratos)


Suzanne: “Lejárt a türelmi idő… A ‘Kabal’, az elitnek a részei minket rabszolgasorban tartanak, segítenek abban., hogy elvegyék a házunkat, a megélhetésünket…”
“Divat lett például bevallani a tévedést… Kennedy beszélt arról: A tévedés akkor válik bűnné, ha nem javítjuk ki”…
Ajánlja: Fort András / Szabad Riport

2019. május 5., vasárnap

Az első kínai emlékmű Franciaországban

Franciaországban emlékmű készült a 100 éve ott tanult kínai fiatalok emlékére

A Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) jelentése szerint; május 4-én a közép-franciaországi, Montargis városban ünnepélyes keretek közt átadták azt az emlékművet, amely a 100 éve Franciaországba érkező első kínai fiatalok útjára emlékezik. A fiatalok dolgozni és tanulni érkeztek akkor a nyugat-európai országba.
Az ünnepségen részt vettek:
Zhai Jun, Kína franciaországi nagykövete, Wu Weishan, a Kínai Szépművészeti Múzeum vezetője, Buon Tan, a francia parlament francia–kínai baráti csoportjának elnöke, Jean-Marc Falcone, Centre-Val de Loire régió kormányzója, Benoit Digeon, Montargis polgármestere, valamint Kína franciaországi nagykövetségének fiatal diplomatái, a Franciaországban tanuló kínai ösztöndíjasok és a Franciaországban működő kínai cégek fiatal képviselői, – összesen több mint kétszázan.
Zhai Jun a szoboravatón tartott beszédében kifejtette, hogy 100 évvel ezelőtt egy csoport kínai fiatal a tengeren keresztül érkezett Franciaországba, ahol fejlett tudományt, technikát és innovációt tanultak, így keresvén a saját nemzetük megmentésének útját.
Ezen fiatalokkal együtt érkezett akkor az a két kínai ifjú is, akik később a Kínai Népköztársaság megalapítói között dolgoztak; Zhou Enlai és Deng Xiaoping is. Továbbá még sokan, akik később a modern kínai oktatás, tudomány, kultúra és művészet megalapozói lettek. Az ő nagy eredményeikre érdemes örökké emlékezni. Ezen elődök emlékezete, a kínai–francia kapcsolatok kincsévé vált.

CRI (China Radio International) – SzRTI

2019. május 2., csütörtök

A demokrácia mételye, azaz egy nemzet tudatos megosztása, megvezetése és kifosztása

„Oszd meg és uralkodj!”
Napjainkban előszeretettel hangoztatják a demokratikus értékeket. Dicsőítik a demokrácia csodálatos eredményeit. Hogy mindenki maga választhatja meg, hogy kik irányítsák országát. Az emberek beleszólhatnak az életük alakulásába. Szabadok, mert szabadon dönthetnek. De valójában tényleg olyan csodálatos is ez az egész rendszer, mint ahogy elénk vetítik a tévékben?

A demokrácia életképtelenségét három egyszerű példán keresztül meglehet érteni:
-        Mikor halad egy szekér a leggyorsabban? Akkor, ha a négy ökör négy ellenkező irányba húzza? Vagy akkor, ha a négy ökör egyesített erővel egy irányba húzza? Az első esetben a szekér szétszakad, vagy tönkre megy, de haladni rendesen biztos, hogy nem fog!
-        Mi történik egy szervezettel, ha bizonyos részei úgy döntenek, hogy pártoskodni kezdenek? Nem az egész test működését veszik figyelembe, hanem szűklátókörűen, csak önös érdekeket kezdenek követni, mert felbomlott az egység és a rend. Ilyenkor rákosodási folyamat indul, aminek következménye a leépülés és a halál.
-        Mi történik akkor, ha egy embernek két, három, vagy akár több személyisége lesz? A különböző személyiségek folyamatosan harcban állnak, hogy kinek az akarata érvényesüljön. Egy ilyen emberre egyáltalán nem mondhatjuk, hogy egészséges. Ilyenkor általában megkezdődik a tudati leépülése és az életének a tönkremenetele.
Ami nem a természet rendjét követi, az hosszútávon halálra van ítélve. A fenti három példa jól elmagyarázza, hogy a demokratikus berendezkedés miért is életképtelen felállás hosszútávon.

Több oka is van neki:
-        egy folyamatos ellenségeskedést tart fent a nemzeten belül, amelynek eredménye a megosztottság. Ilyenkor egy nép nem képes egységes erővel, összehangoltan működni, a saját sorsát megfontoltan irányítani, hanem részekre bomlik és az egymás segítése helyett a háborúskodás és az utálkozás uralkodik. Melyik ország a sikeresebb? Amelyikben folyamatosan mesterséges polgárháborút tartanak fent, vagy amelyiknek a vezetése rendezett és az egész nemzet sorsát tartja szem előtt a pártviszályok helyett? Ki az életképesebb az olimpián? Egy egészséges, rendben lévő ember, vagy egy rákos beteg, akinek a szervezete saját magával küzd?
-        a nemzetnek rengeteg ideje, ereje és anyagi forrása megy el arra, hogy folyamatosan megválasztgassa, hogy vajon ki legyen az ország irányítója. Ez is a hatékonyságot és az életképességet, válaszidőt rontja egy nép életében.
-        4 évre választják meg a vezetőket, amelynek következménye, hogy nem is bírnak hosszútávon, nemzedékekre előre tervezni, mert az újabb választás után, lehet már nem ők lesznek hatalmon. Az újonnan megválasztott vezetés pedig, lehet pont azt fogja leépíteni, amit az előzőek elindítottak egy irányba. Így a nemzet, csak egyhelyben toporog, de értékelhető haladás nem lesz… Mint a több személyiséggel rendelkező ember, aki nem tudja eldönteni, hogy most lépjen, vagy ne lépjen. Természetellenes, és leépüléshez vezet az ilyen felállás! Valamint sok párt ilyenkor nem azt nézi, hogy mit tegyen az országért, hanem azt, hogy gyorsan megszedi magát, míg le nem váltják.
-        „Ha nincs otthon a macska, cincognak az egerek.” Mivel nincs egy egységes, rendezett, nemzeti érzelmű irányító erő, amely a politikai visszaéléseket elszámoltatná, így a különböző pártok szabadon garázdálkodhatnak és a betyárbecsület összetartja őket, mert mindenkinek van vaj a füle mögött. Így mindannyian a zavarosban halászhatnak. Ha nem köpsz a levesembe, én sem köpök a tiedbe, elve alapján.
-        szerinted egy sejt képes átlátni az egész szervezet működtetését, mint például az agy teszi? Nem, mert nem az a feladata. Ugyanez igaz a választópolgárokra is. Egy ország irányítása külön tudományág. Egy egyszeri, tévénézésben kiteljesedett embernek szerinted mennyi rálátása lesz arra, hogy mi a jelenlegi helyzet a külpolitikában, belpolitikában, gazdaságban, oktatásban, egészségügyben, rendvédelemben, hadseregben, titkosszolgálatban, médiában, stb.? Halvány értesülései lesznek, de az édeskevés ahhoz, hogy megtudja választani azokat az embereket, akik a legtehetségesebbek a nemzet vezetésében. Rálátása a rejtett dolgokra semmi igazándiból. Így a véleménye is korlátolt, mikor leadja a szavazatát. A választás illúziója ez! Kenyeret és cirkuszt a népnek talán? Cirkusz az van! Kenyér az nem mindig!
-        a jó szakemberek a különböző pártok között vannak elosztva. Így az értelmiségiek közül nem biztos, hogy a legtehetségesebb fog érvényesülni, hanem az, akinek a pártja elhitette a néppel a médián keresztül, hogy ők a legragyogóbbak.
-        Mit tud az átlag szavazó a pártokról? Azt, amit a médián keresztül hallott róluk. A médiában pedig az érvényesül, akinek több pénze, nagyobb hangja és jobb mondókája van. Ez pedig még egyáltalán nem elég egy párt becsületességéhez és jó képességeihez, hogy az országot megfelelő irányba vezessék. Így nem a szaktudás, hanem a nagyotmondás, a pénz és a különböző színjátékok határozzák meg, hogy melyik pártoskodó párt lép hatalomra. Ez sem a leghatékonyabb megoldás, mert nem a tehetség érvényesül, hanem a sunyiság és a számítás. Ennek is a nemzet issza meg a levét, akinek az élete felett bohóckodnak!

De, ha ennyire életképtelen és káros a demokrácia, akkor mégis kinek áll érdekében működtetni ezt a színjátékot, ezt a cirkuszt? Ki húz ebből hasznot? Mindig tedd fel magadnak ezt a kérdést, ha a világpolitikai eseményeket nézed! Kell, hogy legyen egy csoportosulás, akik nem csak nálunk, hanem az egész világon, számtalan helyen bevezették a demokráciákat a különböző országokban. Sokszor aljas és gyilkos módszerekkel, forradalmakkal terjesztették el a népek között ezt a rákos megbetegedést. Nem véletlenül terjedt el, hanem tudatos szervezés áll mögötte, hogy a népeket demokratikus berendezkedés vezeti, vagyis inkább megvezeti…
Sokan felhördülhetnek, hogy jajj ez is egy ilyen összeesküvés elmélet. Van egy rossz hírem, hogy ez nem elmélet, hanem már gyakorlat. Aki, csak egy kicsit is tájékozott, az tisztában van vele, hogy a különböző titkosszolgálatok, politikai csoportok, vagy gazdasági érdekkörök összeesküvéseket szőnek folyamatosan az ellenfeleik ellen. Így aki azt mondja, hogy nincsenek összeesküvések, az csak a saját tudatlanságáról tesz tanúbizonyságot!
„Oszd meg és uralkodj!”
Tehát az, hogy az egész világon elterjedhetett az országokban ez a rákos, önpusztító demokrácia, ez egy összeesküvés, egy szervezett folyamat eredménye. Egy csoport, egy érdekkör kellett ehhez a globalista változáshoz.
„Kenyeret és cirkuszt a népnek.”

A helyzet viszont az, hogy a cirkuszi színdarab meg van rendezve egy hatalmas pénztőke és egy érdekkör sok embere által. A különböző pártok, csak szerepeket játszanak. Az igazi irányító pedig maga a rendező. Az az érdekcsoport, aki a pénzügyi hatalmát és befolyását arra használta fel, hogy a demokráciát a világon elterjessze. Sokszor erőszakkal és forradalmakkal. A királyok és uralkodóházak polgárháborúkon , háborúkon, világháborúkon keresztüli megbuktatásával.
Magyarországon ilyen volt az Őszirózsás Forradalom, valamint a mesterségesen kierőszakolt második világháború után a judeokommunizmus munkássága, aminek nyomán rengeteg barbárságot és a nemzetünkre káros tevékenységet kényszerültünk elviselni. Sajnos napjainkban is azon érdekcsoport irányítja az országunkat demokrácia néven, akik a judeokommunizmussal igyekeztek tönkretenni a nemzetünket és a magyarságból világpolgárt globalizálni. Ma is ugyan az a módszer, csak most globalizmus néven fut. Judeoglobalizmus ez valójában. Az elv ugyanaz, csak köpenyeget váltottak! Napjainkban sem érvényesülhet a nemzeti érdek. Hangzatos álnemzeti pártok vannak, de ezek mind a globalista erők irányítása alatt állnak.

Mellesleg a családokat is a demokrácia megosztottságával tették tönkre, melynek következménye a nemzet fogyása és életképtelenné válása. A feminizmussal és a nemi szerepek tudatos felborításával gondolatilag mérgezték meg a nemzetet felépítő sejteket, a családokat. A világ alakulása nem véletlenek sorozata, hanem jól átgondolt haditerv szerint zajlik.

Mit gondolsz? Ahhoz, hogy egy párt országos szervezetté váljon, hány milliárd forint és milyen hatalmas médiatámogatás szükséges? Megsúgom, hogy nem kevés! Ahhoz pedig, hogy ez bekövetkezhessen, szükség van arra, hogy a globalista erők a pénzeikkel és médiájukkal támogassanak egy pártot. Mikor fognak támogat egy ilyen szervezetet? Akkor, ha az ő embereik állnak az élükön. Ha ez nem így lenne, akkor a vezetőket vagy így, vagy úgy kiiktatnák, hogy még csak létre se jöhessenek olyan országos pártok, akik nem az ő kezükben vannak és veszélyt jelentenének hatalmukra. Ezért is hazugság a demokrácia, mert egyeduralom van. A globalista erők kezében összpontosul a pénz, a pártoskodás pedig színjáték, hogy a nép számára biztosítsák a cirkuszt. A mócsingot, amin lehet rágódni.

Szavazz ránk, vagy szavazz ellenünk! Azok is mi leszünk!
Bárki is győzzön, akkor is a judeoglobalizmus kerül hatalomra. Bármelyik párt is irányít, akkor is az igazán lényeges témakörökben ugyanaz a döntés fog születni és megvalósulni. Az, amit azok irányítanak, akik a pártokat a pénzeiken, médiájukon és embereiken keresztül létrehozták.
A természet hierarchikusan épül fel. A demokrácia valódi irányítása is hierarchikus, csak a pártokon keresztül a nemzet egységét egy lázas megbetegedéssel, a pártoskodással teszik tönkre! Oszd meg és uralkodj, mert így egy önmarcangoló helyzettel gyengíted le azt, akit uralni akarsz! Valamint a zűrzavar, politikai műcirkuszok és a viszály miatt nem is képesek az emberek átlátni a helyzetet, hogy kik is mozgatják a szálakat láthatatlanul.
Régen a királyságok voltak azok a működő vezetési formák, amelyek a természet mintáját követték. Amíg nemzetünket magyar királyok irányították, addig országunk megfelelően és hatékonyan működött. Nem kis szerepet játszottunk addig Európa történelmében. 500 éve megszállás alatt élünk. Gyarmattá váltunk és még ma is azok vagyunk a globalizmus kezében. Gazdasági, politikai és kulturális megszállás alatt sínylődünk! A mi eredeti államformánk a királyság. A Szent Korona Alkotmánya még ma is életben van és felülírja az elmúlt évszázadok minden törvényhozását és döntését. A magyarságnak ehhez a szakrális királysághoz kell majd visszatérni, mert ez lesz az a rendszer, amely alkalmas arra, hogy hazánkat ebből az áldatlan állapotból kiszabadítsa, amibe a globalizmus lökte.

Nem véletlenül vagyunk Szűz Mária Királysága!
A negatív erők akkor tudnak érvényesülni, ha a jók hagyják nekik, hogy érvényesüljenek. Ezért imádkozz, hogy az Isten akarata teljesedjen ki a nemzeted és az emberiség sorsára!
Azzal mindent meg fogsz változtatni, ha közbenjársz Istennél, hogy a világ sorsa jobbá váljon! Szent Pio Atya, a múlt század stigmatizált szentje is azt mondta, hogy a rózsafüzér imádság a fegyver, amellyel az igazság győzedelmeskedhet!
Ő ezt jövendölte hazánkról:
"Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra.”
Pietrelcinai Szent Pio



http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/3792-a-demokracia-metelye-azaz-egy-nemzet-tudatos-megosztasa-megvezetese-es-kifosztasa

2019. május 1., szerda

Második Trianon? – ‘Hadd látom úgymond mennyit ér a roma tartomány?’

A Mi Hazánk Mozgalom és az M1 videóiból válogattunk:

Hadd látom úgymond mennyit ér a roma tartomány?

Az NNI hallgatta ki Toroczkai Lászlót:

Egy “cigány tartomány” terve miatt tett feljelentést a Mi Hazánk Mozgalom:

*
SzRTI